Esztergom és Vidéke, 1888

1888-03-15 / 22.szám

/ yaló. Legfeljebb azt emlithetnők fel, hogy a fővárosi ipartestületek mostanában tartják közgyűlésüket, amely alkalommal az előterjesztett évi jelentésekből meggyőződhetünk arról, hogy az uj ipartörvénynek ez az intézménye teljesen bevált és előnyösen működik az iparosok javára. Böjti képek. Esztergom, márcz. 14. (K. M.) A templom csillárán meggyújtják a gyertvákat, felcsillanak az oltár gyertyái is, a szekrestye ajtajánál a csengetyü jelt ád, a pap komoly léptekkel az oltárhoz megy s kezdődik a csendes kis mise. A gótives ablakok festett üvegein átszűrődnek az ébredő Auróra szürke sugarai s a padokban ülő anyókák ránczos ábrázatát kék, sárga, vörös szintiekké festik. « Keresztények sírjatok ...» hangzik ajkukról a böjti ének, s rezgő, éles hangjok betölti a templom hajójának ürességét. Az öreg anyók felhasználják a böjti időszakot; vezekelnek, vezekelnek . . . Rajok is fér, mert hisz hány fiatal házaspárra, hány eladó lányra, hány deli legényre szórták már élőtökben uyelvöknek mérges nyilait. * A váras pizczán álló házak szegletein ácsorognak a munkát kereső emberek, panaszkodva a tél hosszúsága, a rossz kereset és a kevés munka ellen. Bizony rossz idők is jártak a szegényekre: nagy hideg, semmiféle munka, éhes gyomor. — Te, Jóska, kölcsönözz hat krajczárt.— szólítja meg az egyik mellette álló pajtását. — No már megint minek? — Valamit venuék, nagyon éhes vagyok. — -Nesze, de aztán visszaadd ám! — Vissza/vissza ... — S örvendve a kölcsön kapott pénznek, a szemközti füszerkereskedésbe nyit te, melynek ajtaján már régen szemébe tüut ez a tábla; «Itt pompás heringek kaphatók. Egy darab ára 6 kr.» — Mit vettél? kérdezó visszatérő pajtását a Jóskának szólított munkás. — Heringet, — monda emez s mindjárt hozzá is lát elfogyasztásához. Kibontja a papirosból s két ujja közé fogva, végig nyalja, azután előveszi «fajintos», csillagokkal kivert nyelű Gondoljon azokra, a kiknek szükségük van arra, hogy éljen . . . A távozó férfi sorra csókolta őket, azaz, hogy egész a főnöknéig. Annak csak a puha kacsóit szabad. III. ANGYAL ES DÉMON. A bálba érve, Taraczkinak első dolga volt főnöke jóakaratú magasztalásának élét venni. A báróné ellen, annak javára jól szervezett tánczps hadsereget indított s igy sikerült későn érkeznie. Aztán neki a munkának. Báli tudósítást kell adni. Bele telt két óra, mig jegyzeteivel kész lett. Minden pillanatban háborgatták; ki kérdett, ki tanácsolt, ki pedig pohárral ijesztgette. Éjfélkor meg a főnöke rontott rá, hogy ő becsületszavával van kötelezve a holnapi «Csillag*-ban egy hangulatteljes szerelmes vers hozására, pedig az ő feje ugy tele van, hogy egy okos gondolat sem fér bele. — Rád gondoltam barátom. Te aranyszájú szent János vagy. Te már poéta korunkban jól pengetted a lantot. Tégy ki magadért. Nem leszek hálátlan. Nagyszerű honorárium! . . . — De hát miről ? — A szerelemről. Taraczki ujjait jelentőségteljesen mozgatta a homloka körül. Bérey nem jött zavarba. — Csak ne gúnyolódjál. Ez barátom életfeltétel reám nézve. Majd később megmagyarázom. — Tehát egy ^Hozzáa-vers,. — Az. bicskáját s darabonkint vágva, jóízűen eszi fekete kenyerével. , Az arra sétáló hölgyek orrukhoz kapják