Esztergom és Vidéke, 1888

1888-09-20 / 76.szám

ESZTERGOM. X. ÉVFOLYAM.

76. SZÁM.

CSÜTÖRTÖK, 1888.

SZERIEMHER

20.

MFC IHLETÜK HIÍTEI !l< [ III’ KÉTSZER • VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

EIÉH'T/I'TKKI Ál! :

ovin . . '

..................................0 fit. — kr. y

fé

l é\ io...............................................................3 fit --- Rrl |j

n<*íí,Veilévre.......................'<..................................I Irt 00 ki.

Eu y szám ára 7 ki. 1

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

SkZF.I IT-AI II IA-NTOZA .‘H7. SZÁM,

IlliVri :i I : J i MV.nl I IMII Î 1'nM.M‘t illető k Ö/, 11‘III l* Il y (> k le i'l M II II 11 íí k .

KIADÓHIVATAL :

szegi n;:i iyi-ték ssi- szám,

linvii. a l:i|i liivii.lii.lds s ;i. iiinn'iin liinlnfé.soi, a nvillléiliii szánt lomunyak, olőli/,ölési |iéir/.i'k oh i'Odlíiiii.-íl.-iRiik' iiilózumlnk.

HIRDETÉSEK

HIVATALON lllltOI

1 KSKIx' :

.MACÁN II Ili Illír ÉASK’K

1 szólói 100 Hzóij; —

fid, ?ü kr.

iiii'gülliipii'las sy.ci iul. p.irp'i

100-200 ig ■ . 1

fi t ül) kr.

In iiyos;iIiIiíiii kciT.íi 11 «*1 link. R

'200-300-ig . 2

IVI. 2Ü kr

—

Hélyugdij 30

kr.

N Y 1 LITER sora pj) kr. '

II

Sovinizmus.

Esztergom, szept 19-én.

Megszoktuk mór, hogy számos külföldi és hazánkban élősködő ellenségünk lehetőleg kedvezőtlen színekben ecseteljen bennünket a világ előtt és szinte csak kaczagtatóuak tekintjük, ha egyik- másik nagy szellemit germán, vagy fenkölt elméjű szláv a legbadarabb dolgokat terjesztgoti felőlünk.

Oda sem nézünk az Erdélyben áskálódó, bazafiatlan szászoknak, semmibe sem veszsziik a dicső rumunyok tárna,- madásait és tétlen tűrjük, hogy a tót papok és rutlién da.szkalok hirdessék a jtanszlavismus magas röptű eszméit.

])e azért az egész világon nincsen nép, mely inkább elnyomná a szerencséi len nemzetiségedet, mint a magyar. Néniét, román, tót vetélkedve hirdetik, hogy mily iszonyatos kinokat szenvednek szegénykék, hogy rabságban sínylődnek, nem mozoghatnak szabadon, hogy nem beszélhetik nemzetük nyelvét. Persze a művelt külföld, mely a német lapok és folyóiratok bölcsesége folytán kevesebbet tud rólunk, mint a Kongó vidékéről, nagy jámboran el is hiszi e töméntelen vádakat, melyeket nem egy Ízben iparkodtunk megczáfolni.

Ki ne emlékeznék a dicső Sebulvéréin ellen rendezett tüntetésekre? Mikor a nemzetiségek karöltve utasították vissza a germán-egyesület támadásait, mikor épen a németek álltak élén annak a mozgalomnak, mely egyrészt a vádaskodó egyesület ellen, másrészt a Magyarország mellett tett fényes tanubizonyitékot.

A tüntetés lezajlott, a Sebül véréin régen kiheverte azt az arczulcsapást, melylyel védenczei tisztelték meg a hívatlan prókátort; de azóta is folytatja alattomos m ű k ö d é s é t.

Az orosz lapok Strossmayer rendreutasítása óta sokat emlegetik a magyar sovinizmust. Csak emlegessék. Úgyse képesek csökkenteni. Strossmayer és társai a királyi rendreutasítás óta tisztában lehetnek azzal, hogy a magyar király együtt érez a magyar nemzettel s hogy a mi a magyar nemzetet erőssé teszi az nem sovinismus, hanem erős nemzeti önérzet, mely sohase tagadta meg magát s mely csodákat mivel, midőn ellenségek törnek reá.

Ne a nemzetiségek ellen küzdjünk, hanem az izgatőktől szabaditsuk meg Magyarországot.

Vagy hát igazán elhiszik a tribunák hívei, hogy e maroknyi oláh népség, holmi nagy Romániáról álmodozik? Hiszen jól tudjuk hogy nincsen másra gondja, mint puliszkára. Ha lelketlen emberekjeire nem vezetnék, soha eszébe sem jutna arra gondolni, hogy ők a magyarok ellenségei.

