Esztergom és Vidéke, 1888
1888-03-15 / 22.szám
KSZTlíltfiOM. X. ÉVFOLYAM. 22. SZAM. CSÜTÖRTÖK, 1888. MAROZIUS 15. ESZTERGOM es VIDÉK 1 • MF.r.JELttNIK HETEN KI NT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. KLÓI T/TTKSI Ali egesi" evi'u fél évre . negyedévre 6 frt — kr. 3 fit - kr. I fit HO kr. Eyy szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-/ÍNNA-UT.CZA 317. SZÁM, Itnvá a. lap «z<dleini részét illető közlemények küldendők. KIADÓHÍVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, hová rt lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilítérbe szánt közlemények, előlizeíési pénzek és reelamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIlíDETESEK M A G Á N-I 11R1) ET ÉS EK I szótól 100 szóig —\ frt 75 kr.; fi megállapodás szerint legjir J 00 —200-ig . 1 frt 50 krJ ! táuyosaboan közöltetnek. 200-300-ig 2 frt kr.i; p — Hélyegdij 80 kr. ; ; NYILTTER sora 20 kr. Máreiins Esztergom, márez. 15. (k. 1. dr.) Negyven esztendő mult el az 1848-iki márczius 15-ike óta. Uj nemzedékek léptek a régiek nyomdokába; nj eszmék, uj törekvések kezdtek érvényesülni. Hanem azért a negyven esztendő előtti márczius nem ismétlődött azóta s aligha is fog ismétlődni egyhamar. Másként éreztek és gondolkodtak az akkoriak, mint a mostaniak, a kik másként beszélnek és másként éreznek és gondolkodnak. Nagy eszmék szülőföldje volt akkor Magyarország. Most csak egyre kovácsoljuk a nagy embereket, a kiknek nincsenek nagy eszméik. Egészen más levegő, más táplálék, más vér éltette akkor a nemzetet. A mostani szónokok czifra frázisokkal pótolják eszméiket és sallaugos epiphonémákkal érzelmeiket, mikor a negyvennyolczadiki föltámadásról és földindulásról beszélnek. Ha méltó liangot akarunk ballani a nagy időkről, akkor föl kell ütnünk az akkori nagy események ékesenszóló naplóit, azok azután méltóságos egyszerűséggel s világos fenséggel beszélnek az akkori eszmékről. így teszünk mi most a uemzet legnagyobb epikus költőjével, Arany Jánossal, a ki negyven esztendő előtt, mint magyar ujságiró is szóba állott a magyar uéppel. Nem sokkal a márcziusi események után irta ő a Vas Gereben hires Népbarátjába a következő sorokat: «A szabadság kezünkben van. Mutassuk meg, hogy érdemeltük azt. Mujtassuk meg, hogy merjük azt vérünkkel, életünkkel, mindenünkkel oltalmazni ! Ki védi meg ezt a szép hazát, ha a magyar nem, a ki ezt drága vérén szerezte ! Ki oltalmazza a szabadságot, ha a magyar nem, ki azt ezer esztendő óta megtartotta ? Vérünket, életünket a hazáért és szabadságért ! Ugy vagyunk, mintha kincset leltünk volna s a mely szempillantásban találtuk, zsiványok ütnének ránk, hogy a lelt kincset tőlünk elrabolják l Polgártársak, véreim ! elhagyjuk-e rabolni ujonan visszanyert kincsünket, a szabadságot?! Elfussunk-e vagy lehagyjuk-e magunkat mészároltatni a rablók által? Nem! soha sem! Mi szembeszál Inuk a rablónéppel s utolsó csepp vérig nem engedjük, a mi a mienk. Haljunk, ha másként nem lehet, de haljon az ellenség is.» Arany János ezen lelkes szavai nem haugzottak el a pusztában. Szabadságféltő eszméi most újra föltámadnak, mert visszaszerzett szabadságunk és kiküzdött alkotmányunk ujabb veszedelmeknek van kitéve. A kik azokból a nagy időkből a mi uj korunkba átszármaztak, azok most aggodalmas szemekkel néznek a minden oldalról tornyosuló vihar elé s ugy tesznek, mint a jó gazda, a ki ugyan mindenét biztosította a villámok pusztításai s a fergetegek rombolásai ellen, hogy azért mégis szembe akar szállani a pusztító veszedelmekkel. Rójuk le ma a hazafiúi lelkesedés legszentebb adóját hálás visszaemlékezéssel a dicső multak iránt. Szenteljünk néhány gondolatot a houvédtemető névtelen hőseinek s a nagynevű Bátori Bódognak, a ki a szabadságharcz vértanúi mellé temetkezett. Szent hely az az esztergomi honvédtemető, melynek márczius tizenötödikén