zsebkendőjöket de a munkás nem zavartalja magát. Jó étvágyat, szegény «csemegéző» ember! Jó étvágyat! * * — Édes anyám, adj ennem, hisz ma egész nap nem ettem még s oly éhes vagyok! Igy szól egy alig négy éves leányka s szegényes szobájoknak hidegétől reszketve, anyjához húzódik s kebelén melengeti hidegtől kék kacsócskáit. — A szegény anya szivét marexangoló fájdalom fogja el, midőn gyermekét éhezui és fázni látja, magához szorítja egyetlen magzatát és orczáeskáit csóközönnel borítva el, köny áztat U arczczal rebegi: «En kedvesem kis tubiczám, várj még egy kicsit, hisz édes apánk ma fog hazajönni, hoz az fehér czipót, s majd lesz jó meleg leveske is.» És a két éhező, fázó lélek reményteljesen várakozik hallgatva minden óraütésre és minden neszre: nem nyilik-e a pitvarajtó, s nem hallatszanak-e még a szerető atyának oly jól ismert léptei. Várnak, várnak, de hiába várnak 1 A kis szoba ablaka már lassan homályasulni kezd, a szemközti házban már világosságot gyújtanak, melynek az üvegen megtört sugarai gyengén bevilágítják a szegények hajlékát is s láttetni engedik a szomorú képet: a fájdalmas anyát, kebelén síró gyermekével. De a kép nem tart sokáig: odaát lebocsát ják a függönyöket, s homályba vész minden. Túl pedig a meleg kényelmes szobában a házigazda lefekvéshez készül. Mintha nyomná lelkét valami, mert nyugtalanul forgolódik ide-oda, kapr kódja le magáról öltözékét, majd az ablakhoz lép, felrántja a függönyt s merően szegzi szemeit a szegények egyetlen ablakára. Tán bántja lelkiismerete, hogy elutasította a szegény asszonyt, ki nagy szüségében férje meg* érkeztéig pénzt kért kölcsön tőle. Azután az asztalon álló imakönyvet nyitja fel s elmondja a nagy-böjti zsolozsmát; «Már most látom, szívből bánom, hegy Istennők nem tetszem! Bocsásd meg Uram az én vétkemet, ki a porból kiáltok hozzád! ...» De vájjon meghallgatást nyer-e a szívtelennek imája a menuyekbeu? — És azt akarod, hogy én az özvegy férfi, a családapa, érezzék egy bolond lunátikus suttyó helyett. — Lehet az érett ember szerelme is. — Nem tudok . . . — De tudsz, tudnod kell, vagy vagy ... megharagszom. Sajnálom. Inkább tiz tárczát a siámi ikrekről, a Bach seregletről, a nagy törpékről, kis óriásokról, búcsú bankettről, muszkaháborúról, de szerelmes verset ? én ? . . . — De Zoltikám, én érettem, erötesd meg magadat. Száz előfizetőm bánja meg, ha szavamat nem tartom. Kérlek, kényszeritlek. Képzeld, gondold, hogy szeretsz valakit, igazán, lelked egész hevével ... — Az csak legfeljebb álom lehet. — Hát álmodjál. Álmodjál arról, a ki téged szeret, vagy szerethetne ... Taraczkinak arczába szökött a vér s hirtelen félrefordulva, kezét ugy hátrafelé nyujtá és monda: — Meg lesz! — Becsületszavadra ? — Mondám ! Bérey ragyogó arczczal távozott, Taraczki pedig iparkodott egy félreeső szobát biztosítani magának. Ott kinyitotta az ablakot s a betóduló hideg légárammal zabolázta felhevült képzelete lángostorának égető csapásait. Azután leült és irt. Ha látta volna őt irásközben az, a kiről gondolatai röpködtek, átszellemült arczán istenségeket fedezett volna fel. Az érzelmek közvetlen visszaadása, az őszinte beszéd és szabad gondolatok korlátlan, nyirbálatlan kifejezésekben papírra Emlékezzünk régiekről. (1715. Komáromi Borbélyok.) A mely ifjú a Ns. czéhnek társaságába akarja magát adni, elsőben is tartozzék a czéhmester házánál egy tallért letenni, mely után a czéhmester egybegyűjtvén a mestereket és akaratját azon ifjúnak megértvén, ugyanakkorban tartozzék az említett ifjú a czéhnek két aranyat letenni, s ugy nemkülönben a czéh is azon ifjúnak a czéhnek rendé és szokása szerint minden szokott költségeket tartozzék megmondani. Tndni illik: elsőben is tartozzék egyszersmind kész pénzül 30 forintokat a Ns. ezéhnek a jelentett ifjú letenni, s ugyan azon napon egy fölöstökömöt is adni és ezeket megadván tartozik a czéhmester az ifjabbik mestert mellé adui, hogy a medenczéit szabadon kitehesse és egy hónapig szabad mesterségét követhesse, neki megengedtetik olymódon pediglen, hogy azon egy holnap alatt próbájához is készüljön. 4. A próba peniglen eszerint következik: Empl. deacilon sivnplex. Empl. Stícticum kroli. Empl. defensivnm rubrum ; ungvent. basiliconis camphoratum; ungvent. rubeum ; ungvent. Apostolorum. Ezen specificá't próba flastromokat és íreket tartozzék vétek nélkül megfőzni. Véghezvivén pedig próbáit négy héti terminus adassék nekie, amely négy héti terminus alatt nemzetség és tanulólevelét tartozzak a czéhnek megmutatni, mely próbáját, nemzetség és tanulólevelét, ha a czéh helyesnek lenni itóli, ugyanakkor tartozzék complete 150 forintokat az ifjú letenni. Az emiitett próba peniglen miglen végbe nem megyén, mindaddiglan tartozzék azon ifjú két becsületes esküdtet a fölül irt mesterekkel együtt tráctálni és mindenestől végbe vivén köteles lészen az articulusokra hitét letenni. — 5-ör. Komárom városában öt borbélyi mesterembernél több no lehessen, és az öt közül, ha valamely deficiálna, helyette más akár E. Catholica hiten, akár Helvetica és August. Confessión lévő legyen is, ha érdemes lenni ismertetik mesteri létére, szabadon a czéhbe bevétessék. 10. Minthogy a Ns. Borbély mesterség libera arsnak (szabad művészet) neveztetik és hivatik, arra való nézve a fogott czéhben semmi némü dolgokban ne compareáljon (meg ne jelenjék) — és ahhoz a borbély czéh tevése egy-egy monográfia, a melyből az az igazi kép néz ránk, kiről meg van irva, hogy teremte Isten a saját hasonlatosságára. A nemes érzelem istenit . . . A tánezrohamok ütemes zaja, a zene elmosódó akordjai, a jókedv kitöréseinek visszhangja, az utcza kövezetén dobogó lovak s a gyorsan forgó kerekek moraja sem zavarták őt. A hol a lélek gondolkozik, keres, lát és hallgatózik: ott a fül süket. Lelkére bizta tollát s tollára az irást; a sziv kormányozta a kezet, mely a tollat vezette. Csak a ezimmel Tolt megakadva, hogy lehetne egy szóban kifejezni azt a tömérdek gondolatot, mely agyában e perezben fogamzott. Alig irta le, már egy vonással újra kitörölte, mig végre egy általános fogalom kifejezése maradt uralkodó az elcsépelt «hozzá»-k felett. „MERENGÉS." Hogyan szeretlek, inkább eldalolnám, Nyelvem beszédre gyáva, szószegé uy ; Botlik, miként a gyermek járszalagján, Ki szárnyakat vél mind a két kezén, S repülne inkább; járni ugy se tud még, Magára hagyva, lépten-nyomon buknék. Bár nincs szavam, szivem sugallja, látom: Hogy éltető napom vagy énnekem, Lesem virradtod, harmatos korányon, Verősugarid