Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 103. szám

A második agglegény igy szól :

— Sohase szerettem a magamét. Nem érdemes ilyen embernek megliázasodnia. Legföljebb csak nyolczvan eszíendős korában, a mikor már egészen higgadt.

A harmadik ezt irta :

— Nem szeretett engem még más feliérszemély, mint egy pékinas, az is azért, mert mindennap borravalót kapott.

A negyedik igy pályázott:

— Nem birlam eddig komolyan felfogni a nőket. Talán azért maradiam magamra. Helyzetem azonban elég komoly, mert már a tizenhetedik takarítónő elcsapásánál tartok. Még ezeket se bírom elég komolyan venni.

Az ötödik igy sóhaj!olt :

— Apám nyomdokait követem, a ki szintén garszon hihetett, mert nem hagyott rám egyebet adósságoknál.

A hatodik még pajkosabb volt :

— Merő nagylelkűségből csaptam fel garszounak. Iskolatársaimat nem vagyok képes megtagadni. Már az iskolában is mindig megkönyörültem rajtok. Az igaz, hogy mindig hálátlanok voltak. De minden éremnek két oldala van. Van azért még hála is, elismerés is. Született házibarát vagyok.

A hetedik pedig igy sopánkodott:

— Nem találtam eddig még olyan nőt, a kiért félesztendőnél tovább érdemes lett volna lelkesedni. Sokat keresgéltem azt, a kinek rabszolgája szerettem volna lenni, de sohase találtam egyebet czifra tói letteknél és azokban libnskáknái. Már én csak megmaradok kísérleteim mellett s nj év napján kezdek a huszonkilenczedik médiumon próbát tenni. Nálam eddig mindig ka- tzenjammerrel végződött a szerelem.Mert a nektár rendesen nem volt az igazi.

íme az elkárhozottak nyilatkozatai. (A magaméra nem merek rámutatni.)

Mint. a klnbb titkára, karácsony estéjén fogok referálni arról az uj adóról, mely lényegesen meg fogja változtatni észjárásunkat. A jövő évben behozzák az agglegények adóját. Nagyon bizonytalan, hogy a másik kará- csonyfátalan karácsonyon már megma- radunk-e heten ? AUCI N

A régi jó időkből.

(Mesteremberek czéhbcli régiségei)

Nincs oly csekély tárgy, mely, ha jó művész kezébe kerül, hasznos és kellemes nem lehetne. Ilyenek a régi czéhbeli rendszabályok — articulusok — is, melyek nemcsak tudósok, nyelvészek s történelemmüvelőknok szolgáltatnak becses anyagot, hanem élvezeted és haszonnal olvashatja akárki is; mert .összehasonlítván a czéhek régi állapotát a jelenlegi ipartestületekével, kitetszik honfitársaink egy becses része gondolkozásának s életmódjának idő folytán lett megváltozása és szemünkbe tűnik az a nagy különbség, mely a régi mesterember s a mai iparos, a régi mesterlegény s a mai iparossegéd és végre az inas s a mai iparos ta- noncz közt mutatkozik.

Először is azt látjuk, hogy a régiek nem kis súlyt fektetlek a bő vendégségekre, ízletes ételekre és jó italokra s hogy ezeket a czéhbe beveendő uj mesterektől nagyon is megkövetelték. Látjuk azután, mily szoros engedelmességet és illendő magaviseletét tanúsítottak a mesterek és legények a czéhmester és a czéhszabályok iránt, arról sem feledkezvén meg, hogy minden mesterember (okos embernek mester a neve, mondja a példabeszéd) a maga mesterségét serényen és lelkiismeretesen űzze, nehogy a vevők valamiképpen megcsalat assanak és ezáltal valamely becstelenség h áram ölj ék az egész czéhre. Ezen okból nemcsak oly remekek készítésére kötelezték a mester-jelölteket, melyek által mesterségükben jártasságukról tökéletesen meggyőződhessenek : hanem még nem csekély büntetéssel is sújtották azokat, a kik rossz munkával a vevőket terhelni merészelték.

