Esztergom és Vidéke, 1888

1888-01-22 / 7.szám

A <<Magyar-Fmncziá>>-nak az 1887. évi roppant tűzkárok alatt éppen ugy kellett szenvednie, mint a Magyarországon működő valamennyi biztositóintézctnek; a tíízkár-osztály nála mindazonáltal tekintélyes felesleget mutat fel: klientélája ugyanis mennyiségben és mitiőségben annyira szaporodott, hogy a díjbevételek, nevezetesen a direct üzletből, még rendkívül tűzesetekben is egyensúlyban tartják a mérleget nemcsak, hanem még többletet is adnak. A jégüzletbeu a fél díjfizetés behozatalával káreset elő nem fordultakor az intézet volt a példaadó és életüde kezdeményezésének aratta is dús gyümölcseit, az üzlet nagy nyereséggel lett lezárva a mult évben. A szállítási osztályban kénytelen volt a «Magyar-Franczia» a daczos Borreasnak érzékeny adókat fizetni és kedvezőtlen eredmónynyel lezárni; annál örvendetesebben alakult az életbiztosítási üzlet, melyben a biztosítási tőke már 22 millió frtra emelkedett és a jól kigondolt különféle combinatió a nagy közönségnél folyton növekvő becsülésben részesül. A baleset-osztály is sokat igérőleg fejlődik. E szerint a végeredmény egészen örvendetes. A «Ganz-féle vasöntő»-nek a vasutak rossz üzletmenetével kellett számolnia, a waggouépités és a kerék fogyasztás gyengébben mentek; ellenben a hengerszékgyári ásban, a turbinakészitésbeu, főleg azonban a villanyosztályban, mely felé igen nagy jövő int, oly eredménydús működés fejtetett ki, hogy bizton számit hatni arra, miszerint ezen oly szolidan alapított és mintaszerűen vezetett intézet az 1887. évre is fog 45—50 frt osztalékot fizetni. Emlékezzünk régiekről. (1674. Füleki szabók — Nógrád vármegye.) A mely személy a közönséges igazság szerint az ő Céhekbe avagy gyülekezőtökbe akar állany, avagy bemenni, elsőben 2. aranyat, 2 font viaszt és egy gyapotból szőtt kesztyűt Céhmesternek adjon. Midőn valamely mester az Céhbe bevétetik, tartozik az szabó és nyró adni egy pint bort egy fölöstökömmel husz pénz ára bort és kenyeret melléje. Ennekutána penigh az Céhbélymestereknek edgyeulő végzéséből és akaratokból tartozik a eéhbély gyülekezetnek 14. fr. leteny, egy ebéddel és vaehovával, minden asztalra 14. tisztességes tál étekkel, az minemő Céhmestertől hagiattatik nekie, kcszitetny; Ki ha nem ugy lenne, héjában legyen minden költsége. Ha valamely szabónak posztót vinnének, ki nem telvén belőle, megkrétázva volna, azon posztót más szabóhoz vivén fölfogadna, az ollin büntettessék megülendő büntetéssel érette. Midőn valamely mester a czéhben avagy gyülekezettben adia magát, az ollian tartozik mesterremek iratot szabással egy papnak való köntöst, egy palástot, egy subát aszouyembernek valót és egy ránczos szoknyát megmutatny, azonkívül egy alföldy köntöst asszonyembernek valót; valaki ezeket nem delineálhatja, az olyan büntetésért tartozik 2 forintot a Czéhnek letenny: 8.-or Ha mezítláb az mesterek közül valaki az temetésre menne, avagy fegyverrel az czéhbe, az olian büntettessék 4. pénzzel. 11.-én A szabólegények egy heti bére 12. pénz legyen, két órakor fölkelvén kilencz óráig varrjon, az foldozásnak fele része nráé és más fele az legényé. — 13. Az inas apród esztendeit kitölt vén esztendeig félheti bére — hatpéuz — legyen. — 20-or Az ifjú mester mindaddigh az czéhnek szolgáljon, móglen más uj mester utánna nem követi. — 22. Amely mester közöttök meghnem házasulna esztendő alatt, annak 2. forint légyen büntetése. 