Esztergom és Vidéke, 1888

1888-07-01 / 53.szám

ESZTERGOM, X. ÉVFOLYAM. 53 SZAM. VASÁRNAP. 1888. JÚLIUS 1. A vidéki sajtó tisztessége. Budapest, június 30. (G-y. A.) Vidéki lapokban irni a vidéki lapokról, mindig időszerű dolog; de mi a vidéki sajtó kérdését különösen actuálissá tette, az, hogy több vidéki lapszerkesztő elpanaszolta a maga sorsát a maga publicuniának s ismét napirendre hozta a provinciális joiUMialistica kérdését. Nem lesz tehát talán egészei* érdektelen, ha mint az érdekelt köröktől távol álló fővárosi ember elmondok egy pár kellemetlen igazságot ugy a vidéki lapoknak, mint ezek olvasó publicuniának. Tagadhatatlan tény, hogy a vidéki sajtó sok helyen nem örvend annak a tekintélynek ós nem élvezi azt az anyagi helyzetet, a melyet méltán megérdemel; viszont az is tagadhatatlan tény, hogy sok városban nem áll azon a niveaun, a melyen az illető vidék intelligens olvasó közönsége áll. És ennek az anomáliának sok helyen maga a vidéki sajtó, sok helyen pedig a vidéki publikum az oka; —- gyakran meg épen mind a kettő.Földbirtokosok, ügyvédek, orvosok, tanárok, megyei és állami hivatalnokok és a lateiner-publikum külömböző tagjai között igen sokan vannak, a kik azt hiszik, hogy vidékük kultúrájának emelésére mindent megtettek, ha beiratkoztak a kaszinóba s itt nemcsak a kártyaszobába, hanem néha az olvasó-terembe is bekukkantanak, sőt egy-egy budapesti újságot — albérletben ki is vesznek, és ráadásul a helybeli színtársulat egyegy kardaln os n őj é t m eg vacsorá I ta tjá,k. Az ilyen ilyen intelligencia nem tudja felfogni, hogy mily erő és hatalom rejlik egy tisztességes vidéki sajtóban, nem támogatja s nem is respektálja ezt s a szerkesztőnek valóban igen nehéz ily publikummal szemben a lapot tisztességes niveaun fenntartani. Es épen ebből a publikumból kerülnek ki azok az egyének, a kik rendesen elfelejtik ugyan az előfizetési pénzt beküldeni, de ha egyszer a szerkesztő ur véletlenségből elfelejti őket vagy a feleségeiket s fiatal csemetéiket kiirni hogy a kaptafakészitő-sogédek betegegyesületének tánczvigalmán ők is «jelen voltak», akkor bezzeg tudnak arra a szegény vidéki szerkesztőre minden kígyót és békát rákiabálni. Legyünk őszinték és igazságosak, tisztelt publikum! —ha az önök lapja rossz, annak legelső sorban önök az okai; mert vagy nem támogatják eléggé anyagilag és szellemileg a lapjukat s ezért rossz az, vagy pedig a szerkesztő rossz s akkor az önök hibája, hogy a lapot nem tudják megbuktatni s egy jobbat alapítani. A vidéki intelligentiának kötelessége, hogy a helybeli lapot vagy lapokat nemcsak anyagilag hanem szellemileg is támogassa, arra előfizessen s egyszersmind minden körében történő eseményről értesítse a szerkesztőséget gyorsan, hiven és — díjtalanul. S különösen nem szabad arra fölhasználni a vidéki lapot, hogy személyes veszekedések szemetjét rakják abba bele, kényszerítvén aszerkesztőt, hogymiudeuféle piszkolódó czikfeeket és nyilatkozatokat közzé tegyen. De ha igazságosak akarunk lenni, figyelmelmezletiiüuk kell a vidéki szerkesztőket is, hogy ne éljenek vissza olvasóik hiszékenységével vagy ne menjenek lépre mások visszaéléseinek s közönségüket no bosszantsák oly közleményekkel, melyek csak vaskos reclámokat tartalmaznak egy-egy gépgyárosnak, biztosító-társaságnak. vagy más üzletembernek. Mert például az, a mit némely vidéki lap- csak a legutóbbi napokban is tett, hogy hasábos czikket közölt gépgyárakról, aztán fővárosi levelet egy czimbalomgyárról és értéktőzsvei jelentéseket rendesen egy bolttól a «Mercur» üzletétől, — vagy pedig hónapokon által indifferens vidéki lapokból nyirbálja u. n. vezérczikkeit — az már mégis csak visszaélés a publikum jó hiszemüsógével. Szöleink ügyében. Esztergom, jtra. 30. (Két közlemény.) II. Az előadottak nyomán önként fölmerül azon kérdés, vájjon mitévő legyen a gazda végpusztulásnak indult szőlejével ? Ezen csapásnak — ámbár keserű fájdalommal nyilvánítom ebbeli meggyőződésemet — legbiztosabb és egyedüli gyógyszere a csákány. - Minél előbb fogunk ugyanis a vész gyökeres kiirtásához, annál hamarabb* hasznosíthatjuk a tőkementes és időközben kellőleg megmivelt talajt akár kalászos veteményezés, akár pedig tengeri vagy gumós növények termelésével. A nehezen szántható hegyormokon — hol egyébiránt a bor is vajmi szűken termett — pohánka név alatt ismeretes hajdinát termeszteud az illető

1 tulajdonos, mely tápláló erejét, valamint izletességét tok intve, a szegényebb stíriai, karinthiai lakosok, sőt Kárpát, valamint Baranya kopárabb hegyvidékein'saját honfiaink által is nagybau termesztetik és élelmezés tekintetében az árpa-lisztnél többre becsültetik. A hajdina egyébiránt, mely vidékenkint tatárkának is neveztetik, azon kiváló tulajdonságán fölül, miszerint megfelelő mély kapálás melleit oly meredélyeken is termeszthető, melyeket ekevonó marha meg nem járhat, még azon kedvező sajátsággal is bir, hogy minden egyéb kalászosnál később, még máj. utója felé, sőt. június, július havában is jó eredménynyel veteményezhető s e mellett a kereskedésben is a rozszsal, néha búzával is egyenértékű lévén, a gazdára nézve sokszorosan becses vetemény. Nem kevéssé ajánlható a hajdina végre azért is, mert dús és tartós virágzása a méheknek hónapokon át gazdag legelőül szolgálván, a méhészetet, mely városunkban — miként a Méhes^ völgy elnevezés is mutatja, — hajdan nagyban ápoltatott, ujola'g meghonositandja. Hosszadalmas fejtegetéseim befejezéséül szabadjon kivonatilag ismételnem: miszerint szőlőtelepekül mindenekfölött és elsőrendben a kipróbált qnarz-tarBe sok szép . . . Be sok, szép, tavaszi alkonyatkor já-tam Zöld vetéstől ringó, virágos határban ; Majd meg lepihenve, bokrétát kötöttem . . . Dalos, kis madárka csacsogott fölöttem; A kis patak vidám regéket csevegett, — Ábrándba ringt.tott minden ott engemet . . . Két szemem lezárult, s álmodozva szépen: Te reád gondoltam — édes üdvösségem. Te rólad álmodtam alkonyatkor, éjjel — Az első szerelem legtisztább hevével! . . . Minden gondolatom, szivem minden vágya Összeolvadt, egy hő, epedő imába • S az igaz istentől azt az egyet kértem, Hogy szi-ednek lángja felgyulladjon értem; S szelid, csöndes fénynyel kisérjen el addig, Mig csak fáradt testem sirba nem hanyatlik. Hogy te szeress engem, mindenről lemondtam! . Én, ki gyönyört leltem eddig a habokban, Melyeket az élet forrongó tengere 4diíz viharok közt zúdított fejemre. Én, kihez a gyönyör soh'sem volt idegen: Elvetem a fényes serleget hidegen; S kinek a zaj, vihar egy üdvvel fölére: Bemeteként jöttem, az erdők ölére. . . . Hogyha kit boldogság van e föld kerekén, Akkor mind a kettő mosolygott én felém; Egyik odakinn a szilaj zajban, vészben, A másik meg itt, a rengeteg ölében. Amattól megváltam, — ez meg cserben hagyott, Olyan is a szivp.m, mint az élőhalott! . . í? Alig-alig dobban, bánatosan, mélyen, Mint a hulló hant — a koporsó födélen. FÉLREVERT HARANGOK. REGÉNY. -— Az „ESZTERGOM és VIDÉKE" számára irta; KŐRÖSY LÁSZLÓ(Huszonnegyedik folytatás.) XVII. ÖSSZETÖRT BILINCSEK. Mintha semmise történt volna, mintha semminek oka nem volna, mintha semminek fontosságot nem tulajdonított volna, olyan fellegtelen mosolylyal s a meglepetéstcsinálók vidor csintalánságával lépett be a szép Eszter a nehéz küzdelmek között vergődő képviselőhöz. ElsŐ szava is egy kis fenyegetés volt; mintha csak joga lett volna mulasztással vádolni azt az embert, a ki. fásultan nézett reája. Ingerlő csintalansággal emelte föl kis kezét s ugy fenyegette meg azt, a ki mióta szintén visszatért a világba, nem ért reá gondolni. Eszter maga akarta igy. Váratlan derültséggel smeglepő vidorsággal nagyobb hatást vélt elérni, mint ünnepi megjelenéssel és komor szavakkal. Még mindig szerepében maradt, mikor kezét nyújtotta s olyan kérdő szemekkel tudakolta, nincs-e valaki a közelben'? . Azután igy szólott: — Szép a igéret, de szebb a beváltás; hanem azért mégis legszebb, ha magunk jöhetünk el a beváltásért. Nos, uram, hát miért nem irt? Ne mondja azt, hogy nem volt érkezése, mert tudom, hogy megérkezése perczétől kezdve ki sem mozdult a lakásáról. Hanem mondja inkább .azt, hogy megelőztem az ön akaratát és ön ezt nem is bánja. Vagy talán csakugyan bánja ? A képviselő nem birta levenni szemeit a csodálatos szépségű asszonyról. , — Ne legyen ilyen szomorú, lássa magának sehogy sem illik ez a szomorúság. Simítsa el a felhőket homlokáról s vegye a világot olyannak, a minő. A megtörténteken nem változtathat s a minek mog kell még történnie, az megtörténik a maga bíinkódása nélkül is. Kovács László még mindig nem jutott szóhoz. Csak azt érezte, hogy ez az asszony nemcsak sorsa, hanem átka is s hogy. ettől szabadulni aligha lesz elég ereje. Eszter a sophára ült s az Íróasztala előtt álló képviselőhöz fordult. Ekkor már eltűnt az arczárói a mosoly. — Semmit sem kell elmondania. Mindent tudok. Lássa, uram, hogy engem minden pillanata érdekel. — Hiszen olvashatta! — felelte fásultan a képviselő. — Az csak néhány sor ahoz a néhány ezer sorhoz képest, a mit én tudok. — Tehát akkor ön legjobban megfogja érteni válságos helyzetemet. — Teljesen s épen azért kívánom is, hogy ne tartson sokáig ez a kinos bizonytalanság. — Az egész világ elitéi. — Alit törődik ön az egész világ hamis Ítéletével! A világ napról-napra megváltoztatja ítéleteit. Csak legyen elég erélyünk és kitartásunk addig is duczolni vele, a mig czáfolatot adhatunk. — De nemcsak magamról van szó, hanem családi növemről és családi becsületemről is. — Mind a kettő az ön magántulajdona, ön rendelkezik velők, senki más. — Lehet, hogy már mind a kettői elvesztettem. — Ki mondta ezt önnek ? — A világ. — A ki boldog akar lenni, az ne emlegesse minduntalan ezt a szeszélyes fórumot, melyre csak a becsvágynak van szüksége. — Eélek tőle! .. . — Kitől? A világtól? Hát nem elég férfiú ön ahoz, hogy szembe merjen szállani vele? Mit ád önnek a világ? Mit vehet el magától a világ? Kérdezze meg csak'a szivét s ne az ambiczióját. Hát akkor minek fél? — Magától félek legjobban, Eszter. — No ezt ugyan jól adja, hát mért fél tőlem? — Mert el kell tépnem azt a köteléket, mely eddig önhöz csatolt. — Hogyan érti? Szüksége van egy kis látszatra ? — Nem arra, hanem a teljes szakadásra. Ön mindent tud Eszter, tehát tudja meg még azt is, hogy mi ma találkoztunk legutoljára ... Eszter nagy fekete szemei csodálatosan megcsillantottak erre, a nagy kinyilatkoztatásra, de a villámcsapás megsemmisítő súlyát csak pillanatig érezte. Kiáltotta, elviselte, anélkül, hogy elárulta volna: milyen rombolást okozott az érzelmei világában. A szerelmes asszony gyorsan fölkelt, AzJsítflrjoaísWíkílMzája.