Esztergom és Vidéke, 1890

1890-12-04 / 97.szám

B8ZTKK0 0M XII. ÉVFOLYAM. 97. SZÁM. CSÜTÖIiTÖK, 1890. DECZEMBER 4. ^^^^ ^ i! ii Városi s megyei érdekeink közlönye. „ . • . 1 Mli'íS.IRUKNlt? HHn'H'MK INT KÉTS7B:R • | SZE RKITFT Ó S E S : ~HTR"D E T É S E K. f V AS AHNAP_|S^CSÜrORTOKOlf. FFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT HIVATALON IIÍKI>KTK8KK &iA<iA^-mm>icTí»!8icK j |i.|.<")|i'iy,|»rrii!SI A \\ : •»«••* " l*p..«*IUMii rwvM illetíí lii)/,liH«(»in«k kühlAiiaitlr. 1 iáétól 100 N/,% - frt 75 kr.;' ! «»'«gállft|»o«liÍH ueriitt.Jegjn ] I .„A.j. AVIN <5 f 11 — kr. I i/iunnimTiiT ut 100-200 ig . 1 frt HO ki*JN tfítiyoHnliljftii Itii/.iiltetiiek. íSé'rV 3 frt - kr. t KIADÓHIVATAL: tm-m-i • * frt s« trju — i,é K >«.lévi**! ! . 1 írt HO kr. j SZÉCMKIIYí-TÍilR 331- .SZÁM. Üéíj^H'.M Kr. NYIl.t'J'h'If aíiift JíO kr. I ^ E"^ ayáwi fim 7 Itr. IIÜVA. a IUJJ Iii va^aJOH H ;I injtgu.ii liiiii**{ÓHOÍ, JI u.yillU'srlm K/ÁIÚ kiír,* _Ji | Szölömüvelöink érdekében. Támos-Mikola, decz. 2. (R. Gr.) Tagadhatatlan, hogy hazánk­ban, mint agricultur államban a szőlő illetve bortermelés fontos tényezője te­hát kiegészítő része lévén földmi velő­sünk termelőképességének, a magyar gazda, kevés kivételével, egyszersmind bo rász is vo 11. Mert ha mint fö I dniüveIőnek éven keresztül véres verejtékével folyta­tott nehéz munkáját aszályok és egyéb elemi csapások sikertelenné tették a bo­rászatát, mint mellékes jövedelmi for­rást nagyrészt siker koronázta, melynek jövedelméből aztán adóját, sőt egyéb kiadásait is fedezhette. Ezeu sarkalatos jövedelmi forrás azonban a filloxera­vastatrix pusztításai által már megin­gatva áll, mert a világhírű magyar­hegy iborok, melyek az exportot képez­ték már csak imitt-amott szüretnek. Igaz ugyan, hogy ugy a róna-Alföl­dön mint tnl a Dunán, nemkülönben az éjszaki szőlőt termő vidékeken kisebb­nagyobb gazdák egyaránt ezer meg ezer holdra menő futóhomok teriileteknek ré­szint, dugvány, részint már kész 2—3 éves alanyokkal való kiültetése által gyarapítani igyekeznek a bortermelést. Csakhogy ezen földrészletbirtokocskák annyira állnak a fiiloxera-vastatrix által kiirtott hegyiszőíő-Lerületek nagyságához mint: 5 : 1. Nem szándékom a filloxera által ki­pusztított területek nagyságát statiszti­kai adatokkal, annál kevésbbó idézések­kel bizonyítgatni, de a több ^ vidéken J.O via at h.iíülr után annvit méff is idefog-1 lalhalok, hogy a hegyi szőlőnek már eddig is 90% _kipnszt.it tátott, melyből eddig alig 8—10%~a vétetett haszon­üzem alá s igy parlagon álló magyar hegyiszőlő terület 75—80%-át is megüti. Sajnos, hogy az amerikai vadszőlő alanyokba való oltástól a földmivelő osztály irtózik s inkább merev elszánt­sággal nézi vagyona pusztulását. Pedig el kell vele hitetni, hogy tönkre jutá­sától csak ugy mentheti meg magát, megélhetésén csak ugy lendíthet, ha hozzzá fog a munkához s ültet ameri­kai vadszőlő-alanyókát s ojtja bele a hazai jobbfaju szőlőt. Mert hisz már elég adat szolgál annak bizonyságául, hogy a vadszőlő-alany 14 — 16 évig képes el