van ünnepe s nem a halottak napján. Tartsuk tiszteletben és kegyeletben az ott porladozó hősök emlékezetét s akkor van jogunk Vajda János egyik költeményével, melyet a szabadságharcz alatt irt, még most is felkiáltani: Ki bántja a magyar hazát, Ki a magyart ? — jaj neki! Jaj tinéktek, ti hazánknak Ujabb ellenségei! Tudjátok-e, hogy magyart még Egy ember sem bitorolt? Büntetőnk nem földi ember: A magunk Istene volt! Közgazdasági szemle. Fontos közgazdasági kérdések vannak ez idő szerint napirenden a monarchia mindkét államában. Minálunk csak imént került parlamenti discurssió alá aczukoradó javaslat. Austriában a szeszadó az, mely ott már keresztül ment a szaktanácskozmányi és bizottsági tárgyalások retortáján. Reánk nézve a czukoradó csekélyebb fontosságú, mint a szeszadó és habár az utóbbi elleti Austriában erős az agitáczió, a két javaslat egymástól elválaszthatlan, mért a czukoradót Magyarország csak ugy fogadhatja el, ha viszont Austriában is érdekeink kellő tekintetbe vételével válik törvénynyé a szesz adójavaslat. A belpolitikánál jóval nagyobb szerepe jut most a külpolitikának a közgazdaság egyes ágazataiban. A bizonytalan helyzet reányomja bélyegét a forgalmi életre is. Az értéktőzsdén állandó az üzlettelonség és valóságos esemény, ha egy : egy kötés jön létre azon papírokban, a melyekben rendszerint élénk szokott lenni az üzérkedés. A helyi vállalatok értékeiben máskor ez időtájt nagy a forgalom, most csak azok vétetnek figyelembe, a melyek 'rendkívül fényes üzleteredményt képesek felmutatni. A gabonái őzsdeii az üzlet szűk körben mozog. Az ab no nn is időjárás akadályozza a felhozatalt, de egyúttal a lisztüzlet kedvezőtlen menete a malmokat is arra készteti, hogy megszorított üzemmel dolgozzanak. A közlekedési ügy terén több érdekes újságot registrá'lhatunk. A helyi érdekű vasutak közelebb tartják országos értekezletüket, az osztrák kormány államosítani szándékozik a magyar-nyugati vasút osztrák területen levő vonalát és a magyar kormány előkészíti a déli vasút analizálását az által, hogy külön számla vezetését követeli a magyar vonalokra nézve. A biztosítás államosítását nálunk ritkán halljuk megpendíteni, annál nagyobb figyelmet érdemel tehát Weisz Bernát Ferencznek most megjelent műve, a mely az állami biztosítást ajánlja ott, a hol az legkönnyebben keresztül vihető: az ingatlanoknál. Az ipar köréből kevés a jelenteni izJsiierpniísTíííksIarcíija. |Ő á 2 ISTEN. Eredeti beszély: RÁCZ ISTVÁN-tói. I. rész. . A NÖK SZERELME. (Első folytatás.) — Én igazán szivemből kívánom, hogy mihamarább olyan jó anyát kapjanak szegénykék, a ki a nevelés gondjait megkönynyitse a munkával tulhalmozott apának és a szorgalmas, jó nagymamának. En már az ilyen örömet aligha fogom megérni. En rólam más meg van irva a sors könyvében. Most már az öregen volt a sor vigasztalni az elszomorodottat. Minek is bántotta ő ezt a jó lelket . . . Talán nagyon is érzékeny jelenet fejlődik ki, ha Laczika a nagy kardoskodásban ki nem üti Czilike kezéből a szőke babát, a ki nagyot koppant a padlóra esve és el kezdett keservesen sirni, már t. i. a bábu helyett a Czilike. .' Egyszerre hárman is emelték karjaikba a {kis károsultat, ölelgették, csitítgatták, de bizony a pítyergés csak akkor ért véget, mikor a fiatal asszony ölébe jutott, a ki olyan hő anyai szeretettel csókolta meg a paragrafussá kunkorodott szájacskát, hogy a könnyek mögül kimosolygott a visszatért jókedv, mint felszakadt felhő közül a nap. Az elmaradhatlan szivárvány onnan tükröződött a kis csoport felé a szép asszony halvány orczájáról, mert színeket feste rá egy belső, titkos, elérhetíen vágy fellobbanása. A kis baba megértette volna, gyermeki odaadással ölelte meg azt az alabástrom nyakat és súgva susogta: — Mada jó, mada legyen az én mamám. Taraczki irományait rendezgette. A nagymama Laczikát pirongatta s Czilike még mindig mosolygott, csicsergett, a midőn egy fiáker hajt a kapu alá. Mielőtt az érkezők elé siettek volna (nem is ügyeltek azok oda) már ott állott előttük Csikay bárónő, Béreynének, a szép Ellának benső barátnője. A. rossz nyelvek ugyan azt rebesgették, hogy Bérey úrral még barátságosabb lábon áll, de hát a világ annyi mindenfélét össze-vissza fecseg. Bérey a báróval együtt végezte utazásait s Baden-Badenben egyenesen Bérey tapintatos közbenjárásának köszönheti, hogy a bárónő édes papája Csikay 7 báró utján megmenekülhetett imádott leányától. — Ma éhére! Ott fönt nálatok nem láttam világosságot s mintha csak sejtettem volna, hogy itt lenn többet látok, ide jöttem a Grossmamához ! (Pedig Bérey vei jött s azt hitte, ha ide tér be előbb, Ella gyanúját félrevezeti. így is sikerült. El volt az foglalva önmagával.) A nagymama, mint adresszát, sietett nagyságos vendégét illő reveiencziával fogadni, hanem az csak nem hagyta, hogy sikkes megjegyzéseiben zavarják. — Ugy, ugy, Grossmutter, egész humán eljárásnak tartom, hogy a magasabb családi élvezetek ismeretéből leczkéket enged venni tudományszomjas barátnőmnek, a ki valóban helyes tapintattal tudja kikeresni a klasszikus forrásokat, honnan plagizálás gyanúja nélkül kölcsönözhet termékeny eszméket . . . Minő gonosz nyelve van egy irigy barátnőnek, kigyó sziszegése galambszájból. Taraczki nagyon jó ember volt. Ritkán haragudott, de a megbántások iránt szerfölött fogékony természetű. Ilyenkor homlokán egy tulipán alakú piros folt jelenik meg, egy vérjegy, mely annál élesebben válik ki arcza sápadtságából, minél erősebb fokú volt a sérelem. A nagymama ismerte már ezt a viharmadarat s e perczben ijedten nézett vejére. Szerencsére ott állott a villámhárító, az önmagán uralkodni tudó angyal, a megsértett Béreyné. — Kár, hogy férjem nem jött még haza, szeretném, ha hallotta volna ezt az épületes intést, még hasznát vehetné . . . Farkast emlegettek, kert alatt járt. Jött is az be, minden ajtót nyitva hagyva maga után. — Nini! — kezdé a'legkülső ajtóban — hát maguk mind együtt vannak. Az a. Mult, jelen, jövő. Egy egész hajtogatás. A nagymama, a szép asszonyok és a kis gonosz csontok . . . Kár, hogy nem egy r tőről hajtottak .. . Nos, hogy érzik magukat? — Épen a maga jövőjéről beszélünk — jegyzé meg a megleczkézett báróné. — Azaz, hogy a Taraczki ur gyermekeiről . . . — Még jobb, édes Ella! — nevetett gúnyosan a báróné. Bérey ur is segített nevetni s oly mély bókkal, mintha féléve nem látták volna egymást, bátorkodik kérdezni, hogy a báróné szintén szerencséltetni fogja a tüzoltó-bált megjelenésével. 0 ma egy jó tánczost visz m igával, a ki kellemes kötelességeinek ismeri a hölgyek mulattatásáról gondoskodni. — Ugy ? és ki legyen az a Campillitői kölcsönzött Don Jüan ? — Taraczki barátom. Mint a holdvilágnál fellobbanó szikra, olyan valami bizonytalan fényű, hirtelen kialvó lidércztüz villant meg a bárónő szemei-ben s mintha azt akarná maszkirozni, csíptetőjét fölbigyeszti, negédesen mondva Ellának : — Te is jösz bizonyosan. Csak kész a ruhád ? — Kész, de nem megyek — szólt szelíden Ella. — Férjem megengedte, hogy itthon maradjak a nagymamával ő neki Taraczki úrra van szüksége, meg tudod édesem, a nagynéném halálosan beteg. — Ez nemes lemondás, kedvesem. Nem félted tőlem a férjedet ? — Legkevésbé sem. ő nem tartozik azon férjek közé, a kiket félteni szokás. Ez a kettős vágás csak egyfelé sújtott. Bérey nem volt érzékeny: Örült, hogy mehet. Karját ajánlá a bárónőnek és csak ugy félvállról kiáltá vissza: — Barátom, elvárlak, ma [[este nálad nélkül halott vagyok . . . A fiáker elrobogott. Taraczki kalappal kezében jelent meg a küszöbön. O gyalog szokott járni. Ella részvétteljesen nézett rá. — Kedves Taraczki, vegyen valami swalt a nyakára. Ne koczkáztassa egészségét.
