Esztergom és Vidéke, 1888

1888-07-08 / 55.szám

imádkozni kezdett. Töredelmet érzett, de mégsem tett töredelmes vallomást bűntársáról. Végre száz napi vizsgálati fogság után összelánczolva két csendőr Komáromba viszi. Mindig remegett ettől az u'olsó esztergomi attól; de azért ugy akart végig menni a kíváncsi néptömeg sorfalán, mint a ki nem mutat félelmet. Tódig minden idege reszketett sálig volt öntudatánál. A komáromi törvényszéknek mindenesetre erős munkája lesz a rablógyilkossal, mert az uj színtér, az uj fórum, az uj emberek már nem fogják annyira felizgatni, mint a szörnyű bűn elkövetésének helyén megejtett vizsgálatok s a felderítés első benyomásai, a melyek idehaza összetörték. Védelmére kél életénok, de már hiába. A kezeire hullott ártatlan vér pokoli gyötrelmekkel égeti egész addig, a mig az isten Ítéletét a földi igazságszolgáltatás végre nem hajtja s a rablógyilkos vészes élete ki nem alszik. Esztergomi irók. (Folytatás.) 22. G u ii s 7, t József. Született Esztergomban 1824-ik évben. Mint Esztergom fő e. m. áldozár több helyen végzott lelkészi teendőket végre tornóczi plébános lett s mint ilyen meghalt 1866. ápr. 14-én. Dolgozatai: Rom iniscen fiák Buda aranykorából. 10 aranynyal jutáim, pályamű. Csal. Lapok. 1857. évf. Szent-Háromság oszlopa Buda várában. Kelig. 1856. 1. 15. sz. 23. Hamar Pál. Született Esztergomban 1817. nov. 22-én. Atyja, Miklós Nógrádmegye szolgabirája volt. Középtanodai tanulmányait 1828—33-ig Váczott és Esztergomban végezte, a bölcsészetet s jogot pedig a pesti egyetemen. Ügyvédi közjogi vizsgálatot tett 1840, decz. 19-én; váltóügyvédi kísérleten pedig 1841. jun. 7-éu ment át. 1840. szept. 29-én Esztergomul, tiszt, aljegyzőjévé, 1843. okt. 19-én rendes aljegyzőjévé lett. 1846. jan 19-én a hgpriinás érsekújvári s guttai uradalmai főügyvédévó nevezte ki. 1841—8-ig részt vett Esztergom m. közgyűlésein, 1849—60-ig azonban visszavonultan élt, miglen 1860. okt. 20-án 6 felsége a megyei termekot a nemzetnek ismét megnyitván, újra a közügyi pályára lépett. Később Esztergommegye alispánja lett s több orsz. gy. cycluson át tagja volt a képviselőháznak. Meghalt mint nyug. közalapítványi kir. ügy igazgató Budapesten 1876. évben. Több jeles dolgozata közül kiemelendőnek véljük amaz úgynevezett «nemesek könyvét, melyben Esztergommegye nemes karai és rendéi felsoroltatnak (a megyei levértárban.) Nagy nyereménynek tartjuk továbbá nemcsak törtónotirodalmi, hanem állandó s jogtani szempontból is Hamarnak hosszabb tanulmányozás és műgonddal egybeá 1 ított vádiratait, melyeknek legalább kivonatai vagyis informátiói sajtó utján megörökíttettek. Ilyenek: 1. Az egyház nemességnek az adományozó főpap irá nyában jogi és birtok-viszonyairól határszabályozás tekintetéből. 2. Lehet-e az uradalmak és az úrbéri községek közt a volt jobbágyság előnyével kötött szer ződéseket főt örvényszéki log megsemmisíteni ? 3. Mily puszták vehetők össze az uradalmak által a volt jobbágyoktól? 4. Az egyh. s az uri tized közötti külömbségről az egyh. javakban stb. Nyomta tásban külön. 1. Vélemény, melyet a magyar főpapi javak és az ezektől kifolyó valláslap jogi természete kérdésében a magyar országgyűlés képviselő háza bizottságának 1875. apr. 20. és máj. 7-ről kelt felhívásai nyomán előterjeszt. Budapest. 1875. 2. Vélemény, melyet a tanulmányi alapok természete kérdésében a niagy. orsz. gyűlés képviselőháza bizottságának előterjeszt. Budapest. 1875. Egyetemi nyomda 8-r. 46. 1. Végzetes szerelem. (Eredeti tvszéki tudósítás.) Egy tizenkilencz esztendős, rokonszenves arczu, csinos termetű, takaros mozdulatú leányka áll a komáromi törvényszék előtt. Gyurkovics Teréznek hívják s arról van vádolva, hogy agyon akarta lőni a kedvesét, mert az ráunt a szerelmére. A aífairo d'amour nagy közönséget toborzott össze a tárgyalás termébe. Nagyon sokan voltak természetesen a szépek világából, a kik valószínűleg fölmentették volna a szép vádlottat, ha kezükben lenne a bírói hatalom. Még a mult esztendőben, október 13-áu történt az a végzetes esemény a budapest-bécsi vonalon haladó személyvonaton, Ács állomás közelében. Gyurkovics Teréz, a ki különben mindig a tisztességes leányok közé tartozott, kedvesével utazott, a ki vonatvezető volt. Pivnicska Sándornak hívják, bá!orkeszi születésű, az apja erdész. Két esztendő óta ismeri Terézt és nagyon szerette. A leányka gyakran elhagyta szüleit, hogy elkísérhesse a vonaton kedvesét. Eleinte szó se volt házassági kérdésről, de mikor Teréz beszélni kezdett róla, a fiatal vonatvezető szakítani akart vele. Észrevette ezt a lány s revolvert vásárolt. A vonaton heves jelenet fejlődött. Teréz szemére votette Sándornak csapodárságát s a fiatal ember kijelentette, hogy nem akar tovább viszonyt folytatni vele. Erre Teréz csókot kért tőle. Utoljára. A vonatvezető nem értette meg rögtön a végzetes kérést s a mint szabódott, Teréz kétszer reálőtt. Az első lövés keresztül járta a vonatvezető kezét, a másik a levegőbe röpült. A harmadik lövésre már nem volt érkezése, mert a véreskezű fiatal ember kicsavarta a revolvert s a legközelebbi állomásnál rögtön jelentést tett a merényletről. A revolveres lányt azonnal letartoztatták, a vonatvezető sebét beközték s a vonat tova robogott. Pivnicska Sándor azt vallja, hogy a revolver csöve egyenesen a fejének volt szegezve, do az utolsó pillanatban keze fi) 1 áIdozásávaI elhárította a biztos haIá11. Gyurkovis Teréz ezzel ellentétben azt vallja, hogy nem volt szándéka hűtlen szeretőjének agyon lövése, csak rá akart ijeszteni. A második lövést magamagára irányozta, de volt kedvese elfordította a revolvert s igy nem talált. Teréz nyugodtan vallott a hozzáintézett kérdésekre, nem árult el semmiféle lelki romlottságot vagy rossz indulatot, sőt Sárközy bíró kérdéseire még most is azt állította, hogy egyetlenegy csókjáért kísértő el akkor kedvesét Budapestről. Molnár Lajos tanú, vasúti kalauz az., vallja, hogy Teréz már Bécsbe is elkísérte a vonat vezetőt s hogy ő ezt a v t s y.o n y t t ö b bszö r n i egszó 11 a. Novaykay Géza ácsi állomásfőnök elmondja, a mint nála a vonatvezető átlőtt kézzel megjelent ő tartóztatta le a felizgatott leányt, a ki midőn a csendőrség átvette, igy szólott hűtlen kedveséhez: — Ha kiszabadulok, el fogsz pusztulni nyomorult! Kaiser János csendőr őrsvezető előadja, hogy az ácsi állomásról a leányt a nagyigmándi járásbírósághoz kisérte. Gyurkovics Teréz elmondja rövid életrajzát. Tisztességes polgári családból származik, iskolázott leány, hat évig járt iskolába s nagyon szerette a képes lapokbau megjelent izgató regényeket. Dr. Fái Adolf Ivszéki orvos jelenti, hogy a leányzónak hysterikus rohamai vannak, habár most teljes egészségnek örvend. Kail Géza kir. alügyész szivét épen nem hatotta meg a szerencsétlen leány szomorú sorsa. Hidegen és tárgyilagosan bizonyította be, hogy az előre megfontolt emberölési szándékot elvitatni nem lehet, hogy a végzetes csőkkérés csak alkalomkeresés volt az előre megfontolt szándék keresz ül vitelére. Kéri, hogy marasztalják el a leányt szándékos gyilkosság kísérletében; de enyhítő körülmény gyanánt számítsák be fiatal korát és hysterikus hajlamát. Sokkal nagyobb hatást tett Dt\ Konkoly i Thege Balázs fiatal védő sziizbeszédo, melylyel a végzetes szerelmü leány védelmére kelt. A terem föllélekzett s a szép Teréz zokogni kezdett. A fiatal védő tagadja a gyilkos szándékot. Teréz nem akart egyebet, mint visszahódítani a fiatal ember szerelmét. Végzetes tettének elkövetésekor hysterikus rohamai voltak. Megható szavakban kéri a vádlott fölmentését. Délután öt órakor hirdette ki a tvszék az Ítéletet, mely szerint Gyurkovics Teréz a btk. 278. §-ába ütköző szándékos gvilkosság kísérletének vádja alól fölmentetik, ellenben a 279. §-ba ütköző szándékos emberölés kisérletének bűntetteién bűnösnek mondatik ki s a 65. § szerint négy évi fegyházra Ítéltetik, melyből nyolcz hónapi vizsgálati fogságát leszámítják Mindannyian föllebeztek. A kir. ügyész s a védő hivatalból, a jelen volt hölgyek részvétből s én mint e b. lapok képviselője azon sérelemért, melyet a rossz komáromi utón mint kiküldött bicziklista tudósító szenvedtem. kor majd tudja, hogy hol keressen ótalmat. Az az öreg parasztasszony majd megvédelmezi számára gyermekét. Vizkelety sürgönye azt jelentette, hogy a képviselő semmi szín alatt sem akar a válásba beleegyezni, a gyermeket sehogysem akarja nélkülözni, sőt maga fog eljönni érette mielőbb. Mariska már most az utolsó utalómhoz folyamodott. Levelet irt az istenhátamögötti aggastyán plébánosnak, hogy olvassa fel az öreg Kovácsnénak, a kínéi valamikor olyan verőfényes napokat éltek. A levél ezt panaszolta: — Menedéket kér egy boldogtalan aszfizony meg egy szegény kis hu. Mind a ketten kipusztuljak, koldusokká lettek. Nincs hová menniök, azért menekülnek az anyai szárnyak alá. Oda van boldogságunk mindÖrökre. Nem maradt belőle vissza egyéb, mint az a kis fiu, a ki vigaszom és életem fentartója. Nem akarom «Őt» vádolni. A mit elkövetett, azért nem képes földi törvények előtt megfelelni. Az az ember, a kit olyan forróan szerettem s a kinek viszontszerelme a menyország üdvössége volt, megszédült, megtántorodott, elhagyott engem. Odaadta a szivét másnak s megfeledkezett rólunk. A nagyravágyás és becsvágy a fővárosba sodorta őt s a fővárosi élet elvette őt tőlem. Egy asszony lépett közénk, a ki elvette az eszét s a mi boldogságunkat. Azóta nem vágjunk együtt. Elhagytam Budapestet s fiammal Baranyára menekültem. Egyetlenegy gondolat lakik lelkemben s ezt már oda is adtam egy ügyvédnek, hogy osinálon belőle azt, a mit akar. ... Ki fogóin tépni az ö emlékét szivemből, el fogok válni tő!e, ha megcsalt!... A szerelem örvényei most másodszor fenyegetnek engem megsemmisítéssé!. Először leánykori szerelmem idején, mikor mindent koezkára mertem tenni érette s karjaiba menekültem az üldöztetés elől ... és másodszor most, házaséletünk szerelnie idején, mikor hütelen lett hozzám . . . Akkor mindent megadott s most mindent elvett a szive. Kifosztott hitemből, reményemből, mindenemből. Köny és mosoly nélkül fogom átélni életem többi részét, inert föl kell nevelnem azt a fiút, a ki az enyém s a ki az ö nevét viseli . . . Azután meghasadt szivemmel nyugodtan fogok megpihenni a békés falu kis temetőjében. Nem akarok többet visszatérni az emberek közé, mert mindenütt a szemembe nevetnek azok, a kik irigyelték boldogságomat, mikor boldogságukat színlelték. Mások megkeresik azt másutt, a mit odahaza elvesztettek; mások kárpótlást keresnek az élet ezernyi örömeiben s megtorlást a hütelenség mögött . . . nekem nem kell ebből semmi. Végtelen fájdalmam maradjon tiszta és szent, mert még egy egész életen keresztül belőle kell élnem. Nem szabad ezt az egyetlen örökséget megszentségtelenítenem. Büszke akarok reá lenni, ha más előtt nem, legalább gj énnekem előtt, a kit örökre gyászoló fájdalmamban fogok fölnevelni. Fogadjon minket pártfogásába édesanyánk ! Nincs hová menekülnünk. Az az ember azzal fenyegetőzik, hogy utánunk jön s elviszi erővel gyermekemet . . . Pedig hogyan tudnék én élni nélküle, egészen egyedül?! Nem akarok megválni fiamtól, de ha meg kell válnom tőle, akkor már nem lesz nehéz megválnom az élettől is. Minden perczeni nyugtalan, kétségbeesett és fájdalmas. Tudósíttasson édes menedékadónk rögtön, hogy útra kelhetünk-e mi ketten . . . Én és a fiam. Legyen jó édes anyánk, legyen a mi patrónánk s mentsen meg minket a megsemmisüléstől . . . Eddig terjedt a fájdalmas panasz. Asszonyi szívből fakadt, asszonyi szivhöz, de olyan tiszta és nemes fájdalomból, melyben nem volt egy cseppnyi gyűlölet vagy boszú. Nem emiitette meg egy szóval sem annak az asszonynak a nevét, a ki kiűzte őt a paradicsomból; de nem mondott róla egyetlen szónyi szitkot sem. Nem emiitette a férje nevét, de nem mondott arról sem átkot. Olyan tiszta és nemes volt fájdalma, mint annak forrása: egykori szerelme. A levéllel maga az ispán utazott el az elrejtett faluba, hogy egyúttal fészket is csináljon az oda menekülőknek. Baranyán nagy volt a gyász. A cselédség olyan tartózkodással suttogott, mintha halálos beteg volna a háznál s a nép olyan fájdalommal beszélt a képviselő megrendült családi boldogtalanságáról, mintha halott lenne a kastélyban. A megcsalt asszony nem mozdult ki szobáiból. Minden órája el volt foglalva, mert nagy intézkedéseket kellett tennie. Maga csinálta s maga hajtotta végre végrendeletét. Elbocsátotta a frauezia nyelvmestert s a cselédek nagy részét, a kiket ő fogadott. De ugy bocsátotta el, hogy mindnyájan hálálkodtak nagylelkűségéért. A birtok vezetését s a kastély gondozását rábízta az ispánra egész addig, mig vissza nem tér maga az ur s nem rendelkezik máskép. Megcsinálta a cserét s megvigasztalódott benne. Odaadja egész apai örökségét — gyermekéért. Mikor a környék előkelő családai a végzetes katasztrófáról értesültek, egymásután jelentkeztek részvétükkel; de az útra készülődő asszony egyet sem köszönt meg. Ki érti meg az ö fájdalmát, ki segíthetne az ő gyászán ? Sokszor gúny a részvét s rendesen tehetetlen a vigasz. A bánatos asszony útra készült. ősszerakosgatta mindazt, a mit épen magával kellett volna vinnie. Egyetlenegy ereklyét vett magához. Az édes anyja arczképét. Hiszen az ő édes anyja is boldogtalan asszony volt, hadd legyenek legalább ketten az elevenek temetőjében, talán akkor majd könnyebben el fogják viselni az élet kínszenvedéseit. A többi legyen az övé. Ne szenvedjen miatta gondokat, maradjon az, a ki eddig volt; becsvágyához szüksége van vagyonra. Hadd legyen kifizetve és kiegyenlítve mindazon gyönyör és boldogság, a mivel eddig tetézte. Innen kezdve azután már nem tartoznak egymásnak semmivel. Leszámolhatnak egymással örökre... Az egyik elmegy jobbra, a másik balra s az utak ugy elválnak, hogy sohase érnek többet össze. A megcsalt asszony elkészült.