lent áll ni a filloxórának. S igy ha 15-ik évében már el is veszítené ültetvényét, a befektetett tőke akkor már szépen gyümölcsöztetett. Sokan a fii loxera által kiirtott s par­lagou álló szőlő-hegyeknek gyümölcs­fákkal való kiültetését hozzák ajánlatba. Ez szép és jó eszme. De nézzük ennek kereskedelmi oldalát is és kérdjük : vájjon biztosítva van-e, nagybani, job­bau mondva általános gyümölcstermelé­sünk a monarchia gyümölcstermelésre utalt tartományaival és a külfölddel szemben ? Határozottan állithathatjuk hogy nincs! Nincs pedig azért, mert már magá­ban a monarchiában is körül vagyunk péve gyümölcstermelő vidékekkel s ezek közelebb állván a külfogyasztókhoz köny­nyebben exportálhatnak egyfelől, még másfelől az előállítási költségük is alacsonyabb a miénknél és mint hegyes vidékek jobban vannak védve a jég és éjjeli uiőfagytól. Tehát kisebb tőke, adó és szállítási költség és alacsonyabb napszám mellett szállíthatják a produc­tumot a piaczra. A gyümölcstermelésre vonatkozólag kifejtett álláspontomnak azonban azon kifejezést adok, hogy igouis termeljünk gyümölcsöt, de jelöljünk ki neki bizo­nyos határt és csak oly gyümölcsfákat üftessünir, melyekhez amannak piacza biztosítva van, szemmel kisérvén ég­hajlati és talaji viszonyokat. Mivel pe­dig a volt szőlőhegyek nem mindegyike felel meg gyümölcstermelésnek azért óhajtandó lenne a komló ós mák­termelés is. A komló-termelésből pedig csak ugy lehetne jövedelmi forrást nyitni, ha ennek complieált termelése szakszerűen előadatnék és kezdeményezőként nagyobb birtokosok lépnének fel, a kik aztán a szegényebb osztálytól is átvennék a nyers komlót és a szakszerű szárítást magok eszközöltetnék, vagy pedig ter­melők közköltségén szakszerű szárítók állítatnának fel. A mák, mely nemcsak kitűnő mel­lék eledelül, hanem elsőrendű asztali­olaj gyártásául is szolgál, szintén kere­sett kereskedelmi czikk. Termelése olcsó és könnyű. Morvaország több vidékén nagyban termelése sok mun­kásnak kenyér kereseti forrást nyújt. Erről azonban máskor értekezünk. Kulturegyesületünk. A Dunántúli Közművelődési-Egyesü­let már megalakult. Az elnökség, élén Széli Kálmánnal, Beksics Gusztávval és Paliavicini őrgróffal az actió (erére lépett. A titkári teendőket ideiglenesen Porzsolt Kálmán a »NeuizeU belső dolgozótársa fogja végezni. A D. K. E. pénzeit — hála a sorsnak, jótékony, nemes gondolkozású férfiak kik kultur­eszmékért lelkesülni tudnak a meg­alakulás első napján siettek obulusaik­kal a nemzet oltárára — a budapesti magyar leszámítoló és péuzváltó bank fogja kezelni. Az örökítő, valamint az alapító ta­gok neveit visszhangozza a Dunántúl tizenegy vármegyéje, hozzájuk és mel­léjük sorakoznak a Délnyugati domb­vidék összes fórfiai, a földbirtokosok, a szellem és pénz arisztokratái, a közép­és kisbirtokosok, keieskedők: nagyok és kicsinyek és az iparosok is. A D. K. E. alapszabályai már a mi­niszteri bureauban vannak, pár nap múlva szentesítve érkeznek le onnan. A nemes ügy eme stádiumában, csak egy a mi buzgó reménykedésünk, hogy a hazafiúi