Esztergom és Vidéke, 1888
1888-04-01 / 27.szám
ESZT1ÍRG0M, X. ÉVFOLYAM. 27. SZAM. VASÁRNAP, 1888. ÁPRILIS 1 HUSV IP ' Budapest, márez._30. A Megváltó ünnepét üli az egész keresztény világ. Azt mondják Krisztus fel feszíttetett, kiszenvedett, feltámadott és megválta bűneitől az emberiséget: ezt mondják a hivők. De a hitetlenek tábora haragosan kiáltja : Krisztus hiába halt meg, az emberiséget nem váltotta meg bűneitől, mert ma még undorabb vétkektől terhes az, mint volt ennek elölte. Ne vitassuk kinek van igaza, a hivőknek-e, vagy a hitetleneknek, hanem üljük meg keresztény áhítattal, társadalmi pihenéssel és családi boldogsággal, húsvétnak ünnepét. Mert napjainkban a keresztény egyházi ünnepek nem csupán egyházi ünnepek, hanem egyszersmind, sőt mondhatni, a mi atheistai uj világunkban, főként társadalmi és családi ünnepek. Midőu keresztény egyházunkat megálapitották, az ünnepek megszabásánál az egyházi szempontok mellett kétségkívül irányadó volt az a humanitás szempont is, hogy a munkában görnyedező emberiséguek biztosíttassanak oly számos napok, a melyeken a mindennapi munka, után fölszabadulva, tökéletes testi és lelki nyugalomnak engedheti át magát a megnyugtató vallásos elmélkedésnek. Kell birui a munkásnak pihenő órával is ; kell, hogy legyenek oly napok az évben, a midőn a lelketölő munka szünetel s az élet mindennapi terhe tói a szellem fölszabadni. Taposó^ unalombau járunk, saját életünket őröljük mindannyian, a kik a többé-kevésbé tövises életpályákon, haladunk bár rövid időkre is jól esik magunkat e gyötrő munkából kivonnunk. Kétségtelen dolog, hogy az emberiség, folyton előrehalad s nekünk és kortársainknak mindegyike bármily kis helyet foglaljon is el a társadalomban, részt vesz abban a munkában, mely az emberiséget előre viszi, de mi magunk a haladást alig veszszük észre s ugy vagyunk vele, mint az utas a vonaton, azt hiszszük, hogy mi nem haladunk, hogy mi veszteglünk s csak a szép vidékek, a nyugalomra intő berkek s a csábító ligetek mará&oznak el tőlünk. Az élet egy parforce-vadászaf, melynek pecl-je a születés s halalija a halál ; megpihenés e hajszában az — ünnep. Meg kell tehát becsülnünk az ünnepet, mert senki sem tudhatja, hogy mikor szólal meg halalira — a végitélet trombitája. TOLNAI LAJOS, Iparügyünk. Esztergom, márcz. 30. I. Az ipartestület elöljárósága az elmúlt évben 15 ülést tartott és az ezen 15 ülésben 97 határozatot hozott. Az ezen ülésekről felvett jegyzőkönyvekből mig egyrészt aa tűnik ki, hogy ezen ipar testület, daczára aunak, miszerint 1886. évi ápril |hó 11-én történt megalakulása Óta alig két évi múlttal dicsekedhetik, már is az ipar, terén működő s országos hírnevére emelkedő szakférfiak által elismerésben és kitüntetésben részesült, másrészt kitűnik az is, hogy az ipartestületi elöljáróság felismerve az ő hivatását, nem késett megragadni az alkalmat, hogy a helybeli iparosság érdekét tőle kitelhetőleg előmozdítsa. Ugyanis az Esztergom kir. városi ipartestület történetében mindenkor kiváló helyet fog elfoglalni azon kitüntetés, a mely az által érte, hogy az oly nagy fontosságú kérdésekkel foglalkozó és mult évi márezius, hó 25., 26. és 27-én Budapesten meglartott országos ipartestületi értekezleten a képesítéshez kötött mesterséget kiterjesztése tárgyában annak előkészítése és az országos értekezleten való előadására a kecskeméti rokon testülettel egyetemben nemcsak hogy az az esztergomi ipartestület jeleltetott ki, hanem azou megtisztelő bizalomnak is osztályosává vált, hogy ipartestületünk elnöke az orsz. értekezlet alelnökévé, jegyzője pedig rendes jegyzőjévé választatott. Méltán