Esztergom és Vidéke, 1888

1888-04-01 / 27.szám

Melléklet az Esztergom és Vidéke> 27. számához. — Nein egészen igy áll a dolog. — Hogy-hogy? — Mert maga is esak egyszerűen Kálmánnak szólított engem s igy . , . — Az nem igaz ! — Tessék, már most letagadja a boldogságomat — Nem magát szólítottam ugy, hanem Sárosy Kálmánt. — Hiába emliti a nevét, nem leszek rá féltékeny. — Oh, tudna is maga féltékeny lenni! sokkal közönségesebb ember, maga . . . maga! — Hát szeretné, ha féltékeny lennék? — Furcsa! Hogy szeretném-e ? Mit törődöm én vele ? — De mégis. — Aztán nem tudom mi joga lenne a féltékenységre s egyáltalán mit is félthetne ? — Az már igaz. — No lássa, maga pillangó! — No, de ezt a czimot a leghatározottabban visszautasítom. — Akár utasítja, akár nem, magán ragadt. — De talán szabad tudnom, hogy ki választotta rám ? — Önmaga. — Nem igaz. Valami pletykát hallott megint. — Nem pletykát, hanem igazságot. — Tehát mégis! — Tudtam, hogy megváltozott modorának más valaki az oka. — Igaza van, más valaki. De nem is kíváncsi megtudni, hogy ki az a más valaki ? — De nagyon is. Ki is fogom majd kutatni. — Nem szükséges kutatni, én magam megmondom : Sárosy Kálmán. — Megölöm azt az embert! — Hahaha' — Maga kinevet ? - De hát mit tegyek, mikor olyan nevetséges. — Ah, nevetséges ? Köszönöm a szives felvilágosítást, hogy nevetséges vagyok. Ezt még eddig nem tudtam. De bocsásson meg, ha nem óhajtom az én nevetséges személyemmel tovább is mulattatni, ajánlom magamat! — De Kálmán ! . . . Itt félbe szakadt a társalgás s mi, a társaság tagjai összenéz tűn h és egyszerre elkezdtünk nevetni. Szerencsére a szerelmes pár nem vette észre, hogy mi kihallgattuk őket és ráadásul még ki is nevettük. Béldy Kálmán eltávozott a szomszéd sátorból s belevegyült egy másik társaságba. A kis Ham vaj Gizella pedig bánatos arczezal ment ki a sálon búi, hogy a mamának segítsen a vacsora fölszolgálásáuál. Figyelemmel kisértem a szerelmes párt az egész este. Nem is beszéltek egymással. Kálmán feltűnően udvarolt a kis Simy Mariskának, a ki hires volt arról, hogy nagy hozományt fog kapni. No, ez már igazán kíméletlenség volt Kálmántól a szegény kis Juliska iránt, a ki végre is nem vétett ellene semmit, csak egy kicsit ingerkedett vele. Látszott is Juliskán, hogy rosszul esik neki Kálmán magaviselete. Odasiettem Kálmánhoz s félre hivtam. — Ugyan, Kálmán! mit csinálsz már azzal a szegény Juliskával ? — Mit csinálok ? én semmit sem csinálok. — Nézd, hogy unja magát, miért nem mulattatod ? — Nem beszélek hozzá többet. — Ugyan lie mond ? és miért ? — Megsértett! — Az lehetetlen ! — Már pedig ugy van. •— No, majd kibékítelek én. — Köszönöm, barátom, de nincs rá szükségem. S ezzel a gazdag Simy Mariska felé s elkezdett neki udvarolni. Juliskához mentem. — Hallja, maga kis baba! magácska megsértett valakit. Juliska fülig elpirult. — Igazán ? én bizony isten nem akartam. — Kálmán haragszik magára s azt mondotta, hogy nem is jön többet magukhoz. — Igazán ? Azt igazán sajnálni fogja a mama. — A mama ? — Igen, a mama nagyon kedveli Béldy urat. — S csak a mama kedveli ? Juliska elpirult és elhallgatott. — No, csak legyen nyugodt,. majd kibékítem én magukat. Majd húsvétkor együtt jövünk el