Esztergom és Vidéke, 1888

1888-12-16 / 101.szám

Germanizálók. Esztergom, deoz. 15. Legtöbbet és legsikeresebben germanizálnak nálunk a zenével. Vannak «zongoratanáraink> (milyen olcsó czim ez nálunk!), a kik már évtizedek óla foglalkoznak zongoratanitással és sörfogyasztással s növendékeik megtanulnak lerchenfeldi jargonban «kedélyeskedni». A tisztességes kenyérkereset minden módja meg van már nehezítve, de a házioktatásban sem átalános műveltség sem kifogástalan'szakképzettség, de legkevésbé valami úgynevezett módszer homályos sejtelmével is alig bíró «zongoratanárok» minden küzdelem nélkül jutnak elég tisztességes keresethez. Első kvalifikácziójuk mindenesetre a német szó, melylyel elég durván sokszor^ megszégyenítik a családban uralkodó magyar szellemet, mely hisz a magyar irodalomban s a magyar művészetekben. De honnan ismernék ezek a napos házitanitók a magyar szellem alkotásait? Egész életükben azon iparkodtak, hogy meg no tanuljanak magyarul, hanem hogy ostoba és tájékozatlan észrevételeikkel tegyék nevetségessé a magyar «betyár poézist» a magyar «zsivány irodalmat* s a magyar zene «czigányságait.» Ezt már behozták magukkal s mindennap iparkodnak hirdetni is. Es hirdetik zsenge eszű magyar fiuknak, a kik magyar szellemű iskolákba járnak és serdűlő magyar leánykáknak, a kik valamikor hivatva lesznek a magyar irodalom és művészet számára magyar családi kört, otthont teremteni. A szülők pedig nagy elnézéssel vagy hanyagsággal hagyják gyermekeiket garmanizálni. Nagyon csalódnak azok, a kik azt hiszik, hogy ezek az urak Mozart, Beethowen, Mendelssohn, Schubert és Wagner ivadékához tartoznak. Nem érnek föl a nagy német géniek felfogásához, de fölérnek a magyar szellem lerántásához annál inkább. Mozgalom indult meg a fővárosi zenetanárok körében, hogy az országszerte elhintett veszedelmes germauizáló elemek ellen erélyes akcziót indítsanak. Megkövetelik első sorban is a zongoratanítótól a teljes szakvizsgálatot s minthogy fontos pozicziót tölt be: az általános műveltséget épen ugy, miut a magyar oktatás nyelvét. Addig is, mig az az örvendetes mozgalom megérik s mig helyitársadalmunk azon úgynevezett «zongoratanárai», a kik Magyarországot még mindig nem akarják elismerni «magyar országnak*, sőt germanizálásuk mellett még a magyar iskolák üdvös hatását is koczkáztatni merik, skartba kerülnének, legyenek családi köreink féltékenyebbek arra a szent kincsre, melyet nemzeti szellemnek és magyar nyelvnek nevezünk s óvják gyermekeiket a magyartalan methodusoktól. Azok az úgynevezett «zongoratanárok», a kik éveken keresztül sem képesek már csak hálából is megtanulni magyarul, azok valószínűleg arra sem lesznek képesek, hogy éveken keresztül valakit tisztességesen megtanítsanak zongorázni s igy már nagyon is itt van az ideje, hogy ellenük erős rendszabályokhoz folyamodjunk. A pénzvilágból. Budapest, deez. 15. A pónzpiacz szorult helyzete nem engedi, hogy a tőzsdeviszonyok legkevésbé is javulnak, sőt ellenkezőleg az árfolyamok majdnem mindenuap csökkennek. Azokat a mozzanatokat, melyek talán kedvező hatást idézhetnének elő, figyelembe se veszi a tőzsde, mig másrészt minden kedvezőtlen mozzanat iránt rendkívül érzékeny. A forgalom majdnem teljesen pang, mert a drága pénz igen megnehezíti az üzérkedést. Arra, hogy ebben az ebben az évben javulhatna a helyzet, igen kevés remény van, de szerencsére ebben az esztendőben már csak néhány napot kell átküzdeni, és alig szenved kétséget az, hogy az újévben élénk üzletre és jelentékeny, emelkedésre fogunk szert tenni. Járadékok igen nehezen engednek árfolyamukból és e téren csak csekélyek a csökkenések. A többi befektetési értékek mint elsőbbségek és záloglevelek meglehetősen szilárdan tartják magukat. Bankrészvényekben csendes az üzlet és különösen a két hitelrészvény jóval csökkent is, mig a többiek alig változtak. Közlekedési vállalatok részvényei közül a magyar garantirozott vasutak részvényei igen kedveltek és valamivel javultak, mig a magánvasutak csökkentek. Iparvállalati értékekben igen kevés üzlet van jobbára alacsonyabb árfolyamok mellett. Egyes malomrészvények azonban emelkedtek. Sorsjegyek szilárdak, különösen a nagyobb sorsjegyek drágultak, de a kis sorsjegyek is emelkedőben vaunak. Valuták és érczváltók kevéssel roszszabbodtak. Vasutunk ügye Komáromban. Az Esztergom-íüzitői vasút ügye Komáromban nem megy olyan simán keresztül, mint nálunk. Az állandó választmány —- mint komáromi közléseinkből tudják olvasóink — majdnem !

oppozicziót foglal el a vasúttal szemben. De annál yalóbbszinű, hogy a holnap !megtartandó Komáromvármegyei tvhatójsági bizottsági ülés kedvezőbben és j okosabban fogja fel az ügyet, mely Komáromnak is csak előnyére fog szolgálni. Nem kerülte el eddig egyetlen mozzanat sem figyelmünkéi, mely a vasút létesítésével össze van kapcsolva s igy az érdeklődő nagy közönséget azon legújabb koma romi értesítéssel tájékoztatjuk, mely a Komárommc'gyi Közlöny legutóbbi számában jelent meg: Azóta, —- írja komáromi laptársunk, hogy az esztergom-füzitői vasútvonal kiépítésének eszméje fölvettetett s annak kivitele körül Esztergomban megindultak a tárgyalások, több izben és több irányban láttuk megvilágítva a szóban forgó vasút kiépítésének ügyét. Minden oldaláról indokolva volt annak szükségessége, s amaz előnyök, melyek azáltal közgazdasági sz-mponlból Esztergom és vidékére nézve kilátásba heA LEMONDÁS ELÉGIÁJA. Elmentem a templom előtt Harangoztak éppen, Imádkozni, ha betérek

T Jól fog esni nékem. És betértem, áhítattal Az oltárhoz lépve, De nem tudtam imádkozni, Ah, nem tudtam mégse ! Rá néztem az oltárképre S elfogott a bánat, Keserű köny árja mosta Halovány orczámat. Elgondoltam, hogy bár milyen Szerény volt is vágyam, Teljesülve^eddig soha, Még sohasem láttam. Imádságom nem jutott fel Talán még az égbe,] Oh, pedig hőn imádkoztam Kezem összetéve ! Most már nincs mért imádkoznom, Nincsen semmi vágyam, Hisz ma-holnap meg lesz vetve Hideg, síri ágyam. És a hideg nyoszolyában Nem gyötörnek vágyak, Nehéz, kemény hanták alatt, Az álmok oly lágyak ! LITHVAY VIKTÓRIA. L Y B 1 A. — Rege. — A kéklő hegyek egyik oldalából törhette ki egykor a föld mélyében forrongó láva azt a sziklatömböt, melyet egy kristály tó vize ölelt körül. A sziklatömb üregeit a szárnyas egér és a halálmadár egész serege töltötte be ; és éjjeli zsákmányuknak biztosabb helyet alig is találhattak volna. Példájok azonban nem kerülhette ki Dénes lovag éleslátását, ki éppen a germánok elleni harczból győzelmesen visszatérve, kisded csapatjával a kéklő hegyek rengeteg erdein keresztül vadkant, nyargalóezot űzve, léptetett büszke arabs paripáján hazafelé, kastélyában epedő szép neje keblére. Éppen a viszontlátás örömei dagasztották vértezett mellét, midőn gyermekes arczu apródja éles füttyentése után egy nyargalócz csapat csörtetett a közeli tó tükrére. Csak egyet csillant Dénes lovag fénylő kopjája és a nyargalóczbak bőgve iramlott a vérében fürdő gyilokkal czélja felé. Utána vágtatott Dénes lovag is és látta, a mint a nyájasan mosolygó tó locsogó babjai a parton haldokló nyargalócz sebeit mosogatták. — Szép egy állat, — mondja hízelgőn az apród. — De még szebb e hely, e bérez, mit a természet azért emelt, hogy tetejéről Dénes vára nézzen alá a tükrébe, — szólt büszkén a vezér. És nem sok időbe került, mikor a tó ölelte bérez tetején emelkedett a vár, melynek most is látható tornyából büszkén nézte le Dénes a tehetetlen ellenséget. A várból mozgóbidon jártak a csaták mezejére és a vadászatokra, mig ottbon a szép Lydia még gyönyörűbb leányával az alsó udvar valóságos paradicsommá alkotott tágas kertjében számlálta a hosszú napokat, nézegetve a homokóra lassan ereszkedő csillámszemeit, igy várva a viszontlátás drága perczét. Már hervadó szirommal takargatta be a kert ágyait az őszi idő, midőn végre a kürtök lelkes harsonája tudtul adta a rég nélkülözött férj hazaérkezését. Dicsőséges visszatérés volt, s igy még örömteljesebb volt a kedves, a biztos otthonban a várvavárt együttlét. A büszke várúr győzelmi koszorújába minden csata a dicsőség ujabb virágát tűzte. Vagyonilag is hatalmassá lön. De ekkor, mikor éppen boldogságának és hatalmának tetőpontján állott, a bevehetetlen vár ormán a balálmadár vihogott, mig a vitéz férj megtört alakja és gyönyörű leánya könyező szemekkel egy menyezetes (ágy mellett állva várták a szép urnő végső leheletét. A halálmadár a sziklatömb barlangjába bujt, midőn a bíbor hajnal első sugarával a vártorony keresztjére pislantott; nemsokára egy csengő harang síró bangja a szép urnő halálát hirdette. ... A büszke vár harczias lármája elcsendesült ; az erdő vadjai nyugodtan járhattak a tó vizére, nem bántotta őket semmi. — Éppen ugy nézett ki minden, mintha kihalt volna a vár minden lakója. Pedig debogy. Ott lakott még a néma vár búskomor ura kedves leányával, ki még szebb volt, mint anyja, csakhogy hófehér arczának feslő rózsái korán hervadni kezdtek. Ha láttál harmat után mosolygó rózsabimbót és ha láttad azután a déli nap hevétől elhervadni ; ha láttál erdő szélén fehérlő liliomot és azután láttad az áradó patakot, midőn azt beszennyezve magával elragadta; ha láttál májusi ibolyát és illatáért gyilkos kezeddel letépted ; és ha hallottad a vadgerliczét haldokló párját siratni, elképzelheted a lányka szenvedéseit, ki hű kedvesét, atyja büszkesége miatt elvesztette s igy szerelme tárgyától megrabolva hervadni kezdett; lelkét titkos gondolatok gyötörték és bánatát tetetett vígsággal dndolta. • Titkos gondolatok '. Bűnös gondolatok ! Vagy bűn-e az, ha lelke hitét vallva, atyja parancsát megszegi ? Hü szive sugalta: nem! . . . Ráhallgatott. És nemsokára, mikor a kis örvös galamb Lydia gyönyörű vállára ült, különös mosoly lebegett ajkai körül ; kezébe fektette a hű galambot és a levélke, az áldott kis levélke ott a hamvas-szürke szárnyak alatt hirt, örömhírt hozott neki Deliről ! Vígan dalolt, ugrándozott, azután a szárnyas postával felsietett a magas toronyba, fel a fekete zászló alá, mit baljával átölelve tartóit, jobbjával a reggeli szellő susogó hullámaiban csipke kendőjót lobogtatá, Mit susogott a szellő '? . . . Szerelmet. Az„Esatsrgomés VidskB^tárcaája,