Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 71. szám
nagyszabású terjedése évről-évre több és több jelesül képzett erét keres, a ki iatolligenczia dolgában kiállhassa a versenyt a külföldről idekerült s meglehetősen boldoguló hasonló kenyerű elemekkel. Biztos és gondatlan pálya a papi és katonai is. Mind a kettő rátermettséget, hivatást föltételez. Igen érdekes azonban, hogy mig a szegény felvidéki tót tan lók nagy mohósággal lepik be a papi pályát s szívós szorgalmukkal odahaza csakhamar erős nemzetiségi pozicziókat teremtenek maguknak, addig magyar növendékpapok száma még mindig nem oly túlnyomóan erőteljes, hogy a tótságot le bírná győzni s ki tudná szorítani makacsul meg!ártott bástyáiból. A katonai pálya, mely napjainkban már nemcsak kivételes tisztességet, de aránylag igen jó megélhetést is biztosit, még mindig nem olyan kecsegtető, hogy a magyar fiatalságot erőteljes versenyre tudná összetoborzani egyéb idegen elemekkel szemben, a kik minden boldogulásuk mellett is nem keresik a mi r-okonsze n vünket. Nagy és még mindig betöltetlen missziója van a tudományosan képzett magyar gazdának. A magyar föld még mindig több kenyeret nyújt nekünk, mint a magyar ipar vagy a magyar kereskedés, mely még nem vált egyenlő rang'n nemzetiéti tényezővé a főldüaive- lésseL A szaktudományos fiatal gazda o-zonban nem vár éveken keresztül atka 1 máz tatásra s nem kénytelen erejét.: és tehetségét becsületes megélhetés végett egészen ellenkező téren szétforgácsolni, mig a véletlen szerencse szemet vet reája. Szép jövőt %Í«tosit a tenger hulláma, és a föld titokzatos mélysége is. A tengerészet és bányászat azonban ez idő szerint még nem olyan népszerű életpálya minálnnk, a melyre nagyobb lelkesedéssel sietnének ifjaink, A régi rozsdás fölfogás mind a kettőt különösnek s főleg a tengerészetet egyenesen kalandosnak tartja. Elhódítják tehát előlünk a tért a boldoguló idegenek, a kik kárörömmel szoktak mosolyogni igenis egyoldalú pályaválasztásunk fölött. Vessenek a szüfok jól körültekintő pillantást a jövőbe, mielőtt gyermekeikkel valamely tanintézet falai közé lépnek. Lebegjen ugyan szemek előtt mindig a legmagasabb kiképezietés, de ügyeljenek arra lelkiismeretesen, hogy az eszközökért föl ne áldozzák valahogy a végső czélt. A gyermek jövőjét napjainkban a tisztán látó szülői szemekkel fölismert hajlamoknak és tehetségeknek a társadalmi viszonyokkal való összhangzatba hozatala által lehet megtalálni és biztosítani. Nézzen az apa gyermeke leikébe elfogulatlan szemekkel, nézzen azután az életbe megfontoló tekintettel és csak ezek után jelölje ki számára azt az életirányt, mely boldogulása felé vezérli. Szakítson azonban mindenekelőtt azokkal a hagyományokkal, melyek nohány évtized előtt a, pályaválasztás küszöbén csakugyan divatban voltak, de a melyek már azóta elvesztették mill- pen hitelűket és varázsukat. Veni Sancte. Az ég, föld, mindenhatójához, a legfélségesebh Ur trónjának zsámolyához repülnek fohászok, hogy jóságot, szereidet, áldást hintő kezével vezesse sikerre a fiatalság, a jövő nemzedék buzgó törekvését, az uj iskola idény alatt. És mialatt buzgón kérjük a mindon- ség urát, elmélkedjünk egy kissé a magasztos theina fölött: szabad akaratra teremtette az Isten az embert. Szabad akaratra teremtette, megvetette