Ámbár tehát egyrészt az ő némely, jelen korunkba nem illőnek tetsző felfogásaikat furcsáknak találjuk is, midőn p. o. ők az emberséges és becsületes emberek társaságából készek voltak kizárni az olyant, a ki csak egy kutyát, vagy macskát, avagy disznót pálczájával megütött: mégis más részről kénytelenek vagyunk többféle rendeléseiket, p. o. a szemérmetesség, engedelmesség, tisztesség és a valóságos jó munkák készítésére vonatkozókat nemcsak hasznosaknak, de tiszteletre, sőt követésre méltóknak is tartani.

Néhai Csaplovics János ügyvéd s a Schönborn grófi család uradalmi korín á 11 y zója a « Tudományos Gy üj tómény » 1825 évi folyamában több régi czéh- szabályokból kivonatokat közlött magyar, latin és német nyelven, amint t. i. eredetében találta. Ennek nyomán közlendőm én is a következőket és pedig legelőbb a magyar nyelven Írottakat, azután a más nyelviteket magyar fordításban.

(1569. Pozsonyi és győri fazakasok.)

Minden szolga reggel korán 4 órakor az munkához fölkeljen és estve

7. órakor az munkától megszűnjék. Hogyha egy fazekas mesterlegény átal- jában fogna munkálkodni, annak száz fazéktól tiz pinze járjon; hetedszaki boráért följebb neki hat pinznél ne adattassék. Vasárnapokon és ünnepnapokon asztal fölött egy-egy ital bor adattassék nekik.

(1585. Nyitrai vargák.)

Egy pár sarut vagy szokernyét válthassák hetvenhét bécsi pinzeu vissza.

8. pont. Meg van hagyva és rendelve, hogy egy szolgának és legénynek egyheti munkájáért nem több, hanem csak tiz kr. fizettessék. Azon felett minden ósaru fejeléstől egy bécsi pénz adatas- sék neki. 13. Amidőn kaptár vagy táblát küldeud a czéhmester a többihez és olyankor valamely mester maga házánál nem találtntik s azután maga cselédjétől tudósittatván az Táblának vagy kaptának hordozásáról, az czéhbe nem menne, az olyan egy font viasz- szal tartozik. 15. Hogy senki a mesterek közül lóbőrből sarut mivelni ne merészeljen, egyébiránt az olyan vakmerő maga mesterségének elvesztésére bűn tetőd jék. Épen ily értelmű szabályaik voltak a brezovai vargáknak is 1709. évről.

(1652. Verebélyi mészárosok (Barsmegye.)

13. Minden mestorlegény, aki az öreg

— Ez nagyon csinos név — jegyzé meg Garral. — No de természetesen még hozzá kellene tenni valamit.

A mi engem illet, e tekintetben ugyan r.em vádolhatom sorsomat.

És végre — folytató. Xavér a nélkül, hogy hallgatott volna barátjára.

De még nem fejezte be mondani valóját, midőn kitárultak a Saint-Germain-des Prés ajtai és azokon a hívők sokasága özönlött ki.

A két barát elhallgatott.

A fekete koldus megkezdte a kéregetést.

Olyan mozdulatlan volt az az ember, mintha csak ébenfából faragták volna.

Majd mindenki megkönyörült rajta és nyújtott neki valamit.

Xavér kihajolt a baleonon és mintha a lelke szemeibe szállott volna, olyan különösen égtek azok.

— Ott volt-e ő a vecsernyén? — kérdező egész halkan Carral.

— Ki ? — kérdé Xavér, mig arcza elpirult.

— Na, már megint titkolózol ! Jól van. Kár is volt kérdenem, hisz épen ott jön «ö.»

Xavér még jobban kihajolt. E pillanatban a templom lépcsőjéről egy szép lányka lépett le, olyan imádni való egyszerűséggel, mely hódit és melyet leirni nem lehet.

Közvetlen utána a társalgónő jött. Amint a fiatal hölgy a fekete koldus elé ért, egy pénzdarabot adott neki. A fekete koldus mosolygott.

Ekkor a leány lopva a balcon felé né- zatt és pir futotta el arczát.

»Szereti! — gondoló magában Carral.

Xavér akaratlanul összekulcsoló kezeit.

Blowter mistres, ki mint majd minden kitűnő társalgó nő, természetesen angol — a légbe merengett — de csak azért, hogy az időjárást vizsgálja.

Az ég, mely egész nap derült volt, beborult és már nagy csöppek kezdtek hul-ani.

A angol nő nagyon félelmes arczczal tekintett ide-oda.

Csak egyetlen egy bérkocsit födözhetett fel a társalgó nő szeme, de ez a kocsi a piacz túlsó részén állott, hozzá pedig a kocsis mélyen aludt a bakon.

— No, szépen állunk — mondá halkan : Carral — mig Kumbrye kisasszony egy

társalgóim kíséretében az isteni tiszteleten van, addig mostoha anyja, a marquise asszony, hintájával a városon kívül jár, és Yalées Alfréd ur, mostoha apjának, a mar- quisnak cabriolettjében megy sétálni.

No de ez már nincsen rendén .

A marquis és leánya utasítva vannak, hogy vagy gyalog menjenek, vagy pedig fogadjanak maguknak bérkocsit.

A leányka a kapu alá sietett, mialatt Blowter mistrés, hosszú britt lábait mozgásba hozta a bérkocsi felé.

v — Bocsáss meg, kedves barátom — mondá Carral — ha távoznom kell kissé.

Carral a szobába vonult.

A tömeg eloszlott. Csak a fekete koldus állott még a templom előtt.

— Heléna, édes ! . . . — suttogó halkan Xavér.

A leányka föltekintett s minthogy Xavéron kiviül mást nem látott a baleonon, azt mondta félénken :

— Dia este találkozhatunk . , .

De épen akkor döczögött a hölgy felé a bérkocsi és ő semmit sem értett a leány szavaiból.

A leány újra elhallgatott, mert a mistres megérkezett a hin tón.

A bérkocsi ajtaja kitárult, a szép fiatal hölgy belépett, azután tovadübörgött.

Xavér haragosan kiáltotta fel :

— Alit is mondhatott? Mit is mondhatott ? Az az átkozott kocsizörgés ! . . .

— Azt mondta, hogy «ma este találkozhatunk» — hangzók föl a koldus mély hangja.^

— Köszönöm, köszönöm jó ember ! — válaszoló Xavér.

— Kinek köszönsz valamit ? — kérdé Carral, a mint visszatért.

Xavér megfordult. Az a szomorú kifejezés, mely azelőtt homlokára volt Írva, vég- kép eltűnt onnét és helyette vidám mosoly környezte ajkait.

— Senkivel sem beszéltem — válaszoló. De azért annyit mondhatok, hogy ma este nem lehetek társaságodban, mert a Rum- brye hotelbe kell mennem.

— Yagy úgy ? ! — jegyzé meg Carral.

— Meghívást kaptam.

— Balga ember vagy, barátom ! — mondá Don Juan megnyerő jósággal, melyben azonban mégis volt valami pro- tectori hang.

Te mindig titkolózol előttem és a diplomata szerepét játszod. *

De tudod-e azt, hogy én még legrejtettebb titkaidat is jobban ismerem, mint magad ?

Te egy olyan hölgyet szeretsz, a ki születésénél fogva, jóval fölötted áll.

Xavér homloka megint beborult és ajkairól eltűnt a mosoly.

— Ez nagy merészség tőled ! — tévé hozzá Carral.

— Ugy-e azt akartad inkább mondani, hogy bolondság! — válaszoló keserűen Xavér.

— Nem, barátom, én azt mondottam, hogy ez csak nagy merészség! Játékod nem jól áll, de azért azt mégis meg lehet ám nyerni !

— Istenem, ha gazdag lennék ! — sóhajtó Xavér.

— Ugy-e, az akkor mindjárt több lenne egy tromffal a játékodban ?

Ami különösen előmozdítaná czélodat, nem volna más, mintha oly neved volna, mint például az enyim.

— Te nagyon szerencsés vagy, Carral !

— No, csak úgy félig-meddig illik rám ez a szép szó. De ha egész Francziaország- ban is a legszebb neved volna, még akkor is mindig nagy akadályba ütköznél.

mesterek kezébe adja magát, elsőben is az ő tudományának és mesterségének mutassa meg próbáját illyetónképpen : f. i. hogy az ökröt, a nyakán lefüggő húst megmetszvén tisztán és egészen késsel ölje meg, annakutána két darabra tudja osztani. Hogyha ki ezt nem tudná, a ezéhnek ládájába két forint büntetéspénzt tartozik lefizetni. 20. Hogyha történnék az öregli mesterek közül valamelyik eltökéllett szándékból, vásottságból (becsülettel szólván) kutyához bottal avagy más eszközzel i ütne ugv, hogy megdöglenék a kutya, az olyannak azután a ezéhben lenni becsülete ne legyen, emberséges embernek se tartassák. 30. Az szolgalegények, midőn a ezéhben az mesterek eleibe bémennek, illendő becsülettel a süvegüket levegyék és szokás szerint való köszöntéssel köszönjenek a mestereknek. Mikor az articulusok elolvastatnak, figyelmetesen hallgassanak az oFvasásra. A czéhből pedig kimen- véii a mesterek előtt el ne menjenek. Ha ki az ellen cselekednék, tehát a ezéhnek ládájába 2 tallért tartozzanak fizetni. Akkor tehát fölötte nagy büntetés volt az illemtörvény áthágására kiszabva, egy szabó legénynek, mint a következőkből kitünend, csak 12 pénz heti bére lévén.

(1640. Füleld szűcsök.)

Legények héti fizetése 25. pénznél feljebb ne menjen s. a. t.

(1625. Pozsonyi és győri takácsok.)

Mesterremek egy szövőszéket tartozik újonnan felverni és egy sámlás mizért az mester fonálból az kinél dolgozik munkáloszik — bevonni ily okkal,

! hogy az mív az mesternek meghmarad- jon, hogy aztat felkészítéssé és hemsára bévonja és egy kis Ilimet, úgymint a kigyófutást egy keszkenő végében vétek nélkül szőjön, s. a. t.

(1656. Losonczi és füleld csizmadiák.)

Ha vagy saru. czipellősnek a belső talpát bélelné ó talpalattal, legyen tiz pénz büntetése. Item: ha két ellenkező folt, avagy toldás lenne egymás- mellett a munkának felső részén, vagy oldalán, legyen érette 6 pénz büntetés, di inutroque : 12 pénz. Item : ha

— Es mi ez az akadály ?

Carral hangja elkomolyodott.

— Xavér, neked egy halálos ellenséged van — szóla ő — a ki hatalmas, befolyásos ember és a kivel soha ki nem békülsz. Nem mondhatom meg a nevét . . .

— Halálos ellenségem volna ? — válaszoló a fiatal ember — olyan ellenségem, a kivel soha meg se békülhetnék ?

Kedves barátom, én soha senkit sem sértettem meg. Nekem nincs ellenségem.

Don Juan már megbánta, hogy ilyen beszédet hozott föl és mosolyogva mondá:

— Sokat, nagyon sokat mondottam. De mi közünk hozzá?

Egy kis segítség sokat tehet. Elakarod-e fogadni szolgálataimat ?

Yalóban te azt hiszed, hogy valami melodráma hősével találkoznál.

Nem barátom. Csak olyan emberről beszéltem, a ki nem szeret téged. És ez az , egész.

— Es ki ez az ember ?

— Valóban ezt már nem mondhatom i meg. Tehetnék azonban igen érdekes szo[- - góbitokat.

De amint tudod, engem szívesen látnak i a Rumbrye hotelben, azt is tudhatod,, hogy egy idő óta már nem voltam ott...

Carral kis szünet múlva folytató:

— Nem cselekedtem helyesen. Most) újra érzem a hiányát összeköttetésemnek,, most megint reményiek, mert ha erős akaratunk van baráti szolgálatokra, akkori mindig kínálkozik az alkalom.

Xavér megragadta barátja kezét és erősen megszorította.

— Derék ember vagy édes Carral barátom ! köszönöm jó indulatodat, és aján—j lataidat elfogadom. De ha már valakinek« életbevágó szolgálatot kínálunk, akkor meg kell ismerkednünk a szivével.

És te még nem ismersz engem.

— Ismerlek ! ismerlek kedves barátom ' — kiáltó fel Carral.

Ismerem történetedet, sőt még többet ií