Esztergom és Vidéke, 1888

1888-11-04 / 89.szám

A fenti számadatokból tehát kiviláglik, hogy egy és ugyanazon értéket tárgyaló s azonos árfolyam mellett előadott esetben a m. kir. postatakarékpénztár számításánál a jó hírnevű intézet 10 frt 50 krral hoz többet számításba, bár ezt jogosan cselekszi, az ezen keretbe nem tartozó bankár pedig 18 frt 84 krnyi többlettel mutatja be számláját. Ki tagadná azonban, hogy ne történtek volna már oly felszámítások is, u hol az illető baukárprovisió czimén V2%» aVí,

»y IVo"

0

^ hozott számításba. Hogy ilyenkor a tőke kamatját a magas felszámítás mennyire csökkenti, nyilván való, mert hisz a felszámítások, bármi czime n töri énjének is, mindig csak az illető értékpapír vételárának kiegészítését, illetve egységárát képezik. De e mellett még tekintetbe kell vennünk ama költségeket is, melyek portó czimeti viselendok a pénz beküldésénél és ama portóköltségeket, melyek értékpapír elküldésével járnak. Ha pedig figyelembe veszszük, hogy •a postatakarékpénztár közbenjárásával vásárolt értékpapírok vételárát nem kell postán elküldenünk, hanem a vételárt tetszés szerinti bármely közvetítéssel megbízóit postahivatalnál könyvecskénkre lefizetjük, az értékpapírt pedig — ha a további költséget is megkianélni akarjuk — ott az intézetnél díjmentesen őriztetjük, oly kedvezmények részesévé leszünk, a melyek a postatakarékpénztárnak értékpapírjaink vásárlására nézve kínálkozó szerepét a legelőnyösebben tüntetik fel. Hogy a postatakarékpénztár közvetítésével értékpapírjaink olcsóbban szerezhetők be, annak nyilván nem az állam versenye az oka, hanem kimagyarázható ez az intézetnek sajátszerű jellegéből. A bankok, legyenek azok bármily jóhirű intézetek, ezé Íjuknál fogva nyerészkedési vállalatok és mint ilyenek, kötelességszerűen ügyelnek tett szolgálataik kellő megjutalmazására, mig ellenben a postatakarékpénztár állami jellegénél fogva nem lehet kizárólag nyerészkedési vállalat, s bő erkölcsi kárpótlást nyer abban, ha a magyar ál!áruhitelnek gyökereit magában az országban igyekszik megerősíteni. Az összehasonlításokat az értékpapírok megszerezhetésének különböző módjai közt pusztán azért véltük megteendőknek e helyütt, hogy a közönséget • némikép tájékoztassuk: a különbségről, i mely létezik az egyes elárusító-források • közt, a szerint, a mint ezek szolid üz- le ti alapon, vagy pedig a nagy közöu- ség tájékozatlanságának árán tesznek - szert nyereségre. , Irodalmi levél. i (Előszó az Almanachhoz.) A tavalyi Almanachon, melyet olyan - páratlan rokonszenvvel fogadott a kö, zönség, az én nevem állt mint szeri kesztőé, a mi ellen protestáltam is . eleinte (nem lévén a kalendáriumi rész• nek barátja). Most utólagosan azonban elvállalom a felelősséget nemcsak a szerkesztésért, de az egész esztendőért. ; Tökéletesen jól ütött ki. Nem volt se háború, se kolera. Csak egy kis «jó sziv». Minthogy az esztendő ilyen jól sikerül, a kiadó a jövő évi Almanachra is engem vett rá szerkesztőnek. Jól van, a titulusc az idén is elfogadom, de már az esztendőért jót nem állok. Én mindössze a novellákért vállalok felelősséget. E novellák, leszámítván a magamét (inert ezért vállalja más valaki a felelősséget), hű tükre a magyar elbeszélő irodalomnak, mely, ki merem mondani, az összes irodalmi ágak közt a legmagasabb niveaun áll. A mi fönséges nyelvünk, meggyomlálva az ötvenes évek cziczomáitól s letisztítva a hatvanas évek pórias zsirosságától, oly kellemesen foly már, mint a csuromméz. Mesékért nem járnak a kollegáim Bielagneba, se kísérteties kastélyokba, romantikus középkori várakba, mint azelőtt. Sőt apródonkint leszoktak a tömeges gyilkolásokról is. Hajdan az elbeszélés folyamán, részint természetes, részint erőszakos halállal, mind kipusztultak a személyek. A novellának rendszerint ott volt a vége, a hol az utolsó személy kiadta az utolsó lehelletet. Sokat szelídültek az erkölcsök! Most, ha leszurat is az író egy-két gézengúzt, a többit élni hagyja. Ha raj'am állna, én csak egy szigorú, esztétikai parancsot adnék ki az íróknak: «Ne hazudj», de magam ennek tetejébe még azt is vállalnám: «Ne ölj». Mert nálam, (t. i. a novelláimban), soha sem hal meg senki, s e tekintetben annyira elő vigyázó vagyok a személyed iránt, hogy még orvost sem szerepeltetek közöttük. Egy szó, mint száz, a magyar el, beszélő irodalom a legjobb vágányban : van. Az egészséges realizmus utat tört • magának. A chabIonokat eleven embe• rek szorították ki, a kik nem szólítják egymást per «Uram» és «Asszonyom». Az iró abból merit a mit látott és nem : abból, a mit olvasott. A könyveken hízott elmék gyalog járnak a népszerűség utján, az «Isten kegyelméből» valók . röpülnek. Ennek is, annak is más az • előadási modora, de egygyek abban va• lamennyien, hogy az igazi életet igaz Í színekkel testik. A közönség, (melynek az Almanach egy csoportban mutatja be az elbeszé, löket), szinte csodálkozva kérdheti : «Honnan keletkezik ez a sok író ?». Mert csoda az, hogy elhanyagolt föld tisztességes termést hozzon. A föld hatalmas erejére vall. Pedig még nincs is itt valamennyi. Csak a ki befér, vagy a ki éppen kezünk ügyébe esett. S hogy jönnek, növekednek szakadatlan hosszú sorban, ujak, különbek és ügyesebbek! S hogy lesznek az Almanachok évről-évre értékesebbek. Az idei is haladást mutat már s nagyrészt kikerüli a tavalyinak egy hibáját. A sajtó ugyan elhalmozta dicséretekkel a tavalyi Almanachot is, de én ösmerem gyengeségét. Egy lap azt jegyzé meg róla: «E könyv tartalma olyan mint, a puskapor» . . . Mire egy ismerősöm azt irta levelében : «Hiszen puskapor az igaz, de a melyikkel már lőttek egyszer». Egy másik helyről a következő csípős ötletet hallottam: «Az írok ujak benne, de a novellák voteráuok». Mi türés-tagadás, volt a dologban valami. A köz reménynek egy része — a mi különben ily gyűjteményekben alig kerülhető ki — nem itt jelent volt meg először. A mostani Almanach azonban nem eshetik e kifogás alá, de ha volna benne valami egyéb hiba, kérem a közönség elnézését érte, mert majd rájövök én arra magam is — a jövő évi előszóban. MIKSZÁTH KÁL

