Esztergom és Vidéke, 1888

1888-10-21 / 85.szám

Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZFin

;-AlllIA-UTCZA..'í!7. S'/ÁM, liov:i ;i lap H/,I'II<MII' nÍH/.«t Hintő l(ii/,l(»íi)iiiiy«l' küHttintőli. KIADÓHIVATAL : SZÉ:CIII

;

;MYI-TÉR SZÁM, liová :i l;tj> liiVM.IÜJOK s !i. uiíi.giVii liinl«l.ései, a uvilMéilio H/.íVtit liö/,I«itióii_v*slí, tilíHi/.oUisi iit'iii'/.i'lc ÚH nx;l:tni;íl;ÍKi>lí iiil.é/ijiulf!k. Elhagyott gyermekeink. Esztergom, ofct 20. A ki újságot olvas, kiváltképen a nyári li ón apókban, midőn a falusi gyermekek szabadon, minden felügyelet, nélkül, össze-vissza járják az utczákat játszó pajtásokat keresve, jól tudja, bogy alig akad kezébe egy-egy lapszám, melyben ne olvasná, bogy majd itt, majd ott. szerencsétlenségből eredő gyermekhalál, vagy gyermek által okozott szerencsétlenség történt. Ennek megvan a maga természetes oka. A földinivelő népnek kiváltképen nyáron, alig van ideje gyermekeire felügyelni s azokat bajtól, szerencsétlenségtől megóvni. Hajnalhasadáskor az apa munkaképes családtagjaival a mezőre megy munkához. Az anya siet elkészíteni a reggeli ebédet s ezzel ő is siet a munkához. A még alvó gyermekekre áz ajtót rájuk zárja, vagy ha ébren vannak, eleségöket kiadva s őket kizárva, gondviseléseket a jó Istenre bizza. Ez így történik nap nap után. Ezt látva, elképzelhetjük, hogy mi jót tehetnek ezen apró s mondhatni öntudatlan gyermekek. Mivel töltik el a hosszú nyári napokat ? Egyik gyermek játszik az árokparton, belesíklik, belefúl. Másik a kutkávájára mászik fel, a kulba néz s saját képében gyönyörködve, ott leli halálát. Másokat szekerek, állatok taposnak el. Más gyermekek főzést próbálnak játszani, de a tüzet véletlenül éppen az eresz alá rakják, melytől elég az egész falu. Végre mások magas helyekre másznak I fel, leesnek s egész életükre nyomorékokká maradnak. Azért, mert nem volt, ki gondjukat viselje. Nem akarok egyéb példákat felhozni, a mit felhoztam, egy-két község pár évi történetéből mesitettem. Hát ha még számba veszszük azon veszedelmeket, melyek nem oly szembetűnően, de sokkal nagyobb mértékben ritkítják a gyermeksereg sorait, milyenek : az éretlen gyümölcs evés, melytől a gyermekek hideglelést, vérhast stb. kapnak. Piszkos árkokban való fürdés, melytől a gyermekek rühbetegséget s egyéb fekélyeket kapnak stb. síb. Ezek legtöbbnyire halálos kimenetelűek s gyakran a felnőttekre is átragadnak. Gondoljuk meg, hogy évente ilyen gondatlanságból országszerte hány gyermek pusztul el ? Ha egy községre csak egyet vennénk, akkor is sok ezer gyermek bal meg idő előtt, kik családjaiknak és az országnak valaha nagy hasznára lehettek volna. így is számítva a szerencsétlenek száma egy nagy város összes lakosságának felel meg. De biztos adatokból kimutatható, hogy minden 100 gyermek halálesetből legalább is 20 eset gondatlanságból eredő s így megmenthető lett volna. Ezen országos bajon csakis óvóintézetek ,és gyermekmenhelyek felállításával segithelünk. Hol a gyermekek, kora reggeltől estig felügyelet alatt vannak. Szüleik pedig, kivált a szorgos munkaidőbon, midőn a legjobb akarat mellett sem képesek gyermekeikre felügyelni s őket minden veszedetem-; tői megóvni, munkájukat legnyugodtabban végezhetik. Az óvóinfcézet, vagy gyermekmenhely, megmentheti a községet egy esetleges oly tűzkártól, melyet felszámítva, s ha csak ezt számítjuk is, ennek feutartási költsége az okozható kárhoz képest, eltörpül. De ha nem is veszszük tekintelbe az ily eshetőségeket és csak azt tekintjük, bogy tényleg mennyi kár esik a gyermekek közt s mennyi idővesztegetést és egyéb hátrányokat okoznak a szüléknek, akkor is parányi a fen tartási költség, a szenvedett hátrányokhoz képest. A gyermekmenhelyeknek azonkívül, hogy sok ezer lelket mentenek meg övéik és az ország javára és sok százezer forintnyi, a gyermekek által okozott kárt elenyészte! nék, van egyéb hasznuk is : Itt a gyermekek már zsenge korukban szoktafctatnak a rendre, tisztaságra és engedelmességre. Ha a gyermekek többféle anyanyelvűek és vallásúak, az egymás iránt -való