Esztergom és Vidéke, 1890

1890-03-02 / 18.szám

KSZTIiimOM XII. ÉVFOLYAM. 18. SZÁ M. VASÁR NAP, 189 0^MÁRCZIUS 2. ESZTERGOM és VIDÉKE ii _______ _ ii Városi s megyei érdekeink közlönye, j 1 MP^'fRí.KMIK J i IST ül! 1K IN' l' KfíTSZ Fi n : I SZERKESZTŐSÉG: HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA. VIOLA-HÁZ ^22. SZÁM ALATT, |HIVATALON mmm , mm--if\\ MAMÁN mm>m'mm{ 1 KI .<M' I/ i'l'l'I Á I« : «»«™ « H/.»|l<'nii rémsÁt ilhtő köv.l. of«l« kiil<l«m)<">u | s'/.ólól 100 »y./»i>í - frt 73 |<r.;i; •"•.'g!«ll!i|t«.l!ÍH wwrítii big}» I! ff írt - kr. i l/IAn/TlHWATAI • 100 300 ig . 1 írt HO kr.;!;' t/t ti y..«« Í.I.M n l(ii/.nll.,i..iik. • • féi év.« 8 frt - kr. j KIADÓHIVATAL: goo iroo-ig . a frt sn kr.j íj . — ; ii«jKje.lévi« I frt 50 kr. | SZ&CH FII I Y I-'\'ÉR i.'i I • SZÁ M, Hél.v«««lij 30 kr. j j NYII.TTKH mr* aO kr. _J E_lj,y ^ Z J |^j^ M J[ _^ R _- |__ iit»v;V a lap liiv:i.taloH s ;i inwjptn IHI-IIUMÍRHÍ, a iiyilHwrlie H/.áiil, kö/,- ! ~* ü )| l«m6U ( V«k, i'l(")li/.(ií(!HÍ jMtii/.i'li BH i"fcliiiti;ilii.Nok iiiIé/.HM(Ií!I(. II A herczegprimás nyilatkozata, Esztergom, márcz. 1. Eseményszerű kinyilatkoztatást tett a herczegprimás polgármesi erünk előtt, ki városunk ügyében az egyháznagy jó­indulatát kérle ki. A városrészek egye­sítésének összes hi vei örömmel fogják tudomásul venni a herczegprimás fontos nyilai közutat, mely rögtön egész más fordulatot fog adni a mozgalomnak. Bizonyos aggodalommal tekintenünk a herczegprimás nyilatkozata elé, mert attól tettük függővé az egész egyesü­lési kérdést. Feliünk attól, hogy a herczegprimás talán korainak s egy­előre keresztül hihetetlennek fogja nyi­latkoztatni az egyesülést; de aggodal­maink a mai naptól fogva tárgytalanok. A herczegrimás nem ellenzi a város­részek egyesülését, sőt jóindulattal még elő is mozdítja székvárosa összeolvadását. És ezen fordul meg már most az! egyesülés jövője. A herczegprimás nyilatkozata uíán most már Esztergom egyesülése el vég­zett dolog. Meg lesz, meg van. Csak a részletek, a formalitások maradlak hátra. De igen figyelemreméltó az is, a mit az egyháznagy kedvező nyilatkoza­tával összekapcsolt. Az egyesülést ala­pos munkálattal, a városrészek külön érdekeinek részletes egybevetésével kell megelőzni, hogy ne szenvedjen kárt senki s érezze az egyesülés előnyeit mindenki. Szóval a herczegprimás lelki­ösmeretes és körül;ekiníő, gondos és érdek kiol égi tő munkálatot vár előbb a várostól s a város részektől. Mindenki épp oly örömmel fogja meg­fogadni és követni a herczegprimás bölcs tanítását, a mily örömmel üdvözli az egyháznagy eseményszerű nyilatko­zata.. Esztergom sorsa: a herczegprimás kezében van. Esztergom jövője : a városrészek egyesülése. Az egységes Esztergom egy egész uj fejezetet fogkezdeni városunk törté netében és ennek a fejezetnek a her­czegprimás nevével kell kezdődnie. A gazdatiszt és földesúr. (W. M.) A gazdatisztek törvénykivü­liségét — sajnos — már több földesúr használta fel a maga javára, jól tudván azt, hogy a gazdatiszt sokat kénytelen tűrni, szenvedni s mondhatnám nélkü­lözni, csakhogy állásban maradhasson; mert egy pályánál sem mutatkozik oly nagy mérvű túltermelés, mint éppen a gazdatiszteknél ; nem csoda tehát ha egy megüresedett állásra 50-80 kon kurrens jelentkezik, kiknek azonban legalább fele nem végzett szakiskolát. A törvényhozás gondoskodó figyelme sok csekélyebb jelentőségű es fontosságú dologra is kiterjedt, a nélkül, hogy a gazdaliszt és földesurközö!ti viszonynak törvény által való szabályozását még csak kilátásba is helyezte volna. Az 1876. 