csiráját minden ember lelkében a jónak a nemesitek: ha ezt buzgón ápolja valaki szorgalommal, lankadatlan hévvel, folytonos kitartással s úgy ebből folődik ki a férfias jellem, a munkásság, hazaszeretet, a becsületesség, nemes, szép virága. Mig a fejlődő ifju lelkében meg vannak tisztán, úgy a hogy azt a leg- bölcsebb alkotó belé oltotta, a nemes, magasztos érzelmek; mig a valódi, tiszta ábrándokba nem olvad bele az élet szennyes salakja: addig kell törekedni azon, hogy a nemes tiszta érzelmek, a munkásság, szorgalom, férfias akaraterő verjen legmélyebb gyökeret és akkor az emberi szenvedélyek vad növénye, ez a legborzasztóbb és legelterjedtebb gyom nem képes tanyát ütni; az ifjú elérve a férfikort, bátran, nyugodtan, telve akaraterővel ambiezióval léphet ki a társadalmi élet nagy küzd- terére; tehetségéhez, munkabírásához képest hozzájárulhat a cultural is haladás nagy munkájához és hasznos, becsült tagja lehet a társadalomnak és szeretett hazájának. Hogy ez a szent, ez a magasztos czél elérve legyen, erre a természet adta törvények szerint a szülők és a komoly, nagyfontosságu kötelesség teljesítésétől áthatott tanárok vannak hivatva. Szülő és tanár áll legközelebb a fejlődő ifjúhoz, ezek érint kéznek vele folyton és így leginkább képesek megítélni hajlamait, tehetségét, esetleg munkakörét, melyet egykoron be kell, hogy töltsön. Ne vezesse soha a szülőt a gyermekei szeretetéből eredő oktalan hiúság ; figyelje meg, fia mire képes, vegye figyelembe a tanárok véleményét és csupán ambitióból ne erőszakolja a tudományos pályára akkor, ha ahhoz sem kedve, sem tehetsége. Ne szaporítsa a fél mű veitek, féltanultak úgyis nagy légióját, hanem neveljen belőle szorgalmas, képzett, becsületes iparost. És viszont a tanárok, kiknek kezeibe a legfontosabb, legmagasztosabb hatalom, a polgárok legdrágább kincse van letéve, ’ mélyen áthatva e szent hivatás érzetétől teljesítsék feladatukat: és ha szülő és tanár karöltve működik Isten áldása nem marad el. Isten áldása és az emberek jóakarata kisérje a fiatal nemzedék törekvését ez uj tanévben ! o A gyűrű. (Kultúrtörténeti esevegés.) Irta: ASCHENBRENNER JÓZSEF. „Hőséget esküdött, S gyűrűt adott nekem; Esküjét megszegé, A gyűrű ketté tört! (Schiller.) Micsoda csábos varázs, milyen bűverő lehet abban az egyszerű arany-karikában, hogy annak elnyerése után a szerelmes leányka oly cpedő hévvel sóvárog, hogy azt az ifju oly nagy büszkeséggel viseli . . ? Ennek rövid fejtegetését akarom én itt a következőkben adni, tekintet tel egyszersmind a gyűrű eredetére és fokozatos fejlődésére. A gyűrű a mily igénytelen külsejű, parányi, kis tárgynak látszik, ép oly nagy szerepet visz az életben, különösen a sziv-világban; praktikus alkalmazása nagy horderővel bir. Az ifju jegyesnek a gyűrű képezi leghőbb óhaját, abban bírja ő zálogát a kölcsönös, boldogító szeretetnek. SzerepZuleika már készen állott. Sötét hajába igaz gyöngyök voltak befonva, karcsú derekához aranynyal hímzett, fehér selyem kaftán simult, mely alul láttatá a piros szattyánba szorított lábacskákat. A víz tükrén nemsokára egy csónak körvonalait lehete kivenni s a csalogány epedő dala hangzott. Zuleika az ablakra lépett s kedvesének karja a csónakba emelte őt. A hold elé sűrű fel hő vonult s a tó felszínénAánczoló dzsinek rémülve