MÁN. Városi közgyűlés, (1888. október 31-én.) A délelőtt pont 9 órakor megnyitott közgyűlésen Dr. Helcz Antal polgármester elnökölt, ki is meleg szavakban emlékezett meg az elhunyt Trefort Ágost, volt vallás és közoktatásügy miniszterről s emlékét jegyzőkönyvileg kérte megörökíttetni. Ezen elnöki elő terjesztés egyhangúlag elfogadtatott Következett a napirend : 0 Felsége kabinet irodájának táv irati értesítése — 0 Felsége legfelsőbl köszönetéről a város lakossága ált a kifejezésre juttatott loyális érzület nyíl valutásáért, — hódoló tisztelettel éí éljenzéssel fogadtatott. A honvédelmi Minisztériumnak i kaszárnyaépitési általános tervezet jóváhagyása tárgyában kelt leirata, ugj az 5-ik hadtestparancsnokságuak ugyaii e tárgyú átirata minden vita s érdemi tárgyalás nélkül a további teendőkre vonatkozólag adandó véleményes jelentéstétel végett a kaszárnyaügyi bizottságnak adatott ki. A jövő évi virilis képviselők névjegyzékének megállapítása, továbbá a jövő évben megtartandó városi képviselő - választásra a választókerületek alakítása és a választók összeírásával Dr. Helcz polgármester elnöklete alatt. Takács Géza főjegyző, Dr. Földváry főügyész, Brenner József stb. tagokból álló bizotság bízatott meg. Özv. Yándor Józsefné nyugdijat nem kap, de kegy díjért folyamodhatik. Érdekes vitát idézett elő, a közlegelőből szellőknek kihasítandó és elarusitásra bocsájtandó homokos területek felmérése és eladása tárgyában tett tanácsi előterjesztés. Az eladás ellen senkinek sem volt kifogása, hanem Burány János, Frey Ferencz és Brutsi János az ásványkutatás és kitárási jogot fenn kívánták tartani a városnak, az eladandó földterületre nézve. A többség leszavazta őket. Kaán János, Knbovics Ignácz, Niedermanu József azt javasolták, hogy a tanács által kívánt 2 év helyett 4 évbon állapittassék meg azou időhatár, mely idő alatt a megvett föld szőlővel beülte! tessék. A többség ezt ajavaslaiot elfogadta. Egyéb részeiben pedig a tanácsi javaslat elfogadtatván, ennek folytán vevő 10 év alatt lesz köteles a vételárat lefizetni és pedig az első 5 évben csak a 6% kamatot, a hatodik évben kezdődik a vételárnak 1

/

5 részbeli törlesztése. Silberstein és társa, vasúti előmunkálati engedményesek kérelme a 30 ezer forint megszavazása iránt a uovember 15-ére kitűzött közgyűlésen fog érdemileg tárgyaltatni. Elnevette magát és megígérte, hogy nem fog megfeledkezni rólam. S valóban sok pompás vacsorát köszönhetek első határozott udvarlásom emlékének. Majd téged is bemutatlak Juczikának. Tanuld meg tőle mandolacsókocskák készítését. Az Övéi jobbak s édesebbek a tiéidnól. De csak a mandola csókocskát! . . . * Ez első szerelmem megható története. A második körülbelül nyolt évvel későbben játszódott le. Nem volt oly merész, mint amaz, hanem bizonyára érdekesebb, Akkortájban már nagy deák voltam, görögöt tanultam s a tanár uraktól megvártam, hogy «per Sie» szidjanak össze. Ebben az esztendőben jártam először táncziskolába, következéskép először voltam igazán szerelmes. Párom egy imádásraméltó kis bakfisch volt, vörhenyszőke fürtökkel, nagyszerűen fitos orracskával, érdekes zöldesszürke szemekkel, piros orczákkal, mint a pogácsaalma, egyszóval a megtestesült milói Venus amellett, aranyos kis teremtés; az ntezánkbeli német pékmester teánya: Wein Klárika, kérem ne fintorítsa el az orrát; — biztosíthatom, hogy remek mádika volt^ö (rendszerint szellemesen Champagner Klárikának szóllitottam Őt. Hja, édesem, én már akkortájban is sziporkáztam az espiitől!) Látnom öt és megszeretnem egy pillanat műve volt. Az a bizonyos benső, titkos hang, melyről bizonyára magácska is olvasott az érzékeny német novellákban, egyszerre megsúgta nekem: «Ez Ő!» Eddig mindig jeles tanujó voltam, az a sok bzt'kiíiídii, amelyet ezután fogtam, legékesszólóbb bizonyítéka lett szerelmemnek. Ha leczkét tanultam, minden mondat, vagy vers Klárikára végződött és rímelt s ha mértani ábrákat kellett pingálnom, a körökből és háromszögekből okvetlenül az ő bodros fejecskéje (kissé hanyagul — hogy is mondják — elegáns nonchalance-szal fésülködött) alakult. Mihelyt szabadulhattam hazulról, rengeteg máslit köttettem nyakamra húgom által, előrántottam kézelőimet, előszedtem gondosan kiméit vajszin glacé kesztyűimet s órákig türelmesen sétáltam fel s alá a pékkisasszony ablaka alatt feszesen, komolyan, mindannyiszor mély complimentet csapva, valahányszor az ablaka előtt elhaladtam, abban ült az isten Klárika és regényt olvasott. Mert az volt rendes foglalkozása. Egész fejezeteket tudott szórói-szóra Marlitlból czitálni; a minél roppant imponált nekem, levén a memória gyenge oldalom. Ha hazamentem, leültem a zongorához s viharos szivrepesztő ábrándokat és változatokat vertem ki rajta (természetesen csak egy ujjal) a «Szeretlek én egyetlenegy virágom* themája felett. Este pedig kiültem a padra udvarunkon, hallgattam a békák unkogását és a tücskök czirpelését, — édes, melodikus zenének találva akkor mindkettőt, — nagy olvadékonyan fütyörésztem és — a holdat néztem. Vagy pedig verejtékcsorgás mellett és forró lázban verseket fabrikáltam «Hozzá», «örökké», «Ha látom zöld szemed ...» stb. hangzatos czimek alatt. A sorok hosszát czérnával pontosan kimértem, a rímeket Petöfyből kerestem ki hozzájuk ; természetes tehát, hogy kitűnően kellett sikerülniök. Be is küldtem valamennyit a «EővárosiLapok»-ba, hol azonban nem lettek kellőképen méltá, nyolva, amennyiben a tapintatlan szerkesztő kétségét fejezte ki az iránt, vájjon írójuk az a-b-c-ban eljutott-e már a «Z» betűig. De mit törődtem én az ő elfogult kritikájával. Hisz Klárika egészen el volt ragadtatva általok. — Ugyan menjen maga Szándor! . . . Maga hizelgŐ ! FoJytonoszan bókol nekem. (T. i. pösze volt a kicsike, hanem e pöszeség rettenetes jól állott neki, sÖt bizonyos vagyok benne, hogy e nélkül sohasem szerettem volna bele.) Szemérmesen elpirult s gyengéd kacsójával egy édes legyintést mért vállamra. Oh, mennyei honorárium ! . . . De hadd fejezzem be a történetet. Elég ennyi az isteni emlékekből. Oh, hogy idáig kellett jutnom ! . . . Kérem, vegye elŐ zsebkendőjét, mert a befejezés felette tragikus és megrázó leend. Tartsa készletben legkövérebb köny cseppjeit! A farsang vége felé egyszerre csak riválisom támadt egy nyolezadosztályos nyurga ficzkó képében. Képzelheti féltékenységemet és elkeseredésemet, különösen mikor észrevettem, hogy az én isteni szépem egy cseppet sem idegenkedik tőle. SÖt határozottan előnyt ad neki felettem. Hajamat téptem (ne vegye e szörnyű kifejezést üres frázisnak). Othellót tanulmányoztam és. fájdalmas monológokat csináltam üres óráimban, az «elhagy ott kedves» czimen. Párbaj, öngyilkosság és hasonló setét eszmék kezdték foglalkoztatni agyamat, Hogyne ujjongtam volna ily körülmények között ama hir hallatára, hogy szerencsés vetély^ 1 társam a húsvéti osztályzaton megbukott Siettem is Klárikának elujságolni az esetet — Gyönge a nyolezadik osztály az idéi — szóllottam ugy odavetőleg hozzája mintha az egész dolog egy cseppet sen érdekelne — az a Csűri Laczi is megbu kott a latinból! Klárika gúnyos mosolyra vonta ajkai és pikáns csipösséggel válaszolt : — Ah, én egy szecundának mindig előnyt adok tizenkét elégséges felett! Kegyetlenül le voltam főzve. Ez világos czélzás volt az én bizonyítványomra. Meg!semmisültnek éreztem magamat. Bekövetkezett nálam is a psychologia ama ritkí és nevezetes tétele, hogy a szerelem egj pillanat alatt gyűlöletté és megvetess* válhatik. Azonnal feltettem magamban, hogy bosszút állok Klárikán kegyetlenségeért És setét szándékomat meg is valósitot« tam. Bosszúm kegyetlen volt és rettenetes Többé egyetlen tourt sem tánczoltam vele, beszüntettem sétáimat ablaka előtt s ha véletlenül találkoztunk, hanyagul emeltem meg kalapomat előtte s közömbős, vontatott hangon köszöntöttem : «Jó napot* és nem többé mosolyogva: «Kiszti hand nagysám !» Nem bizony, soha többé ! Képzelem, hogy mérgelődött e miatt a kicsike ! Mostanában gyakran látom őt, — elsc ideálomat. A Pokrócz Péter mészáros felesége. Terjedelmes, pirosképű asszonyság, a ki mindég füzetlenül, lepcsesen és szétlapult papucsokban totyog s egész sereg apró Pokrócz csimpeszkedik kötényébe. Rendkívül nyájasan mosolyog, valahányszor megpillant. Ah, ilyenkor eszembe jut*