Esztergom és Vidéke, 1888

1888-06-21 / 50.szám

IÍSZTIÍnaoM, x. Ev FOI ;Y A M. 50. SZÁM. CSÜTÖRTÖK. 1888. JÚNIUS 21. M i.11i.in 11; 111v.' i' is 111< 11 J • r K f;is z i•: i; VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ej( •»«'.• eviu fél évre . negyedévre KIMÍKI'/KTESI AIJ Eyy szám ára 7 kr. (i frt — Icr. j| 8 fit — kr. I frt fit) kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZEIIT-AnilA-UTCZA 3!7. SZÁM, IHIVM :i H/,i'll<Hiií rÓM/.ét illütíí közlemény«k IÍÜMIMUIÍÍIÍ. KIADÓHIVATAL : SZÍiiCHICNYI-TÉR 331- SZÁM, lmv;i ;i \u[) hivatalos s lufig.'tn hirdetései, a nyilUérlie szánt köy,leméiiyek, ülőlizelusi pénzük és reklamálások intézemlök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIIMHíTlíNKK • ; 1 szótól 100 s/óig — frt Ifi Ur'.'ÍÜO-200-ig . J frt fiO I;i. 200-300-Uj . 2 frt 2fi lu-.i Iíely«)g«lij SíO kr. MAíiAN -llllfhETKNEK mi'góll»|HMl;iN HZiM'ttlt Ifgju íán\ IISÍIliliji n kii/.öli ultink. NVII/I'TKI? so.i, yj) U. A jövő küszöbénél Esztergom, jun. 20. Néhány nap múlva az iskolák rendes lakói már elszélednek a szélrózsa minden irányában s az oktatás csarnokai két hónapra bezárulnak. Még néhány* vizsgálat van hátra s azután kiosztják az útleveleket. Ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy elmélkedésünk tárgyává tegyük a pályaválasztás fontosságát. Ilyenkor dől el a jövő nemzedék sorsa a szülői szeretet tanácsai, a leikos ifjúi természet hajlamai s az élet csábító példái után. A fiatal ember maga előtt látja a mintákat, a kiket követni vagy kerülni akar, érzi képességei hangos nyiltakozását s összeegyezteti szándékával a szülők jóakaratú óhaját. Szóval pályát választ. Jövőjét dönti ol. Ez az élet legnevezetesebb forduló pontja. Épen azért sohase érdektelen, ha ilyenkor a sajtó is hozzásegít az eszmék tisztázásához. Hála az égnek, hogy néhány esztendő óta a magyar ifjúság a praktikus életpályákra is szemet vet s nem tódul csőstül az egyetemek és akadémiák jogi fakultásaira, melyek azonban még mindig dominálnak látogatottság dolgában. Az igazságszolgáltatás pályája nagyon ideális, de nagyon hálátlan. Jogvégzett emberekben sohasem szenvedtünk hiányt s épen - ez az oka, hogy a hatáskört követel túlságosan nagy gárdának már nem biztosit az állam s a társadalomazintelligencziához képest szép jövőt. A magyar ügyvéd s a magyar hivatalnok és tisztviselő jóléte szemlátomást hanyatlik, mert mig a háztartás költségei, a nevelés áldozatai s a föllépés igényei rohamosan emelkedtek, addig sem az állam, sem a törvényhozás sem a társadalom nem voszi tudomásul a nagy változásokat, hanem ugyanúgy honorál, mint néhány évtized előtt, midőn az élet olcsóbb s az igények jutányosabbak voltak. Igen szomorú eredményekhez jutnánk, ha összehasonlításokat tonnénk; de nem térhetünk ki ezúttal néhány frappáns példa elől. Közel busz esztendei tauulásba, küzdelembe ós fáradozásba kerül, mig egy teljesen quaíifikált jogtanult ember elkészül. Két évtized, egy egész ifjúság. A szép készülfségü fiatal ember még csak most kezd valóban küzdeni. Ha irodát nyit s nincs tartaléktőkéje, néhány esztendő alatt teljesen belesavanyodik a társadalom azon boldogtalan, de napról-napra rohamosabban szaporodó alakjai közé, a kik folytonosan panaszkodnak s minduntalan keserű kifakadásokkal zúgolódnak meg nem érdemelt sorsuk ellen. Ha állami szolgálatba lép húsz oszdendei tanulás után épen olyan fizetséget kap sok esztendeig, mint egy fővárosi iparossegéd, a ki csak busz hétig tanult s már busz éves korábau hatszáz forintos jövedelemnek örvend. Hová ér egy katona husz esztendő alatt? Hová egy kereskedő vagy iparos? Szép az orvosi pálya, nemes a tanári is, de valamennyi már túl van zsúfolva s a fölösleges emberek egymás jólétét teszik tönkre épen azokon a pályákon, melyek a legszerényebbek, mert semmiféle emelkedéssel sem kecsegtetnek. Egy biztosító ügynöknek vagy commis voyageurnek, a ki nem tartozik a qualificált osztályba, már pályája kezdetén is több fizetése akad, mint egy alispánnak, a ki pedig a megye első tisztviselője. Sőt akárhány egyszerű műveltségű fővárosi könyvvezetőnek nagyobb fizetést adnak, mint például nálunk a város első tisztviselőjének, a polgármesternek. Ezek a példák azonban ne riaszszanak vissza senkit se a magasabb művelődéstől. Csak tanítsák meg arra, hogy megváltozott a világ sora s a magasabb intelligenciát olyan pályákon kell kamatoztatni, a melyeket eddigelé leginkább elhanyagoltunk. Ilyenek például a katonai, technikai, a műiparos, a pénzforgalmi s a kereskedelmi pályák. A ki nem született földesúrnak s mégis ur akar lenni túlnópos pályáinkon a régi sallángokkal, az a czifra nyomorúság mindennapi hőseit szaporítja, a kik közül legtöbben dőlnek ki épen nem természetes módon. A ki megérti évtizedeink szellemét s számot tud vetni viszonyainkkal, az mindenesetre olyan pályát fog választani magának, melyen az iutelligentiának keleté s a tehetségnek valódi honoráriuma is van. Ide tartson a pályaválasztó ifjú hajlama s az aggódó szülői szeretet tanácsa! Vasutunk előnyei. .xv. Esztergom, jun. 16. Yégül nem hagyhatom városunknak még egy természeti kincsét emlitetlenül, mely eddigelé nem volt kellőkép méltatva s felhasználva. Ezen kincset hévviz forrásaink képezik. i Ezen források külső tulajdonságairól már egy korábbi értekezésemben kimeritőleg szóllottam, ezúttal tehát csak azoknak beleitekéről és a város anyagi emelkedésére gyakorolható befolyásáról kívánok még néhány szóval megemlékezni. Az emberi életnek legdrágább kincse az egészség, nemcsak azért, mert nem csak az a testi jóllét érzetét kelti fel és a szellem élénk működését a kedély elevenségét tartja fenn és örömökre, élvezetekre tesz fogékonynyá, hanoin főleg azért, mert az a munka és keresetképességnek, tehát az élet fenntartásának első föltétele. Gyarló testi szorvezetüuk ugyanis az időjárás változó behatásai, egészségtelen lakás, táplálkozás, ruházat és életmód vagy ogészségrontó élvezetek és szokások, túlfeszített kimerítő munkásság, sorscsapások vagy botlások miatti bánat és kedélylehangoltság következtébon, sokféle betegségeknek van kitéve. Ezrek vándorolnak évenkint a külföld távoli gyógyhelyeire s a hazai fürdőkbe gyógyulást keresni s százezreket költenek ol az egészség visszaszerzésére.Közülök sokan gyógyultan, mások némileg felüdülve térnek vissza azon kényszer kíséretében, hogy a következő évben az utazást ismételjék, sokan azonban csalódottan, mert gyógyulást nem találtak vagy az elviselhetlen költségek miatt időelőtt vissza kellett térniök. Es miből áll az a varázs-gyógyerő, melytől annyira várják egészségük vissza(— jun. 16-án ) ,.Hol mfiggyujf ja, hol kioltja — Csak a szivem szomorítja." Meghütött lelkemre épen a legszebb rózsákat hintette, pleznros szivembe pedig jóféle balzsamot csepegtetett Ámor, midőn álmaimból ordináré módon kizavar az átkozott csinnadratta... bum!... bumm! . .. Pedig mily édesek valának még álomban is a békekötés mézes perczei! — a parányi lágy kacsot remegő kezembe tartva, némán bámulék a beszédes szemekbe . . . bum!. . . melyekből kiolvasom már a túlvilág minden üdvösségét . . . bum! bumm !! . . . némán, mert, ah! annyit szólnék s a szót nem lelem . . . bum! bumm!! bummm ! . . . felébredek ; — oh, hát a boldogságról ivekéin miként a koszorús lantosnak még csak álmodnom sem szabad ? Feltápászkodom párnáimról, bele bámulok a hasadó hajnalba s szinte kibékülök sorsommal, a mint a jövő nemzedéket derűsen a nemzeti lobogók alatt sorakozva látom, ruganyos léptekkel csinálván a hőn esdett kanyarodást ki a szabadba. Vagy ugy ?! a diák majális. Fordulj be és aludj; a bum bumm majd el áll, az rázza ablakod. És elállt. Fájón terjeszti szét fekete szárnyait fölöttem a bánatos emlékezés. Ah, tiz év előtt! Mennyi öröm, mennyi ábránd, rajongás," mennyi \ fellengös nagyratörés folyt le azóta a-szőke Dunával a mulandóság fekete tengerébe. Arany idők, boldog órák, mikor még mi kanyarodtunk ilyetén kifelé, mikor a mi majálisunkra verte fel a tűzoltók nagy dobja a szunnyadó várost, mikor a mi zászlónkat puffasztotta és lengette és lobogtatta a reggeli szellő, meg viczkándozó szivünk kiszorult sóhaja; mikor nem a szekundába pónáló okos professorainknak, hanem Bachus és Gambrinus papáknak ministráltunk, ah! mikor nem Carnot tantéle sHoratius ércnél maradandóbb zengeményei hanem hő szerelmi vallomások forogtak nekigyult agyunkban, meg aztán mikor nem szíjra fűzött dohos könyveket szoronjgattunk hónunk alatt, hanem parfűmös kisasszonyokat s nem az iskola szegletes termeit jártuk, hanem ezt a kerek erdőt, mikor ... oh mennyi: — Légy velem múzsák komoly anyja Mnemosyné és ne hagyj el kedves emlékezés, hadd barangoljon az éhes lélek a multak v irányain ! . . . Hogy tolakodtunk mindenhova, a hol csak begyes mamát s fodros-bodros leánykát sejtett óhajtva titkon érző lelkünk, hogyan ezuppant a csók a kacsókon, mikor önérzetesen bele nyomtuk a meghívót, a jó útról és szép időről a mamát, forró szívről és holdvilágról szégyenlős leányait biztosítván. Még főpásztorunkat sem mentette meg a bíbor és szédítő magasság, hova dobogó szívvel ugyan, de . mégis telelevenkedtűnk. Azzal "a jóságos, lebilincselő kedvességgel s felbátorító tréfával fogadott, mely, csak neki egyedül sajátja. — No fiaim, kik vagytok, mit akartok? Elfogult tisztelettel neveztük meg magunkat: ez a nagy jobbról a Józsi-, az a vékony meg balról a Kálmán gyerek, magam egy arasztot nőttem, a midőn közöttük megvergette a vállam. — Akkor hát ti mind az én embereim vagytok ? Hálásan mosolyogtunk. — Ugyan mit hoztatok nekem? Nagy megilletődéssel tettük egyetlen csupa arany meghívónkat az áldást osztó kezekbe és valami végtelen örömről s határtalan boldogságról beszéltünk, mely akkor érne bennünket, ha Eminentiád kegyeskednék hozzánk lealázkodni — és eljönne a majálisra. Jóakaró részvéttel tekintett reánk. — Mit csinálnék, én ott, mivel mulattatnátok ti engem ? — A mit csak kivan Emja, szól Kálmán meggondolatlan elbizakodottsággal, a magam részéről azonban siettem korrigálólag közbeszólni, hozzá tevén. — s a mi szerény tehetségünktől telik. — S váljon mi lesz az? faggatódzik Józsi gyerek felé forgulva, hogy hát már az is mondjon valamit. — Lesz gulyás, csusza bor meg táncz ... darálja a megijedt Józsi s a hölgyek névsorát is menten elmondja, ha ijedtemben le nem repesztem hátulról a szalonkabátját. A bíboros főpap jóizüt nevetett. Én Kálmánnal majd apadió alá sülyedtem s néztünk bambán mind a hárman, mint a kisntött halak. — Tyüh, hisz akkor ti fene gyerekek vagytok. Még, tánczolni is akarnak, no lám! Bezzeg más legények voltunk m i ebben a korban : ilyen dolgokon soha sem járt a !mi eszünk, hanem kiczipeltünk egy nagy kötelet, hintát kötöttünk, kiszedtünk egy pár madárfészket, kibirkoztuk magunkat azután jót ittunk a iorrásból s szépen hazamentünk dalolva. S anélkül, hogy még egyszer szóhoz engedeti volna jutni, ki vesz egy ropogós ötvenest, s a pénztáros remegő kezeibe nyomja. — No, uetek czigányra; de azután mind el ne tánczoljátok ám! — s ezzel kegyesen e 1 bocsaj tott bennünket. Megfogadtok, hogy e beszélgetést soha el nem áruljuk senkinek, ugy restelkedtünk, Hiszem azonban, hogy megbocsátjátok, barátaim ha 10 év után indiskreten kifecsegem. Legyen ennek is jubileuma. Oh, aranykori napok! mikor az emberi sziv még egész kalendárium, mikor mindennap más ideálnak van nevenapja benne s nem kell egy évben háromszázhatvanötször gratulálni január 21-ikét az egyetlenegy virágnak, a kit féltesz a kit könyeiddel nevelsz, s a kit a szeretet piros szalagjával odakötötttél a remény megingatott karójához, nehogy a fütyülős szél valahogy kárt tegyen benne. Boldog idők, ártatlan erkölcsök, mikor vágyaid nem hágnak- feljebb annál, hogy addig ugrálj érzés, czél és tudomány nélkül, mig nekilendült lábaid szuszakoló kebeled alatt összeroskadoznak. S az étvágy, a mit azután kapsz? Mekkora Öröm, boldog Isten! Oda vánszorogsz, a nagy ruhakosárhoz, mely áldott méhében sunyi édeset rejt hogy biztató nehézségével öten is küzdöttünk, mig az alkalmatosságról a biztos talajra lekerült, előveszed az édeskogyogásn palaczkot, megerősíted szived, s miképen kezdetben ki voltál csipve, azonképen utólag becsípsz.