Esztergom és Vidéke, 1888

1888-03-29 / 26.szám

ESZTERGOM, X. ÉVFOLYAM. 26. SZAM CSÜTÖRTÖK, 1888. MARCZIÜS 29. MP.O.IRLEHIK METENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. eg*»8'.' 6VH» fél évre . negyedévre líLOI'T/NTKSI A 1! Egy szám ám 7 kr. 6 frt - kr. 3 frt — kr. 1 frt ">0 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZElMT-ANNA-U'l'CZA SZÁM, tiuvá M l:i.p »/.<»! 1 nitti réx/.tít illnt/í közleményei' knl'leinl'ilc. KIADÓHIVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 1331- SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, n, nyilHérbe szánt köz­lemények, előfizetési pón/.ok és iérlaniátásftk infézondíík. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIRO.MTÉSKK #|j MAGÁN-llIRDKTKHEK I szóiéi l(H) H-zóijí — fit 7ő kr.: »"M'g;ílla|io(l,-is szerint legjii­J00-200 ig . I fit őO kr.: : lányosabban közöltetnek. 200-ÍÍOÜ-ig . 2 frt 25 kr.;': ííély"gdij : : !0 .kr. NYII/ITUR sora 20 kr. A magyar vidék. Esztergom, márcz. 28. (k. I. dr.) Óriási küzdelmekbe ke­rült, mig a magyar irók Budapesten néhány évtized alatt irodalmi közép­pontot bírtak teremteni. Kisfaludy Ká­roly és kortársai azonban nem harezol­tak hiába. Budapest lassan-lassan iro­dalmi központtá emelkedett s mikor az egyesitett magyar szellemi erők meg­erősödtek, már csak idő kérdése volt, hogy Budapest minden tekintetben az ország kÖzpontjává^p^BSsék. Félszázad óta van napirenden,' ez a mozgalom, melyet olyan fényes siker koronázott, hogy most már világvárosi álmokkal ringatjuk lelkünket. Budapest nemcsak a kormány, nem­csak a törvényhozás, de az egész ország legdédelgetettebb városa. Nincs az a legújabb vívmány, mely áldozatokra való tekintelek nélkül rögtön polgári jogot ne nyerne s nincs az a találmány, melyet a főváros hosszabb ideig nélkü­lözne. Oda vau concentrálva a magyar tudomány, a magyar irodalom, a magyar művészet, a magyar ipar és kereskedés, a politika és hadügy, szóval minden, a miért fonállani jogunk vau s a miért lelkesedni élethivatásunk. A mily mértékben gyarapodik az ország szemefénye, szép fővárosunk, .annyira visszamarad a magyar vidék. Po­zsonytól Kolozsvárig s Kassától Fiúméig nagyon sok kiváló magyar városunk van, • de egyikben sem lüktet nagyvárosi élet, hanem valamennyiben bizonyos vérsze­génység okozta bágyadtságot találunk. A magyar provinczia a főváros ro­vásara hanyatlik s míg Budapesten majd minden utczának meg van a maga modern fölszerelése s kiváló tanerőkkel működő iskolája, addig sok vidéki nagy városban elmaradott kulturális tényezők­kel kell találkoznunk. Érzi és látja ezt mindenki. Buda­pesttel versenyezni képtelenség. Minden kulturális érdek a kor legmagasabb színvonalára emelve Budapesté s a mi azonkívül van: magyar tudomány, ma­gyar irodalom, magyar művészet, az alig jön komolyabb számba, mert rá van ütve a vidéki elmaradottság bélyege. (xunyos mosolylyal kiséri a főváros a vidék olyan fajta mozgalmait, melyek az emelkedettebb szellemi élet körébe mernek hatolni. Ez a szó «vidéki», majdnem egyértelmű a fővárosi ember kifejezés tárában ezzel a fogalommal, hogy «szűkkörű», «korlátolt», «képte­len*. Ha könyvet ir valaki a vidéken, nagyon kitűnő termésnek kell lennie, hogy Budapesten is észrevegyék s né­hány kegyes megjegyzéssel tudomásul vegyék. Ha képiró vagy képfaragó tűnik fel a vidékről, az nem érdeklődést, ha­nem mosolyt kelt s gyanút támaszt már előre is. A vidéki szellemi élet minden nyilvánulása tehát nyílt elő­ítélet alá van vetve, melytől szabadulni képtelenség. A fővárosi sajtó vajmi keveset törődik az érdekesebb botrányokon és rendőri eseményeken kivül a vidéki létérdekkel. Legnagyobb lapjainkban sokkal nagyobb néha a hymenhirek rovata, mint a vidéki érdekeknek szentelt közleményeké. A vidéki sajtó pedig szűk határok közé lévén átkozva, nem emelkedhetik soha­sem országossá. Van tehát jó fővárosi hírlapirodalmunk, de nincs országos sajtónk. Maga a