kitüntetésnek kell elismernünk, az ipartestületünk kebeléből kiküldött két képviselőnek azon bizalmi állásra való megválasztását, ha meggondoljuk, hogy ezen országos értekezleten 123 szaktestületuek körülbelül j 400 jelen volt megbízottja 33- ezer önálló iparos, 44 ezer iparossegéd és 18 ezor iparostanoncz érdekeit volt hivatva képviselni. Jelentésem keretén kivül esik annak bővebb ismertetése, vájjon az országos értekezlet a napirendre kitűzött 36 tárgyban miként határozott, mert hisz erről nemcsak az iparügyi szaklapokból, hanem a politikai napilapokból is bő tudomást .szerezhetett mindegyik. Maga ezen ipartestület niegbizottainak a képesítéshez kötött mesterségek kiterjesztése tárgyában tett javaslata, mely szerint a fazekas, takács, csapó, szitakötő, molnár, üveges és nyomdaipar a képesítéshez kötött mesterségek közé kéretett soroltatni; a legutóbb említett nyomdaipar kivételével, az országos értekezlet által egyhangúlag elfogadtatott s méltán adhatuuk abbeli reményünknek kifejezést, hogy az országos értekezletnek ily egyhangú kívánsága felsőbb helyen meghallgatásra fog találni. Emlékezzünk régiekről. (1.7Ő5. Rév-komáromi Halászok.) Mivel a vasárnapot az Ur, Isten a maga tiszteletére rendelte, azért mindnyáján a halászok szombaton esve éjfél előtt haza jönni — ha széltől, vagy mástól meg nem akadályoztatnak, tartoznak, és a vasárnapot megüljék ! a ki pedig jöhetne és meg nem jőue, s elmaradásának más helyes okát nem adhatná és a czéhnek hiréro leune, ha öreg halász 2. forintra, ha koczás 1. forintra büntettessék a czéhnek ládájába. 5. A mely halászlegény, czéhbeli hal ászmester lenni kívánkozik, az magát a ezéhmester előtt jelentse a végett ós legelsőben is jelentő pénzül a czéh ládájába 1. forintot tegyen le, azután becsületes születését, három tanuló izJsstcrpniísTíiíkelárczája, Feltámadunk! Zendül az ének. Az örök-élet kútfejének, Eg és föld háladalt rebeg. Nincs már a lélek sírba zárva, Hitünk van a feltámadásba', Bár testünk' féreg őrli meg. Megtörve a halál hatalma, A feltámadás diadalma A mi Húsvét ünnep-napunk : Mert a mi bennünk lélek, eszme, Az él örökké s nincs elveszve. Alleluja ! Feltámadunk! SZ. KOVÁCS SÁNDOR. SENGÁ-NAK. (Költemény prózában.) Nem is olyan régen, mikor az ég és a föld még kemény tusát vivott, viruló arezod igézetétől menekülve, — megbocsáss ! — kerülni akartalak, kedves csintalansággal megakadályoztál abban ; te maradtál s találkozánk. Beszédes ajakad csak annyit mondott: „Magát vártuk . .'. .!" Azóta a küzdő felek békét kötöttek. Sokáig tartott a harcz, de rövid volt az alku. A szebbik fél kezdte, tehát épen megfordítva, a mint az emberek között szokás. Kiuyitotta gyönyörű kék szemeit, végig mosolygott legyűrt ellenfelén, leoldá jógpánczélait, hogy erei újra csörgedezzenek, azután felébieszte suttogó szellőjével s elküldte túszul legszebbik angyalát — a Tavaszt. . Magát vártuk! . . . * És ő meghozott mindent. Itt a mosolygó nap, itt vannak mezőnk virágai, vidám dalt zengenek az erdők, kedvesen enyeleg az illatos fuvalom, megjött az élet, az öröm, a vidámság s meghozta — féltett egészséged is. Magát vártuk ! . . . * Meghozott még téged is Feltámadásnak magasztos ünnepe. Légy üdvöz ! — De váljon vágyai és reményeinekébredését is jelented-e? .. .Oh, ragadjátok fel akkor őt pajkos amorettek a titkos- édes álmok uj hónába, és zengjétek neki arany tubátokon : Magát vártuk ! . . . * De ejtett-e valaki már szót, bármi szentet és malasztosat, mit a kaján felebarátok meg nem szentségtelenitettek volna ? Legyen hát néma az ajak, s beszélj helyettem kis virág, ha majd először látod, köszöntsd te napsugár, ha először csókolod halavány arezát, te súgjad fülébe édesen illatos fuvalom, s te csattogd feléje epedőn bánatos fülmüle : „Magát vártuk . . .'' D'APE. ÜHL. 10 AZ ISTEI. Eredeti beszély: RÁCZ ISTVÁN-tói. (Hatodik folytatás és vége;) II. rész. A FÉRFIAK SZERELME. Taraczki kezében kettéroppant a toll, s az a tulipán szemöldei fölött vésztjóslólag kezdett pirosodni . . . Lassan, mintha mérsékelni akarná kitörő haragját, állott fel székéről : — Ha gazdámmal — jól megnyomta a szót — akar ön beszélni, akkor, mivel ö elutazott s megérkezésének határideje nagyon bizonytalan, jó éjt! A megindult nagy ur hirtelen megfordult, s egy lépésnyi közelbe állva meg, nem is tudott beszélni, csak a fogai közül sziszegte : — A «Csillag* az én zsebemből hizik, 8 nem tűröm, hogy kétes ekszisztencziák az én zsíromon henczegőkké felfuvalkodjanak. Taraczki fölemelte jobb kezét, félre nem érthető jelentőséggel mutatva az ajtóra. A báró megsuhintá fölcsavart lovagostorát és végig vágva a fölemelt jobbon, kielégített önérzettel ment át a megfenyített szolgalélek lakosztályába. — A bárónét akarom látni — szólt köszöntés nélkül s találomra haladt előre. A Taraczki szobájában, az ő ágyában félig vetkőztetve feküdt a keresett, sápadt arczczal, mozdulatlanul. A felhevült ur a félhomályban csak azt látta, hogy az ő méltóságos neje egy parvenü szívességét vette igénybe; vagy talán még azt sem látta; mert mintba józan eszének utolsó maradványát azzal az ütéssel verte volna el felfortyant agyából, végleg elvesztette arisztokratikus hidegvérét, külömben a takaró fölött nyugvó jobb karját élettelen nejének nem rántotta volna meg ami3 r i vandal kíméletlenséggel. Az okozott fájdalomra szivesavaró szisszenéssel ijedt föl a bántalmazott oly rémülten tekintve férje arczába, mint az áldozat a kigyó ölelése közben. — Maga fájdalmat okoz nekem. Oh, hogy lehet olyan kíméletlen, mikor olyan fáradt vagyok?! — s azzal visszabanyátlőtt párnáira. Ekkor lépett be Taraczki, sápadtabban mint betege. Ajkai körül rángatózott a szégyen és a düh, mégis elég férfi, volt az önmérsékletre. — Mindenekelőtt szót sem az odaát történtekről. Most pedig, miután elég sajátságos módon avatkozott jóakaratú intézkedéseimbe, hallgasson reám, báró ur s ha mindent tud, intézkedjék, hogy a bárónőt hazaszállíthassa. Én még inkább óhajtom, hogy a bárónő ittléte titok maradjon. Egyet lélekzett, hosszasat, nehezen és újra kezdé. — Ma délután, jobban mondva, az esteli vonattal jöttem meg a fővárosból, megbízatásom sürgős volt, azért siettem haza. A hid beszakadt előttem. A szerencsés véletlen épen arra az óriási jégtáblára fektette a szerencsétleneket, mely vésztőket okozta. A sötétben nem ismertem meg kié, de mert siettem, hogy még este itthon lehessek, azonnal révészeket fogadtam. A sötétség oly mérvben vastagodott, tömörödött, hogy embereim az első evezőcsapásnál megtagadták a szolgálat3t. Háromszoros díjazás Ígéretére mégis bátorságot erőltettek magukra s egy hatalmas istálló-lámpás világa mellett neki indultunk a bizonytalanságnak. A megszorult párák, az a két szegény ló, oly keservesen nyöszörögtek, hogy embereimmel utánuk eresztetém lélek vésztőnket s kevéssel a sarkantyú fölött utolérve a hidra ugrottam s azon ájultan elterülve, félholt állapotban találtam, méltóságos ur! az ön nejét, a bárónét. Ezzel merően a szeme közé nézett. Az a néma szemrehányás ennek a megbántott jóltevőnek a szemeiből, a megbánás szégyenpirját kergette a hirtelen haragú főúr arczába. — Ottan aztán — folytatá Taraczki — a szegény állatokat sorsukra hagytam, ugy M a i számunkhoz másfél ív melléklet van csatolva.