szeretet szép erényét e helyen elsajátítják. Ha j felnőnek, a haza és társadalom javára egymást megértik, egymást megbecsülik és a haza boldogságán közösen vállvetve munkálkodnak. Az iparos szövetséghez. II. Tiltakoznom kell ezúttal már nemcsak az eddigi fönljelzett hivatalos működés ellen, de tiltakoznom kell a legújabb s f. hó 9-én az országos iparegyesület egyik osztálya keblében taInusitott magaviselete ellen is. Tiltakoznom kell az országos iparos-szövetség s a jól fölfogott hazai ipari közérdekek nevében. Tiltakoznom kell az iránt és azért, hogy : Rálli ur, a ki jól tudná, — mert Isten elég ószszel áldotta meg — hogy ma, midőn az országos iparos-szövetség úgyszólván megalakult; ma, midőn e szövetség végrehajtóbizottsága Budapesten és Bécsben alapszabályait bemulatta s ezek az illetékes helyeken kifogástalannak találtató váu, a füldmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium előleges elbírálásánál lényegtelen stiláris módosítások után megerősítendőnek nyilvánitattak; ma, midőn a szőve!ség költségesen szervezve van, Ráth ura föntirt bizottságban egy uj, esy másedik szövetség tervezte vei áll elő. Mintha nem tudná, hogy ha minden erőnket összevetjük is, elég gondot ad a közöshadsereg sok századosam egszokottság szerint meggyökeresedett közszállitmányi szerződéseinek messze kinőtt módozatait megváltoztatni, s mintha nem tudná, hogy a hazafias törekvések palládiumát a nemzeti összetartás, az egységes akarat-nyilvánulás képezi, visszavonást költ a kész munka ellen, a mit mint a föntirt kamarai bizottság elnökének lett volna módja velem és a többi honfitársaival egyérielembon megalkotni, de ő neki diktatúra kell lefelé és hangzatos «alkotmányos kijelentések» fölfelé. Gyanúsítani mindenkit, míg az ellene fölhozott hasonló — talán szintoly — tJíiíGijcn;i;!;Í2l;s"iarc;ai CSALÁNLEVELEK. (Egy sajtó alatt levő uj kötetből ) I. Ábrándra, szerelemre keltő Holdas estén a parkba járok; TJgy kilencz óra lehet éppen, Alusznak már a fák, virágok. Alusznak már a fák, virágok, TJgy kilencz óra lehet éppen; Csak én, a szerelmes bolond — és A parknak csősze vagyunk ébren. II. Ez a halál! Oh érzem, érzem, Immár én lelkem, utazom; Sok szenvedésre, hidd el nékem Jól fog esni a nyugalom. Sok volt a csók, a szerelem, hát Szép csendesen most meghalok. , S te el ne feledd kifizetni A harangozót s a papot. TÓTH DEZSŐ. ág utolsó $zmú. Októberben vagyunk, Bachus apó hónapjában. "A hol csak szőllőhegyek állanak, mindenütt javában folyik a vidám, dalos, hangos szüret. Az ég komorsága nem tudja megrontani a szüretelők derűs haugulatát, a lomhán hulló esőcseppek elfeledtetik a must édes cseppjei s az őszi szél kellemetlen dudolását elnyomja a szedő leányok pajkos éneke. Fél óra óta ballagok a dűlők között, de eddig valamennyi szemközt jövőnek kitértem útjából. Valamennyi arcza mosolygott a vidámságtól; minek rontsa meg jó kedvüket az én borongós arezom! . . . Miért is tévedtem ide? Hisz a szüret mindég nagyon szomorú emléket támaszt fel lelkemben. A dalolok játszi kaczagásában kísértetesen nyöszörgő hangokat hallok, a vidám arezok eltorzult, megmerevült vonásokat hoznak emlékezetembe s ha egy-egy fényesen enyésző rakétát látok, rémesen csendül meg fülembe: «Istek veled ! . . . Nemsokára találkozunk* . . . öszszerezzenek s hideg borzongás futja át testemetMiért is jöttem hát ide ! . . Ah, azt hittem talán, hogy mert oly régi az a történet, régen el is kellett felednem. Mintha ilyen történetet egyáltalán el lehetne feledni! . . . Apró, rövid bugyogós a-b-c-t tanulmányozó legényke voltam akkortájban, ma férfi vagyok nem egy Ősz hajszállal hajamban s mégis oly hiven él emlékezetembon, mintha néhány óra — s nem néhány évtized — .választana el tőle. Gyönyörű, verőié nj^es Őszi nap volt, nem ilyen rideg, komor, mint a mai. Az égen rózsaszínű bárány felhők úsztak, akár csak kora tavaszszal. A gesztenyefákról alig hullott le még egy-két levél. A napsugaraknak nemcsak fénye, de még melege is volt. A gyümölcsfák itt-ott másodvirágzásra fakadtak s a vén németi kastél j