fővárosi sajtó is tel­jesen kifejezi azt a viszonyt, melyben a főváros áll a vidékhez. A magyar nemzet mindene a fő­városban van összehalmozva. A főváros művelődési forrásai valóban összeha­sonlitathatlanok. Mig a vidéken alig lézeng a szellemi élet, addig a főváros­ban már majdnem külön társadalmat alkot a társadalomban a fölösleges emberek száma, a kik a proletariátust gyarapítják. Mig a vidéki szellemi élet munkásai közt aránytalanul sok az el­avult és hasznavehetetlen elem, addig a fővárosban egész légiót képez a ki­tűnően végzett tanárok, orvosok és technikusok száma, a kik hivatásuktól egészen eltérő foglalkozás után kény­telenek látni, hogy tisztességesen meg­élhessenek. Mit kivan tehát a magyar vidék első kulturális érdeke ? Egy kis friss vért a fővárosból a rokkant vidéki értelmi munkások helyébe, a kik nem a mostani művelődési szel­lemet képviselik. Kivan azután ugy a kormánytól, mint a törvényhozástól több rokonszenvet az eddigi mostoha mellőztetésért, melyért különben soha­sem jajdult fel, mert hiszen a főváros felvirágoztatásáról volt szó. Addig, mig a nemzet életereje nem izmosítja meg a vidéki életet; addig, mig a magyar városok közt meg nem oszlik a versenyképes intelligenczia és jólét: addig a magyar vidéki s a fő­városi élet egymásra hatással nem lő­het s addig a nemzet művelődésében mindig jelentkezni fognak a fogyaté­kosság és egyoldalúság ismert kórjelei. Gazdasági levél. (Altalános gazdasági kiállítás N.-Kőrösön.) Budapest, márcz. 28. • Az országos magy. gazdasági egyesü­let a Pestmegyei gazd. egyesülettel, a földmivelési minisztérium támogatása N.-Kőrös város hozzájárulásával, f. é. május hó 19. 20. és 2l-én egy nagyobb szabású gazdasági kiállítást fog Nagy­Kőrösön rendezni. E kiállítás gazdasági mozgalmaink terén egy uj rendszer inaugurálását jelenti. Eddig ugyanis a gazdasági moz­galmak szétszórtan, különböző helyeken ás időkben tartattak, ami ugy a gazda közönség részvételét nehezitó meg, mint a kiállítókat is elkedvetlenité, mert sokszor ismétlődve s emellett kis kör­ben mozogva tömérdek költségeket há­rított reájuk anélkül, hogy a keresott gyakorlati eredményeket csak némileg feltalálhatták volna. A nagy-körösi kiállítás egy üdvös kezdeményezést képez e téren. Ezen gazdasági mozgalom ugyanis felöleli az összes ez iránybaui tevékenységet s egyesíteni fogja a kö­vetkező mozzanatokat: 1. Országos - -részben helyi jelleg­gel - fog ott lókiállitás, katonai ló­vásár és lóverseny tartatni. 2. A nagymélt. földmüvelés-, ipar­! és kereskedelmi miniszter engedélye izJsílcrjoiiiísHÉlírcíaji JQ AZ IS TEL Eredeti beszély: RÁCZ ISTVÁN-tól. (Ötödik folytatás.) II. rész. A FÉRFIAK SZERELME. A futkosó vérszomjas tigrisnek erre a szóra gyökeret vertek a lábai. ' —• Mit ? mit vitt el ? kit vitt el ? — Az én nyakékemet (a mi megér tíz­ezer forintot) kérte el a te feleséged tő­lem, hogy azt az egy hiányzó gyémántot betéteti nekem. Annak az árán mehetnek akár Amerikáig. • Bérey olyat ütött marokra szorított Ök­lével a saját homlokára, hogy helyrezök­kent tőle szerelmi mámortól kavargó agy­veleje. • — Nem fognak elszökni, én mondom. Nem engedem, hogy megcsaljanak, meg­lopjanak. Még ma visszahozom őket. Ezzel indult minden teketória nélkül az ajtónak. A kigyó elérte czélját. Ádám belehara­pott az almába s a csutkája a torkán akadt. Gyönyörködött annak fuldoklásában. De ennél még többet akart. Elővette a leg­veszedelmesebb fegyvert, a hizelgést. Tet­szelgő emberek achillesi sarka a hiúság. Keresztnevén nevezte. — Emil! — szólitá vissza — csönde­sedjék. Az asszonyt nem szabad bántani, a férfi a bűnös mindig. A nő gyönge, in­gatag jellem. Szive nagyobb az eszénél, szerelme a becsületérzésnél. Tudom magam­ról. Nem vagyok-e én is áldozat, a te szép szavaid áldozata? No, jer vissza, te Othello s gondold, hogy te itt nálam Jágó vagy. Elitélsz-e engem, hogy engedtem forró es­dekléseidnek ? Itt én vagyok az áldozat és nem panaszkodom, megadom magam az én zsarnokomnak. A te feleséged is olyan ál­dozat, hanem a csábitója, az kétszeresen bűnös, mert alattomossága mellett testi­lelki jóbarátod volt. Megosztottad vele ke­nyeredet és ö szellemi fölöslegének hum­bugjával kötözte be becsületes szemeidet, hogy ne lásd, mikor lopja meg kerted leg­kedvesebb gyümölcsfáját. Nagy szónok az asszony, mikor saját ér­dekeit védi. A bárónénak érdekében feküdt, hogy ezt a felbőszített károsultat utána vigye a tol­vajnak, a kitől csak azt irigyelte, hogy nem őt lopta el. Mert őrülten szerette azt az embert, a ki szerénysége és lármátlati fér­fiasságával annyira fölötte állt kedvesének. Mint a macska simult a megcsillapodott dühöngőnek még mindig hullámzó, hörgő mellére s édes erőlködéssel húzta maga a duzzadt párnáju pamlagra. Es a gyáva férfi ismét kedvesévé sü­lyedt a cselszövő démonnak s forró csókok­tól kábultan, szentül hitte a szökési mesét. Annyi lelki ereje sem volt, hogy saját helyzetét mérlegelni képes legyen. — Ugy! ugy! jól teszed .. .én is veled megyek ! Az ölelés már nem nyújtott elég élve­zetet, a bosszú édes kéjére szomjúhoztak mind a ketten. Egyiknek sem jutott eszébe-az Isten, a ki végez, mig az ember csak tervez . . . II. AZ ISTEN MINDENHATÓ. Ezen a napon hamarább esteledett. Nyugotról aczélkék felhő terült a téli tájkép fölé, lassan emelkedve keletnek, melynek alja violaszinböl bronzveresbe élén­külve olvadt egybe a föld peremével. Oly­kor-olykor egyes szürke foszlány szakado­zott le az óriási sötét ernyőből, az aztán szédítő rohammal kavargott, gomolygott előre, hozván magával szélkorbácsot és vi­harostort, melyekkel bőszült méregtarajo­kat vert föl az ugy is haragvó pulykává puffaszkodott folyó hullámfodros hátán. Az uszó jégtáblák ördögi tánezot jártak a le és felszökő fodrozatokon s mintha párosá­val kotillont akarnának tánczolni, minden kanyarulatnál fölágaskodnak s egymás mellé élőkre állva bukdácsolnak az utánok sikamló nagyobb tábla alá. Ez 'aztán fölemelkedve amazok alsó nyomásától s óriási bukfen­czet vetve rohan az ostromolt hid jégtörő­jének s ezer darabra törve, magával viszi az oszlopzat elejét is. Az emberek ijedten rohannak le a rozoga alkotmányról s a mérnököt ostromolták ezer kérdezősködéssel. — Meddig birja még ki? Eldől-e ? Mi lesz velünk ? — Jobb, ha eldől — szólt a keserű vi­gasztalás. Ha igy megy a zajlás s a hid fentartja a jégtáblákat, holnap minden lakos hideg lábvizet vehet a padlása ablakából. Ugy elszörnyüködtek a meztelen igazság hallatára a jó emberek, hogy szinte kedvök lett volna egyet lódítani a megrongált építményen, hogy menjen már az útból. Egy pár elszántabb ember a hid alatt a partról hosszú lándsákkal böködte, lök­döste a jeget, hogy neki ne menjen a ré­vész ladiknak, miből a révészek a vizet la­pátolták ki. Szükség lehet erre nemsokára. Bizony, ilyen Ítéletidőben, ilyen bolon­dul csavargó vizikigyó hátán — minő ez a máskor jámbor folyóvíz — istenkísértés ilyenkor járni, de még nagyobb volna a hidra rálépni, úgyis már vagy kétszer oly erősét roppant, hogy púpos tevévé rokkant a dereka. Karfáiból . egyik olyformán csügg alá, mint törött hidszárny, mig a másik égnek meredt intó'jelül: ide ne merj jönni! Es mégis ! Két hintó sebes vágtatva közelgett a két parton a hid felé. A túlsó még csak a tá­vol ködében, hanem az innenső fogat lo­vainak lába már ott dobogott a szélső hid­deszkán. Egyszerre húszan akaszkodtak a kere­kekbe, könyörögve, fenyegetve, egymást túlkiabálva fülsiketítőén : — Oda ne merjen menni, ha élete ked­ves. Ott hagyja a fogát. Le.kocsis a bakról. Le is rántották és fejük fölött kézről­kézre dobálták hátrafelé. A bentülőkre nem. gondolt senki. A gyeplöszárat tizen is .rángatták, de a ló elibe egy sem mert menni,,inert látták azt az óriási jégdúczot, mely őrült sebességgel rohant a hid felé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents