Esztergom és Vidéke, 1888
1888-11-22 / 94.szám
Nemzeti operáink. Budapest, nov. 21. Az egész nemzet tekintete, aggódással és fájdalommal telve, hónapokon át csüngött az ország legelőkelőbb, legdrágább mdintézetéu: a királyi opera már rég megszűnt kincses szekrény lenni, hanem Pandora-szelencze lett, melyből a viszálynak folyton uj okai szálltak ki. Az intendat urának minden jóakarata, becsületes fáradozása szerte locscsant amaz egyenetlenségeken, melyek az intézet organizmusában a legtágasabb helyet meghódították s az egészséges fejlődést lehetetlenné tették. Ekkor jött a kormánybiztos, Beniczky Ferencz államtitkár, és józan, éles elméletével, erős és e mellett ügyesen hajlékony kezével rendet teremtett. Kímélet nélkül eltávolította a parazitákat, a feleslegest; a használhatót a kellő helyre állitatta; a korrupciót, az erkölcsi marazmust, a szimóniát irgalmatlanul leverte és a fegyelmotlenséget a henczegő szeszélyeskedést kihajította az ajtón. És nyugalom ós rend lett, a költségvetés a józan egyensúly felé közeledett, a közönség ismét régi rokonszenvét kezdte érezni a csodateljes ház iránt s megtöltötte annak fejedelmi helyeit. A kormánybiztos most elérkezettnek látta az időt, hogy reformműve re rátegye a koronát, a lábbadozó intézetnek megadja az alkalmas vezetőt és ápolót, a ki elvezesse azt a teljes meggyógyuláshoz, viruló, duzzogó egészséghez: a királyi opera művészeti igazgatójának meghívta Mahlert, az ifjú, erős, nagy rátörő, alkotni szerető s fiatal kora daczára a legszélesebb szakkörökben jóhirü s nagyrabecsült mestert. És az uj igazgatóval uj szellem vonult be a szép házba. Országot, embereket nem ismerve, de telve a legjobb intentiókkal, magasztos feladata iránti meleg lelkesedéssel, eszét csupán azon művészi czélokra irányozva, melyek vezetése alatt elérendők lesznek, az országot s a nemzetet, melynek tulajdona az intézet, minden eszméjénél s minden lépésénél szemmel tartva, — fogott Mahler a munkához és már kevés hét elmultával szép, áldástigérő virággá fejlődni látjuk a csirát, melyet művészi tevékenységének talajába ültetett. Mahlernek vannak eszméi, vannak elvei, van programmja: tudja, mit akar és tudja, hogy azt, mit akar, mint kell a legjebban eszközölni. Programmjának első s főpontjai közé tartozik a külföldön működő énekművészeket lassanként haza hozni s őket az eltávolítandó, nélkülözhető, assziinilálódhatlanoknak bizonyult idegen elemek helyére állítani; továbbá azon jelentősóges, messzeható elvet vallja, hogy Magyarország különböző vidékein létező, még ki nem képzett tehetségeket, melyek a vidéki sajtó részéről méltánylást, bátorítást dicséretet kaptak, fel kell keresni és közülök a legjobbat kiválasztani a királyi opera részére leendő kiképeztetés végett. Ez pompás eszme s a vidéki sajtó, mely oly hazafias, önzetlen és szolgálatkész, ezen munkánál bizonyuyal a leghasznosabb szolgálatokat fogja teljesíteni az igazgatónak. Magyarország szép és jó hangokban gazdag, egyike a világ leggazdagabb országainak e téren: ki itt keres, biztosan talál is. Mahler igazgató különben nem vár a jövő adományaira, hogy misssziójának hézagas oldala iránt igazzágos legyen: vezetése alatt a királyi opera már máig is számtalan százalékkal üdébb ós magyarabb lett. A magyar közönség pedig műértő és hálás. Ha annak fővárosi része malma uj szeretetfel s uj kedvvel látogatja is az Andrássy-uti szép házat, melyet duzzogva s kedvetlenül oly soká került, ugy a vidéki közönség is, ha Mahler következetes marad programmjához, csakhamar zarándokolni fog a pompatelt műcsarnokokba s minden operaestén a rokonszenves valódi magyar alakok tömegén fog gyönyörködni a hazafi szeme a dicső művészetnek szentelt házban. Szőlősgazdáink figyelmébe. Budapest, nov. 21. (Szölőszeti és borászati tanfolyam.) A budapesti vinczellérképző intézet igazgatósága küldte be hozzánk a következő körlevelot: A földmivelés-, ipar- s kereskedelmi minisztérium bortermelők és borkezelők részére a budapesti vinczellérképezde által f. évi deczember hó 1—15-ig tartó szőloszeti és borászati tanfolyamot rendez. A tanfolyam czélja: szőlőbirtokosoknak és gyakorlati borkezelőknek alkalmat szolgáltatni, hogy az e téren felmerült kérdések és vívmányokkal aránylag rövid idő alatt megismerkedhessenek. A tanfolyamot a budapesti állami vinczellérképezde igazgató tanára tartja és vezeti részben előadásokban, részben gyakorlati okmuta!ásókban. A tanfolyam az orsz. gazdasági egyesület épületében, a Köztelek nagytermében, vasárnapokat kivéve, napokint d. u. 4 - y 2 6 óráig tar tátik. A gyakorlati okmutatások idejét a tanfolyam vezetője időről-időre fogja a hallgatóság tudomására hozni. A tanfolyam ingyenes, s a résztvenni óhajtók a budapesti vinczellérképezde igazgatóságánál november 28-ig személyesen vagy írásban jelentkezhetnek. A tanfolyam 12 előadása a következőképen tartatik: Decz. 1-én. A szőlő tá.plálkozása virág'zása. és érése. „ 3-án. • Szőlőfajok meg választása. „ 4-én. A szőlőtő szaporítás módjai. „ 5-én. A szőlőtő főbb és ajánlhatóbb müvelésmódjai. „ 6-án. A szőlőtő ojtása, „ 7-én. A philloxera elleni védekezés. „ 10-én. Szüret és erjesztés. „ 11-én. Fehér borok készítése. „ 12-én. "Vörös borok készítése. „ 13-án. Pincze és hordók kezelése. „ 14-én. A borkezelés főbb műveletei. „ 15-én. A bőrbetegségek és azok gyógyitása. A gyakorlati okmutatások közül be fognak mutattatni: a must- czukor- és savtartalmának, a borszesz-, sav- és extractíártalmának meghatározása, éleszA j a f i t k a 11 a n. — Beszély. — „Jámbor fiatalból válik áldott öreg." Közmondás. (Folytatás.) Laczinak eddig igen derék társai valának. Segített még az ő eszessége is; a pénz, így szöla, gyakrabban veszedelmes egy jószág s gyakran igen nagy bajba kevert már sok vigyázatlant, a ki elég merész volt azt magánál hordozni. Ő nem akarta magát e veszélynek kitenni. Igy hát rögtön ártalmatlanná tette, színházban, sörcsarnokban, a kávéházakban vagy a jó Ég tudja hol. Egy szóval: Laczi és társai a társadalom fogyasztó osztályát becsülettel képviselték, habár csak — zsebkiadásban is. Ettek-ittak a mennyi csak szájuk izének tetszett. Megtanulták forgatni a dákot, finom szivarkát sodorni, a pinczér által visszaadott csekély összeget nagylelkűen nekiadni, sőt olykor ellesték a felsőbb számtani tudomány életbevágó hasznát, a «ferbliben» vagy« «huszonegyben» is. Hogy azután odahaza ők is gyakorolták e nemes szórakozási módot, azt mondanunk 7 sem kell. Egy meglehetős csínnal berendezett szoba, melynek tárgyai azonban a kímélet semmi nyomát nem viselték magukon, —- képezte Laczi és társainak lakását. Valahányszor csak belépünk, a sürü dohány füst megfojtassál fenyeget. A benlevöket pedig csakis hosszú szünet után vehetjük ki. De az asztalra mért ökölcsapásokat, a veszekedő beszédet, a rekedt orditásokat és pénz pengését, azt már az ajtó előtt is tisztán kivehetni. Most is együtt van a tisztes társaság. A kártyákat lázas sebességgel osztják s közbe-közbe nagyokat hörpentenek a mellékasztalon álló boros kancsókból. A szerencse mind egyre ingadoz; a pénz egyre gurul ide-oda, s ha a füst engedné, látni lehetne a játékban résztvevők arczain az izgatottság okozta lángzó szint, s a villámokat, melyeket haragos szemeik szórnak. A betéti összeg folyvást gyarapodik. « Rajta barátim!» — kiáltja tűzzel Laczi «Ez a deák élet virága!» — De már én azt mondom — jobb lesz egy kis mérséklet! hangzik most egy másik társ szájából, a ki utolsó pénzét rakta fel, — könnyű nektek, kiknek apátok megtömi tárczátokat bankóval, de nekem . . . — Hát akkor minek ülsz egy asztalhoz velünk ?! . . . — orditák a többiek. — Bizonyára nem azért, hogy tisztára kipusztítsatok. Ez lovagiatlanság! — El veled! — kiálták többen. Többé ilyen emberrel nem ülünk le és ha tízszeresen fizet is ! A megsértett Réti Emil boszszut libegve vette kalapját. — Megállj! — rivalt rá Csobánczi Géza. Pórias magadviseletéért elégtétellel tartozol nekünk ! — Akkor hát bocsánatot kérek! ••feleié gúnyosan. — Nem ugy, ezt lovagias módon kell elintézni! — mondák többen. — Bottal vagy pipaszárral? — jegyzé meg keserű gunynyal Réti. — Ki a gyalázatossal! — orditák mindnyájan s többen magasra emelt székekkel rohantak az ajtónál álló Rétire, a ki egy pillanat alatt átgondolván helyzetét, kisurrant az utczára. Mikor már biztosságban érezte magát, mérges tekintetetet szórt a helyre, melyet épen most elhagyott, és ökölbe szorított kézzel megfenyegette a házat, hol társai tovább folytatták a léleknemesitő mulatságot. A szomszéd szentegyház tornyából épen most kezdett méltóságos hangon szólani a harang szava. Este felé járt az idő s az emberek nagyobb és kisebb csoportokban özönlöttek a templomba. Nagyböjt volt: a' magába szállás ideje. Ha párhuzamot akarnánk vonni a csecsemő és az érett eszű ember között, azt találnók: hogy valamint az ártatlan kis teremtés csak a jelen befolyásoknak enged s a mint azok elmultak, ismét más világot alkot magának s az előbbiről megfelejtkezik, de annak némi emléke mégis megmarad s vannak életében perczek, melyekben ha nem is világosan, mégis némileg maga elé idézi átélt örömeit vagy keserveit, ugy az ember is. A világ örömei közt megfeledkezik Teremtőjéről s arról, hogy bűnei miatt egykor lakolni is fog; de van az esztendőben mégis néhány nap, a mely sok magába szállót szemlélhet. Ilyen a nagyböjt is. A ferenczrendiek templomában vagyunk. A templomban minden hely el van foglalva; zsong-bong a templomba szorult embertömeg ; türelmetlenséggel látszik várakozni a sz. beszéd kezdetére. Most egyszerre néma csend terül el a templomban. A szónok az emelvényre lépett. Nem vonzó alak. Kis termete és gyenge hangja nem látszanak neki megadni azon előnyt, mely az általánosan ünnupelt szónokok tulajdona. Nem is veszi azon igénybe a szépen szólás szabályait s a különféle mesteri fogásokat. Beszédje olyan, mint ő maga: a megtestesült egyszerűség. Ha szólni kezd, halotti csend terül el a temptom ivei alatc s csak az ő ihlettségtöl áthatott szava hangzik a hallgató tömeg fölé. S a nép hallgat. Olyan csendesen van, hogy élő szobrokat vélne az. ember látni maga előtt. Mi hát azon varázshatalom, a mely a hallgatók figyelmét oly különös módon leköti? Az igazság ellenállhatatlan hatalma. Daczára annak, hogy. a templom már majdnem egészen megtelt, még folyvást jönnek mások és mások, és iparkodnak előre kerülni. De a temylom tultömött volt, lehetlen volt előbbre menni. Az érkezeit utolsók egyikében Réti Emilre ismerünk. Mi vezethette ide ? Mily körülménynek róható -ez föl ? Lángzó arczczal, hevesen dobogó szívvel, és indulattól libegő kebellel hagy ta el volt barátainak társaságát s ment sétálni, szórakozást keresni az utczára. Midőn a ferenczrendiek temploma előtt elhaladna, annak kapuját nyitva látta. Megállt; gondolkozott, azután, pedig kalaplevéve belépett a templomba, hová inkább kíváncsiság, mint más érzés vonzotta, A szószékről éppen e szavak hangzottak. «A ki biszen üdvözül, a ki nem hiszen