futottak szét. Feriz csónaka eltűnt egy kanyarodónál, midőn az éj csendjében az urnák tompa hangja hangzott fel: — Utánuk ! Az üldözők elhagyva a kanyarodét, az egész tó felszínét beláthatták, de a csónak már eltűnt. Partra szálltak s ott folytatták a kutatást. Friss lónyomokat találtak. Előre, utánuk ! Zuleika és Feriz már jó távol jártak pompásan futó arab lovaikon. Folyton a pálmaligetben lovagoltak, nehogy a hold- fény elárulja őket. A nap felkeltével ritkulni kezdtek a liget fái, végre egészen elmaradtak s előttük terült el a Sahara, a végtelen, egyhangú, sivár homoktenger. Feriz hátra tekintett s fekete mozgó pontokat vett észre. — Kedvesem, Zuleikám, siessünk, mert üldöznek. Most kezdődött az igazi hajrá. A süppedő és már forró homok rendkívül fá- rasztá a lovakat. A fekete pontok egyre nőttek. Feriz lovai már lankadtak. ! Ezalatt Allah, az «gazÍr vök istene, azt : gondolta, hogy jobb lesz az üldözöttekre nézve, ha nem kerülnek az üldözők kezébe, hanem magához veszi őket a meny országba. Ezért leküldé az irtózatos samumot. A nap lassankint ólomszinüvé változott s az egész láthatár elsötétedett. Az égető hőség helyét, száraz, tikkasztó forróság foglalta el. Feriz aggódva nézett az elváltozott láthatárra. Néhány perez múlva már felettük nyargalt az irtózatos vihar. A földön elterült lovak mellé feküdtek, kezeiket egymásba téve. Feriz beterité magát és Zuleikát egy barn ússzál, de ezen is keresztül hatolt az égető homok és dögletes levegő. Feriz átölelte Zuleikát s ajkát annak száraz ajkaihoz szoritá. Kedvesem, Zuleikám, meghalunk. Allah nagy, ő akarja, hogy csak az égben éldel- jük a szerelem kéjeit, — suttogd Feriz végső erejével s aztán eszméletlenül hevertek egymás medett. A vihar pedig éjsötéten tombolt, sivitott felettük. * * * A félhold fenragyog s ábrándos fényt hint a sivatagra. A viharnak nyoma sincs. Csak két halommal tette gazdagabbá a pusztát. Egyik alatt Feriz és kedvese, a másik alatt az üldözök pihennek... A máskor játszi szellő most sírva röppen el a halom fölött, mintha tudná, hogy ott két szerető szív pihen, kik csak a hetedik égben élvezik azon boldogságot, melyet Allah, minden igazhivőnek egyaránt juttatott. CSAU-EFFENDL A NŐKRŐL S A NŐKNEK. Nincs nő, ki ha érzelmeket gerjeszt, azt észre ne venné. Eötvös. * Az asszony mindig szivet említ, a nélkül, hogy azt méltatná a férfiúban ; a férfiú észről szól s nem hogy azt keresné a szép nemnél, de szemközt vele még a magáét is elveszti. Kisfaludy K. * A mi a temporamentumot illeti, a szépeknél mindenik megfordul. Mig fiatal: sanquinicus, mindenfelé szökell, szemről szemre néz ; könnyen szeret, könnyen felejt, sir és nevet, amint a pillanat kívánja, tűz érzékei intézik érzelmét. Az első virág hull fával : kolerikus, tele van feltétellel, mely ha törik-szakad, nyomoztatik, az indulat boszúra s áldozatra kész; uralkodni vágyik s ha csak lehet, férjét zugba szorítja. őszkor, ha már kedves tolvajok nem igen kisértik, beáll a melancholia; ekkor mindent komor színben lát, * irigyli más jókedvét, mindenben s mindenütt hiányt érez, szenved, beteg, nem tudja miért, panaszkodik a világ, de leginkább a férfiak ellen. A legnagyobb télben jő a jóltevö pillognia, de mivel ritka asszony ismeri el telét, a phlegma is ritkán találtatik nálok. Kisfaludy K. köre azonban a későbbi házas-éleire is kiterjed, ott is fon tar Íja jogait, ott is uralkodik és kérlel hetién zsarnokként osztja parancsait. Maga a gyűrű mély értelemmel bir. Csal katlan jelnek tekinthetjük azt, melyből bizton következtethetünk; oly jel az, moly fon- ! hangon hirdeti a világnak a benső kapcsot és szövetséget, mely két szerető szív között létesült. A hajadon a gyűrűvel ujján minden bizalmasabb közeledést, minden oly törekvést, melyek talán szerelmét kérhetnék, — elutasít, kivéve azt az egy személyt, a kitől ő | azt kapta; a gyűrűvel mintegy jogot [nyer arra nézve, hogy jegyese ezentúl csak őt szeresse, csak ő érte küzdjön I és fáradozzék. A férfit azonban a j gyűrű kötelezi és emlékezteti, hogy a boldogító reményeket könnyelműen szét ne rombolja ; hogy minden törekvése, érzelmei és gondolatai oda irányuljanak, hogy azon jogra, mely őt egy gyöngédebb és gyöngébb lény védőjévé, oltalmazójává avatja fel, — magát. mindvégig érdemesnek mutassa, hogy az állást, melyet ezentúl az emberi társadalomban lesz elfoglalandó, mindenkoron érdemteljesen betöltse és viselje. Ősrégi azon szokás, mely szerint a gyűrűt az eljegyzés jellemző jeléül használják, még régibb annak, mint symbolmnnak való alkalmazása a szövetség jelölésére, mely valamely külső hatalom ellenében egyesek közt létesült. «És Pharao lehúzta a gyűrűt kezéről és József kezére tévé azt», — igy szól Mózes első könyvében, — Józsefnek ezáltal mintegy teljhatalmat adva, parancsainak törvényes érvényességére nézve. Hainan a levelet, melyben a persiai zsidók ellen való kegyetlen vérengzési-parancs volt megírva, a király gyűrűjével pecsételi le; a visszatért és már elveszettnek hitt fiú ujjúra a gyöngéd atya ékes gyűrűt tetett annak jeléül, hogy ezentúl, elvesztett születési jogaiba újra visszahelyeztetik. Mindezen felsorolt esetber kétségkívül pecsétgyűrűt kell ért-emuit mely mig egyrészt a viselő személyisé gét kiilömbözteté meg, addig másrész az illetőnek hatalom-körén belül es< bármily tettének, vagy cselekedetéin megszerzé a jogos hitelességi szineze tét. A görögök is használták a gyűrűt oklevelek, szerződések és egyezménye bebizonyítására és megerősítésére ; a: után még azon czélból is, hogy a hájnak értékes holmival telt szekrényei és egyéb tárgyait a tolvaj rabszolga ellenében megvédjék. A rómaiakn: már a legrégibb idők óta feltalálja a vasból készült pecsétgyűrűt, mint magasabb állás és hivatás, sajátos met külömböztető jelét; a rómaiaknál csar hamar az aranygyűrűk használása divatba jött, mely azonban kizárólag san csak a senatoroknál és a magistj tus felsőbb tagjainál szerepelt általam kitüntetési jelvény gyanánt. Később már a lovagok is elnyert' a «jus anuuli aurei» jogát, mig ■ alsóbb néposztályoknak csakis a v? gyűrű használata volt megengedve. Caesarok idejében az aranygyűrű un mányozásánál egyszersmind az érde teljes lovag-erények bírása is meg vántatott. Maga a pecsét a rómaiak gyakran egyetlen egy értékes drái kőből állott, mely aranyba foglalvi; különféle vésett figurákkal és me» vényekkel volt ellátva ; művészi ‘ vitelű, csiszolt opál, amothiszt, rus smaragd, zaphir és egyéb drágakő csak diszül szolgáltak. A peeaétgyr használatát a rómaiaktól a gertuL vették át; a civilisált népeknél most is általános elterjedésnek ön (Vógo köv.)