Vagy a rutbenek, a kiket fanatizált pópáik hoznak roszhirbe, igazán várják a fehér czár világraszóló hatalmát? Az a nép, mely Árpád hadait követte, mely ép oly régen honol Mármaros és Ung megyékben, mint a magyar az alföldi rónán, gyűlölné a magyarokat? Hiszen láttuk őket küzdeni oldalaink mellett, láttuk vérüket omlani a magyar nemzet függetlenségéért, — szabadságáért. — No az együgyű rutheut,

ne a jámbor tótot sújtsa a magyarok vádja a hűtlenségért és elpártolásáért, mert nem gondolhatjuk,hogy kígyót tápláltunk testünk melegén, testünk vérével : hanem szúrja a lelkiösmeret ama férfiak szivét, kik ezen csendes népek j j óiiidu I atát fel 1) aszná 1 váll, ön érdekeiket tartva szem előtt, gyáva és nyomorult izgatásaikkal igyekeztek a békés nyugodalmat felkavarni, éjt a csendes együtt- lét és testvériség örömét minden képen ürömmé és keserűséggé kívánták átváltoztatni.

Ezek ellen fenjük tőreinket, ezektől igyekezzünk megszabadítani az 1000 éven át annyit sarczolt és hányatott hazát, kik a boldogság poharába any- nyiszor mérget öntöttek, elmélkedni és falán uralkodni szeretvén egy elpusztult nemzet romjai föleit — De hát Istennek, a gondviselésnek karja mindig megoltalmazott bennünket e csapástól s habár a kétségbeesés gyakran megfogyasztott bennünket, de szivünkben a bátorság és honszeretef nem tört meg soha.

Kiállításunk története.

Esztergom, szept. 19.

VII.

S ha most egy kis összehasonlító szemlét engedünk magunknak, azt találand- juk: igaz, hogy jelenleg mintegy 370 képesített iparos mesterünk van, s igy 50—60 év óta csk 60—70-nel apadt a mesterek száma, de a hires posztósokat, harisnyakötőket, orgonakészitőf, serfőzőt, kaipag-kucsmakészilőket s több mást kivált a, diszszázadokat, hiába keressük soraikban ; s hogy állunk az általános

jóléttel? — az át alános panaszokból tessék következfptni.

Ám mint előbb is mondám, nem kell. kétségbe esnünk, hanem összekulcsolt kezekkel ne lessük a jövőt, liánéin hazafiul lelkesedéssel, Istenben vetett bizalommal használjuk fel az iparszabadsággal járó áldásokat, tanuljunk, iparkodjunk, a korra! lépést tartsunk, zászlónkra Írjuk fel ama századok vívmányai által helyeselt igazságot, melyet hazafiul lelkesedéssel mindenkinek, főleg pedig a fiataloknak emlékébe ajánlok, hogy «Istennel, észszel, szorgalommal boldogulsz.» Adja az ég, hogy úgy legyen !

Most pedig honi iparunk felvirágzásai s ezzel kedves városunk jólétét buzgón emelni vágyó lelkes polgártársainknak, jelesen e kiállítást elősegített és reudezőbizottságnak ugy a nemes város elöljáróságának a terem szives átengedéséért, mindnyája városunk lakó- és barátai nevében, fáradozásaik és áldozatkészségükért forró köszönetét mondván s iparos s iparos ifjúinkat további gondjuk, pártfogásuk és szeretetőkbo ajánlván, bizalom adta tisztemnél fogva a kiállítást ezennel Isten nevében ünnepélyesen megnyitom . . .

A közönség, mely ezalatt a kiállítási helyiség minden üresen maradt részét szorongásig megtöltötte — lelkesült éljenekben adott kifejezést 0 Méltósága. iránt érzett; szeretetének és ragaszkodásának, melyet csak a, dalárda gyönyörűen előadott «Szózata» szakított félbe. Mire a kiállítás megtekintése következett. 0 Méltósága — az iparAzMEsztcrgoniésVidéke“tárcíája.

Bucsu-dalok.

i.

Szerettelek ! Büszkén bevallom,

S az volt éltemnek legszebb percze, Melyben a boldogságnak telje Ugy elborította kebledet,

Hogy itt pihentél szivein felett.

Szerettelek ! s hogy hűtlen lettél,

Nem kél panasz, vád ajkamon,

De a perezért, a melyben vélem Elmerültél az üdvösségben,

Örökké áldlak angyalom.

II.

Hogy hűtlen lesz, hogy elfeledsz is, Tudtam, bár ajkad soli’se mondta,

A szép tavaszra hervadás jő, —

Hiába, ez a rózsa sorsa.

Sirattalak t de hűtlenséged Nem csalt szemembe könyeket ;

Az fájt, hogy tudtam, feltalálom, Másban, mi benned elveszett,

III.

Hallom feledni vágyói szüntelen, Remegsz, ha képem újból megjelen,

Es megtagadva önmagad, hiszed,

Hogy megtagadja önmagát szived.

IV.

