Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 85. szám

közeli rokonsága. Kossuth Lajos ugyanis Meszlónyi Terézt vette feleségül, az uj szatlnnári püspök nagynénjót, kinek bátyja, Meszlényi Rezső pedig Kossuth Lajos testvérét, Zsuzsannát vezette oltárhoz. így rokonosodott össze Kossuth a Meszlényiekkel. Meszlényi Gyula még csak kis Deák volt, mikor ezek a nagy családi események végbementek.

A politikával egyébként nem igen foglalkozott. Rendesen azok közé a fő- papok közé tartozott, a kik a zajosabb politikai eseményekkel szemben csak a szemlélődés álláspontját foglalják el. Annál többet törődött azonban egyházi és iskolai ügyekkel. Igen valószínű, hogy mint főrendiházi tag is ezen a kenyéren marad, habár olyan romok szónoki tehetséget visz oda, mely nemsokára az első főrendi főpapok sorába fogja őt emelni.

Életrajzi és hagiographikus müvekben dúsgazdag könyvtárában szívesen búvárkodik, de irodalmi foglalkozásra nem igen jutott érkezése. Egyetlen könyve, a melyet irt, inkább vallásos kegyeletének, mint irodalmi munkásságának gyümölcse. Meszlényi Gyula szívesen löl használta ugyanis szabad idéjét utazásokra, igy Német-, 01 úszás Francziaországot nagy passzióval tanulmányozta. Midőn Lasalettet meglátogat! a, vallásos kegyelete egy kis munkában nyert kifejezést, mely 1846- ban ilyen czim alatt jelent meg : «A

fájdalmas Boldogasszony megjelenése Lasalette-ben.»

Becses könyvtárán kivtil két más specziális gyiij eménye van elhelyezve szalonjaiban. Az egyik gyönyörű kagylókból ál1, melyeket nagy örömmel mutogat látogatóinak, a másik azonban már unieuui a maga nemében. Meszlényi Gyula évtizedek óta szenvedélyesen gyűjtögette a különféle szent ké- pecskéket, melyek többnyire az ima- könyveket szokták ékesíteni. Ezekből a szent képecskékből eddigelé több mint tízezret gyűjtött és rendezett össze.

Az élete teljében lévő uj szatlnnári püspök magas, szálas termetű, mintHay- nald, de izmosabb és erőteljesebb. Mikor az esztergomi főszékesegyház czerimo- niárius kanonokja volt, általános feltűnésben részesült az idegenek részéről, a mint a díszes egyházi menet élén haladt s a templom főhajóján keresztül az impozáns papi sorokat vezette és rendezte.

Van benne valami szertartásos, még

a magán életben is, a hol egyébként inkább szellemességeivel és nyájasságával hódit.

Hangja erőteljes és zengzotes. Mint egyházi hitszónok azok közé tartozik, a kik a szellemes franczia formákat követik. Egyházi beszédei nincsenek is ősrégi sablonokból összerakva. Minden szava újnak, melegnek és lennészetes- nek látszik, mikor eleven példázásaival a modern (Hétből meríti anyagát s minden mondata lebilincsel, mikor a történetet s a hagyományokat szólaltatja meg.

Mint társasági cmler a legkedvesebbek közé tartozik. Ha egy-egy pap- szentelő ünnepen vagy jótékonyczélu tánczvigalmon nyivánosan megjelent, soha senkinek se szegte kedvét, sőt fokozta, a mint lehetett. Apró tréfákban szellemes ötletekben mindenütt gazdag volt, de mikor adakozásra került a dolog, akkor akart leggazdagabbnak látszani minden hiúság és feltűnés nélkül.

A mi jót tett eddig a szegényekkel, azt sohase kürtöltette ki. Nemes szívű ember volt ő mindig teljes életében, a ki inkább kereste a jó emberek társaságát, mint a püspökséget, melyet most elfoglal.

A herczegprimás egyik legkedvesebb emberé.ől válik el, mikor Meszlényi Gyulát szatlnnári püspökké szenteli.

De a magyar püspöki kar egyik legkedvesebb tagját fogja az országos közélet nemsokára ünnepelni Meszlényi Gyulában, az uj szathmári püspökben.

KŐRÖST LÁSZLÓ, dr.

Aranymisés plébános.

(Marczellfalvi MARCZELL ÁKOS.)

Nem messze innen, ott, hol a csacsogó Garam lassú egyhangúsággal terül el széles medrében, zöldelő hegyektől koszoruzva áll egy kis falu. Ebben a kis faluban ápolgatja az igaz szeretet lobogó mécslángját Marczellfalvi Marczell Ákos, ki most ünnepli hiveí, barátai s ismerősei körében félszázados áldozári jubileumát. A derék magyar pap 1813. mácz. 17-én született Kis- Udvarnokon Pozsonyniegye.bem Atyja, M. Marczell Zsigmond, ki a vidék egyik leggazdagabb halászmestere volt. Az elemiek elvégzése után a kis Ákos az ottani tanító s a szerető édes anya buzdi tá sá.ra tanul mány ai n a k folyta tása végett Szerdahelyre, majd később a gym- nasialis iskolák végett Pozsony-Szent- Györgybe s innen Magyar-Óvárra küldötte, honnan az iskolák sikeres elvégzése után a szerető édes anyja ösztönzésére és saját szive sugallatát is követve az esztergomi egyházmegye növendékpapjai közé folyamodott, hova felvétetvén, a philosophiát Nagyszombatban vágezte. Már ekkor feltűnt nyiL esze, igazi odaadó szerei ote s egyenes jelleme által, a többi társak közül. A theologia elvégzése után 1837-ben október 26-án felvette az egyházi rendeket s mint segédlelkész Nyitramegyébe tétetett Pobedinbe, hol igazi lelkesedéssel s ifjúi tűzzel hirdette az Isten igéjét s terjeszt ette a magyarságot. Innen Pozsouymegye, Pallos községébe, majd Vágujhelyre helyeztetett át, mint segédlelkész, hol tiszta jelleme s becsületessége által fellebbvalói bizalmát megnyerve, az akkor megürült prépost- ság administrátorává neveztetett ki. Rövid ottléte után Hochenroller kgnő Nyitra-vicsapi plébánosnak hivatja, hol gondos lelkészkedése közepette érték a szabadságkarczot megelőző hullámzások. Lelkésztársa a mostani muzslai plébánossal, a jó Saagky Vendellel együtt terjesztették a magasztos eszméket az életben úgy, mint a szószéken s mikor az akkori főispán br. Vécsey, a megye közgyűlésén tartott hatalmas gyújtó beszédeikre figyelmessé téve, otíhónukba is kutatott s rá jött, hogy mind a ketten otthon is készítik a népet a nagy napokra, az elfogatási parancsot kiadta, de mielőtt végrehajthatta volna, Saaghy Vendellel bizalmas figyelmeztetés után elhagyva lelkészi állását s híveit az Isten véghetlen oltalmába ajánlva, sietett a kesergő haza védelmére. Egy álló hétig pinczében töltőt'e az időt, elrejtve Nyitráu s csak ezután sikerült neki a felkelő seregbe szökni, hol Nagy Sándor ezredénél tábori lelkész lett. Szeged és Szöregnél vivőit csatákban ott volt s mikor innen az ellenfél túlnyomó ereje által sánczaik- ból kiszorittattak, katonáit buzdítva, lelkesítve, a sereggel ő is Temesvár alá vonult, honnan kisebb csatározások után Erdély felé igyekeztek. Itt érte őket a szomorú hir. Itt hullattak könnyet Világos felett. Itt borult el szemeik előtt a láthatár. S a hulló könyzápor között mondottak egymásnak búcsút s elindulva uj hazát keresni túl a tengeren. Ő nem ment a menekülőkkel, szive nagy volt. Talán idegen földön, más ég alatt, a bú is kétszeresen nehezedett volna lelkére. A ki ismeri őt,

bizonyos lehet benne, hogy ha talán el is bujdosott volna, ha látta volna a hazájából délre vonuló darvakat s hallgatta volna a tengor partján a négy folyam partjairól bujdosó szellő zokogását, ha szive nem repedt volna meg, felemelte volna vándorbotját s vissza tért volna oda, hol apái nyugosznak, hol nemcsak élni, de halni is tanították a hazáért s hol minden fűszál elhalt baj társak vérétől párolgóit, minden kis domb egy-egy‘ temető volt, hol a hazáért elhaltak aludták nagy álmaikat, de hol minden a kivívott diadalokról beszélt.

A Tisza kiöntése ép menekülése közben találta s egy álló napig vízben gázolva értek Szeged mellett egy faluba., hol lovát a falu kovácsa nyomorultan eltulajdonitá s gyalog bujdosva, mint az üldözött vad, sietett régi otthonára, Nyitra-Vicsapra, hol akkor más administrator volt, ki szinleg örömmel fogadta a szegény, hazátlan bujdosót, de alig hajtotta fejét nyugalomra, hogy egy heti kínos fáradalmait kipihenje, az admmistrátor éjnek idején, lopva Lipótvárra ment, feljelentette s másna)), mikor misézni indult volna, a templom ajtajánál elfogatott s 12 fegyveres őr kíséretében Lipótvárra, majd később Pozsonyba vitetett, hol eleinte halállal akarták sújtani lángoló hazaszeretetét, de közbenjárás folytán kegyelem utján három évi súlyos várfogságra ítéltetett s Olmützbe vitték, hol Hegyi Enoch s egy lengyel származású szabadsághőssel egy kazamátába záratott. Eleinte terhes volt a rabság s a súlyos Iá néz viselése, de csakhamar megnyugodott sorsában s sokkal jobban fájt szivének mások hántása, mint az ő rabsága. Nyílt szivűsége folytán fellebb valói szeretetét megnyerve, szakáescsá léptették elő s mint ilyen ha főzött, súlyos lánczaitól megszabadult. Egy folyosón volt vele elzárva Ghyczy Kálmán, Zámbély, Barsi József, Varga Pál s Rómer Flóris, kinek lakótársairól, a szelíd sikló-kigyóról s a csiripelő verébről, melyet «lucskos Katiczá»-nak neveztek el, nem egyszer emlékezik meg a jó öreg. Ilyenkor könnyek gyűlnek a szemébe. Vájjon a múlton merengve fakadnak-e a drága gyöngyök ? vagy a jelen sajtolja azokat szeretettől sugárzó szemeibe? Ki tudja? Hátha mind a kettő.

Három évi börtön kiállása után szabadon bocsájtatott,. Szabad volt mint

moly, de igen nyájas férfi volt és nap- barnitotta arczárói meglátszott, miszerint életének javát Isten szabad ege alatt töltötte. 0 maga vezetett uj hivatalomba és atyailag beavatott teendőimbe, megígérvén, miszerint mindig kész örömmel szolgáland tanácsaival. A szívélyes fogadtatás még fokozta örömemet és teljes odaadással függtem uj hivatalomon és főnökömön. Megtudtam tőle, hogy van neje és egy szép, fehér «tubiczája» — igy nevezte egyetlen leányát — kik most a fürdőben vannak, de nemsokára hazajönnek, mert a «határzáráskor*» itthon akarnak lenni. Erről a «határzárás»-ról a cselédség nagyon sokat beszélt. «Ilyenkor — igy mondá az öreg gazda — nagy ünnep van az egész faluban. Midőn az aratógazda behozza a határ kulcsát, a nagyságos igazgató ur nagy lakomát rendez az összes cselédségnek és aratóknak. Maga a nagyságos asszony kedves lányával lejönnek közénk és velünk esznek, isznak, tánczolnak. A tánezot az igazgató ur kezdi meg a legszebb marokszedő lánynyal, utána a nagyságos asszony az aratógazdával, a kisasszonyka pedig kiválaszt a legényseregből egyet és azzal olyan aranyosan járja el a csárdást, hogy még! Tavaly még velem is tánczolt az eszemadtalelke. Bezzeg irigykedtek is rám az úrliak, kikre rá se nézett; pedig mint a Juczi szobalány mondta, mindnyájan bomlanak utána, többen meg is kérték már, de ő mindnyájukat kikosorazta.»

—.—,-----* „Hiitárzárás4, „hat.irkulcs átadása“ igy nevezik némely vidéken azt az időt, melyben az aratás és nehordás véget ér.

Mély elmerengéssel hallgattam végig a jó öreg fecsegését, ki azt hitte, hogy az ő elbeszélését kisérem oly nagy figyelemmel. Pedig dehogy ! Mit is érdekel engem lány, asszony, mulatság ! Engem csak egy lény érdekel, de haj ! hol van az ? hol fogom megtalálni ? Pedig kell, hogy megtaláljam, legyen bárhol.

— Es csakugyan megtaláltad, nemde ?

— Meg biz én ; de kérlek, ne háborgass ismét, mindjárt végzem. Szépen folyt az aratás és hordás. Egy szombat reggelén azt beszélte az öreg gazda, hogy ma jönnek haza a nagyságos asszonyék. Este, á mint az igazgató irodájába mentem, prin- czipálisom, mint rendesen, nyájasan fogai dott és meghitt holnapra ebédre, hogy mint mondá, bemutasson nejének és lányának. Köszönettel fogadtam el a meghívást ék másnap a kitűzött időben ott voltam az igazgató lakásán. Az igazgató fogadott és bevezetett a fogadó terembe.

— Nőm és lányom, — Farkas Dénes ur, uj gazdatisztünk.

Kedves barátom ! Ha nyári időben bősz- szantartó forróság és szárazság kínozza az embereket, ha a földműves hetekig néz sóvárgó > zeniekkel a tiszta kék ég felé ke^ zeit tördelve, vájjon nem pillant-e meg csak tenyérnyi felhőcskét is, mely legalább reményét táplálná; ha körülnéz tanulságos munkáján, mely úgy látszik, mind hasztal lan volt; ha látja mezőségén a lekonyult száraz kalászokat, a nap hevétől elperzselt J vetéseket, csak egy-két nap még és ha a |jó Isten nem könyörül a vidéken és jó | termékenyítő esőt nem bocsát, úgy' vége I mindennek ; ha a szegény gazda előre

borzadva a félelmes jövőtől, midőn kedveseinek még a legszükségesebb falatot sem nyújthatja ; ha fáradt testét kipihendő, lefekszik nyughelyére, hol rémitő képek nyugtalanítják álmát és hirtelen egy kedves, édes zaj üti meg füleit, kedvesebb, édesebb és boldogitóbb ezen hang valamennyi zenénél, a természet hangja ez, mely teremtményein könyörülve, üdítő esőt bocsát a tikkasztó földre ; oh ki volna képes leírni azon érzeményeket, melyek a szegény gazdát ezen hang hallatára elfogják ! hol van ecset, mely ezen ember örömsugárzó arezvonását megörökítené ! Nem ! ilyen iró, ilyen festő nem létezik, nem létezhetik. — Ilyen helyzetben voltam én, barátom, midőn igazgatóm lányát megpil- lántottam. Mert az a lányka, kiről oly sok szépet és jót hallottam, nem volt más, mint . .

— Csak nem a te fehér angyalkád ?

— De biz ő volt testestől-lelkestől, csakhogy sokkal szebb, mint akkor. Tisztelettel vezettem kis kezét ajkaimhoz és azt véltem észrevenni, hogy keze remeg, a miből azt következtettem, hogy ő is megismert engem. Ebéd közben a mama fürdői élményeit beszélte el, én és Piroska — ez a kis feleségemnek neve — nem mertünk egymásra nézni. Ebéd után bementünk a vendégszobába, hol az asztalon különféle csecse-becse tárgyak : albumok, emlék- és imakönyvek feküdtek. A háziasszony engedőimével lapozni kezdtem a könyvekben. Egy szép, kis, elefántcsont táblába kötött imakönyv különösen lekötötte figyelmemet.

— Mert bizonyára sejtetted, hogy ez az övé ?

Felnyitom, hát képzeld csak, mit talál" tani lapjai között ?

— No, hát valami szép Mária- vagy más szent képet, minőkkel a kis lánykák imakönyveiket ékíteni szokták.

— Dehogy szentképet! Ama néhány gyöngyvirágszál volt, melyeket egykor a fehér angyalka hajába tűztem.

— No lám! hát csakugyan ő is szere- f tett téged; oh be boldognak érezhetted magad, be nagyon lüktetett szerelemtől lángoló szived, midőn ezen ártatlan száraz virágocska azt súgta feléd, hogy : szeret! Kebledre szorítottad, csókokkal halmoztad el, nemde azt a drága kincset, már mint azt a száraz górét — akarom inon dán fi azt az aranyos, gyémántos gyöngyvirágot.

— Te jegesmedve, te csak gúnyolódjál! Minek is beszélek ily megrögzött bűnös * előtt mennyországról, paradicsomról és angyalokról. Látom, hogy megátalkodott nő- gyülölő vagy és sohse fogsz szeretni.

— De kérlek, édes Danikám, csak foly- tasd, hisz oly örömmel hallgatlak, úgy osztozkodom örömödben, akárcsak én beszélgetnék az én kedvesemről — ki sohse volt.

— «Hát hallgass tovább. Midőn azt a gyöngyvirágszálat megpillantottam, kivettem tárczámból azokat a nefelej ts*szálakat, - melyeket utolsó találkozásunkkor a fehér angyalka elejtett és észrevétlenül a liliom mellé csúsztattam. — Ezután az igazgató, ki mindennap jobban-jobban megszeretett, i gyakran meghitt magához. A mint egyszer az egész társaság ismét a vendégszobában együtt volt, én az imakönyvet vettem ko- ’ zenibe és ott találtam a két virágot, a liliomot és a nefelejtset, egy rózsaszínű