Esztergom és Vidéke, 1888

1888-07-01 / 53.szám

talmu homokterületek alkalmazandók. Másodrendben a rovarnak ellentálló, egyszersmind közvetlen terméssel jutalmazó amerikai fajok keresendők. Minthogy azonban ezek hazánkban még jelenleg kevéssé vannak elterjedve s ennélfogva jóval drágábbak, sem min! hogy boraink értékéhez viszonylatul mik : annálfogva nagyobb terjedelmű telepeknekközvetlen beültetéséül kevésbé ajánlhatók. Ily czélnak sokkal inkább megfelelnek a ripáriák, melyek nemcsak nevezetesen olcsóbbak, de e mellett gyorsan szaporíthatok lévén, pár év alatt, ügyes vinczellér kezében, szemzés vagy ójtás utján becses szőlőnedvvel kárialanitandják a megszomorított szőlősgazdát. Végre a mérsékelt szénkénegezést is megkísérelheti a vésztsejtő gondos gazda. Miután azonban nemcsak maga az irtószer fölötte drága, de az illető drágaságot még inkább fokozza azon körülmény, hogy a szénkénegezés, ha sikert óhajtunk, évről-évre nvulhatlanul ismétlendő, és azonfelül, hogy a kiszipolyozott gyökérkék uj sarjadzással pótoltassanak, az egész telep minden két évben gazdagon trágyázandó : annálfogva a fertőtlenítésnek ezen módja csak dúsan termő szőlőkben és ezekre nézve is csak azon esetre ajánlható, ha a pusztulásnak mindjárt legelső tüneteinél vétetik foganatba. Miért is sí kort ígérő homokos területeinknek minél előbb eszközlendő árvereztotését és ismert jófajainkkal leendő beültetését nem lehet eléggé nem ajánlanom és a hajdankor példájára mintegy jóslatszerüleg nem hangsúlyoznom : «Videant consules, nequid detrimenti respublica capiat.» MESZÉNA JÁNOS. Vasutunk előnyei. (Befejezés.) XVII. Ezek után ugy vélem, nem kell több érvet felhoznom azok aggodalmainak eloszlatására, kik a tervezett vasút kiépítése után a város és vidék anyagi hanyatlásától tartanak, mert mindenki he fogja látni, hogy ez merőben lehetetlen. Alig hihető ugyanis, hogy a vasúton ezentúl többen fognak szükségleteik beszerzése végett Budapestre utazni, mint a gőzhajókon eddig is utaznak, mert a vasút sem fog senkit ingyen Budapestre szállítani s a személyvonatok vitolbérei, melyek a városi és vidéki érdekeltség jogos kívánalmainak figyelembevételével fognak megállapítani, a gőzhajók vitel béreinél alig lehetnek olcsóbbak, mert a személyforgalom az áruforgalomnál köztudomás szerint kevesebb jövedelmet ad. Másrészt ellenben a helyi üzlet forgalom netalán i veszteségeiért bőséges kárpótlást nyerend azon nagyszámú uj települők részéről, a kik a könnyű közlekedés, számos uj kereset források és a vidéken való lakás előnyei által vonzatva ide fognak seregleni. Ezek a vasúti közlekedés által a földmivolődéstől elvonandó munkaerőket is bőven pótolni fogják. Azon példa, hogy némely város jóléte a vasúti közlekedés által szembetünőleg nem emelkedett, nem bizonyít egyebet, mint azt, hogy annak a városnak a vasúton nincs mit elszállitánia s hogy a lakosság a vasút előnyeit nem tudja felhasználni. Ez azonban nem áll a mi viszonyainkra nézve. Azt pedig, hogy a főváros bőven visszaadja környékének más 11 fOII azt, a mit tőle elvon, elég meggyőző példát szolgáltat Soroksár és Szent-Endre községek virágzó jóléte s azon tény, hogy ezen községek a fővárossal előbb tudtak önerejükből vasúti összeköttetést létesíteni, mint magunk. Végül még néhány szót akarok intézni azokhoz, kik a tervezett vasutat más irányban óhajtanák kiépittotni. Azon elv, melyszerint az a legjobb vasút, a mely legrövidebb, csak az átmenő forgalmat közvetítő országos vasutakra nézve áll töltetlenül, a helyi érdekű vasutakra nézve ellenben nem mindig a pálya rövidsége, hanem annak olcsósága s a vitelbérek jutányossága a legéletbevágóbb kellékek, mert a rövid vicinális vasutaknál egynegyed vagy félórával hosszabb utazási idő nem képez lényeges külömbséget. Ha tehát a íövidebb pálya többe kerül és drágábban szállít mint a hosszabb, akkor annak a hosszabb, de olcsóbb vonal föltétlenül elébe toendő. A t. érdekeltséghez intézett felhívásunkban részletesen elősoroltam azon okokat, melyek miatt Budapest és Esztergom között más vasúti összeköttetés létrehozása, amint a bia-torbágy-esztergomié, a kormány által követett közforgalmi politika követelményei mellett s a mostani pénzügyi viszonyok között lehetetlen. Másrészt pedig kimutattam, hogy ezen tervezett vasút a gyakorlati kivihetőség, életrevalóság és jövedelmezőség minden kellékeivel bír, ha az az érdekeltség által kellő buzgalommal fel karol tátik és hogy ezen vasút lehető legolcsóbb vitelbéreivel e város és vidék iparának és kereskedelmi forgalmának a legnagyobb előnyöket biztosítja, melyek a vasút által egyátalánvéve elérhetők. Ezekhez tehát én is elmondhatom az egykori vásári kereskedővel, a ki áruit ezen szavakkal ajánlotta a vevőknek, hogy: «Kinek milyen tetszik, olyat | válaszszon, a milyen van.» A legsoványabb ebéd is többet ér a koplalásnál. Az előadottak alapján a tervezett vasút olőnyei Esztergom város és vidékére nézve a következő rövid szavakban foglalhatók össze: Sokszoros alkalom a hasznos munkára, az anyagi gyarapodásra s a szollemi fejlődésre. * * * Ezen értekezés eredetileg egy népszerű felolvasásra volt szánva, de az érdekelt körök nem bírták magukat elhatározni arra, hogy annak megtartására engem formaszerüleg felszólítsanak. Ennek folytán elhatároztam azt sajtó utján közrebocsátani. Nem lép az nagy igényekkel a nyilvánosság elé s nem hívja sorompóba a bírálatot. A miket abban elmondottam, azokban semmi uj, semmi meglepő nincs. Az avatott szakemberek mindezeket nálam sokkal jobban tudják. Uton-utfélen található köznapi ismeretek és igazságok ezek, melyeket én pihenő óráimban összegyűjtöttem és ezen szerény keretbe összefoglaltam azok számára, kik azokhoz nehezebben férhetnek vagy velük kevesebbet foglalkoznak. Az azokból vont következtetések pedig éretten megfontolt nézeteim és meggyőződésem az előadott tények természete felől. Vajha sikerülne ezen nézetek helyességéről meggyőznöm mindazokat, kiknek támogatásától függ a tervezett vasút létrehozása. BURÁNY JÁNOS. A párkányi karácsonyest. (Vége.) III. Föladatott ennekutánna a rejtvény, akarom mondani rejtés: «Hogyan lehet négy ifiurnak elhelyezkedni három ágyban akkép, hogy mindenkinek egy jusson?* Ha nem is ágy, legalább kanapé. Az a fekete, bőr. Hát, kérem szeretettel, ha nem leendett olyan hideg ebben a Jrémségeseu fűtött szobában, ha nem ittunk volna fehér bort, vörös bort, likőrt, rostopcsint, theát, puncsot és knikepájnt egyenkint és összesen: valószínűleg megfejtjük, ha hamarább nem, reggelig. Igy, bajos. Porhüvelyeink nyugovó hely után kívánkoztak, magunk pediglen nem leheténk oly zsarnokok, hogy ne nyújtsunk nékiek minden lehető kényelmet a koudignácziós ágyak ölelő karjaiban. Evelinke! . . . Evelinke! . . . Látnád csak szorult anyagi helyzetemet! Döntsön a sors. A római consulok közt döntő dönthet a párkányi ideiglenes szobaurak között is! Legyen tehát! — Hol a czédula? Hadd irjain fel neveiteket, ... neveinket, oh magyarok! Az pedig nem volt. Sehol, semmi! Nem azért meiry az egyén karácsonyozni, hogy irkákat czipeljen magával! Heuréka! . . . Mégis jó, ha az ember görögül tanul; válságos helyzetekben segit a tudomány, csak annyit kell kurjantani: Heuréka! Nohát . . . Heuréka! . . . Három a magyar! Pakktáskáink jelző czéduláit megnedvesítettem, pár pillanatig ázni hagytam és levének czédulák elegendő mennyiségben. Czeruza helyett korom. 1. «kettős ágy.» 2. «kettős ágy.» 3. «Solo ágy.» 4. «kanapé.* — Ki mit húz! Én megelégszem azzal, a mi marad. Miska leginkább meg lévén állapodva, legelőbb húzott: kanapé. A többiek kettős ágyasak. A főnök: Czapcsek ur! Egymaga! Mégis szeret engem az Istenke! A penészszag piszkált egy kicsi, a dunyha megnyomott irgalmatlanul, lehetett benne biztosság -okáért vagy három darab tégla; hiába, az ágy, mégis ágy. Miska is mintha motyogna, szelíden. — Ménkű rövid ez a bútorzat!.. . Muki! . . . Hallod! . . . Cserélj legalább dunyhát! — Ha érte jösz. Elhozta a szegény. A hideg levegő úgy látom, jót tett neki. Különbeu is birta, szörnyen. Két perez multán köhögött, morgott, tüszkölt. Gyanítom, mi baja. Ebben az megragadta a képviselő kezét, azután erősen a szemébe nézve, ezt kérdezte: , — És azt hiszi, hogy a mit most mondott, azt csak olyan könnyen vetheti oda, mintha valami megunt ruhadarabról volna a szó ? Azt hiszi, hogy ezzel azután be volna fejezve egy nagy kérdés, mely az én életem kérdése is? Az hiszi, hogy azzal, ha engem kitörül a szivéből, akkor már meg van mentve mindaz, a mit ön ebben az órában elveszettnek tart? ön nagyon csalódik uram. Lássa az olyan szerelem, m nt az enyém, nem döbben meg, mikor ilyen sújtó kinyilatkoztatást hall, mert nem hisz benne, mert nem szabad hinnie abban, a mi nem igaz s a mit csak az ajkak mondanak a sziv elnémitásával sőt talán a sziv ellenére is. Nem hiszem, nem hiszem, nem hiszem!... Olyan hévvel, olyan elragadó erővel beszélt a szép Eszter, hogy. a képviselő néhány pillanatra megtántorodott s küzdeni kezdett (önmagával. A mint tekintete arra a másik asszonyra esett, kinek boldogtalansága volt a másik boldogsága, megint visszatért szilárd elhatározásához s nyugodtan igy szólott: — Mindenem koezkára vau téve. Jövőm,' családi boldogságom és életem nyugalma. Hát ezt követelte volna ön tőlem cserébe azért a néhány szép napért, melyet nekem áldozott ? Eszter, ön nem adhatta az üdvösséget ilyen uzsorára; mert hétköznapi értelemben : ön egy egész család romlását követeli. Legyen elég a mi eddigi viszonyunkból. Nem mehetek önnel tovább, mert az enyészet széléhez jutottam. Nem akarok ez órában valótlant mondani. Nem tagadhatom el tehát, hogy szerettem önt. Ez volt az én vétkem s ebez már most kell annyi bátorságot is szereznem, hogy a következéseknek férfiasan a szemébe nézzek. Bünhödésemet megérdemeltem ; de annyit még sem, a mennyi még kínálkozik. A hátralevő keserűségek elmúlása lesz jutalmam lemondásomért. Le kell mondanom Önről örökre. Es ha valaha szeretett, ha valaha részvéttel volt irántam, akkor ön is meg fogja elégelni szenvedéseimet s egy nemes fájdalommal szivében, keresni fogja azt, a ki méltó lesz valamikor az ön líánatának eloszlatására. Eszter nyugtalanul hallgatta a nyugodt férfiút. — Ne folytassuk kérem a drámák nyelvén. Legyünk egyszerüebbek. Az alaptétel az,.iogy :önnek már nincsen szüksége tovább az én szerelmemre. Jól van. Büszkeségem is azt parancsolja, hogy ám legyen meg. Egy olyan férfiú, a ki ránk un, az nem érdemelheti meg tovább rajongásunkat; hacsak még észnél vagyunk. Ön azonban nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy mi már most ezzel leszámoltunk. Van még nekem követeinivalóm. A mi önnek nem ártott s a mi nekem örök veszteségem. Ön kirabolta üdvösségemet s azután kidobott a világ elé s azt mondja, hogy most már keress magadnak valakit, a ki fölemeljen. Nem szorulok én ilyen irgalomra. A szemébe tudnék kaczagni annak a férfiúnak, a ki térdein csúszkálna előttem s ugy vallaná, hogy szeret. Nem kell nekem többet senki se . . . Hanem azért még lesz idő, hogy ön is visszatér hozzám ... De akkor máinem fog szivemmel találkozni, mert azt ön ölte meg . . . — Váljunk el szépen, nemesen, szép Eszter. Nyújtsa a kezét s mosolyogjon szenvedéseimen. — Ne kívánja még a legutolsó kézszorítást, mert azután már ugy sem következhetik barátság. — Tudna boszuálló is lenni? — Tudok. A boszuállás a meggyalázott szivek elégtétele s a megalázott nők gyönyörűsége. — Ha az, akkor ön már csak folytatni fogja azt, a mit megkezdett. Eszter nem riadt meg. — Folytatni fogom. — Es akkor mi rövid idő múlva nyilt ellenfelek leszünk. — Hadd legyünk. — Folytatni fogjuk a birtok-harezot s a hírlapi küzdelmeket. Eszter néhány pillanatra megállott. — Ki mondta azt önnek, hogy én Baranyát akartam s hogy nekem a mai hírlapok bizonyos közleményében részem van ? — Tudom, Eszter. — Ha tudja, akkor tisztában lehet a mi meghasonlásunk folytatásával is. Nem fogok visszariadni. Az én eldobott szivemnek szüksége van megtorlásra. Jól van. Váljunk el, de csak mint jó barátok. Mint ellenségek sohase leszünk képesek elválni egymástól . . . Eszter egyre fájdalmasabb szemekkel nézett a nyugodt férfiúra, a ki olyan szívósan ragaszkodott kinyilatkoztatásához. Azután fölkelt s kezét nyújtotta: — Mikor akar velem megint találkozni ? — kérdezte hevesen. — Soha. — Jól van. Ugyanezt felelném én is önnek. Tehát váljunk el örökre. — Isten önnel Eszter. — Nem akarok többet találkozni önnel. Ha boldog lesz, nincs szükségem boldogságára ; ha boldogtalan, nem akarok osztozni boldogtalanságában. A mig teljesen le nem birok mondani egykori szerelmemről, addig nem fogok lemondani meggyalázott szivem elégtételének kereséséről sem. Isten önnel. Kezet nyújtottak. Mind a két kéz remegett.. Talán, hogy utoljára találkoztak. Talán, hogy először érnek össze, mint ellenségek? Egyikük se tudta volna megmondani. Eszter eltávozott s a képviselő fájdalmai még inkább meggyarapodtak. Utána nézett, a mig el nem tünt, azután igy szólott: — Félek ettől az asszonytól, mert a ki olyan nagyon tudott szeretni, tud az olyan végzetesen gyűlölni is. (Folyt, köv.) A NÖKRÖL S A NÜKNEK. A női hűség a sziv becsülete. Addig hü a nő, a meddig becsületes. A női divat nem egyéb, mint örökös változata ennek a thémának : tetszeni akarok! * Csók a szerelem első és utolsó szava. A csókok és a pecsétek tüzesen keletkeznek és megfagyva múlnak ki. CSAMOK.