Kálmánnal magát megöntözni. Igazán ? nagyon szívesen fogom látni önt. — Engem ? hát esak engem lát szívesen ? Juliska ismét elpirult és ismét elhallgatott. Nem bolygattam tovább a dolgot, hanem húsvét hétfőjén minden ellenkezés daczára magammal vittem Kálmánt Hamvayékhoz. — Barátom, a hol az ember húsvét előtt vacsorázik, oda húsvétkor el kell menni öntözködni! Ez az érv döntött s Kálmán velem jött. Juliskát istenesen eláztattuk a szagos vizek özönébe. Mindenikünk kapott egy-egy piros tojást. • Mikor kijöttünk, megnéztük a tojásokat. Az enyémre egy magyar korona és egy babérkoszorú volt karczolva. A Kálmánéra a hit, remény és szeretet symbolumai voltak vakarva, do ezek alatt alig láthatólag egy betű volt kikarczolva, egy «Sz . . .» betű. Mikor ezt meglátta Kálmán, lángvörös lett az arcza. Pünkösdkor én voltam a fiatal pár egyik vőfélye. PORZSOLT KÁLMÁN. Jl I KEK. — Uj évnegyed indult meg lapunk mai számával, mely a húsvéti ünnepekre megbővitett tartalommal, másfélivnyi változatos melléklettel jelenik meg s egyúttal mutatóul szolgál azoknak, a kik lapunkat még nem tartják. Az uj évnegyed élénk irodalmi összeköttetéseinknél fogva elsőrangú fővárosi erők közreműködése mellett fog folytatódni. Hogy a helyi irodalmi életet is szolgáljuk, «F é 1 r e v e r t h a r a n g o k» czimmel uj regényt indítunk meg lapunk szerkesztőjének tollából. Nevezetesebb alkalommal mindig melléklettel tetézzük a kiszolgálást s publikáczióinkkal a legműveltebb irodalmi igényeket óhajtjuk kielégíteni. Külön előfizetési felhívást nem ád ki a kiadóhivatal, hanem a mutató-szám megküldése által kéri ujouan belépő előfizetőinktől a lap megtartását és pártfogását. - A húsvéti Ünnepek alatt herczegprimásuuk Csütörtökön kezdte meg az istenitiszteleteket, midőn pontifikált, olajat szentelt s a főszékesegyház szegény aggastyánainak lábát mosta; Nagypénvonakodást gyávaságnak veszi. Erőszakolta a fegyveres elégtételt. * * A jelmezek megérkeztek. Csikay vette át a rendezést. Az estély nagyszerűen sikerült; legalább a «Csillag» el volt ragadtatva. Volt jó kedv és tánez reggelig. Csak imitt-amott az ülővilág, a hölgyek őrei, hányták, forgatták a napi eseményeket tövéről fokára, ezerféle változatban. S mig ők mulattak, addig szomorú jelenetnek volt tanuja a szerkesztői épület. A megfagyott embert életre akarja melegíteni az orvosi tudomány, de czélt nem ér a jóakarattal. A beteg elvesztette hangját, csak nézni tudott: egyéb érzéke végleg kihallni látszik. Fénytelen elsárgult szemeivel csak nézte, egyre nézte nejét, ki uti ruhában, ugy a hogy megérkezett keserves könyezéssel ült ágya szélén. Nézte annak háta mögött álló barátját, ki jobb karját felkötve viselte. Megdagadt a kezefeje. A mint mondja, éjjel a lándzsa esett rá, — és el is hitték neki. Nagy fárasztó munka az, négy-öt órán át, esőben, sárban, hideg éjszakában életveszély között keresni, kutatni egy jó barát után, a kiről azt hiszsziik, hogy a hullámok alatt fekszik az iszapba fulya, de nem tudjuk, merre ... Élféltájt, mialatt a gondtalan ifjúság a szupé-csárdás élveiben tombol, ujongva rakonczátlan jó kedvében — a halálból visszasírt, visszakényszeritett félig élő ember elkezdett reszketni. — Homlokán hideg izzadság csöpjei gyöngyöztek, — lassan olvadozva a hevülő arczán. A láz, melynek okvetlenül jönnie kellett, lecsukta a meredt szemeket, s feláldozta a nyelvet. Ajkai ideges rángatózásban mozogtak, de a hang, melyen szótagolva hebegett, dadogott, nem volt emberi. Ugy várták, ugy lestek, mit ukar mondani, de csak egy szó volt, mit megérteni tudtak: «a . . . ki . . . gyó!? Ez az egy szó görcsös zokogásba ejtette a kínlódó fiatal asszonyt. Oly bűnösnek, olyan nyomorultnak érezte magát erre a szemrehányó beszédre. — Mielőtt igazán vétkezett volna, lelkiismereti mardosások gyötörték. Honnan tudhatta volna ő azt, hogy szerencsétlen férje idegen «k igy óról» beszólt, a ki két paradicsomból űzte ki egyszerre. Csábos szavával, édes ölelései vei, kirántotta abból az édenkertből, melynek Évája, az ö szelid, angyali jóságú felesége volt, a kit ö nemcsak megcsalt, de meg is lopott; cselszövényeivel pedig belekergette a halálba, mikor ez az élet olyan szép. Nehezen eshetett annak a nyomorult embernek ez a keserves kiábrándulás; s még növelhette borzasztó küzdelmét annak tudata, ha ugyan lázas elme tisztán látni képes, hogy a megbánást semmibe sem veszi a kérlelhetlen itélő biró : a szívtelen Indái. Orvosi vélemény szerint a válság beállott. Ez a láz a válpont az élet és halál között; ha ezt átéli, akkor megél. Erős, egészséges, éptestü ember; de az egész éjjel fejére hullott hideg havas eső megviselte agyát. Ilyen szerencsétlen kalandnak biztos következménye: az agy velőgyulladás. Kegyetlen fájdalom az: Meg is ölte, még mielőtt a farsangi zajnak utolsó fölharsonását elnyomta volna a mélabús, dallamtalan «meaculpa!? A hamvazó szerdai első harangszó az ő «lélekváltsága» volt. Nem volt rossz ember az istenadta, csak szerencsétlen sors mostohája. Minden viszszásan sikerült neki. Azzal, hogy megnősült, szerencsétlenné " tett egy tapasztalatlan, szűzies lelket; hogy szeretőt keresett azzal önmagának szerzett veszedelmet: hanem a halálával helyre hozott mindent. Boldoggá tett egy szerető párt és megszabadult két kígyótól; attól a csábító asszonytól, a ki ugy sem Őt szerette, és lelkiismeretétől, melynek mardosása előbbutóbb utol érte volna. Az isten könyörületből büntet halállal, mert az Isten igazágos ! A bűn bünhődését csak az élo érzi. V. «JÓ AZ ISTEN!» Taraczki sokkal mélyebb sérelmet szenvedett, mint sem azt vér nélkül gyógyitni lehetne. — Kényszeritette Csikay bárót a lovagias elégtételre. A párbaj meg is történt. Taraczki avval a sértett jobbjával egy golyót eresztett a Csikay balvállába, hogy az majdnem félévig feküdt bele; s azután is örökemlékezetül egy czentiméternyivel magasabbra kellett öltönyei bal vállát vatáztatni, hogy ne tűnjék föl az a kis testi ferdesége . . . Nem is volt ő benne egyéb hiba, csak a rang és születési előny kevélysége. Az a szegény ember, kinek sem ősei, sem rangja nem volt, azzal a golyóval tekén is fön volt a főszékesegyházban. Tegnap este a föltámadás szertartásait vezette s ma, Husvétvasárnapján, nagy egyházi pompával fog pontifikálni s kiosztván a pápai áldást, szent beszédet mond. A húsvéti istenitiszteletek elvégzése után a palotában vendégtáblát rendez, melyhez a közös hadsereg tisztikarából többeket meghivatott. -— A herczegprimás az árvízkárosultaknak. Klempa poszonyi alispánhoz a herczegprimás a következő sorokban küldte el segítségét: «Tekíntetes alispán ur! A lapokból értesültem, hogy a Pozsony megyéhez tartozó Csallóköz egyes helyiségeiben a szegény nép között nagymérvű ínség uralkodik. Az ínséggel küzdők sorsának enyhítéséhez részemről is óhajtván járulni, az idecsatolt háromezer forintnyi összeget azzal küldöm tek. uraságodhoz, hogy azt az Ínségesek fölsegélyezésére alakult bizottságnak átadni szíveskedjék. Esztergom, 1888. márcz. 24. Herczegprimás Simor János s k». — Meszlényi Gyula szatmári püspök ur városunkból távoztakor nagylelkűségének szép adományával emlékét még áldásosabbá teendő, a helybeli jótékonyegyesület elnökéhez, mélt. Major István püspökhöz 100 forintot küldött, hogy ezt a helybeli szegények vigasztalására fordítsa. — Áldásunk kísérje a jólelkű főpapot díszes uj pályájára ! — Báró Hornig Károly püspök és kultusz miniszteri tanácsos a húsvéti ünnepeket, mint rendesen, ugy az idén is a primási palota vendége gyanánt városunkban tölti. — Az árvízkárosultak ügyét ő Eminencziája, a Herczegprimás annyira a szivére vette, hogy ujabban Tokaj városának is ötszáz forintnyi segítséget küldött. — A herczegprimás legújabban egy Budapesten építendő uj templomra, a Mária szive temploma építésére húszezer forintot adakozott. — A főszékesegyház díszítését a Herczegprimás a kupolával kezdte s most a főtemplom sanctuariumával és főhajójával folytatja. A nagyszerű díszítő muukálatokhoz már húsvét után két héttel fölállítják a főszékesegyház belsejében az állványokat s a díszítéshez nemsokára hozzáfognak. A nagy munkálatoknak egy esztendő lefolyása alatt el kell készülniök. Ezzel azután az egész főtemplom mennyezete oly fényesen lesz diszitve, hogy az esztergomi kemény leczkét adott ő méltóságának a lelki nemességből. Bizony az ember nem a bárónál kezdődik, hanem gyakran ott végződik s azontúl sokszor nincs más, mint az ur, a ki ép azért kisebb embertársainál, mert nagyobbnak tartja magát. A lélek, mert isteni szikra, «sak nemes lehet; s a mikor porhüvelyt keres magának, akkor még nem tudja, hogy az a test, az ö választott lakása, selyemben fog-e egykor járni, vagy munkás zubbonyban. A kiben nemes lélek lakik, az nemes ember, mig lelkére hallgat. Csikay báró félévi gyengélkedése alatt sokat tépelődhetett ezzel az eszmével, mert igaz, őszinte, nagyrabecsűlő barátja lett az igaztalanul bántalmazott skriblernek. A kölcsönös megbánás és az eltévelyedett közös barát sirja elválhatlanokká fűzte őket össze. A báró felcsapott közvetlen laptulajdonosnak, a szerkesztőségié pedig Taraczkit kérte fel. Ez a közeledés pedig csak növelte az űrt a bárónő esztelen rajongása és Taraczki ellenszenve között. TJgy eltávolodtak, hogy a mely arányban hűlt a kiábrándult asszony, annál kevésbé tartotta annak közellétét veszedelmesnek az ostromolt férfi. Szerencsétlen imádójának gyászos vége, a fiaskó és valami szégyenérzetféle termőtalajt készített a közönynek, a mi leghathatósabb szer a «kigyó»-méreg ellen. — — — A gyászoló özvegy egyetlen vigasza, egyedüli öröme a két kis gyermekben telt a mint nemes barátja Laczikáját és Czilikéjét nevezte, — sőt a világ nem is merte