Hallom, hogy sírsz, hogy bánt szeszélyem, Vélted, múltam majd visszakérem, Könnyeknek árán, megtörötten,

Oh,' más csillag szórt fényt fölöttem !

Tudok szeretni, megtanultam Lapozd, nyitott könyv erre múltam,

Hol egyszer a szív tüze hamvadt,

Ott nem találsz csak égő hamvat.

V.

Künn járok olykor, látva alakod,

Mely mint az árny, ugy jár, kell, imbolyog Mint a regéknek feltámadt szellemárnyát Bármerre mégy, alakod megcsodálják.

S ha látlak én : feljajdul itt a vád, Csókkal belátnám lábaid nyomát, Szeretnék sírni s — de látva gyönges,éged Siratni nem, csak szánni tudlak téged.

LÉVÁI SÁNDOR.

MISQ SZERELME.

A pap végre megunta a sok mendemondát és leereszkedett annyira, hogy önmaga fáradozott Voják mesterhez s a napnál is fényesebben kimutatta, hogy meg- bocsáthatlan bűn, azt a nagy gyereket itthon hagyni, hogy lopja a napot, és hiába egye az istenadta drága kenyeret.

Biz Miso meglett gyerek volt már, betöltötte a télen a 15. évét s igy nem csoda, hogy a szomszédok rossz hírét költötték Vojáknak s fiának. A többi gyerek már rég próbálja a világot s szerzi arcza verejtékével a kenyeret, takargatva pénzét, hogy minél nagyobb nászajándékot hozzon haza jegyesének, az a kamasz pedig itthon lebzsel és egész nap mást sem tesz, mint a kalendáriumot olvassa, vagy éppen Anikó körül forgolódik.

Pedig Anikó sem apró gyerek már, elmúlt már 12 éves és seliogysem illik, hogy avval a suhanczczal incselkedjék.

Szegény Voják ! Belátta, hogy válnia kell drága magzatjától, {pedig szívesen dolgozott napestig, csakhogy a fiút megkímélje, most mégis csak el kellett bocsátania.

Könnyezve csókolta meg az ősz tisztelendő reverendáját, aztán szótlan ment a gyalu- padhoz és fájdalomteljesen nézegette a deszkákat, mintha csak Misó koporsóját kellene azokból összetákolni.

Eljött a válás napja.

Korátlan virradt akkor, mint rendesen, legalább a faluvégi kis ház lakóinak ugy tetszett.

Voják nyakába akasztotta fiának az aranyos és fekete drótot, az Anikó pedig élezi pelte a tarisznyát, melynek szijján tün- döklött a keresztrefeszitett fényes pléliböl kivert alakja, keresztet vetett rá, s ugy adta oda Misónak.

Hej ! kitűnő pogácsát töltött belé a tarisznyába és ropogósai)!) máiét tán a panye gróf szakácsa sem süt, mint most Anikó sütött.

Az atya kezébe nyomta fiának a vándor- botot : — Hát eredj fiam Misó, szólt Voják és áldólag terjesztette kezét a búcsúzó felé, menj és jöjj egészségben vissza.

Isten áldjon meg !

A leányka elkísérte a ker.esztutig, aztán átkuicsolta karjával az jfju nyakát, mellére hajtotta szép fejét és zokogott keservesen.

A fin pedig némán nézett a lányra; aztán aláhajolt és megcsókolta: Majd sietek moja dúsa, sietek kedvesem, mire 200 forintom lesz, visszajövök.

Erre mindketten elmosolyodtak. Mily pompás dolog lesz is az, ha 200 forintja lesz Misónak.

A leányka sokat nézett a szeretett fin után, és midőn a láthatárról eltűnt, imát rebegve tért vissza nevelőapjához.

A fin pedig gyorsan előrehaladt. Bánkó- dásával csakhamar. .felhagyott, és fényes légvárakat kezdet építeni, a mire aztán boldogan nevetgélt magában :és nemsokára dalra is fakadt.

Profo szemszi naszukaiku Kupi la,

AI at,arai a, Matarai a,

Kupi la.

Erre a fiú háta mögött egy rekedt hang igy folytatta, hogy ! " .

Moja dúsa, moja dúsa,

Na vojini

AI atan 11 a, AI at arai a,

Na vojuu.

Meglepetve fordult vissza Misó.

A bokorból emberi alak bontakozott ki.

[Széles karimáju kalap födte az otromba főt, és az arcz kellő közepéből rézvörös orr emelkedett az ég felé — majd hogy a pislogó zöldes szemek elöl elfedte a kilátást.

Az apró köpezös emberke Misó felé höm- pölygött.

— Bozse moj, Misó.

— Honnan jősz ? hová mész ? hihihi ! Te vagy Blazen Mátyás ? Világnak megyek.

— Hányadszor ?

— Először.

— Ejnye, ejnye ! A te korodban már

másodszor jöttem vissza; hihihi, Misó bratye ! Mit csinál az Anikó ? Hihihi, ugy-e szép lány ? ""