szeretet tüze, mely fényes tanúsága egy országrész lelkesedésének: lankadni nem fog soha ! A Dunántúlnak most kell megszólí­tani a testvéri jobbot, társadalmának egyetlen eszméért egybeforrnia, ez az eszme: a magyar nemzeti kunira! G-azdaghoz, kevésbé tehetőshöz egy­aránt szól a mi szavunk: álljon a lobogó alá, mind, kinek lelkében a hit ma­lasztja mellett a testvéri szeretet lakozik. ii n Esitirjmis7iiílB M lírtí]a. Eckel I. pityaisssásss. Csak kevés halandót részesített a Gond­viselés oiy kedvezményekben, mint Erkel Ferenezet. Pazarul megáldva teremtő erő­vel, biztos léptekkel, csaknem könnyedén tört utat a magyar mtizenének örök szép­ségű és klasszikus értékű alkotásaival s igy úttörő és hódító lett egy személyben. Több mint hatvan évnek művészi törekvé­sei és sikerei állnak háta mögött s e hosszú ösvényen tövisek nem igen tépték, a merre járt, önkényt omoltak lábaihoz a diadalmi jelvények. A minap mult nyolezvan esztendeje, hogy Gyulán, a katholikus kántorlakban megpillantá a napvilágot. 1810 november hetedikén született. Atyja, Erkel József, a Wen ckhetm-család gazdatisztje volt és ké­sőbb ugyanott kántortanító. Az első zenei oktatást ö nyujtá a kis Ferencznek, ki ma is büszkén emlegeti, hogy sohasem fejlett volna ki oly korán és erőteljesen taktus­órzéke, ha atyja a hegedüvonóval annyiszor tarkón nem üti, valahányszor a taktus ellen valamelyes vétséget elkövetett. Ami 10—11 éves fiu már nem egy egyházi zeneművet orgonált egész önállóan a gyulai róm. kath. templomban. 12 éves korában Pozsonyba küldték nagynénjéhez, hogy a régi királyi városban folytassa tanulmányait. Itt atyja egyik barátjának protekeziója révén a notre-damei apáezák templomában minden ünnepen 5 orgonált és az általános elismerésen felül e ténykedéséért mind­annyiszor egy-egy húszast kapott, mi ak­koriban igen előkelő honorárinmszámba ment. Ez volt az első tiszteletdíj, mit mű­vészetével szerzett. Egy szép napon egyik tanulótársa bi­zonyos megilletődéssel közeledett ; felé s egész naivul ezt kérdezi tőle: — Te, Franczi, te vagy az a csoda­gyermek ? — Micsoda csodagyermek? Ugyan mi jut eszedbe ? — Hát nem te orgonázol az apáezák ;emplomában ? — De igen. — Nohát akkor te vagy, mert az apám ízt mondta, hogy az a fiu, a ki ott or­jonázik, az egy valóságos csodagyermek . .. A kis Ferenczre, ki még akkor maga iem tudta ügyvédnek vagy orvosnak ké­izül-e, e szavak mély benyomást tettek, 'elköltötték benne az ambicziót és e naptól [ezdve még több lelkesedéssel, még szila­abb hévvel forgatta a kezeügyébe került cottákat. Néhány év múlva Pozsonyból Nagyvá­adra és innen Kolozsvárra került már nint zongoramester. A kolozsvári mágnás­isaládok csaknem tenyereiken hordozták LZ alig husz éves tehetséges ifjút s ugy Malmozták zeneleczkékkel, hogy egyik lelyről a másikra fogatokon, sőt néha ló­íáton ment. Ez a kolozsvári tartózkodás ;épezte életének valódi fordulópontját. Itt smerkedett meg ugyanis Brassai Sámuellel, ;ihez ma is hatvan évnek változatlan baráti ronzalma füzi. Brassai, ki maga is szenve­iélyei muzsikus, volt az első, ki felismerte , Erkel Ferenczben a nagytehetségű zenészt js valódi szenvedélylyel nógatta, hogy men­jen a színpadhoz, mert csakis ott érvé­nyesülhet tehetsége. Erkel megszívlelte e tanácsot s már a jövő évben az akkor Kolozsvárit működött kassai színtársulathoz szegődött s azzal néhány évig a vidéken utazott. Itt ismerkedett meg Erkel először a színpad alakos életével, a hatások titkai­val és a színpadi zene sajátságaival. 1837-ben Budára került az akkor magyar színtársulathoz, de itt nem lévén tere, az Erzsébet-téri német színtársulat kötelékébe lépett, hol azonban csak néhány hónapig maradt, mint karnagy, mert a karmester­kollegák féltékenykedtek reá, és csak apró vaudeville-ok és bohózatokban engedték dirigálni. Erkel ezt hamar megunta és mi­kor egyizben Fra Diavolo operát nem en­gedték vezényelni, a faképnél hagyta a német múzsahajlékot és az akkor még fiatal, alig bárom hónapos nemzeti szín­házhoz ajánlkozott. 1838-ban január havá­ban szerződtette öt nemes Pestvármegye mint karmestert a nemzeti színházhoz, hol csaknem egy félszázadot töltött, miközben teremtője lett a magyar drámai zeneirásnak. Legbensőbb barátja itt Egressy Béni volt, a korán elhunyt zseniális zeneszerző (a Szózat megzenésitöje) és tehetséges író. Ez irta három nagy operájának szövegét: Báthory Máriát, Hunyady Lászlót és Bánk bánt. Erkel alkotásai előtt csak egyetlen egy magyar opera létezett! Ruzitska Venczel József »Béla futása* czimü operája. Ezt kellett neki, mint fiatal karmesternek be­tanítani és dirigálni. Erkel, ugy is mint 1 alföldi fiu, ugy is mint magyar muzsikus ismerte a magyar dalok szivreható, költé­szettel teli motívumait és lajt lelkének, hogy ez operában az idegen elem mint preponderál s csak egy részében érvénye­sül a nemzeti elem, a mely lelkesitöleg hatott is a magyar közönségre. E részlet egy kar, melynek ismert sorai igy kez­dődnek : Hunnia nyög letiporva. Simák a bús magyarok ... Az egyetlen magyar operának ez egyetlen szép része éjjel-nappal fülébe zsongott a fiatal karmesternek; bántotta lelkét, hogy e nagy operában csak ez az egy ária ma­gyar, mig a többi mind idegen motívumból fakad. Néhány nap múlva a színház udva­rán Egressy Bénivel közölte ebbeli gondo­latait a egyúttal azt is, bogy szeretne egy valódi magyar opeiát alkotni, mely minden izében a magyar sziv, a magyar dal for­rásából lenne merítve. Egressy könnyen gyúlékony szive hamar -föllelkesedett s ott nyomban elhatározták, hogy együtt terem­tik meg az első valódi magyar operát. Áz elhatározást csakhamar tett követte s né­hány hónap múlva kész volt Báthory Mária, melynek szövegét Egressy Béni, zenéjét Erkel Ferencz irta. Leírhatatlan a lelkesedés, melylyel a magyar közönség ez eredeti magyar dal­művet fogadta a fényes sikert legkevésbé sem mérsékelte az, hogy a czimszerepet apró primadonnái szeszélyből (azok már áfckor is dühöngtek a szép Schodelnó nem akarta eljátszani. Mikor azonban fé­nyes sikert ért, maga kérte a szerzőt, hogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents