Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-06 / 28.szám

A Duna gyöngye. A tavaszi égbolton folyton világosabb lesz a vidám kék szin, minden nap melegebbek, forróbbak lesznek a sugarak, melyekkel korai jókedvében elárasztja a nap a minden pórusából feléje lélekző földet: koráu kezdődő meleg évszakunk lesz. Ideje, hogy a gondos családapa körűitekintsen a legkellemesebb, legkényelmesebb és legolcsóbb nyaraló, a legkedvesebb és e mellett leghatékonyabb gyógyhely után a maga vagy azon kedvesei részére, kiknek gyógyulásra van szükségük. Minden tekintetben, ugy a kellemesre, mint a hasznosra vonatkozólag legelőször a Duna pompás gyöngye, a kedves Margit-sziget felé fordul a valóságosan reálisat kereső szem. Körülvéve a legszebb és leghatalmasabb európai folyam örökös életteljes mozgásba tova hömpölygő hullámaitól, ellátva mindama bájjal, melyeket a természet csak legdrágább kedvenczeiuek ad ós minden kényelemmel, mit az emberi találékonyság az egészségesek számára kigondolt, terül el előttünk néhány perc/nyíre a magyar metropolistól, az egész világ által dicsért és megénekelt »szép Budapest«szakadatlan benső összeköttetésben. És forrásai, ásványvizei a hűs Duna egyesitik magukban a világ leghíresebb gyógyhelyeinek előnyeit és gyógyító erőit. A mit Karlsbad ós Vichy, Teplicz, Marien bad vagy Biarricz nyújtanak a betegnek, hasonló erőben s gyógyháfással nyújtja a Margit-sziget is, ellenállhatlan erővel távolit el az emberi testből minden rossz nedvet és edzi s megifjitja a vért és idegeket. Hát még az egészségesnek, a ki csak a napi fáradalom porát lerázni s az enyhe isteni békét, keblébe költöztetni akarja, hol kínálkozik a legnagyobb és legintenzívebb természetélvezet oly kényelmesen, oly közvetlen közel a a nagyvároshoz, mint azen a »boldogok szigetén.« Mily olcsón és könnnyen érhető el a Duna gyöngye az egész müveit világ által, mióta a hatalmas Baross vezeti Magyarország közlekedési ügyeit! Távíró, telefon, minden a mit legmodernebb tudomány nyújt a nagyvárosinak, rendelkezésére áll a margit-szigeti vendégnek, mint akár Paris, London, vagy New-Yorkban s e mellett oly környezet mint Capriban ! Húsvéti hangulatok. Budapest, ápr. 5. Még nem tünt el minden hit a földön, még él szeretet s virágzik remény vallás az emberi szivekben és ha a mélabús nagyhét után a húsvéti harangok hangja, a tavaszi nap világossággal és meleggel járja át a ködtelennó lett levegőt, az emberi keblen ugy mint a természeten az életkedvnek s a föléledésben való örömnek egyenlő vonása húzódik keresztül. Jaj annak az embernek a ki minden vagyonát egy kártyára teszi és jaj annak a nemzetnek, mely esak egy vasal tüzesit, hogy abból kovácsolja életszerencséjét és el lenne veszve az az emberi társadalom, mely eszményének kuptetöjét egyetlen oszlopra támasztaná. Itt ezen planétán mi sem létezhetik a mi nem a múltból csírázik s még az Isten fiának is meg kellett halnia, hogy biztosítsa a halandóknak a halhatatlan örök üdvösségét. A böjt szomorú napokat hozott s hosszú volt, meglepő változásokat éltünk meg s korszerűek, sőt ijesztők voltak azok. De megint csak szólnak a harangok húsvétra s épp oly bizonynyal és megmásithatatlauul, mint szenvedés és keserűség njra visszatér öröm és remény is, nem máskép, mint a hogy a nagy föld-szinpad is minden elsötétedés után ismét tiszta világosságban ragyog, bármily szereplők álljauak is a fényernyő előtt. A harangzugás, a világszellem e hangja, mely a nem szünetelő természet telefonján koreszfül beszél az emberiséghez, ma sem más, mint volt ezelő t, csak fülünk hallja másként 8 az idegszálak, melyek az érzést a fültől az agy velőhöz ós a szívhez vezetik, az észlelést közvetítik, alterálják. Mindenki hallja a harangozást, de mindenki másképen hallja : az egyiknek az élőket szólítja uj tettre, a másiknak az esztendő nagy halottjait siratja, mig a harmadik csak nyösz rögni hallja, hogy a villámot elhárítsa. A hit nem halt ki, de a szkepszisz folyton mélyebbre rág rajta ; a szeretet még él, de az önzés 'egyre szorosabban és általánosabban tekeri körül ; a remény végre mindig és mindig uj esi* rakat ültet, de a pesszimizmus melléjük ülteti falánk pondróit. Mindez azonban nem a mai nappal veszi kezdetét s az emberiségnek, intézményeinek és társadalmi egyesülésének további virágzása miatt csak akkor lenne szabad kétségbe esni, ha konstatálni kellene, hogy az akarat élni s egészségesen élni, a haladásban, tovább fejlődésben való kedv kihalt az emberiség kebeléből. De hát hála Istennek, legalább nálunk s a velünk barátságos népeknél nem a Nirwana a végső ideál és a nihilistákat mint hatalmi tényezőket azoknál kell keresni, kik távol, vagy ellenségül állnak velünk szemben. Nem is akarjuk tagadni, hogy nálunk Magyarországon a belpolitikai helyzet legutóbbi tisztázása után némi seprő maradt vissza; még azt sem akarjuk titkolni, hogy sok hű sziv sértődve összehúzódott, sok nemes kebel megingott a váratlan rázkódlatástól, melyet a megszokott irányban szenvedett. De igen tévednek azok s önámitásnak engedik át magukat, mely még nagy megaláztatásokat fog nekik hozni, kik azt hiszik, hogy a seprőből pusztító mérget készii hétnek, e rázkodtatással a maguk nagyravágyó személyes aspirációit szilárdít hatják. A szabadelvű eszme és hordozói, a szabadelvű párt, erősek, tántoriihallanók, szorosan zártak, mint csak valaha ; a Szapáry-kabinet határozott, tettre kész és tettvágyó ; mint reform min isterium valaha csak volt. A nagy szabadelvű párt semmiesetre sem zárja el kapuit azok előtt, kik becsületesen és nyíltan keresik a bejárást, hátsó ajtók azonban nem vezetnek oda be s legkevésbé hajlandó a párt arra, hogy rég kipróbált tagokat elbocsásson magától a végből, hogy uj jövevényeknek adjanak helyet. A liberális phalanx zárt sorainak félretolása nem fog sikerülni sem erőszak, sem cselvetés által. A kormány be fogja tartani programmját tökéletesen, a mint azt a parlament előtt épp oly férfias, mint okosan concilians elnökének ajkai által kinyilatkoztatta. De ezt olyan tempóban fogja végezni, a melyet ő tart hasznosnak. Gróf Szapáry Gyula világosan és szabatosan hangsúlyozta, hogy az ő kabinetje az oly fáradságosan kivívott államháztartási egyensúlynak fenntartására való igen bölcs figyelmet nem fogja elejteni s ő szavát be fogja váltani. De hála Istennek! Magyarország folyton s egészségesen fejlődik s minden jel reményleni engedi, hogy az oly szigorú mérlegeléssel szerkesztett költségvetés bevételi rovataiban a szankcionált előelőirányzatokat tul fogja szárnyalni s igy a jövő évekre is meg fogja engedni a kiadások lényegeseb emelését a reformokra, a nélkül, hogy újból utat nyisson költségvetésünkbe a deficzilnek. És miként a bel-, épp ugy van a külpolitika tekintetébon is, Az utóbbi napok minden zavaros változásaiból tökéletesen érintetlenül került elő a hármas szövetség és ma inkább, mint valaha ez a jelszó : »az európai béke fenn tartása«, a világjelszó. A harangok nagy halottakat siratnak, de megtörik a villámokat s vidám, zavartalalan békemunkára hívják az élőket. a vidéken az uj törvény ketatlezése óta? — kérdé tőle valaki. — Oh, pompásan! — felele J. d. — legalább most már szorult állapottól alig tarthatnak az iskolák, mert többnyire minden iskolának van széke. * Kérdezik egyszer J. diákot — ki »a szeszélyes italokat csak azért nem szerette, mert nagyon rágalmazták az belső részét« — hogy hány gyermeke van ? Válaszul egyszóba mondta : — Hatvannyolez volt. * Valaki kérdezte töle, hogy E ban valamely tanintézet van-e a barátok kezében ? — Oh igen — volt a felelet — városunkban a barátok bimak iskolákkal, hanem az iskolák nem igen bimak barátokkal. * Háromszéken laktakor meglátogatta az utazó s történelmi nyomokat és adatokat kutató Thaly Kálmán. — Ugyan Bruder — kérdi tőle a tudós vendég — vannak-e itt a környékben a szt.-lélekin kívül még sok kastély-romok? — J. d. Kastélyromok nem igen vannak, de romlott kastélyoknak meglehetős bővében vagynnk. Hl KEK. — Boldog ünnepeket kívánunk munkatársainknak és olvasóinknak a szép húsvét alkalmából. — A herczegprimás ma, hacsak egészsége engedi, pontifikálni foga főszókesegvházban s kioszija a pápai áldást. — Udvari ebéd. A herczegprimás ma a közöshadsereg helybeli tisztikarát vendégli meg palotájában - Adakozás. A herczegprimás a ! budapesti Szt.-Vincze egyesületnek háI romszáz forintot adományozott. — Főegyházmegyei hírek. Huszár Gyula ujmisés nagysuri, Kopcsányi László ujmisés stomfai káplán lett. Vi lmon Józsefet Sopornyáról Solmeczbányára helyezték át. Martini Miklós ujmisés pedig sopornyai káplánná lett. — A Szent Sirok valamennyi templomban sűrű látogatásban részesültek. A főszékesegyház szent sirját az idén a Szent István protomartyr kápolnája restaurálása miatt a Bakocskápolnában helyezték el. De nemcsak a szent sírokat, hanem a temetőket is nagy közönség látogatta Nagypéntek szomorú ünnepén. — A főszékesegyházi zenekar ma Brozik Offertóriumával Kempter A-dur miséjét s holnap Horák hnsvéti miséjót fogja előadni Takács Imre karnagy vezetése alatt. — A párkányi takarékpénztar apr. 17-éu fogja megtartani évi közgyűlését, melynek meghívóját jövő számuukbau közöli ük. — A lövészegyesület húsvéthétfőn kezdi meg a saisout. Az ünnepíes megnvitás máius eleién lesz. — Hirtelen halál. Szteiszkál Károly őrnagy, a ki csak néhány hónap előtt nősült, mint mult számunkban jelentettük, hirtelen halállal mult ki. Szivszólütés érte s néhány perez alatt vége volt az erőteljes, de túlságosan vérmes, javakorbeli férfiúnak. A család gyászjelentése a következő: özv. Steyskal Károlyné szül. Tóth Fraucziska a maga, valamint az összes rokonság nevében megszomorodott szívvel jelenti feledhetetlen, hőn szeretett férjének Steyskal Károly cs. és kir. őrnagy urnák a 26. sz. gyalogezredben, a hadi érdem érem és az I. oszt. tiszti szolgálati kereszt tulajdonosának stb. életének 43-ik évében és boldog házasságának harmadik havában, f. hó l-én esti 10 órakor szívszélhűdés következtében törtónt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült teteme f. hó 3-án d. u. 5 órakor fog a róm. kath. szertartás szerint (Duna-utcza 52. sz. a. házból) az Esztergom sz. kir. városi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az eugesztelŐ János deák hagyatékából. (Eredeti ötletek és élezek.) — Kettőt irigylek a dúsgazdagoktól — monda J. d. — Először azt, hogy kocsin járhatnak; másodszor azt, hogy sok jót tehet n é n e k! — Barátom gratulálj nekem! ki vagyok nevezve az igazságügy minisztériumhoz. — J. d. Ejnye, hogy pocsékolják mai napság azt az i betűt! * —- Hát hogy állanak a közoktatási ügyek Petőfiről. Láttam a szép szőke Tiszát kanyarogni, S a futkosó Túrból Drága gyöngyöt lopni. Csak azt nem láttam, a ki Megénekelte Őt, És hogy Az hová ment ? És hogy Az honnan jött? búcsúzás gyönyöreivel és fájdalmaival, mert egész egy hónapra szólt a válás. A marquise az estét egy grófnőnél töltötte, a hol alkalma volt összes barátnőitől szépen elbúcsúznia. Játszottak, zenéltek, és sok bolondságot csevegtek össze-vissza. De a kapitány és kedvese nem igen értek rá a társaság élvezeteiben osztozni. Édes keserű érzés szállta meg mind a kettőt. A marquisenek egyedül kellett elutaznia. Igy követelte ezt a társadalmi állás és felfogás. Midőn éjféltájt fölkelt, hosszú és szomorú pillantást vetett Gastonra, Azután beburkolózott hattyupelyhes, fehérselyem felöltőjébe, kocsi ha ült és elrobogott. Gaston ugy érezte, hogy mindenét magával vitte az a szép asszony. A minta szőnyegre pillantott, lábai előtt találta Jeanne medaillonját, melyet minden valószínűség szerint búcsúzkodás közijén vesztett el. Midőn föl akarta emelni, Lipót államügyész majd hogj' el nem lökte, olyan gyorsan hajolt a medaillonért. — Bocsásson meg uram — mondta az államügyész egészen kipirosodott arczczal, de ezt a medaillont majd én fogom átadni a marquisenek. — Ez tolakodás, uram — válaszolta Gaston hevesen — és ön nekem azért elégtétellel tartozik! -T- Igen szívesen, uram, — felelte az államügyész — de ezt a medaillont esak halálom után kaphatja meg. V. Korán reggel megverekedtek. Az államügyész hősi bátorsággal küzdött, de nagy vágást kapott mellén a kapitány kardjától. A tanuk megállapodása szerint az öszszerogyó államügyésztől elvették a medaillont. Gaston forró csókokkal üdvözölte az emléket. — Uram — monda Gaston a haldokló államügyésznek — ne gondolja kérem, hogy nagyon kicsiny ok miatt verekedtünk meg életre halálra. Vegye, kérem, azért tudomásul, hogy ebben a medaillonban az én hajam v;in. — Csalódik, uram, — válaszolta Lipót elhaló hangon, de udvariasan — a medaillop az én hajfürtömet őrzi. Es meghalt. Gaston reszketve bontotta föl a medaillont és egy kis csomó olyan vörös hajat talált benne, a milyen csak Lajos bankár fején termett . . . Oh csodálatos rejtvény, esküvések és hazugságok oczeánja, áruló asszony! ki birná azt megírni, hogy milyen szép és milyen hamis tudsz te lenni egyszerre !