27. Ha valamely mesterember a ruháknak téglázását vasárnapra hagyván téglázna, véghére menvén bizonyosan az dologhnak, 50. pénz legyen annak büntetése. 30. A szabad sokadalomban az közönséges szokás szerint, minden vidéky remeken való mestereknek az ő vásári munkájokat meghvizsgálják s ha valami fogyatkozás találtatik a szerint büntettessenek mind posztó és szőnnÍvesek. (1690. Sz. kereszti Vargák.) Itt a mesterasztalnak 14. féle ételből kellett kiállitatni,. (1700. Lévay gombkötők.) A proceszión kinek kinek keözeötteteök koszorú legyen a fején, a legényeknek penigh bokréta a süvegekön vagy a kezökben egy font viasz büntetés alatt. 4.-er. Sz. Ferencz napján, melyet magok pátronusoknak választanak, tartoznak misét mondatni, melyen mindnyájan a mesterek tartoznak jelen lenni beöcseületeseu és offertoriumra is menni; elvégezvén pedigh az isteni szolgálatott a papot ebédre hiny és megvendégelni tartoznak annak feöleötte fél tallért avagy egy iorint pénzt nekiadni, mely is hagyaték magok diseretiojokra ha többet is adnak neki. lO.-er. A mester-remek két darabba legyen; elsőben ablakos gomb vitéz kötéssel, kantárhoz, való fonyásból legyen, Buritás gombszár 15. pár, a felső része ezüstből legyen, a gombháza tiszta ezüst legyen, fűző karmasin selyemmel, ezüstéi, minda két feleől aranyozás legyen, kiis legyen 8. rőf. A ki pedigh ezeket meg nem csinálja nem bizván mesterségéhoz, tehát 12. forintot tegyen le a czéhnek. NÉMETH VICTOE. Hivatalos ész. Van többféle ész. Az egyiknek fundamentuma a műveltség a tudomány, a másiké a hivatal. Ez a hivatalos ész minden három, négy esztendő . multával 100 forinttal nő. Vagyis : amint a fizetés emelkedik, ugy terjed az ész. Legalább a legtöbb hivatalnok azt hiszi, hogy a fizetéssel az esze is nő. A hivatalos ész espritje a hivatalos rang és vele járó tekintély ; hogy ez megóvassék, kell hozzá komoly arcz, mely a hivatalos encyklopediát magán viseli. Ezt megőrizni első kötelessége, erre esküszik, mint az indái fakír az «om» hangoztatására. Om annyit tenne mint isten, ennél többet a fakirnak kiejtenie nem szabad. A hivatalos észnek sem szabad más arczot mutatnia, mint komolyat, mert máskép elvész a tekintély : a hivatalos ész. Ilyen ész az én hivatalos barátom a maga monopóliumában, Ott birkózik lankadatlan szelleme ezzel a ferde világgal. Világgal? Hisz *'zt az isten nem neki teremtette : neki az isten egyedül a hivatalt teremtette ! Mi lenne belőle, ha rá nézve a világ is léteznék ? Neki csak hivatal kell. Ez az ő netovábbja; mi azonkívül létezik az neki bliktri. Társadalom, politika, újság, művészet, zene, ez nem neki való ; ő hivatalnok, Ott az esze, annál több nincs! Az ő szive az archivál* ur, ennek vall szerelmet és a lelke az osztálytanácsos ur ő nagysága ezért lelkesedik. Napi hire egy czirkulare, politikája: másokat eláztatni, irodalma jelentésé] nek végére odabigygezteni : alázatos szolgája, Ez a hivatalos ész megérdemel minden három esztendőben 100 forint avancement-t. Ebből lesz aztán idővel a hivatalos lángész, mely körül az aprószentek csoportosulnak alázatosan leütött fővel, hogy az ő fénye Őket is kissé eiáraszsza. Jaj annak, a ki fel 'meri vetni fejét, hogy annak a napnak foltjaiba is belenézzen. Az letaszittatik a hegy zsámolyáról az üldözés purgatori urnába és ha ott sem javul meg, belekerül a pokolba. Ezek a hivatalos élet tradíciói, melyek elől nincs menekülés. Az én hivatolos barátom éppen ilyen komoly metropolita; még csak nem is fütyül, se nem énekel se nem beszél csak kárhoztatja az alárendelteket. Ezért kap remuneratiót és mi ezért elkereszteltük őt bureaukrampusznak, sőt én még a fejemet is felmerem vetni és oda nézni abba a fényes napba ; egy nagy foltot látok csak ott, a neve : egoismus. De ennek a visszás állapotnak plántálói nem mi m-igyarok vagyunk, ez idegen eredetű. Osi hazája, eredete a «Zopf!» Hanem a magyar nemzet lovagias és szabadságszerető; páriává lealázni soha sem lehetett, annál inkább most nem, mikor a haladás már-már teljesen elnyomta a régi Zopfot és mindinkább megerősödött eszmévé válik: hogy magunknak tekintélyt sokkal uemesobb elvekkel biztosithatunk : milyen az előzékenység, méltányosság, igazságszeretet, Küzdjünk az emberi jog, az igazság érdekében. Ez feladata legelső sorban minden művelt embernek ! Igy majd megszűnik a hivatalos ész és a fölebbvaló nem lesz többé rettegett daemon, hanem köztiszteletben álló előljáró, kit a kor, tudomány, tapasztalat mások fölé emel a hivatalban, és aki elég tapintatos leend felsőbbségét a társadalmi életben sem éreztetni. Ez lesz alapja a jó egyetértésnek a hivatalban, melyen a közbecsülés obeliszkje emelkedik ; és ez az egyetértés a jólét magvát is elhinti a közös bizalom termékeny talajában ! FALSTAFF. fölötted őrködik, itt volt az éjjel is regényes uton-módon. Most már nincsen szükséged pénzre, itt van a titokteljes adomány, ében a legutolsó pillanatokban. A sors is úgy akarja, menjünk! — kiáltotta fel vidáman Xavér. Cárral nem nyomhatta el öröme nyíl vaníliását. Midőn eltávoztak, a koldus kitárta Xavér előtt kezét, de a fiatal ember szórakozottságában elutasitá őt. — Hol van az a hires hely ? — kérdé Xavér Carralt. — A Saint-Sulpice mögött, a Servandoni-uton. A koldus szomorúan lecsüggesztette fejét. — Ez az első eset, hogy elutasít, — monda magában — ez a fiatal ember bizonyosan megváltozik ! Majd ábrándosan f oly tata: — Saint-Sulpice mögött! és a levél is oda volt czimezve! Nem értem, de félek. Féltem ezt a fiatal embert! Messziről követte a két barátot. Ezek már jó előrehaladtak s a koldus csak azon pillanatban láthatta őket, midőn Saint-Germain egyik terén befordultak. Hogy gyorsabban haladhasson, levetette nehéz, vasszöges czipőit s azokat hóna alá véve, megkettözteté lépteit. Éppen midőn a Servandoni-utba ért. a két barát egy igénytelen, alacsony házban tünt el. A koldus sietve megérkezett az emiitett házba, melynek kapuja előtt megállott. Ez a kapu keskeny folyosóba vezetett, melynek végén csiga-lépcsőzet volt látható. Első pillanatban a ház lakatlannak tünt fel. Az utezai rész ablakai gondosan zárva voltak ; a lebocsátott redőnyök miatt senki setti nézhetett be. Ugyan igy voltak az ablakok berendezve a ház másik két emeletén is. Míg a szomszéd házakban eleven élet lakott, addig itt minden kihaltnak látszott. És mégis néhány pillanat múlva uj jövevények érkeztek, a kik sietve siettek föl a csigalépcsőn. A inegérkezők jobbra-balra nyugtalan pillanatokat vetettek a belépés előtt s igy nem tudjuk, vájjon szégyen lik-e magokat, vagy félnek valakitől. A koldus belátta, hogy ez a ház titkos veszélyeket rejt magában. A nélkül, hogy számadást nyújthatna félelméről, rosszat gyanított. Hogy végre lélekzetet vehessen és hogy felügyeljen, a szegletköre ült. A jalousie egyike akkor egyszerre csak felemelkedett. A koldus oda figyelt. Erre hangos, vidám női kaczajt hallott, aztán mintha egy marék aranyat vetettek volna az asztalra, olyan pengést. Néha egy-egy urasági szolga is kifutott és az utcza végén álló bérkocsit liitta. A megérkező kocsi koldusokat gyűjtött a házhoz. A kilépő ur vagy büszkén fölemelte fejét, vagy szomorúan lecsüggesztette ; vagy mosolygott, vagy bánkódott; majd piros volt az örömtől, majd halvány a kétségbeeséstől. Néha oda futottak a koldusok, néha pedig gúnyosan távoztak el. — Mi történhetik itten ? — kérdezé magától a néger. Körülbelül egy óra múlva Cárral a folyosó ajtajánál mutatkozott. Midőn megpillantotta a fekete koldust, megdöbbent és tétovázott. De aztán határozottan lépett ki és elsietett. Xavér magára maradt. A fekete koldus félelmében reszketni kezdett. Végre egy gondolat villant meg agyában. Ez a titokteljes épület, a vidám és kétségbeesett arczok, továbbá azok a szavak, melyeket a koldusok elejtettek, oda mutattak, hogy ez a ház nem lehet más, mint — játékbarlang. De miért szökött el Cárral ? Miért az a titkos levél ? Itt valami titokzatos esemény lappang. A koldus elhagyta a szöglet kövét, és el akart távozni. — Látnom kell őt! Beszélnem kell vele ! — monda félhangosan,Majd a házba akart lépni, de rögtön csöndesen megállott. Három fekete ruhába öltözött ur sietett elé a szomszéd utczából. A koldus helyt adott nekik. A három idegen ur a gyanús ház kapuja elé lépett és ott addig várakozott, míg egy sereg rendőr meg nem jelent az utcza végén. A három férfiak egyike, ki vezetőnek látszott, egy tisztövet vett elő és azt dereka köré fűzte. — Most menjünk föl, uraim! — monda erélyes hangon. A fekete koldus homlokára ütött. — Értem most már . . . értein! — szóla panaszosan — hát ez az a levél! ... veszélybe döntötték szegény Xavért és én nem menthettem meg öt . . . A ház belsejében egy óra előtt ez történt: Midőn Cárral és Xavér a csigalépcsőn megjelentek, egy szolga fogadta őket és kérdezé, hogy : mi tetszik ? Cárral válasza az volt, hogy megismertette magát. A szolga egy másik ajtót nyitott ki és oda vezeté a két urat. Ez a terem fényesen ki volt világítva. Hosszú asztalán három sor játékos ült. Az asztal fején a croupier kártyát hozott a trente-et quarente-hoz. A két úrra a belépés alkalmával senki sem nézett. Mindnyájan oly mélyen el voltak merülve, hogy csak a rendőrfőnök megjelenése riaszthatta volna fel Őket. De mégis volt valaki, a ki fogadta Xavért és Carralt. Egy vézna emberke, kinek arczán akasztófára való kifejezés volt látható. Ez Carralt, mint régi ismerősét, nyája-* san üdvözölte. Ő volt az üzlet vezetője. — Hogy van ? — kérdé ez — meg lehet-e bizni ebben az úrban ? — Ez az ur legjobb barátom — monda a mulatt Xavérra mutatva. A gyanús alak most örvendve fordult Xavérhoz és meghajolva monda : — Nagyon rvendek a szerencsének. Etablissement-om a kegyed szolgálatára készen áll. Ebben az emeletben trenteet quarente-ot játszanak. A jobb oldalon levő teremben ecarté-t, balra bomlotté ot, a második emeletben roulette-et, whistet és trischakot.