Esztergom és Vidéke, 1889

1889-02-02 / 10.szám

I Rudolf trónörökös Budapest, jan. 30. Gyászos levertség uralkodik a kedélyeken, mély gyász ül az arczokon. Minden utczán

x csoportok képződtek és senki sem merte fennhangon kimondani, félvén fennhangon hirdetni, hogy a monarchia trónörököse és szt. István koronájának jövendőbeli viselője, Rudolf főherczeg-trónörökös öngyilkos lett. A telefon fennállása óla nem volt ugy igénybe véve, mint szerdán a déli órákban. Az összes szerkesztőségek, közintézetok, bankok, vasutigazgatóságok, táviróhivatalok valóságos ostromnak voltak kitéve a kérdezősködők részéről, kik mind csak azt tudakolták, vájjon igaz-e, hogy a trónörökös meghalt. A főtáviró még délután 2 óra után is mérvadó helyről intézett kér dósre e választ adta: «kósza hir.» A késő délutáni órákbau érkezett hivatalos megerősítése a szomorú hírnek lesújtó benyomást idézve elő a lakosság minden rétegében. Midőn e sorokat írjuk, szerdán este 9 órakor, a különféle versiók még mindig nincsenek földerítve és sem a szabadelvű párti klubbhoz, sem a szerkesztőségekhez nem érkeztek kimerítő értesítések. Első sorban fölséges királyunk és szeretett családja az, kik iránt az egész nemzet homogiális rokonszenvét lelke mélyéből nyilvánítja s kik felé népünk minden rétegéből a legbensőbb és legélénkebb részvét irányul. A változhatatlan ragaszkodás és hűség ezen bizonyítékaiban találjon felséges királyunk és magas családja vigaszt a véghetetlenül keserű veszteségórt, melyet szenvedjenek ! És főleg Magyarország az, melynek ezer meg ezer oka van megsiratni eztj n fájdalmas veszteséget. Azok, kik szerencsések voltak közelebbről érintkezhetni királyunk fiával, a nemzet élén állók, nem győznek eleget beszélni arról a szeretetről, rokonszenvről, hajlamról, élénk érdeklődésről, melyet a trónörökös hazánk és nemzetünk iránt tanúsított. A nemzet gyásza a neki oly drága személyiség elhunyta fölö.t, kinek szive oly melegen dobogott hazánk sorsáért, mindenkoron mély, fölötte fájdalmas leszen ! A részleteiben még föl nem derített, megrendítő esemény epoehális jelentőségű és történelmünknek egyik szomorú lapját fogja képezni. Ma még föl sem fogható, hogy e gyászos eset mily mélyen nyul a nemzet szivébe. Jótékonyság. (Farsangi mese.) Az elhagyott országúton, melynek irányát csak a lombtalan, kopár fák jelzik, egy vén ember és egy szép kis leány ballagnak. — Miért nem maradnak otthon? Otthon? A farkasnak zuga van, a nyul is egy kazal végébe buj, a róka is odvára talál, csak az a szegény ember, vesztegel az ut közepén 1 Mily gyarló az ember, és mily könyörtelen egymás iránt. Szegény kis leány rongyokba burkolt