Esztergom és Vidéke, 1888
1888-02-23 / 16.szám
iszlénok évfordulóját kitűnő egészségben érte meg. — Királyi kihallgatásra utazott a fővárosba Csernoeh János prímást titkár és cs. kir. udvari káplán, hogy ő Felségének ki nevez! etését hódolatteljesen megköszönje. — Herczegprimásunk mint Maecenás már évtizedek óta ismére'es. Ujabban, mint a magyar költészet pártfogója Rudnyájiszky Gyula kitünú költőnk, Mária kultuszáról megirt míívének támogatását Ígérte meg ismert nagylelkűségével. Rudnyánszky Gyula már régebben foglalkozik a Patrona Hungáriáé nemzeti és vallásos eszme feldolgozásával. Művét ő Eminencziája kegyes pártfogásába ajánlotta s a horczegprimás a Mária kultusz költői feldolgozását bizlató pártfogással tünteti ki. Rudnyánszky Gyula nj kötetére, a Mária-kultusz költői feldolgozására nemsokára meg fog jelenni a felhívás, melyet idejekorán ismertetni sietünk. — • A hivatalos lapból. Vasárnapi számunkban közöltük a legújabb egyházi kinevezéseket, melyeket ugyanakkor a hivatalos lap a következőkép publikált: 0 Felsége a király Mally János dr. pozsonyi társaskáptalaui kanonokot és Czibulka Nándor drt, a budapesti központi papnövelde lelki igazgatóját esztergomi főszékesegyházi kanonokká, az első helyen^ nevezettet egyúttal hit tanárkanonokká; továbbá Miklosovich Alajos nagyszombati kanonokot, Graeffel János czimzetes kanonokot és a nagyszombati főgimnázium igazgatóját, Szemerényi Károly czimzetes kanonokot és tardoskeddi alesperes-plébánost és Szantho Károly czimzetes kanonok, pozsonyi papnöveldéi aligazgatót, a pozsonyi társaskáptalan kanonokjaivá, Varga Mihály esztergom-vizivárosi plébánost a nagyszombati társaskáptalau kanonokjává nevezte ki; végre Rajner Lajos, esztergomi főszékesegyházi kanonoknak és herczegprimási irodaigazgatónak a szent Péter apostolról nevezett sajószentpéteri, és Romeiser József budapest-belvárosi plébánosnak a szűz Máriáról nevezett pest újhegyi czimzetes prépostságot, Ürge József pozsonyi társaskáptalani kanonoknak pedig a szent Mauriciusról nevezett bóthi czimzetes a pá tsá go t ad omán y oz t a. f Riedl János, a főszékesegyházi zenekar tagja, ismert vízivárosi polgár hirtelen elhunyt- Az erőteljes alkatú férfiú vasárnap még a főszékesegyházban rendes hivatását teljesítette s ma már ravatalon fekszik. Városunk zenei életében nem közönséges tényező volt. Az énektanítás mezején egész egy nemzedéket művelt ki. Mint gordonkás nélkülözhetetlen tagja volt az esztergomi concerteknek már évtizedek óta. Az általa vezetett quartetteek pedig nem egy társaságnak szereztek gyönyört. Utóbbi időben a Zenei Körnek vezetője volt s Seyler halála után, mint senior ideiglenesen a főszékesegyházi zenekar vezetője. Takács Imre karnagysága alatt, mint basso-sekund működött. Az erőteljes férfiú, a ki a hatvanas esztendők terheit még nem érezte, vasárnap a főszékesegyházból lejövet hült meg s gyorsan ölő tüdővészbe esett. Riedl János halála híre ugy a polgárság, miut a nagy közönség körébeu nagy részvétet keltett. Legyen áldás az ő emlékén! — KÍSS Józseftől, költészetünk ez idő szerint első balladaművelőjétől jövő számunkban egy nagybecsű balladát fogunk közölni melyet a kitűnő költő vasárnap küldött meg lapunknak. Előre is felhívjuk rá a költészet kedvelőinek szives figyelmét. — A régi polgárok egy kiváló alakja, a ki már évtizedek óta benne van az esztergomi követválasztási poézisbcn, Fehér Jakab (vulgo Weisz Kóbi) hosszasabb betegeskedés után elhunyt. A megtörődött embert már évek óta Schrott Amália városi tanítónő váltotta meg az élet gondjaitól. A megboldogult valamikor az első bádogos volt Esztergomban s a tűzoltó intézmény megalapításakor az első tűzoltók egyike. Mint madárkedvelő, a szigeten ő honosította meg a fülemüléket, a kik néhány hónap múlva már csak nekrológot énekelhetnek néhai Maeezenásukról háladal helyet. — A Tarkaság ma este a hivatalos helyiségben barátságos társasvacsorát rendez, melyre az összes tagok hivatalosak. — Esztergomi versek. Petényi Kálmán ujabb versei nemsokára külön kötetben fognak megjelenni. Az előfizetés felhívása a következő : Felhők és csillagok. (Költemények 1883—1887.) Irta Perényi Kálmán. Szerző neve nem nj az irodalom terén ; évek bosszú során át a fővárosi s a nagyobb vidéki lapokban megjelent költeményei régóta az olvasóközönség kedvenczévé avatták őt ; — sőt az 1882. évben kiadott «Költeményei» s az 1885. évben megjelent «Mezei Virágok* czimű kötete a kritika osztatlan elismerését is kivívták részére. Alulirt czég kedves szolgálatot vél tehát teljesíteni akkor, midőn szerzőnek az utóbbi 5 év alatt irt s eddig önálló kötetben meg nem jelent költeményeit, — melyek közül mindegyik egy-e^y tanúbizonysága a költő mélyen érző lelkének, megizmosodott tehetségének, — egy könyvbe összefoglalva bocsátja az olvasóközönség elé. A vaskos kötet előfizetési ára fűzve 2 frt, diszes vászonkötésben aranymetszettel 3 frt. A mű f. évi május hó elején fog megjelenni, miért is az előfizetési pénzeket legkésőbb ápril hó közepéig alulirt kiadó czimére Esztergomba kérjük küldeni. Gyűjtőknek 10 példány után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Esztergom,, 1888. évi február hó. Buzárovits Grusztáv könyvkiadósága. — A SZÍ IgnáczrÓI czimzett temetkezési egyesület közgyűlése egyhangúlag Niedermaun Endre városi pénztárost választotta meg elnökéül, a mely állás Iványi Ferencz elhalálozása folytán ürült meg. — Malicziózus. Egy ur, a ki örökös végrehajtás jármai alatt nyög, nagy kérkedóssel mutogatja vendégeinek kinaezüstneműit s végül összegezve az ér* téket, így szól: — És mindez uraim, össze-vissza ezerötszáz forintomban vanA társaság egyik malicziózus tagja sehogysem bírván tovább állani a kérkedő füllentéseket, nagy derültség mellett kérdezé : — De ugy-e kérem, az összes perköltségekkel együtt ? — A vízivárosi kettős gyilkosság ügyében még mindig a puhatolózásnál tart a vizsgálat, melynek érdekei nem engedhetnek meg részletes tudósításokat. A letartóztatások száma nem nagy, de annál nagyobk Szabó Gryula aljárásbiró tapintata és buzgalma, melylyel a véres ügyet vizsgálja. — A krach második kiadása. A Weisz Mórné nevén rövid idő óta fenálló üzlet megbukott. Weisz Mór tudvalevőleg a maga saját külön bukása miatt már szűkebb körű magányra is volt egy ideig utalva. — A negyedik korosztály. A honvédelmi minisztérium legutóbbi körrendeletében kijelöli azokat a sorozó járásokat, melyekben az 1865-ben született hadkötelesekből álló negyedik korosztály is felhívandó 1888-ra. E körrendelet szerint Esztergommegye és városábau a negyedik korosztály sorozás alá kerül. Vájjon igaza van-e az országos statisztikai hivatalnak, mely mult évi jelenjtésében azt állította, hogy aránylag Esztergom megyében esznek legtöbb hust, isznak legtöbb bort és legkevesebb pálinkát ? Nem igen látszik meg ez a nevezetes statistikai kimutatás a nemzedékeken. — A Zenei Kör rendes heti estélyeit ezentuL minden szombaton fogja megtartani. — Az Olvasókör f. hó 26-án meg fogja ismételni a febr, hatodik! társatági műsort, mely már az első előadás alkalmából is élénk tetszésben részesült. Az előadás tiszta jövedelmét már a tavaszszal megindítandó építkezésre fordítják, mert a szépen látogatott egyesületnek még alkalmas nagyobb helyisége nincsen. Az egyesület körültekintő elnöke nemsokára külön gyűjtői veket fog kiadni az építkezés költségeinek fedezésére. — A jég Bagomértól Komáromig, mint a tegnapi sürgönyök jelentik, meg indult. Nálunk a viz apadóban van. Az erősebb éjjeli fagyok ellensúlyozzák a nappali olvadást s lehetővé teszik a nagy dunai jégen való további közlekedést. — Meghalt Mátyás király! A nép köréből következő felháborodást kaptuk: «T. Cz. D. Körösi László úr Kérem legyen sives ekis tiszteletemet köztudomásra tenni szombaton 50. krajczár fizetései kötelezem magam. Én Be kő Imre mint ipar jogos czizmadiamester szogénységemszerü munkámmal a takarék pénztár elöt árúigatok szombaton e hó 18 dikán is ot hagytam a nőmet árulgatni ada jöt hoza a rendőr biztos úr ki olszigoruan utasija őt a csizmákkal vagy hogy ő elvitető mert nincs ipar joga a nőm pedig azt felideneki igen vau 1879 óta köz gyűlés vagy tanács ülés bői kaptuk Bélegzet folamodvány foltán 2.121. és 50. szám alat tehát Kérem a tetes hivatalt megtekinteni és misicz antal urat a irigylő volt testületi elnök urat értesíteni hogy még van ot az ő számára is hel segél je őt az is ten mellém árulni és felkérem a tetes rend őr séget kimerje meg magát az iljen ket vagy 3 hetis roud őri el járás tol mert közeleb is meglehetet volna azt tűnni a hivatalban nem a pi arczon szegen kezni Ezenel maradok alázatos szolgája Bekő Imre cziz mad i a mester.» — Egész terjedelmében szorul szóra kiadtuk polgártársunk méltó felháborodását Mátyás király uralkodása után négyszáz esztendővel, de az ötven krajczárnyi jutalomdijról kénytelenek vagyunk nyilvánosan lemondani, különben «közös ellenségeink* még megvesztegetéssel vádolhatnának s e miatt még el is ütnék valahogy az igazságot. — A fátyol titkai. Néhány esztendő a^att egész sorozat rejtelmes bűntényre borul fátyol Esztergomban. Mintha csak adatokkal akarnók megczáfoíni azt a régi közmondást, hogy : «semmi sincs oly finomul szőve, hogy előbb-utóbb ki nem derülne.» — Nálunk ugyan «nem kaparja ki a tyúk» a rejtelmeket. Az Eggenhofer-eset, a meggyilkolt szentgyörgymezei korcsmárosné, a szegény kintornás és paprikás tót esete, Stúrné ós cselédje meggyilkoltatása s most a a vízivárosi kettős rablógyilkosság öszszesen nyolcz véres áldozatot adott a temetőnek, do a gyilkosoknak nincsen nyomuk. A megdöbbentő halmazat szörnyű adat rendőrségi viszonyainkra. A városok szétválasztottsága nemcsak a rendőrség egyöntetű működését teszi tönkre, de a mi különösen figyelemreméltó, demorazilálja és felbujtogatja a bűntények söpredékét. Az újpesti állapotok hasonló erkölcsi visszahatással voltak a főváros gonosztevőire. Szóval rendőrségi szempontból nem volna szabad külön policziális területeknek létezniük egy összeépített városban. Az egymásután halmozódó titokzatos bűntények minden gondolkodó elmét policziális viszonyaink tősgyökeres reformjával foglalkoztatnak. így, a mint most vagyunk, demoralizáló viszonyokat kínálunk a bűnnek s képtelenek vagyunk erélyes és összhangzatos rendőri actiot kifejteni. — Felolvasás vasutunkról. Bölcskey Pál fővárosi m. kir. állam vasúti tisztviselő, mint azt velünk tudatja f. hó 25-én a vasúti forgalmi megosztásokról felolvasást tart Budapesten. Félolvasásában az esztergomi vasúti viszonyokra is ki fog terjeszkedni. — Udvarlás közben. — Ah, édes Istenem ! Ha visszaemlékezem első bálozásomra, olyan élénken előttem van minden, mintha csak ma történt volna — mondja a korosabb kisasszony sóhajtva. Mire a gavallér egész meggondolatlanul feleli: — Nagysáduak valóban csodálatraméltó emlékezőtehetsége van. — Nyilatkozat. Hogy a dr. Kőrösy László és dr. Berényi Gryula urak között felmerült becsületbeli ügy, a mai napon, alulírott becsület-biróság előtt szabály szerint kiegyenlittetett, ezennel közhírré tesszük. Kelt Esztergomban, 1888. febr. 19-én. B. Szabó Mihály, s. k., a vál.* becsület-biróság elnöke. Csomóssy Sándor, s. k., Hutt Árpád, s. k, Szenttamási Béla, s. k., Zsiga Zsigmond, s. k., vál. becsüleSbirák. * Helytelen elnevezés. Gyakran a női nemet a «gyenge» nemnek nevezik, a mi nem igen helyes, mert a nö gyakran megcsodáitatja akaraterejét, különösen ha mint anya és feleség megadással tar és szenved. Az elnevezés a «gyenge nem» bizonyára onnan származik, mert sajnos, sok asszony van, kik egészségükkei károsodva, ideges és betegek és a helyett, hogy ily fájdalmaknál a betegség gyökere vétetnék, a látszat lesz kezelve : idegesség, fejbántalmak, szabálytalanság és helyi zavarok. Természetesen többnyire eredmény nélkül, mert ilj gyenge állapot és rossz vér alap okai figyelmen kívül maradnak. Vétessék Warner Safe Cure nagy gyógyszer, mely a vesékre és májra bir hatással, tiszta vért szerez, ezáltal egészség és uj életerőt. Ily értelemben ir Kokh Chr. Carow, R. B. Magdeburg: «A küldött 2 üveg Warner Safe Cur a hozzá tartozó pirulákkal nőm bajainál teljesen megfeleltek, miért el nem mulaszthatom legjobb köszönetemet.* írEladás és szétküldés csak gyógyszertárak által. Ára 2 frt 80 kr. Raktár : MAYER M. Esztergomban. Főraktár: ÉINHORN gyógyszertár Prága. Fővárosi pletyka. Vannak olyan színdarabok, a melyeknél sokkal érdekesebb az, a mi a színfalak között történik, mint az, a mi a színpadon történik. A főváros társadalmi élete most épen ilyen színdarab : azok az események, a melyek a közélet színpadján lejátszódnak, meglehetős unalmasak; de a színfalak között miudig történnek olyan dolgok, a mik annyira érdekesek, hogy — a lapok meg sem írják. Mivel pedig a fővárosi lapok nem írták meg a dolgot, ez épen elég ok arra, hogy én megírjam az önök lapjának azt, hogy miről pletykázik most Budapest. Minekutána pedig nem szándékozom a históriához semmit sem hozzáhazudni, sem elhazudni abból, arra kérem a t. hölgyeket és urakat, hogy a nevek elárulásától mentsenek föl s azokat — találják ki maguk. Hogy könnyebben kitalálhassák, mindjárt segítek is, mert annyit elárulok, hogy a pletyka hőse és egyszersmind áldozata Magyarországnak egyidőben — pénzügyminisztere volt, de valami rossz szél nagyon hamar elfújta a piros bársony székből.