13 t. cz. 123 szakaszba foglalva per longum et latum szabá­lyozza a gazda és cseléd közölt levő viszonyt; traxaüve felsorolja, kik te­kinthetők gazdáknak és kik tartandók cselédeknek ; a legkisebb részletekig kiterjed figyelme azon körülményekre, a melyek beálltával a cseléd a tör­vény megmásíthatían szavaiban foglalt intézkedések igénybe vételével netalán sértett jogaiban orvoslást kereshet és talál a kíméletlenül vagy jogtalanul eljáró gazdával szemben. Az 1872. évi 8-ik, az 1875. évi 37-ik és az 1848-ik évi 17. t. czikkek kiterjesztették gondoskodó figyelmüket arra, hogy az iparosok és lanonczaik, valamint a kereskedők, ezek segédei és tanonczai közötti viszony szabályoz­tassék. Eme törvényekben a legszaba­tosahban körvonalozva vannak ugy a szolgálati viszonyban állók, mint a szolgálatot, adók jogai és kötelességei. Védelembe vannak tehát véve a cse­lédek, az iparos segédek és lanonezok, a kereskedő segédek és ezen szakmá­ban alkalmazol lak. Hát a gazdatiszt és urasága közötti viszonyt mi fogja, szabályozni ? Mi nyújt segélyt a jogtalnul túlterhelt, agyon meg agyon zaklatott, a drága pénzen szerzett ismereteit szolgálat-adó urasága javára felajánló és érvényesítő szegény gazdaiisztnek? Ki óvja meg urasága zsarnoki intézkedései ellen? Kihez for­duljon orvoslásért, ha jogain csorba üttetik ? Mert hisz e tekintetben tör­vényeink nincsenek s az 1876. 13. t. cz. 3 ik §-a csak tudományos elő készült­séggel és magasabb műveltséggel biró egyénekről emlékezvén meg, annyit mond, hogy ezek cselédeknek nem te­kinthetők. Ezzel aztán vége minden további hír tézkedésnek ; ott vagyunk tehát, a hon­nét kiindultunk. A gazdatiszt extra muros áll, semmi­féle specziális törvény sem védi, mint gazdatisztet, sértett jogaiban. Pedig ha már a cselédek és iparos-tanouczok megérdemelték a törvényhozás gondos­kodó figyelmét, tekintettel arra, hogy nagyobb részben mezőgazdasággal fog­lalkozó nép vagyunk és ezen foglal­kozás után az állampénztárba nem meg­vetendő jövedelem folyik : a gazda­tisztek is érdemesíthetek lennének arra, hogy uraságaikkal való jogviszonyaik külön törvény által szabályozhassanak ; hadd tudják meg ők is, hogy jogállam polgárai, nem pedig a földesurak kényuri liataimának rabszolgái ! Igaz, hogy a m. kir. Curia helylyel­közzel előiordult esetekben hozott már elvi határozatokat a gazdatiszt ós ura­sága között felmerült peres kérdések­ben ; e határozatok utóvégre is nem Iszentesitett törvények, s mint ilyenek, nem viselik magukon a legfőbb jóvá­hagyás nymbusa által szült erkölcsi kötelező erőt :* s juert specziális ese­tekben intézkedvén, nemcsak a laiku­sok, de még a törvénytudók előtt sem lehetnek mentek a kritika jogosult­ságától. Az, f Esztcrpni6i;!íilékrtaroza AZZAL ÁMÍTOD . . . Azzal ámítod mindig önmagad, Hogy elfeledtél régen engemet És hogy kitépted szivedből mindazt, Mi a mult időkre emlékeztet. Ha a véletlen olykor össze hoz; Büszkén lépdelsz, nem is tekintve rám, Ne hidd, hogy szivem, csak meg is dobban, E büszkeségnek nincs varázsa már. Mely oltárkép volt szivemnek egykor, — Beszennyezve most a büszke homlok, Bálványa volt ábrándos lelkemnek, Hejh, de ez már rég a porbt omlott! Ugy elkerülsz, mert féled arezomat Mely neked egy élő szemrehányás, A bűn tudatát ott hordod szivedben Melyre seholsem lesz megbocsátás! Merülj az élvek mámorába, Halvány árnyam mindig veled leszen, A szerelmi eskü elfagy ajkadon, Mert akkor is reám emlékezel. Oh hiába ámítod magad, Hogy elfeledtél régen engemet, Ki ugy szeretett, mint téged én, Annak feledni sohasem lehet! B. KISS EVILHiA. A királyi tetefényjag hasiakban, — Irta MioKovich Mátyás. — Törvénynek, királyi vagy miniszteri ren­deletnek csak ugy van létjogosultsága, ha az törvényes uton oly czélból származott, hogy általa az alattvalók közös java elő­mozdittassék. A közös jó tehát az a tényező, a melyre a törvényhozó akaratának irá­nyulnia kell. S éppen ezért a törvény, a rendelet megalkotásánál távol kell állania minden veszély, önkény vagy erőszaknak, más szóval a józan ész szavát kizáró ön­kényes akarat uralmának. Az az elv: »quod principi piacúit, legis habet vigorem« — pusztán, ugy, amint hangzik, nem más, mint az akarat önkényes uralmának kife­jezője. Pedig a törvény vagy rendelet he­lyes fogalma