Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 88. szám

E példák mutatják, hogy a szív-, képzésre mily "befolyással van az apai ház, annak legelső benyomásai.

De csakhamar a különféle iskolák veszik át a gyermek nevelését, kezdve az óvodákon és gyermekkerteken, föl a magasabb iskolákig. Mit látunk itt ?

Hát bizony itt is gyöngén állunk a szivképzés dolgában ; sőt már-már nagyon rosszul.

És e tekintetben az újabb iskolai nevelesi és oktatási rendszerek nagy, igen nagy hibában szenvednek.

A tudásra, a tanításra lévén minden súly fektetve, nagyon téves irány kap lábra az emberiség nevelésében.

A tudás fájának átka már is termi, még inkább gazdagabban fogja tennem átkos gyümölcseit, ha a szivképzést, a nemes érzelmek fejlesztését továbbra is úgy elhanyagoljuk, mint eddig. Ha ennyi üres szivű, de tele fejű embereket fogunk nevelni.

Az ész fej lesz lés ben elkövetett hiba vagy hiány mindenkor felhasználható, esetleg önképzés által is pótolhatók a hiányos ismeretek. De a szivképzés rossz iránya örök nyomokat liágy az érzőtehetségben.

A szivképzés módozatairól beszélni itt részletesen, térhiány miatt lehetetlen.

Csak a figyelmet akartuk fölhívni reá, hogy család és iskola tegye meg e tekintet ben kötelességét és a vallás szivképző befolyását ne zárja el a gyermek szivétől öntudatosan vagy öntudatlanul : mert ha azt akarjuk, hogy az életben a, szép és nagy dolgok véghezvitelére hivatott szív ilyeneket hozzon létre, akkor azt előbb szivünk, lelkünk teljes odaadásával kell fogékouynyá, nagygvá nevelni.

Nagy eszű üres szivű vagyis szívtelen emberek az emberiség átkai.

Jószivü, habár kevesebb értelmi fejlettségű emberek mindenha az emberiség jótevői voltak.

A mely nevelés a szivképzést nélkülözi vagy száműzi, az emberiség romlására tör.

A nagyszombati Simor-árvaház.

188G-Ík esztendőben Nagyszombatban egy oly nevezetes intézetet alapított és nvi.oft meg országunk első főpapja Simor János, mely ritkítja párját az országban.

Az érseki árvaház ez, melyet nagy érsekünk kétszázezer forinttal örök időkre megalapított, hatvanezer forinttal pedig fölszerelt és Sz - Vincze leányainak ügyes és szerető vallásos gondozására bízott.

*

* , *

Nagyszombat, városának, — mely a török pusztítás századaiban vendégszerető leg befogadta az esztergomi főpapot és főkáptalanját, s ma napig is az esz ergomi főinegyének egyik diszvárosa, e Nagyszombatnak egyik legszebb pontján, a gyönyörű érseki finevelő intézet tőszomszédságában, a Simor-ufcza élén (ezt az ulczát a hálás város 1ÉS0. október 28-án nevezte el a nagy főpap jubileumának emlékéül) emelkedik ki az építészetileg is csinos érseki fin-ár- valiáz. Homlokzatán szoborművek vannak, homlokzata 8 ablakkal a másik utczára néző részén 16 ablakkal bir. Az egész épület egy nagy emeletes négyszög, melyben 40 helyiség van (teres nagy szobák, termek, gyönyörű kápolna) az árvák rendelkezésére.

Valamikor központi papnövelde volt és az esztergomi seminarium tulajdonát képezte. E.től Simor bibornok megvette és nemes czóljára nagy költséggel átalakította, berendeztette és fölszerelte.

Az egész épület I860 négyszög méter terület tesz ki, ide nem számítva a szép tágas folyósokat, lépcsőházat stb.

All pedig a ház földszinten 16 szobából, megfelelő helyiségekkel, u. m. kamarák, ruha és fehérnemüek raktára, éléstárkonyha- és egy roppant ebédlőből.

Az emeleten pedig hat hálóteremből, két vendégszobából, két nagy iskola, két nagy munkateremből, két betegszoba, ápolószoba; azután a nevelő-apá- czák lakosztályából. Végre egy gyönyörű tágas kápolnából, melyben naponkint tartatik istentisztelet.