kéjjel élvezem, Letűntödön a vágyak szomja éget, Mint nyári hő harmattalan vidéket köteles ue legyen, ugy a fogott czéh is ellenek ne állhasson. (Fogott czéh annyi, mint bizonyos ügy elintézésére külön kiküldött —- delegált — ez:'>h. Valamint fogott bíró arbiter, békebiró.) NÉMETH VICTOR. GIA11Q&, Vilmos császár életéből. Nem lesz egészen érdektelen, ha a világ ez idő szerint ravatalon fekvő legnagyobb halottjáról, néhány jellemző vonásssal mi is megemlékezünk. Történeti nevezetességű Berlinben az az ablak, a honnan a büszke berliniek az ő legnagyobb büszkeségtik tárgyát, az aggastyán császárt szerették szemlélgetni. A porosz dicsőség ez a kirakata azután belekerült minden Baedeckerbe is. Néhány esztendő előtt a hatalmas termetű császár gyöngélkedvén, orvosai nyugalmat tanácsoltak neki. Be, épen akkor ment el az ablakok alatt a katonai diszzenekar s a közönség tengernyi számban állapodott meg. Az éltetések egyre növekedő zaja fölvillanyozta a törődött aggastyánt, a ki nem birván ellenállani a szokás hatalmának, görcsösen föltápászkodott nagy karosszékéből s az orvosok minden ámulata daczára a széles ablak elé támolygot. — Kímélje magát Felséged! — esengé az egyik orvos. Az öreg császár mosolyogva felelete : — Épen most üti a delet, hiába, meg kell lennie, mert benne vau a Baedeokerekbeu, hogy ilyen időtájt látható vagyok az ablaknál. * Egy előkelő, de tönkrement család feje kihallgatásra ment a császárhoz. — Egész életemetFelségednek szenteltem. Őseim az uralkodó csa'ádért éltik haltak. Vannak tehát érdemeim arra, hogy felségedtől összes adósságaimnak legkegyelmesebb kiegyenlítéséért esedezzem. Az öreg, takarékos császár megütődve nézett a néhai jó módú úrra, a kit tönkretettek a kártyaadósságok, azután igy szólott: — Ha mindenki előhozakodnék ural^ kodó házunk iránt szerzett érdemeivel s azok pénzbeli jutalmazását kérné, akkor, uram, a Hohenzolleniek koldusbotot vehetnének a kezökbe. Távol vidék vagy, mit közelbe vélek, Rónák varázsa, lenge délibáb Nyomodba* jár ez átokverte lélek, S tündéri fátylod száll idébb-odább, Még képzeletben is csak ugy ölellek, Mint képemásít tó színén a gyermek. Lelked, miként a sima tükörfi tó, Tengernyi mély, hullámtalau, szelíd, Világa: holdezüstje, andalító, Miből szivem ábrándokat merit; £ fényözön bűvös káprázatában, Édes jutalmul annyi pálmaág van. De ez csak mind hiu, osalóka .álom, Nagy óezeán, a melynek partja ninésen. Lelkem remegve csügg egy szalmaszálon : Bizom, hiszem, hogy mégis jó az Isten. Ha léthajóm révet találna nálad : Szerelmedért őt s téged áldanálak. ... Az érzelmek világa szomszédos a képzelmek birodalmával. A kit a képzelet rabjává tesz, viszi feltartóztathatlanul egy magasabb szférába, távol az anyagtól, közelebb az Istenhez. Ez csak költők, betegek és szerelmesek kiváltsága, de hát ki merné tagadni, hogy a szerelem költészet s a beteg szerelmesek költészete isten felé törekszik, mert szüksége van annak segélyére. Boldog szerelmesek keveset törődnek az istenséggel, mert a hol a boldogság, úgyis ott az isten. Taraczki nem volt boldog, de annál inkább vágyott a boldogság után. Elénk képzelő tehetségét csak fokozta a-megrögzített gondolat, a mint prózában áz irott mondatot nevezik. (Folyt, köv.)