Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 71. szám
HÍREK. — Föpásztori körút. A dunántúli ev. rof. egyházkerület főpásztora, Pap (tábor főrendiházi tag, püspöki körútját szept. 8-áu kezdi meg. A tisztelgő fogadtatás szept. 8-án d. e. 10 órakor lesz a bars-csatai állomáson, a hol Bars-, Esztergom- és Hont- megyék ev. rof. egyliázi és politikai hatóságai képviselve lesznek. — Beiratkozások. Az elemi iskolák igazgatóságától a következő tudósítást vettük : Az Esztergom szab. kir. városi katli. elemi fiú- és leányiskolákban a beiratkozások az 1887—88-ik tanévre szept. lió 1—7-ig bezárólag délelőtt 8 -11 óráig eszközöltetnek. 8-áu «Veni Sauete». 9-én előadás. Dr. Fehér Gyula, igazgató. — Veni Sancte. A szentlélek segítségül hívása mellett az összes tanintézetek megkezdték az uj tanévet. Töbg tanintézet lényegesen meggyarapodott a múlt tanévhez képest, a minek tanulságát legközelebb fogjuk kimutatni. — Iskolai értesítés. A vízivárosi nőzárdában a beirat ások a jövő 1887 — 88-iki tanévre augusztus hó 29-étől szept. hó 3-ig bezárólag d. e. 8—12 és d. u. 2—4 óráig eszközöltettek. Szept. 4-én reggeli 9 órakor lesz az ünnepélyes «Veni Sancte», az előadások pedig szept. 5-én veendik kezdetüket. Az igazgatóság. — Horánszky Nándor országgyűlési. képviselőnk a napokban városunkba érkezett. A mint a hírről a volt Horánszky-párt több elsőrendű tagja értesült, eléje sietett a propelleren s tiszteletére a Kovácsi-pataknál igen sikerült kis erdei mulatságot rögtönzött, mely az egész társaságot sokáig vidám hangulatban tartolta együtt. — A tanuló ifjúság figyelmébe ajánljuk lapunk kiadójának, Tábor Adolfnak sokoldalú és dúsgazdag iskolai fölszerelését tankönyvekben s újdonatúj iró- és rajzoló eszközökben. — Halálozás. Starkbauer György órás, élete hatvauhetedik esztendejében hosszasabb szenvedés után, a halotti szentségek fölvétele után, jobb létre szén derült. Fiatal özvegye s két kis leán yká j a gyászolj a,-— Rémhír. Nem adhatunk más nevet annak a sajátszerű hírnek, mely tegnap meglehetős komoly formában, rendes tudósításban, elég megbízható kézből lapunkhoz érkezett. A szenzációs hir már megtette a városban is körútját s mindenfelé nagy levertséget keltett. Nincs egyébről szó, mint arról, hogy a főispán ur ő méltósága, Reviczky Győző központi főszolgabírót Esztergom városa rendőrkapitányává fogja kinevezni élethossziglan. A főispán urnák az újabb törvények csakugyan biztosítják azt a jogot, hogy ő nevezi ki ezentúl a város rendőrkapitányát és pedig élethossziglan. Sarlay Edéről, a város rendőrkapitányáról az a hir terjedt el, hogy elhagyja Esztergomot s a fővárosi rendőrség kötelékébe lép, a hová már meghívót is kapott. Reviczky Győzőről pedig már ismeretes az a kombináczió, hogy a megye választó közönsége meg akar feledkezni róla a legújabb tisztujitás alkalmából s helyébe Mattyasovszky Vilmost, a derék muzslai főszolgabírót s ennek helyébe B. Szabó Mihály t. főszolgabírót, a megye egyik legszebb jövőjű fiatal tisztviselőjét, s Koller Ödönt óhajtja. Ilyen körülmények között a fölmerült hirnek van annyi alapja, hogy nem térhetünk egyszerűen napirendre fölötte. Semmisem jellemzi jobban a közönség hangulatát, mint az a jelző, moly a fölmerült hírt igen találóan rémhírnek kereszteli. Az is minden izében s nem jelent mást, mint néhány percznyi keserűséget ; mert nem merjük egyébnek tartani, néhány napig élő rémhírnél. Sokkal jobban ismeri és tiszteli Esztergom város közönsége a főispán ur igazság- szeretotét és méltányosságát, hogysem a hírnek teljes hitelt tudna adni. Reviczky Győző főszolgabíró soha sem volt népszerű ember a királyi városban, mert már hosszú évek során keresztül mindig ő állítja leginkább élire a város és megye között való ellenkezéseket. Néhány esztendő alatt több ellenlábas egyesületet szervezett a testvérvárosokban csak azért, hogy a királyvárosi egyesületi szollemet lehetőleg szétrobbantsa s a maga azámára minél több alkalmat szerezzen szereplésre. A városi polgárság iránt sohase volt annyi tisztelettel és tekintettel, a mennyit az méltán megkövetelhetett volna. Köztudomású, hogy a város jó törekvésű hivatalos és társadalmi intézkedéseit igyekszik lehetőleg ellen aknázni és sok nemes eszmét csupa hiúságból s hatalmi daczból tönkre lenni, A központi főszolgabíró ur vérmérséklete és intelligencziája sem olyan, hogy egy meglehetős kultúrával biró város műveltebb bánásmódot követelhető polgárainak kellő biztosítékot tudna nyújtani. Szóval olyan érvek sorolhatók fel a főszolgabíró ur városi népszerűségéről, hogy azok nemecak a hir, de még a faktum tartósságát is majdnem lehetetlenné tennék. Angyal lius jutalomjátéka lesz Kedden. A társulat egyik legszebb jövőjű tagja, Dóczi Lajos költői alkotásában, a Csókban fogja Esztergomnak szép szavaló és aikotó tehetségét bemutatni. A kik ismerik Dőczi Lajos remekét s Angyal Ilust, azok bizonyára ott lesznek a keddi előadás gyönyörködői között, a kik pedig nem ismerik, azok sietni fognak ezt a kedves kettős alkalmat, eddigi mulasztásuk kárpótl ásá ra megragad n i. — Kollár Károly járásbirósági gyakornok állásáról lemondott, hogy tanú l m án y a it b e fej ez hes s e. — TŰZ. Pénteken délután Párkányban tűz támadt; egy jókora boglyatakarmány esett a lángok martalékává. A városi tűzoltók a vész hírére nyomban kivonultak, de a hajóhíd nyitva lévén, a hídfőnél kellett várakozniuk, még a hidat ismét bekötötték. Szemtanuk állítják, hogy a hidat a vész jelzése után nyitották ki, a mi, ha való, igen helytelen. Első volt a vész színhelyén Rosenberg Jakab párkányi tüzoltó-alparancsnok saját külön fogatán. — Esztergomi tanítónő. A vallás és közoktatási m. kir. minisztérium f. évi aug. bó 18-ról kelt 27,354. számú intézkedésével kebelünkből Kovács Gizella k. a. Szakolcza városi felső leány-iskola jeles tehetségű tanítónőjét Fehértemplomba állami tanítónőnek nevezte ki. — Bajthán, pénteken nagy tűz volt, hatvannyolcz ház, sok melléképület és nagy mennyiségű gabona lőtt a lángok martaléka. A szerencsétlenséget egy gyermek vigyázatlansága okozta, a ki egy szénaboglya mellett kukoriczát sütött. A kár 80,000 frt. — Impozáns sajtóhiba csúszott be a Budapesti Hírlapban a prímás gazdaságánál megjelent közleménybe, a hol a tizedes pontnak rossz helyre kerülése után ő Eminen ez iája szőlőterülete kileuczvcnezor kát. holdra van becsülve ki le néz ven kát. hold helyett (89*726.) A sajtóhibát egyébként is könnyen kikorrigálhatták azok, a kik a további sorokat (a termés nagyobbára uradalmi szükségletok fedezésére szolgál) össze- liasonlilották az impozáns, numerussal. Ezt nem annyira ozikküuk érdekében adtuk ki, mint inkább azok kedvéért, a kik a sajtóhibák böngészetében nagyobb tehetséget fejtenek ki, mint a sajtóhibák legkegyelmesebb megbocsátásában. Egyébiránt kijelentjük, hogy a lapunkban is reprodukált közlemény számadatait hivatalos adatokból merítettük. — Bács színtársulata szeptember derekáig marad Esztergomban, azután a magyar színpadi szélrózsa minden irányában feloszlik. Figyelmeztetjük erre a néhány jó napra Esztergom lelkes és hazafias közönségét, a társulat megérdemelt pártolására s felkérjük szép hölgyeit, hogy a derék és becsületes iparkodásu társulatot, minden viszontagság és meg nem érdemelt ka- lamitás után fogadja hathatós rokon- szeuvébe. — Az a helypénz! Esztergom- Viziváros érdemes bírája kinyilatkoztatja, hogy az Artizelli-fóle czirkusz a hely használatáért naponkint öt frtot fizetett s ebből egy egész forint a község pénztárába, négy teljes forint pedig a szegény-alap javára van elszámolva. — Az orsz. szinésziskolában — mint minket az igazgatóság értesít — a beiratkozások f. évi szept. 6-án, kedden, d. u. 3 órakor kezdődnek s bárom napon át, minden délután 3-tól 5 óráig tartanak, s igy szept. 8-áu, csütörtökön fejeztetnek be. A jelentkező növendékek fölvételi vizsgálata szeptember 9-én, pénteken, d. u. 3 órakor tartatik, ugyancsak a színész- iskola helyiségében, kerepesi-ut, nemz. színház bérháza, III. em. —- A felvételi kellékek: Színpadias, csinos alak, tiszta kiejtésű csengő hang s kifejlett testi alkotás mellett (melyről a fölvételi vizsgálaton jelenlevő orvos ad véleményt) legalább 18 éves kor a férfiaknál s betöltött 15 év a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó. Szükséges továbbá annyi műveltség és iskolai képzettségről szóló bizonyítvány, mennyit a megjelölt korban minden miiveit ifjútól megvárhatni. Azok, kik nem szülőik vagy gyámjaik kíséretében jönnek, a szülők vagy gyámok Írásbeli beleegyezését tartoznak magukkal hozni. A jelentkező növendékek csak törvényes családi nevükön írathatják be magukat. Arra pedig előre is figyelmeztet az igazgatóság mindenkit, bogy a beiratási- és fölvé- teli-dij — 6 frt — a beiratásnál azonnal lefizetendő, fölvétel esetén pedig az évi 30 frtnyi tandíj első részlete — 10 frt, — melynek fizetése alól első éves növendék fel nem mentetik. Végül szükséges megjegyeznünk, hogy az operai szakra csak oly jelentkezőket veszünk fel, kik bizonyítványt mutatnak fel arról, bogy a m. kir. zeneakadémia magán-ónektanfolyamának harmadik osztályát elvégezték, vagy annyi készültséget mutatnak fel, mennyi ezen osztályokban megkivántatik, mely esetben a m. kir. zeneakadémiában magánvizsgálatot tehetnek, s az ennek folytán nyert bizonyítvány alapján az orsz. szinésziskola első operai osztályába vétethetnek föl. Tiszteiéi tel az igazgató nevében : Dr. Vávadi Antal, az orsz; szinésziskola titkára. — Ének- és zeneiskola. Az iskola czélja mindkét nembeli ifjúságnak — csekély díjért alapos oktatást nynjtani az énekben, hegedű-, gordonka- és zongora-játékban — kezdettől a legmagasabb fokig. A növendékek, tekintettel a rendes iskolai tanórákra, a zene-oktatást lehetőleg a délutáni órákban nyerik. A kedvező eredmény érdekében a tanulók csoportokba osztatnak —s az előkészítő osztályban 8, a haladóknál 6 tanulónál több egy tancsoport- bau nem lehet. A tananyag 4 osztályra vau felosztva s minden osztály hetenként háromszor nyer oktatást. Jeles és lelkiismeretes tanerőkről az egyesület gondoskodott. — Tandíjak : Ének-osztályban, havonként 3 frt, hegedű-osztályban 1 frt, gordonka-osztályban 3 frt, zongora-osztályban (előkészítő) havonként 4 frt, zongora-osztályban (haladók) havonként 5 frt. — Zene-elmélet és karének oktatásra minden növendék köteles eljárni, — külön dijat azonban ezért nem fizet, A tandíjak havonként vagy félévenként előre fizetendők. Beiratások tek. Bellovits Ferencz egyesületi zene-igazgatónál — annak lakásán f. évi augusztus 30-tól szeptember 10-ig, naponként délelőtt 11 — 12 óra között eszközöltetnek s az előadások szeptember 12-én megkezdetnek. Ezen kedvező alkalmat a n. é. szülők s a tanuló ifjúság figyelmébe ajánljuk. A «Dali- és zenekedvelők egyesülete.» —• Részünkről is szívesen elkövetünk mindent a magában álló nomoshivafásu zeneiskola érdekében, melynek olyan tiszteletreméltó törekvése van. — Színtársulatunk f. hó 11-én vasárnap fejezi be a nyári évadot és még a következő darabok kerülnek szilire: Ma, vasárnap Abonyi Lajos «A betyár kendője», kedden Angyal Ilus javára Dóczy Lajos «Csók»-ja, csütörtökön közkívánatra Fehérváry Ottó javára «Csókon szerzett vőlegény» mulattató bohózat, szombaton utolsóelőtti előadásul Csiky Gergely uj vigjátéka «A jó Fülöp», vasárnap utolsó és bucsu-előadás leend. — Színtársulatunkat ismételve és melegen ajánljuk a t, közönség becses figyelmébe. A propeller-társulat, melyet a nagyliid átvétele után már méltán nevezhetünk «közlekedő társulatnak,» mert Esztergom forgalmát csakugyan sikeresen közlekedteti, tegnaptól kezdve egy igen üdvös intézkedést honosított meg, melyhez mindenki gratulálhat, a ki Esztergom forgalma emelésében látja jövőnk egyik föltételét. A társulat ugyanis a Párkány felől az esztergomi hetivásárra átjövő kocsik és szekerek után nem szede.t vámot, a mit nagy örvendezéssel vettek tudomásul a jószággal heérkezett gazdák. Üdvözöljük éret a legszebb jövőt érdemlő derék társulatot. ! FELELŐS SZERKESZTŐ: D r. K ŐRÖS ¥ L Á S Z L Ó. Házeladás. Szent-Aiina-utczában 308. sz. alatt egy ház tágas udvarral, uj födéllel, 6 külön szobával, konyhákkal, padlás-, éléskamra- és pinczével Tudakozódhatni e lap kiadó-hivatalában.