r tornáczán még az nap reggelén is egy fecske csicsergett. Mikor ez-ódon, bolthajtásos ebédlőbe dadám levezetett, Flóra néni mosolyogva kapott fel a levegőbe «Ma vidám napod lesz ! — mondotta — Megtartjuk a szüretet a Jánoshegyen». Nyakába borultam szép nénikémnek összevissza csókoltam s tomboltam örömömben. De hogyis ne örültem volna meg ennek a hírnek! . . . Hiszen mar halálosan meguntam ezt a roppant csendet és magányt, a mi a kastélyt egy idő óta betöltötte. «Aze!Őtt kocsma volt, most kolostor* — mondogatták az emberek. Hej, de bizony én jobb szerettem korcsma korában!. . . Folytonos fény és élet pezsgett akkor ezekben a rideg, üres termekben. Mulatság mulatságot ért s ha hozzánk sem jöttek, mi mentünk másokhoz. De egyszerre mindennek vége szakadt s vele együtt nénikém jó kedvének is . . . Szomorú lett, csendes, hallgatag, mint az egész ház. Szemei mindég homályosak voltak és én sokszor elgondolkoztam magamban, vájjon mitől lehet most mindég ilyen álmos. Órákig sétálgatott a parkban, vagy bezárkózott szobájába s feleannyit sem játszott velem mint azelőtt. Hogyne örültem volna hát meg e hirnek! Hisz tudtam én, micsoda pompás dolog ez a jánoshegyi szüret! Az édes must, a sok jó harapni való, a falubeli fekete czigányok, a csillogó tűzijáték, a sok szép

: néni és bácsi, mind egy kívánatos, kedves képpé olvadt össze képzeletemben. Tapsoltam kezeimmel, ujjongva tánczoltam körül a szobát. Valamennyi nagyszakállas bácsinak a terem képein elujságoltam örömemet. Flóra néni szelid mosolygással nézett reám. — TJgy, u

§y> örülj csak .kis Palikám ! Ma te is kimulathatod magadat. Meghív-, tam a Feliciék gyermekeit is, a Pepit, meg a Maczikát ! Vedd fel uj zöld posztóruhádat és lakk csizmácskáidat. Légy csinos kis gavallér ! Még a hajadat is felsütöm. Azt akarom, hogy ma te is szép és ünnepélyes légy. Bevitt szobájába s fésülni kezdett. Olyan tréfás jó kedvében volt, milyenben már hónapok óta nem láttam. Csókolgatott, tapsikolót játszott velem s minduntalan magához ölelt. Simogatta fejemet, sokáig nézett reám, azután elgondolkozva mormogta magában : Ugyan hogy fogok kinézni, ha felnövök. «Majd minden évben küldök neked egy fotográfiát* mondottam, ami nagyon bohó felelet lehetett, mert oly erősen magához szoritott érette, hogy a könyeim is kicsordultak bele. Jaj, be nehezen tudtam bevárni azt a délutánt. Játszani sem mertem, nehogy bepiszkoljam ruhámat. Csak fel s alá jártam a szobákban ; meg-megállva a nagy tükrök előtt, hogy az azokból reám mosolygó csinos kis pubiban gyönyörködjem. «Ott lesz Maczika menyasszonyom; tetszeni fogok neki» dúdolgattam magamban, Azután elgondolkoztam. Eszembe jutott mennyi fényt és csillogást láttam én már életemben (pedig ugyancsak rövidke volt még; az) ezekben a termekben együtt. Feltűnt képzeletemben Flóra néni, amint nyúlánk alakja parányi lábain nesztelenül végigsuhan a puha szőnyegen (ezért a járásért hivtam őt czicza néninek), kedvesen mosolyogva, itt is, ott is néhány kedves szót váltva, mindenhova eltekintve s mindenről gondoskodva. Láttam, amint a zongorája mellett ül és az ö édes, lágy dalait