öklével takarja vérpirosra dermedett hideg arczát s ugy néz az ut elé, melyen haladui kénytelenek. Lassan czammog az öreg szótlanul. Nem lát semmit, csak érzi, hogy kegyetlen idő van! Neki is volt otthona. Volt felesége is. Mily jó az Isten, hogy elvette nem kell most vele szenvednie! Azután jött az árviz, elvitte a kis kunyhót; a telek sem maradt az övé, mert adót fizetni nem tudott! . . . Csak azt a nyomorult gyermeket hagyták meg neki. kit ott talált a viz szélén, mig az anyja, á ki szolgálatba volt beleölte magát. Mily áldás neki ez a kis angyal, hogy a vak és tehetetlen koldust el nem hagyja. A nyomornak híve a nyomor, a bút bánat ismeri csak, a szenvedő csak a szenvedőnél talál vigaszt. Hiába is ballagnak a városba: azokban a fényes mulató házakban nem ismerik most a nyomort. Mindenfelé zárt ajtókat találnak. Hanem egy hintó előtt hetyke huszár trafikál a kocsissal. — Hit akartok ? — Könyörgünk. — Odább innen! — Könyörgünk — kezdi újból a leányka, a kapuból most kilépett elegáns ur felé. — Mit akarnak ezek? — Téged kergetlek el János, ha az ilyeneket közel bocsátod. Igy beszél az az ur a ki egy jótékonyczélu mulatságon fáradozik. 0 az elnök ő fog beszélni a humauizmus haladásáról a jelen században. — Neje lesz a bálkirálynő. — Rendez tombolát és egyéb játékot csakhogy minél nagyobb legyen a siker* A hintó elrobog. A szegények a kapu alá húzódtak, hogy a csipős szól elől kissé meneküljenek. A féuyes házból zongoraszó hallatszik, melyet női dal kísér. Nemsokára jön a házmester, ott kapja a kis leányt, megfogja a nyakát és a keze akkor megakad valamiben. Az akadok elszakad, a leány a hóba tántorodik, de hamar összeszedi magát és siet az öregét a szívtelen házból elvezetni. A házmester kezében maradt a zsineg, melyről valami medaillon csüng alá. — Mi lehet ez? loptátok? Mi van benne? Név? Hisz ez a gazdám neve! Innen loptátok. Megörül ennek a nagyságos asszony. — Bevitte. Nemsokára megjő az ur is. Boszusan jár föl alá termeiben — Nincs az emberekben érzés, nincs ambitió — monologizál. Megbuktunk gyalázatosan, még a költségek harmada sem lesz fedezve. Ekkor kezdődik az a nagy jelenet, melynek vége ez : — Uram, ön engem rútul megcsalt... Az ön tiltott szerelme gyermeke idevetődött.. . de elkorbácsoltattam. Nemsokára el is vállak. A nagy ur szegényen jött ki abból a szép házból, mert minden vagyon a nőé volt. Szegényen megélni pedig nem tudott: annyi erénye nem volt. Dolgozni nem tanult, nem volt semmije, s igy elvégződött egy pisztolylövéssel. Az uri nő sem volt boldogabb. Az udvarló addig szerette, mig pénzzel győzte ; aztán odább állott. Ingyen pedig az asszony már nem kellett senkinek. Egy szép nyári délután ott barangolt a tónál, melybe tizenhét év előtt komornája a gyalázat elől beleölte magát. Oda sietett, hol a part legmeredekebb és hirtelen belevetette magát. Éppen oda érkezik az uton egy erőteljes, szálas fiatal ember, ki hallva a fuldokló kiáltását megmenti és elviszi magával saját otthonába. Ez az otthon az erdők közepén egy bányatelep volt, hol mint szegény bányász a pénzszomjas embereknek kincseket ásott. Neki nem volt kincsre szüksége, mert a legdrágább kincs az övé volt: a megelégedés. Boldogsága pedig az a szép koldusleány, a kit foszlányaiban szeretett meg s erényeiért vett feleségül. De a Szegény fiatal asszony nem küldi el otthonából az egykori gőgös úrnőt és szívesen megosztja vele utolsó falatot. Ez a jótékonyság nem keres hirt, nevet. Nem sport ez és szemfényvesztés, hanem szeretet. Csárdás. (Magyar SzemK) Jaj be szép táncz az a magyar táncz! Mikor a párok lassú andalgással kezdik, kéz a kézben, szem szembe kacsint és ugy lejtenek, rakva begyesen, büszkén, könyedéu a lábat! Aztán mikor a zene forgó vihara elkapja őket és tűzzel, kedvvel ropják a kopogós frissét! A nő a tánezos vállain pihenteti két kezét, a férfi meg átkarolja a tánezosnő derekát; szomtől-szemben állnak, majd cziczázva szétválnak, a nő libegve, ideoda osonva csalogatja tánezosát körül a szobában, a míg végre a deli férfi megint elkapja s megpörgeti, a hogy a nóta kivánja. Csupa költészet, csupa kristálytiszta, eredeti báj! Oh be szép táncz is a magyar táncz! Javában áll a táncz mindenfelé. Gyönyörködjünk hát kissé a csárdásban! És pedig a főváros szombati elite-bálján, a hol a legműveltebb elem, a sok ünnepelt bálkirálynő, a sok gazdag, előkelő, finom dandy tánezol! Épen húzza a czigány. A terem háromnegyed része üres. Hanem a czigány előtt zsúfolva hemzsegnek a párok, minta páczoltheringek, és tapossák a káposztát irgalmatlanul! A férfi riszálja egész testét, rugdalódzik, rángatózik és kurjogat, mint a részeg betyár; a hölgy pedig dobálja a fejét hol ide, hol oda, és feje fölött lengeti a zsebkendőjét, miközbeu a karjait és vállait oly dühösen kapkodja fölfelé, mint az ideggörcsös beteg. Igy ugrálnak, tipegnek, tapognak a párok össze-vissza minden ritmus nélkül, mintha egy rakásra szorított ezer botond taposná egymás tyúkszemeit és kapkodná a lábát jajgatva, visítva, arczát fintorítva. S ezekhez még odaállanak a nem tánezoló néző fiatal emberek, borízű hangon belebődülnek a zenébe, túlharsogják a bandát, rúgják a port és ütögetik össze duhajkodva a tenyereiket. Jaj be csúf táncz ez a magyar táncz! Magyar? Majd mit mondtam! Az emberevő vadak, a kalmükök, a bódító szerektől megkábult fanatikus dervisek SEM VOLT VELÜNK. HAJNAL AZT HÍVÉN, HOGY MOST TELJESEN HATALMÁBAN VAGYOK, OLYAS KÖVETELÉSSEL ÁLLOTT ELÖ, MELY ÖNKÉNYTELEN IS AREZOMBA KERGETTE A VÉRT . . . NEM ÉREZTEM SEMMIT, CSAK AZT, HOGY A FÖLD KEZD VELEM FOROGNI, AZUTÁN ÖSSZESZEDTEM MINDEN ERŐMET, ELLÖKTEM ŐT MAGAMTÓL ÉS ELFUTOTTAM, A NÉLKÜL, HOGY TUDTAM VOLNA HOVÁ ... SOKÁIG BOLYONGTAM ÖSSZE-VISSZA, MIG VÉGRE AZ UTCZÁN TALÁLTAM MAGAM ... EGY JÓLELKŰ EMBER FELSEGÍTETT EGY KOCSIRA, AZUTÁN LAKÁSOMRA HAJTATTAM . . . TÁVIRATODAT MÁR OTT TALÁLTAM, MÉG A HAJNALI VONATTAL ELUTAZTAM HAZA. A SÜRGÖNYT HÁTRAHAGYTAM CECILNEK ; SOHA EGYIKET SEM AKAROM LÁTNI KÖZÜLÖK .. . SAROLTA CSAK HAGYTA ŐT BESZÉLNI. LÁTTA, TIOGY jól ESIK NEKI, HA FÁJDALMÁT ELPANASZOLHATJA. — OH, SAROLTA — KEZDÉ HELÉN ÚJRA — ez BORZASZTÓ EGY UTAZÁS VOLT! AKKOR TUDTAM MEG CSAK, HOGY MENNYIRE SZERETEM GYERMEKEMET . . . FELTÁMADT BENNEM A LELKIISMERET ÉS KÍNZOTT KIMONDHATLANUL EGÉSZ HAZÁIG ... OH CSAK HALLGATTAM VOLNA REÁD ! . . . CSAK MOST TUDOM, MENNYIRE HIBÁZTAM ... MEG FOG-E BOCSÁJTANI ARTHUR, MEGBOCSÁJTHATOM-E EZT MAGAMNAK VALAHA ? — SZÓLT ZOKOGVA, MINDKÉT KEZÉVEL ELFÖDVE SZÉGYEN PÍRTÓL ÉGO ARCZÁT. — LÁSD HELÉN, TE NAGYON HIBÁZTÁL, MOST RAJTAD ÁLL, HOGY HIBÁDAT JÓVÁ TEGYED — SZOLT SAROLTA SZERETETTÜL ÁTMELEGÜLT, SZELÍD HANGON. IGYEKEZZÉL ARTHURT SZELÍD MEGADÁSSAL, FIGYELEM ÉS SZERELEMMEL MEGENGESZTELNI, MUTASD MEG, HOGY MEG AKARSZ JAVULNI ... A FÁJDALMAT, MELYET MAGADNAK SZEREZTÉL, VISELD BÉKÉSEN, CSÖNDES MEGNYUGVÁSSAL, MINT MEGÉRDEMLETT BÜNTETÉST, AKKOR MEGBOESÁJT NEKED AZ ISTEN ÉS BIZONYÁRA MINDENT JÓRA FOG FORDÍTANI. HELÉN NÉMÁN, HÁLÁSAN CSÓKOLT KEZET TESTVÉRÉNEK. MIÉRT IS NINCS NEKI IS OLYAN RENDÜLETLEN BIZALMA AZ ISTENBEN ? — ARTHUR ELŐTT NE TÉGY EMLÍTÉST A HADNAGY MAGAVISEIEFÉRŐL — INTÉ ŐT SAROLTA; GONDOLD MEG A KOMOLY KÖVETKEZMÉNYEKET, MELYEK EBBŐL SZÁRMAZHATNAK. ERRE HELÉN NEM IS GONDOLT. HALLGATNI AKART, MIKÉNT A SIR. A KIS JENŐ E KÖZBEN GYORSAN ÜDÜLT, DE ANYJA ANNÁLKEVÉSBÉ. HELÉN UGYAN AZT MONDA, HOGY NEM BETEG, CSAK FÁRADT, KIMERÜLT, DE E KIMERÜLTSÉG AZUTÁN VESZÉLYESEN GYARAPODNI KEZDETT. A LÉPCSŐKÖN, MELYEKEN EGYÉBKOR SZÖKELLŐ LÉPTEKKEL SZOKOTT VOLT JÁRKÁLNI, MOST CSAK LASSAN JÁRHATOTT, AZ EGYKOR OLY BESZÉDES AJKAK CSAK RITKÁN NYÍLTAK MEG, AKKOR IS SZOMORÚAN, KEDVETLENÜL HANGZOTT SZAVA. A VÉGZETES ÚT ÓTA MÉG EGYSZER SEM HAGYTA EL HÓDFALVÁT, DE NEM IS AKARTA. JÓVÁ AKARTA TENNI HIBÁJÁT, MEG AKARTA ENGESZTELNI FÉRJÉT, DE EBBELI TÖREKVÉSE ÁLDÁSTALAN MARADT. ARTHUR VÁLASZA MINDIG EGYFORMA VOLT. — HADD EL HELÉN. MEGTÖRTÉNT, NEM LEHET MÁR AZON VÁLTOZTATNI — SZÓLT ARTHUR, VALAHÁNYSZOR HELÉN A KÖZELEDÉST, A KIBÉKÜLÉST MEGKISÉRLÉ. — ARTHUR, AZ ISTENÉRT HALLGASS VÉGIG ! — ESENGETT ILYENKOR HELÉN, KÉTSÉGBEESVE TÖRDELVE KEZEIT. — MINEK? — VÁLASZOLT ARTHUR RÉSZVÉTLEN HANGON. CSAK EGYET KÉRDEK TŐLED : HAJNAL HADNAGY IS VELETEK VOLT ? Ő IS OTT VOLT? . HELÉN MEGBORZADT. MÉLYEN ELPIRULT, ÉREZTE, A MINT A VÉR FEJÉBE TÓDUL, DE ELTAGADNI A VALÓT NEM TUDTA, NEM MERTE. EGY TEKINTET ARTHURRA, MEGGYŐZTE ŐT ARRÓL, HOGY ITT BESZÉLNIE KELL, NINCS MENEKÜLÉS SZÁMÁRA. — IGEN — SZÓLT VÉGRE HALK, TÖREDEZETT HANGON — DE HIGYJ NEKEM, ÉN . . . — ELÉG — SZAKITÁ ŐT FÉLBE ARTHUR. NE IZGASD FEL MAGADAT, KÖNNYEN MEGÁRTHATNA. ISTEN VELED! — ÉS EVVEL OTTHAGYTA ŐT REMÉNYTELEN, VIGASZTALAN HELYZETÉBEN. AZ IFJÚ ASSZONY NEM SZÓLT TÖBBÉ, A SÉRTETT BÜSZKESÉG LEZÁRTA AJKAIT. EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZONBAN EGYRE AGGASZTÓBB MÉRVET ÖLTÖTT. A VÉGZETES TÁVIRAT, MIKOR BENSEJÉBEN AZ INDULAT ÉS FELHÁBORODÁS HEVE FORRT, A KIÁLLOTT AGGODALOM ÉS KINOS GYÖTRŐDÉS ÉS EZ A VISSZAUTASÍTÁS NAGYON SOK VOLT NEKI. FEKVŐ BETEG LŐN TŐLE. MIDŐN AZUTÁN ARTHUR LÁTTA, HOGY HELÉN KOMOLY ELHATÁROZÁSSAL IGYEKSZIK MEGJAVULNI, ÖRÖMEST SEGÍTSÉGÉRE SIETETT ÉS NEM VOLT HELÉNNELR GONDOSABB ÁPOLÓJA, MINT ÉPPEN ARTHUR. ÉRZÉKETLENSÉGE, KÖZÖNYÖSSÉGE SZÁNALOMBA, RÉSZVÉTBE MENT ÁT. ŰGY LÁTSZOTT, MINTHA HELÉN IRÁNT VALÓ MEGHIDEGÜLÉSE EGÉSZEN ELTŰNT VOLNA SZIVÉBŐL. ELLESTE GON^ DOLATAIT, VIRÁGOKKAL KEDVESKEDETT NEKI MINDUNTALAN. PERSZE, HOGY E GYÖNGÉD FIGYELEM INDÍTÓ OKA NEM a SZERELEM, HANEM a RÉSZVÉT VOLT, MELYET a DERÉK FÉRFIÚ NEM TUDOTT MAGÁTÓL MEGTAGADNI. HELÉN TUDTA EZT JÓL . . . FÁJT NEKI EZ NAGYON, ÉS MÉGSEM PANASZKODHATOTT MIATTA. HISZ Ő MAGA VOLT AZ, KI ARTHUR SZERELMÉVEL JÁTÉKOT ŰZÖTT ÉS ÖNVÉTKE ÁLTAL E MEGHIDEGÜLÉST ELŐIDÉZTE. (Vége köv.) A NÖKRÖL S A NŐKNEK. KEVESEBB SZERELEM KEZDŐDIK A BÁLITEREMBEN, MINT A MENNYI OTT VÉGZŐDIK. A LEÁNYOKAT ODAHAZA LEHET MEGISMERNI AZ ELSŐ BÁL UTÁN FÉLREISMERNI. * MELYIK NŐ NEM HÁBORODIK FÖL, MIKOR ÓCSÁROLJÁK S MELYIK TILTAKOZIK, MIKOR ÉRDEMEN FELÜL MAGASZTALJÁK ? * LEVELEKET MEGÉGETNI ERKÖLCSI GYILKOLÁS. A MEGSZŰNT LEVELEZÉS HAMVAIBAN MINDIG OTT VAN KÉT LÉLEKNEK AZ ÁRNYA. * VANNAK FÉRJEK, A KIK ESAK FELESÉGÜK TEMETÉSE UTÁN — JUTNAK SZÓHOZ. A DOKTOROK MINDIG a NYELVÉT NÉZIK ELŐSZÖR A GYÖNGÉLKEDŐ NŐNEK. PEDIG az MINDIG RENDBEN SZOKOTT LENNI. * RENDESEN AZOKRA AZ EMBEREKRE VAN SZÜKségünk, a KIKNEK REÁNK IS SZÜKSÉGÜK VAN. * A HÍZELKEDŐ MINDIG AZON KEZDI, HOGY NEM TUD HÍZELEGNI. A VALLÁSTALANSÁG GYÖNGE JÉGTÁBLA. EGYES EMBER MÉG CSAK [KERESZTÜL VERGŐDIK RAJTA VALAMIKÉP; DE A TÖMEG ALATT LESZAKAD. * VANNAK OLYAN OLVASÓNŐK IS, A KIK MEGVESZIK UGYAN A KITŰNŐBB KÖNYVET, HANEM AZÉRT FÖLVÁGATLANUL KÖLCSÖNZIK TOVÁBB.