megkívánja, hogy az akarat csak az ész parancsa után, vagyis második helyet foglaljon el a törvényalkotás té­nyében. A törvény lényeges czélja ugyanis nem más, mint a társadalom közjavát czélzó, előmozdító észnek rendelete, parancsa, amelynek szentesitője, végrehajtója az aka­rat mint eszköz, mint segítő tényező. A tórvény tehát nyilvánulása a gyakorlati észnek, mely hatályt, világosságot, cselek­vési erőt az akarat aotusában nyer. Róma régi jogtudósai közel jártak a törvénynek igy meghatározott fogalmához, midőn azt »irott éb/nek« »scripta ratio«-nak nevezték. — A mit a törvény létforrásáról mondot­tunk, ugyanazt kell állítanunk az úgyne­vezett királyi vagy miniszteri rendeletekről is, mert utolsó elemzésben a közösséghez intézett királyi vagy miniszteri rendeletek nem egyebek, mint szűkebb érteményü törvények. Ezt tekintetbe véve könnyű belátni azon kir. vagy min. rendeletnek létre való jogo­sulatlanságát, amely »placetum regium«, »tetszvenyjog« czimen avatkozik bele az egyház működése körébe manapság is Eu­rópa nem egy államában. E tetszvényjog, mely az egyházi hatalom minden joghatósági tényét az állam bele­egyezésétől teszi függővé, rút arezulcsapása a jog fogalmának. Vagy lehet-e törvényes alapja egy oly intézkedésnek, rendeletnek, amely egy isteni eredetű önálló, független társulat legmagasztosabb czéljára, a lelkek üdvére vonatkozó törvényes és okvetlenül szükséges egyházi intézkedések életbelépte­tését, foganatosítását — egyes emberek egyéni véleményének, önkényes akaratának veti alája? Ugy rémlik, mintha az ily ál­lami rendelet jogosságát már maga a szó is gúnyolná, »tetszvenyjog«, melyet ha szo­rosau elemzünk, kifejezi a törvényesség és igazság lerombolóját, az akarat önkényét. De nem szándékom e sorokban a place­tum létének jogosulatlanságát, az egyházra s a lelkek üdvére sérelmes voltát, czélta­lanságát s magára az államra nézve is ká­ros következményeit kimutatni. Megtették ezt már nem egyszer nálam hivntottabbak. Csak a történelem lapjaira akarok egy futó pillantást vetni s azokból szives olvasóim­nak röviden kiolvasni, miként keletkezett, gyakoroltatott és szűnt meg királyaink ez állítólagos joga hazánkban. Annál is inkább érdemes erre figyelmünket fordítanánk, mert sem a római pápák, sem hazánk püspökei nem adtak okot a bizalmatlanságra és há­látlanságra, a mely tetszvényjog 'behozata­lában és gyakorlásában irányukban nyil­vánult. Nem akarom olvasóim emlékébe vissza­idézni azokat a nagy szolgálatokat, melye­ket a pápák királyainknak tettek sem azt az áldozatkészséget és jóakaratot, melylyel nemzetünk iránt mindenha viseltettek. Futó, felkiáltó jelekként állnak ezek Magyaror­szág történetének lapjain ... Vagy talán hazánk püspöki kara lett volna a placetumban nyilvánuló méltatlan bánásmódnak és féltékenységnek okozója? Ezt, a ki püspökeink történeti szereplését csak futólag vizsgálja is, komolyan, az igazság rágalmazása nélkül nem állithatja. Akár a nevelés és tanítás mezejét, a jóté­konyság s a hazai érdekeknek sokszor óri­ási nehézségekbe ütköző, útját, akár a ki­rályi trón és a haza iránti hűség kötelmét tekintsük, mindenütt ott látjuk a Magyar Sión főpapjait az ügyek élén küzdeni, sőt lángoló hazaszeretetükben, nemzetük és ki­rályuk iránti hűségökben a csatatéren az egyszerű katona oldala mellett el vérzeni. A placetum behozatalát hazánkba sokan Zsigmond királynak tulajdonítják. Igaz, hogy Zsigmond király 1404-ben Pozsonyban adott ki egy rendeletet, mely felségsértés terhe alatt meghagyja a magyar egyház főpapjainak, hogy a pápának és követeinek határozatait elfogadni és kihirdetni ne 'Ki­reszeljék. Ámde e rendelet korántsem. bir a modern tetszvényjog értelmével, hanem inkább politikai, mint egyházi jellegű volt, amint ezt a rendelet szövegéből, hangjából, másként pedig Zsigmondnak vallásos. \eU küietébölés az egyház iránt érzett jóindu-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents