Esztergom és Vidéke, 1888

1888-06-21 / 50.szám

nyerését vájjon csak azon gyógyhelyek kizárólagos sajátja-e az és nem található-o fel az minálunk is? Elmondom: Egy-két gramm vagy néhány deczigramm káli-só, glanbersó, soda, konyhasó, mész, magnesia, kén, vas és kovasav, a foszforsavnak, jódnak vagy lylkinnak nyoma, továbbá néhány száz köbezentimeter kötött, félig kötött vagy szabad szénsav, esetleg némi kénhydrogén egy liter hideg, langyos vagy meleg vizben. Az alapkőzetek, melyekből ezen vizek származnak, kristályos kőzetek, főleg dolomit, mészkövek és strachysok. További kellékek: erdős vidék, árnyas sétahelyek üde egészséges levegő, tiszta lakások, jó ellátás és főleg könnyű és olcsó közlekedés. Ez minden. Ezen kellékek azonban nálunk legnagyobbrészt szintén feltalálhatók. — Az elősorolt alkatrészek többnyire megvannak a mi hév vizeinkben is, a kőzet pedig, melyből azok keletkeznek, itt is dolomit, valószínűleg érintkezésben a városunkat környező hegyek trachytkőzeteivel és a mélyebben fekvő régibb kristályos kőzetekkel. BURÁNY JÁNOS. OSARHO& A dohányzók gyásza. Azt a tanácsot adták nekem, hogy küldjem összes pipáimat egy ujonan szervezendő országos pipatóriumba. Ez a múzeum fogja leginkább férfias lemondásunk erélyét hirdetni az utókornak. De hová leszűuk, ha még pipánk sem lesz, melynek bodor füstfelhői közt oly sokszor elfeledtük azt, hogy voltaképen búsulni akartunk, midőn még rá gyújtottunk az illatos, szűz-dohányipai telt pipára? Hová leszünk? — Hát csak a bőrünkben maradunk. Igaz, de hátha nem fogunk pipázni, mivel fogja akkor kirántani a nemes kormány az adósságok -mélységes kátyújából, az ország elmerült szekerét? — Mert hogy komolyan ki akarja rántani, azt legjobban az uj trafik-!örvény mutatja. Legyünk jó hazafiak: tartsuk meg a pipát s szívjuk a trafikot ha drága is, mert hát Uram, Istenem! honpolgárok vagyunk s szivünkön fekszik a deficzites haza sorsa ! Azután meg ha nem csordul is, hát majd csak cseppen, de még is juttat a kegyes ég egy-egy «csempészt» közeTiz év múlva pedig — lásd! — már el vagy csípve. Egykedvűen jársz, kelsz a galamb fejű vércsék, a farkasszivü bárányok, s a mérges virágok között. Hidegen hagynak a rózsák, melyek illatot nem lehelnek, kerülöd a sugárzó szemeket, a kigyúlt arezot, a pihenő kebelt, mik a kaczérság szolgálatába állottak, fájdalommal tölti el egész valódat a sok hiu alak. melyben lélek nem lakozik és sajnálkozással tekintesz az elnevelt szépségekre, kik elkapatottan látszanak kiáltani feléd: «Félre szerencsétlen ifjú! hogy vethetsz reám szemet? nem félsz, hogy megbomlik eszed? Boldogtalan, hát erővel meg akarsz őrülni? Nem, nem, én kegyesebb vagyok, nem éreztetem veled égi voltom túlvilági hatalmát, mert boszantana, lia őngyikos lennél miattam, te érdemtelen ! íme, magános szemlélődéseim közben ezeket olvastam le szépeink arczáról. Tiz év után! Irtózva menekültem a titokzatos erdőbe, hogy az örökké szép, egyszerű és őszinte természet madárdalával, balzsamos szellőjével kiengesztelje elszontyorodott szivemet. Két pajkos menyecske törte magát előttem a hegynek, s meg-megállva, hamisan nevettek egymásra, bizonyára arra gondolván, hogy még sem lehet oly nehéz két szeretőt tartani, mint ilyen magas hegyre fölmenni. Nem is mentek tovább, mert oda lent hivogatólag szólt utánok a dévaj nóta : Édes cziczám! ha elhagysz bennünket:, Ki fogja meg a mi egerünket? Nekem nem szóllott, én hát mehettem tovább, messze a zajtól, a hol csak a dalos madár dalol, bánatosan fénylő szemeidet lünkbe ennyi hazafiúi szeretetet és önfeláldozás jutalmául, a ki megvigasztal egy-két csomó jóféle «szűz-dohányuyal», habár az egész állam mind a hatvanháromezer hivatalnoka beál

lna is — fináneznak! Mert hát éltünk mi már ennél roszszabb időket is, ilyen például a boldog emlékezetű Bach-korszak, midőn valóságos istenkísértés volt szűzdoháuyt szívni a magyarnak. Abban az időben a kit rajta csíptek ezen a mulatságon : arra nem csak pénzbírság, de még szigorú, nehéz börtön is várt. Becsukták a vakmerőt, mint valami veszedelmes rebellist, a ki az állami rendszer ellen izgat. Es még is volt «szűz-doháuy» : — a magyar ember sallagos dohányzacskója még is tele volt mindig, szép illatos magyar dohány nyal. — A dohányszomjas nép folyton-folyvást ki tudta játszani ujabb, meg ujabb furfangokkal a vércseszemü «bemondókat» —habár azok minden erejüket ingfeszitették is. Vigasztalásul elmondok én is egy esetet, legalább a remény csirája nem fog kihalni egészen szivedből szegény, trafikra kárhoztatott magyarom, és békével fogod tűrni országodon a kilencz egyptoui csapást (tüz, viz, fagy jég, adóoxekúczíó, párbajmánia, uzsora, háborusrém, trafik-törvény), mely közül a kilenczedik talált legérzékenyebbül? Az ötvenes évek elején az esztergomi hetivásárról, vígan ballagott hazafelé Máté Matyi uram, 14 esztendős fiával. Hogy, hogynem, egy zsák leveles magyar dohányra tett szert valahogy s azt vitte oly nagy örömmol haza, valahová Muzsla felé, hátán keresztül vetve. Alig érnek ki azonban a városból, midőn két zsandársisak villan fel a párkányi ulon, velük szemben. — Na, jóságos Isten, itt a veszedelem ! — gondolta magában Máté uram.--Ezek bizonyosan meg fognak állítani, kibontatják velem a zsákot, azután szépen a hűvösre visznek. De mi a csoda is hozza őket épen most erre ? Még visszafordulni sem lehet többé, mert annál nagyobb gyanút keltenék magam iránt. . . A zsandárok pedig már alig voltak tőle néhány lépésnyire . . . Ekkor egy jó gondolata támadt Máié Matyi uramnak . . . — Hé, Miska, hallod-e? - • kiáltott fiára, — fogd meg hamar a botartván vezércsillagul. Nem háborított senki, csak te voltál velem, mint mindig, nyugodtan elmélkedhettem tehát, daezos lelked és ^olvadó szived érthetetlen tusája fölött. Észrevétlen értem a hegytetőre s már-már a mennyországban képzelem magam, midőn kutyaugatás hallatszott föl, mi csakhamar meggyőzött, hogy még'nem vagyok ott. Ugy szálltam le a földre, mint te fel haragod barlangjából, midőn ketté törött kis lábaid alatt a hajlithatatlanság rozoga deszkája. DAPRA. FÉLREVERT HARANGOK. — REGÉNY. Az „ESZTERGOM és VIDÉKE" számára irta; KŐRÖSY LÁSZLÓ(Huszonegyedik folytatás.) Nemesváry mndent megígért a szép Eszternek és ezzel természetesen önmagát távolította el Kovácsok köréből. Az összeesküvés czélzatai olyan sötétek voltak, hogy az eddigi jó viszonyt tovább folytatni már képtelenségnek látszott; sőt maga •Nemesváry kereste az ürügyet a teljes szakadásra. Nehezen találta meg, de végre is megtalálta. És megint Eszter tanácsával. — Ön nagyon aggodalmas szemekkel néz reám, — folytatta Eszter, a mint Nemesváry küzdelmeit észrevette — pedig nagyon könnyű uj álláspontot keresnie. Most mutassa meg, hogy férfin s kötelezze le szivemet is, a mint már egyszer barátságomat. Önnek nem szabad összeköttetéseit megszakítani sem Kovácsnéval, sem a koptom végét; aztán vezess ugy, mintha vak kódus volnék . . . — Hát osztán, mért akar kend, apám uram, vak kódus lenni? . . . — A hol, ni ! — válaszolt az öreg, ujjával a zsandárokra mutatva, mindjárt elvisznek azok a hűvösre a dohányért. A gyerek megértette ebből apja gondolatját és nyomban engedelmeskedett. Matyi uram pedig behunyta szemeit és oly keservesen reccsentett rá egy siralmas koldus-nótára, hogy még az útszéli fák is megszánakoztak rajta: „Adjatok, adjatok, a mit Isten adott, Szegény világtalan könyörög hozzátok JÓSZÍVŰ emberek, most ötet szánjátok, Irgalmas szivetek, vele megosszátok. A zsandárok egész gyanútlanul mentek el mellette (inert" akkor még nem kellett passzust, váltani a kolduláshoz is), sőt az egyik zsebébe nyúlt és egy pengő-krajezárt nyomott a szánandó ember markába. — Halót te szék in falc émpr, itt fan nekeduek et olomisna ! — Áldja meg értté a teljes szent Háromság, nemes jó uram ; adjon ezer annyit helyette, csókolom kezeit, lábait ! — rebegte hálatelt szívvel Máté urain, s azzal megint elkezdte szívfacsaró nótáját: „Ad.atok, adjatok, a mit Isten adott, £z<'gény világtalan könyörög hozzátok... Persze, hogy ez csak addig tartott, mig a zsandárok Párkány szélső házai közt. el nem tűntek, mert ekkor Máté Matyi megszűnt vak-koldus lenni s nagyokat nevetve, vitte haza a megmentett szűzdoliányt. * Elküldjük-e hát pipáinkat a —• régiséglárba? Lemondjnnk-o mindörökre az üldözött magyar sziizdohányTól ? K. ALFONZ. HÍREK] — A herczegprimás tegnap délután Budapestre utazott, honnan holnap este fog visszaérkezni. — Adakozás. 0 Eininencziája, a horczegprimás a felsőszeli iskolára háromszáz forintot adományozott. — Gróf Majláth György főispán az esztergommegyei tisz.viselői nyugdijalapot kétezer forinttal gyarapította. A nemes tett ném szorul dicsérő szavakra. — Horánszky Nándor országgyűlési képviselőnk szombaton városunkba viselővel, sem Vizkeletivel. Érti ? Nem szabad megszakítania, mert nekem erre a kapocsra szükségem van. — De asszonyom, engem kigolyóznak minden klubból, ha ilyen álságos szerepet kell játszanom . . . — Játszsza ügyesen, akkor nem lesz álságos. — Nem tudok eléggé eligazodni. — Figyeljen kérem. A fővárosi sajtót eláraszthatja ön azzal a hírrel, anélkül, hogy felelőséget kellene érette vállalnia. Csinálja, mintha ötödforrásból, valamelyik klubban hallotta volna a következő pikantériát. A mint kíváncsiak lesznek reá, ne beszélje el, mert egy olyan nőről van szó, «a kit ön tisztel* s egy olyan férfiúról, «a ki barátja». A mint a kellő diskréczió biztosítva van, akkor fmár fölállította a villámhárítót s elcsevegheti egész kedélyesen. A botrányos esemény regisztrálása után ön legyen az első, a ki legméltóbb fölháborodását fogja kifejezni a képviselő előtt. Lesz elég ügyessége hozzá? — Meg fogom kísérelni. — De jól vigyázzon ám, mert itt nem ki-érletröl, hanem biztos munkáról van szó, A mint ügyetlenkedik, önmagát teszi tönkre. Nemesváry aggodalmasan nézett maga elé. Eszter ragyogó szemekkel folytatta. — Lássa nekem gyönyör volna az ön munkája. — De nekem kárhozatom lehet. — Tudja mivel fogom jutalmazni? Nemesváry a szép ördög tüzes szemeibe nézett. — Nagyon hálás Jeszek . . . Számítson arra, a mire akar. Érti, édes Nemesváry? érkezett. Jelen volt a gymnastumi ifjúság kitűnően sikerült erdei vigalmán, s másnap Magos Sándor járásbiró azou estélyen, melyet Helcz Ferencz ujonan kinevezett váczi járásbiró tiszteletére rendezett. Országgyűlési képviselőnket minden oldalról lelkes fogadtatásokban részesítették. — Külön Üdvözlet. Nem akarjuk csodabogárnak nevezni a megbokrosodott kegyelet azt a nyilatkozatát, melynek másolatát Kr. S. poroszországi illetőségű esztergomi szabó-legény küldött be hozzánk tegnap. Az eredeti elment Berlinbe az uj német császár üdvözletére. Eddig még elég komoly volna a külön felirat, de a mi azután következik, azt már csak a szokatlan hőséggel tudjuk valamiképen menteni. A lelkes porosz alattvaló ugyanis egyenesen azt tanácsolja az uj fejedelemnek, hogy tegye át székhelyét Bécsbe s egyesítse Európa összes germánjait. Kr. S. buzgó porosz létére személyesen is elmondhatta volna ezt az uj fejedelemnek, a ki bizonyára kitüntette volna őt ezért a hatalmas gondolatért egy kis gondtalan jövővel Berlin valamelyik őrül í ek-házában. — Egy aggastyán öngyilkos. Viszolai Imre hetvennégy esztendős esztergomi földműves nagyon elbúsulta magát, hogy leánya nem csináltatott neki uj ruhát, pedig mindenét reá ruházta. Busnltában tetemes mennyiségű bátoritót vett magához a legerősebb borból, azután eltűnt a háztól. Ez még csütörtökön történt, Azóta nem került haza az öreg s leányai és unokái nem tudták hová lett. Végre tegnapelőtt megfelelt rá a Duna, mely visszaadta az aggastyán hulláját a famíliának, hogy tisztességesen eltomessék. — Csónakázó-társaság alakult városunkban, mely a kiválóbb fiatal kereskedőket és iparosokat egyesíti a legegészségesebb dunavidéki sport gyakorlására, — Nincsen páleza. Néhány nap óta olyan rohamosan vásárolták meg a kereskedések sétapáleza készleteit a diákok, hogy Esztergomban még drága pénzen se lehetett egy-két napig tisztességes sétapálczát venni. A páleza tudvalevőleg a tanév alatt a zsarnokság szimbóluma; de a vakáczió küszöbén a szabadság jelképe. — A diákok majálisa szombaton este minden izében kitűnően sikerült. Olyan óriási volt a legszebb közönség A vén gavalallér ólomszürke ábrázatán végigezikázott a boldogító szerelem reményének első sugara, Nem szólott, hanem engedelmeskedett. Rabszolga volt, a kinek nincsen akarata. Eszköz, mely nem gondolkodik, csak szolgál. Eszter hálásan mosolyogva nyújtotta feléje kis kezét. — Lássa, ezt már szeretem. Nekem imponál az a férfiú, a ki mer. Hiszen olyan könnyű a mi küzdelmünk, mert olyan végtelen egyszerű szerszámokkal dolgozó emberekkel állunk szemben, a milyen például Vizkelety is. Ez az ember mesés pénzzel fizetteti meg ostoba leleményeit, már mint például azt is, hogy Rozner bankárt kirabolták s vagyonom romjai közül még meg lehetne valamit menteni, ha rögtön hazajön — a képviselő. Eleinte hitelt adtam ennek a szegény fogásnak, de a mint belenéztem a mi társaságunkba, szégyenkeznem kellett könnyühivőségem miatt. Vizkelety mindig nyílt kártyákkal fog játszani s nagyon egyszerű utat tör egész a szétválasztás komédiájáig. — Tehát kételkedik a válás komolyságában ? Eszter csak most vette észre, hogy többet mondott, mint a mennyit akart. Rögtön javított. — Nem kételkedem. Sőt nem is tudok más megoldást a tisztességes válópörnél. Hanem Vizkelety nagyképűségének komolyságában kételkedem. Ez az ember minden fegyverét ki fogja szolgáltatni nekem, ha akarom. Nemesváry csak most ismerkedett meg valójában a szép Eszterrel. Ezzel a csoda-