Mindenütt egyszerű nemes ízlésű berendezés, példás tisztaság, rend és pontosság. Nyolczvau árvára van berendezve. .Árvák Esztergom egyházmegye területéről fognak be vétetni következő módozatok mellett :

Folyamodhatik minden árva az egyházmegye területéről, de csak a kinek mindkét szülője elhalt, teljesen vagyontalan. Az ilyen fölvételek iránt a folyamodványok egyenesen a magas alapitó, ő Főmagasságához küldendők. Fő figyelem az egyházmegye néptanítóinak árváira van fordítva, kik számára a magas alapitó 10 helyet tartott fönn.

Az árvák, ha megfelelő kornak, kivétel nélkül a városi iskolákban járnak. Igen csinos egyenruhájuk vau. Télen barna posztóból nadrág, mellény és zubbony, sapka, ezüst zsinórral, zöld és piros selyemmel átszőAen. Nyári egyenruhájuk szürke koczkás nyári szövet, egyenlő szalmakalapokkal.

Sétálni és templomba közös istentiszteletre a nénikék vezetése alatt mennek.

Megható jelenet látni, mily bensőleg ragaszkodnak ezek az árvák az ő néni- kéikhez, kiket «kedves testvérinek czimeznek.

A felebaráti szeretetnek ezen meghaló csarnokából az árvák hálás kebleiből és mindnyájunknak elismerő ajkáról őszinte ima száll a nagy alapitó jólétéért, az Éghez. Sok ezren imádkozva kérik naponkint az egek Urát, boldogítsa hosszú élettel áldott szivű szolgáját, Magyarország első főpapját, az «Árvák Atyját» !

*

* *

Nálunk Magyarországon már az első szent királyok szeretettel gondozták az árvák ügyét. Már sz. István király törvényeiben gondoskodik az árvákról, azoknak gondozását az egyházra bízván. A magyar főpapok pedig szent István utasításai szerint, mindenkor szivükön hordták az árvák és elhagyott gyermekek ügyét. Kitűnik ez régi zsinatok adataiból, zárdák és káptalanok alapítványaiból, okleveleiből.

Hazánkban újabb időben Pázmány Péter a nagy prímás volt az első, ki szegény gyermekek neveléséről intéze- tileg gondoskodott, még most is fönnálló nevelő-intézetet alapítván Nagyszombatban.

A hazánkban alapított nevezetesebb árvaházak közül első volt az, melyet Mária-Terézia királynő alapított Nagyszebenben 1765-ben. Később a nagyváradi Salamon kanonok által alapított.

Továbbá a veszprémi, melyet néhány veszprémi kanonok alapított; a zsolnai, Vurum József nyitrai püspök által lön alapítva 1833-ban. Egerben a Foglárféle, egyszersmind nevelő-intézet; Budapesten a József fiárvaház, József nádor tölgvógyúlása emlékére polgárok közadakozásából alapítta'ott, ma már tőke vagyona több mint 200,000 frtra rúg. Nevezetes még Budapesten az «Erzsébet árvaház,» leány-árvák számára alapítva, alaptőkéje 100,000 frt, védnöke Erzsébet királyné.

És Simor János bibornok nagyon megérdemli azt a jelzőt neve előtt, hogy «árvák atyja,» mert nem csak hogy Nagyszombatban eme nevezetes árvaházat alapitolta, megnyitotta, fölszerelte és füntartásáról örök időkre gondoskodott; de szülővárosában is alapított egy ilyent 100,000 frttal azon nap emlékére, hogy az isteni gondviselés különös kegyelméből püspökségének 25 éves jubileumát ünnepelte.

Midőn aztán Székesfehérvár városa egy nagy köszönő küldöttséget menesztett ő Főmagasságához, hogy azon fejedelmi adományt megköszönje, melyet szülővárosa árváinak adott; a jó főpap válaszában ezeket mondotta a küldöttségnek : «Életem egyik legboldogabb napja vala, midőn szülővárosom iránt mindig érzett ragaszkodásomat, annak árvaházára tett alapítványommal bizo- nyitha tani.»

A nagyszombati érseki árvaház alapítása is egy nagy emlékhez fűződik.

Simor bibornok, 1886. okt. 28-án érte meg azt, hogy pappá szentelteté- sének ötven éves jubileumát ünnepelhette és ünnepelte az egész ország is.

Isten iránt érzett örök hálájának kifejezésére, az Istentől vett sokszoros jótéteményekért, magát a szerencsétlen árvák iránti gondoskodással akarván meghálálni — ez intézet ezen nagy szívből eredő hálának lesz maradandó emléke !

A NŰKRÖL S A NŐKNEK.

Szerelmes az, ki félt.

Kölcsey.

*

A szerelem mindent pótól s a szerelmet

Nem pótolja semmi.

Petőfi.

*

Oh nő, hate meg bírnál érteni,

Ha volna lelked oly rokon vele,

Minőnek első csókodnál hivém,

Te büszke lennél bennem s nem keresnéd Kívül a boldogságot körömön ;

Nem hordanál mindent, mi benned édes Világ elé s mindent, mi keserű,

Nem tartanál fel házi tűzhelyednek.

Madách.

*

Nőtlen ember szerelme Csak virág a kalap mellett.

Petőfi.

*

Szép dolog a szívnek boldogtalanért is

epedni. Vörösmarty.

*

Szerelemféltök vagyunk va'amennyien. Nemcsak, mert az, ki egy egész szivet ad s joggal egész szivet kívánhat vissza e

vagy vésve. Ivérdezék tőlem, hogy kész volnék-e hitemtől elválni s szegény anyámat elhagyni? Mintha a szív nem ugyan azon áhítattal imádná istenét a te templomodban, mintha az emberiség külön istenekkel bírna. Úgy tudom, legalább lelkem úgy sugalja. hogy mindnyájunk felett egy isten uralkodik, ki oly tiszta jóság, hogy a külsőségek őt igaztalanná nem teszik. És az anyai szeretet; ismerlek, de ismerem magamat is, nem fogod kívánni, hogy anyámat, azért mert állhatatosan ragaszkodik ősi hitéhez megvessem, de még ha kívánnád sem tehetném, nem tudnék hálátlan lenni iránta, kinek életemet köszönhetem. Azt mondják: kitagadnak, oh tudom, hogy első tettük az leend, de nem azért, hogy engem sújtsanak, hanem azért, hogy bátyám gazdagodjék. De legyen úgy. Nekem nincs szükségem vagyonra, a tév- utak ez örvényére, nekem csak a te szerelmed kell, abból pedig ki nem tagadhatnak, mert az az enyim.

Ha tied leszek, megátkoznak !

Hát engedi-e az isten, hogy foganatja legyen az átoknak ? . . . Azt mondja dúsgazdag bátyám, a ki engem vagy önömért akart férjhez adatni, vagy nkább eladatni, hogy neked adósságaid vannak ; meglehet, nem tudom, de azt tapasztalául, hogy a legnagyobb adósok azok, a kik lelkűkkel a — pokolnak tartoznak.

Mondják nem szeretsz ! vagy igazabban meg akarják tagadni a nap világosságát, én erre mit sem felelek, mert nekem még a védelem is kínos lenne. Csak az istent arja kérem, hogy e részben soha se kelljen se magam, se mások előtt védővé lennem !

Sokat szenvedek, de nem azért, mert bántanak, hanem azért mert téged rágalmaznak, becsmérelnek .. .

Anyámat a ma esti vonattal várom, mit hoz ő szenvedő lányának, mit ád fáj da 1 - dalmaimra, azt még nem tudom, de félek, igen félek.

Sajátságos órákat élek. Épen azoktól kell leginkább rettegnem, a kiktől a legtöbb jót kellene várnom. Oh ha ismernéd anyámat, nem is hinnéd, hogy mennyi jóság van benne és hogy mégis mennyire nem tud magának határozott állást kivívni, bátyám önző akarata előtt.

Bátyám tegnap Szegedre utazott, ma fog anyámmal együtt visszatérni. Ez utazását is boldogságunk rovására teszi, de még is jó, hogy elutazott, legalább láthatlak. Délután három órakor a lánczhidnál leszek, egy órám a tied és hiszem, ez az óra uj erőt ad a dac«olásra.

Addig is isten veled ! Ölel

szerencsétlen, de általad boldog EMMÁD.»

Miklós a kijelölt órában a hid előtt sétálgatott, nemsokára egy kocsi állott meg, melybe Miklós pár szökéssel benn termett.

A hídon át a gyönyörű budai hegyek felé hajtattak.

— Emmám — kezdé Aliklós, midőn a lányka mellé ült — te sokat szenvedsz, könnyes szemeidet, bánatos arezodat látva, •akaratlanul is meg kell átkoznom azon perezet, midőn először megláttál.

— Miklós, az istenért, ne beszélj igy !

— Igen, igen, átkoznom kell, mert szerencsétlenné tettelek, mert nemes szived nem érdemelt ilyen boldogtalanságot, mi vagy most és mi lesz belőled ? Hervadt virág — és kiért, érettem, ki meg nem érdemeltelek !

— Miklós, Miklós ! Mily másként gondolkozom én, a gyönge leány; valóban nem csodálkoznám ha megőrülnék, hiszen gyönge teremtésnek hívnak, különösen akkor, midőn látom, hogy a férfin, ki azért született, hogy daczoljon, kinek élete nem más, mint elszánt küzdelem, most a talán nem várt akadálynál megtörik. Ali másként gondolkozom én ! lásd én áldom a perezet, melyben megláttalak, de százszorosaiban áldom azt, melyben megszerettelek ! Szerelmünk fensége csak fájdalmunkban tündököl ; fáj lelkemnek, hogy az emberek annyira romlottak, hogy az erényt nem képesek a bűntől megkülönböztetni. Lelkem fájdalma azonban boldog fájdalom, hisz magamhoz méltóért szenvedek és fájdalmam közös a tieddel, egymást szeretjük és egymásért szenvedünk.

— Te drága gyöngy vagy Emma és az is maradsz; de most beszéljünk jövő nkrői.

— Hagyd- abba — vágott közbe Emma — és légy meggyőződve, hogy ez ébren fog bennünket találni. Lásd, mióta szenvedek, oly gyermekies sejtelmeim vannak és sejtelmeimet még álmaim Sis erősitik ; az éjjel álmodám : egy nagy kertben valók, reád várakoztam, nem jövél ; a kertben nagy virágágyak voltak, bámultam az egymást csókoló virágokat, irigylém sorsukat, a miért oly szeretettel tűrik egymást, nem úgy, mint az emberek, kiket az önzés s az előítélet választ el. Ekkor megzendült az ég, a táj sötét lett, vakító villám fénye czikázott mellettem, nevedet kiáltám, a viz zúgását messziről hallottam, később siri csend lön, szemem világát visszanyerem, körülnéztem s ah 1 a mit akkor láttam, azt sohasem fogom elfeledni: lábaim alatt virágok helyett csúf kígyók ficzkándóztak, a táj vad szirtekből állott, én egy szédítő örvény előtt álltam, még egy lépés, még egy mozdulat s veszve vagyok ; a viz zúgása a sziklák közt visszhangzott, de ez a zugás különbözött a szokottól, inkább vad kaczaj volt. Emma e szavaknál könnyekben tört ki és Miklós felé hajolva, töredezett hangon susogá: Ugy-e borzasztó álom ? Hátha jövőnk képe ...

— De lásd — szólt újra Miklós — jelenünk is oly sivár, oly vigasztalan, s ha magunkat tisztán a végzet szeszélyeire bízzuk, a jövőtől mit sem várhatunk, — tennünk kell valamit. Anyád ellenzi egybekelésünket, én tudok egy módot, akaratodtól függ, egy szavadba kerül és néhány óra múlva túl leszünk határainkon s ott künn boldog jövő vár reánk. Eljösz velem, Emma ?

— Al iklós, hová gondolsz ? előbb mondám, a férfi akkor nagy, ha a rámért csapásokkal daczolni tud. Megbocsátom szándékodat, mert szerelmed sugallá; de tudnál-e becsülni oly nőt, ki önméltóságáról megfeledkezvén, ilyesmire vetemednék. Csak azok szöknek, kik megszűntek tiszták lenni, az ártatlanság elnyomható ugyan, de azért