Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 68. szám
líSZTI'IIMíOM IX. líVKOLYAM 68. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1887. AUGUSZTUS 25. Mr.a.lRLE NIK 11E’l'ENKINT KÉ'T\SZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. fél évre iK'gvedévre LOKE/UTESI All Ejjy szám ára 7 kr. 6 fit — rJ fit. — I fi t 50 Városi s megyái érdekeink közlönye. / ."TKeRKES.ZTÖSÉG : /pS^SNT^ANNA-Ul'CZA 3!7. SZÁM, lifäßi: ÍT' l:i.p h/.«‘IIiíin> rés/.ét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL : SZÉCHRN YI-TÉR'331- SZÁM, hivatalos s a magán hirdetései, a hova a lemen ve eloli/.elesi pen/.ek es nyilttérbe szánt közre« Iáméi ások intézendő le. ■Jr HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : MAGÁN-IIIRDETÉNKK megállapodás szerint legjn-: tányosahhan közöllelnek. • I szótól 100 szóig — fi t 75 kr. 100-200-ig . Ifit 50 kr. 200 — 300-ig . 2 frt 25 kr. liélyegdij ;I0 kr. NY1I/ÍTKR sora XO kr. Világlátás. Esztergom, aug. 24. Ä kisvárosi életnek egyik legnagyobb baja. szokott lenni a zártkörűség. Itt születtünk, itt tanultunk (vagy nem tanultunk), itt növekedtünk, itt házasodtunk, itt alapítottunk famíliát és itt szemeltünk ki magunk számára családi sírboltot. Ennek a nyugodalmas, egyhelybez bilincselt életnek azután az a természete, hogy nem igen szeretünk utazni; de nem is igen vágyakozunk némi tanulságos változatosság után. A zártkörűség veszedelme azután a világ- és az emberismeret teljes hiánya s az a kicsinyeskedő felfogás, mely nem ismer ideálokat, csak tekintélyeket s nem tud magasabb színvonalra emelkedni, mert nem bir összehasonlítani. Hála a magyarok Istenének, a világlátás magasztos mestersége kezd már lassan-lassan meghonosodni nálunk s a nemesebb sportok közé fői van már véve az utazó kártyakompánia is. Külföldi nevelés nincsen világlátás nélkül. Az ifjúságot már korán hozzászoktatják uj viszonyok, más emberek és egyéb dolgok megismeréséhez. A német diák már zsenge korában tudja tapasztalásból, hogy vannak mások is a világon, azokon kívül, a kikkel egy födél alatt lakunk s hogy vannak mindenütt kenyeretadó viszonyok, csak munka, becsület és szorgalom legyen hozzá. A mi ifjúságunk e részben még erősen vissza van, a mi egyébként a nyugodalomkedvelő papák bűne volt eddig. A külföldi deák már korán önállóságot tanul, mikor a szünidőket utazással tölti és pedig gyakran több országon keresztül, legtöbbször pedig egész szerényen gyalog. A mi nagy gyerekeink úgy kerülnek le Budapestre az egyetemre, mint teljesen tapasztalatlan s világlátatlan fiatal emberek, a kik eddig mindig a mama szoknyája árnyékában pihentek s legföljebb kisebb-nagyobb vidéki kirándulásban vettek részt. Innen van azután az a szomorú látvány, hogy az ifjúság nagyrésze nem tud hová lenni tájékozatlanságában s olyan mohón esik neki az életnek, hogy sokszor egy esztendő alatt elpusztul. Hogy az ifjúság világlátására többet kellene adnunk, azt különösen a tanárok sinylik legjobban. De hát nálunk a papákon kezdődnek a családi reformok. Legtöbb papa kezd már gondolkozni azon. hogy mindenütt jó ugyan, de legjobb otthon, hanem azért sehol se lehet annyit tanulni és tapasztalni, mint nem ot hon. Hogy nőink világlátása szintén rendkívül szerény, az már az eddigiekből természetes. Egy-két fürdő még nem világlátás. De hát azt mondja a papa, hogy nagyon drága a szabó, mikor nagy útitervek vannak szóban. Nézzük meg csak az előkelő külföldi nőket, hogyan utaznak ? Nem visznek magukkal se ruhatárat, se pipereraktárt, hanem előkelő egyszerűséggel indulnak neki a világba tanulni. Vajba úgy tudná minden család beosztani a dolgát, hogy minden esztendőben utaztathatná rövid ideig azokat, a kik arra rászorulnak. Az utazás föltételei mai napság sokkal szerényebbek, mint egy-egy kártya-asztal vagy más fölös passzió évi áldozatai. Pályaválasztás. Esztergom, aug. 24. Nagyon csalódnak azok, a kik .azt hiszik, hogy a pályaválasztás a felsőbb iskolák befejezése után kezdődik. Ott már csak combináczióról lehet szó, de nem pályaválasztásról. A fegymnasiumot elvégzett növendék már nem választ pályát, hanem kikombinál egyet azok közül, melyek divatban vannak. Lehet jogász, lehet orvosnövendék, lehet technikus, lehet gazdász vagy lehet philosophies. Ez már nem pályaválasztás, hanem csak kombináczió. A pályaválasztás egyébként is a szülők hivatása. A szülők ismerik gyermekeik hajlamát, tehetségét és akaraterejét. Válasszanak ezekhez képest számukra buraukratikus vagy diplomatikus, praktikus vagy teljesen modern pályát. A fin azután hadd kombináljon ki magának egyet a kínálkozó rokon- nemüek közül. Nagyfontosságu már most, a tanév küszöbén, hogy hová szánja a szülő gyermekét. A kinek a jegye Párisba szól, az nem köt ki Kairóban s a ki New-Yorkba utazik, az nem érinti Calcuttát. Ellenkező végső czélok ellenkező eszközökkel gyakran egy egész emberöltőn keresztül megboszulják magukat. A ki jogász, orvos vagy tanár akar lenni, az menjen a gymnasiumba, de a ki technikus, mechanikus, tanult kereskedő, müveit iparos akar lenni magasabb értelemben, az keresse a reáliskolát. A főgymnasiumok által nyújtott elkészült anyag néhány év óta olyan rengeteg volt, hogy óriási túltengés konstatálható a szokott pályákon, sőt már a kifattyúzott szellemi proletariátus is, a mi pedig nemzeti veszedelem. A hazai közoktatásnak tehát ok vetetlenül a reális irányt kellett fölkarolnia, hogy meg legyen az egészséges ellensúlyozás. Trefort Ágost lángeszű miniszterünk a reáliskolákat országszerte támogatásban és fejlesztésben részesíti, mert a reáliskoláktól olyan kész anyagot vár, melyó a jövő. Az elavult előítéletek már nem tartóztatnak vissza senkit, hogy előkelő származás mellett is gyáros, nagyiparos, vagy nagykereskedő firmát ne alapítson. És a jövő olyanformán mutatkozik, hogy az ipar és kereskedelem tényezői lesznek igaz urak és nem azok, a kik most még mindig elég gőgösen lenézik az ipar és kereskedelem elemeit. A mostani tekintetes urak ha nem tartanak lépést a kor szellemével néhány évtized múlva olyan lejárt alakjai lesznek a modern magyar társadalomnak, mint a negyvenes évek eleven kisértetei: a régi jó elavult táblabirák. )L 1 (Elbeszélés.) Az „Észt. és Vid.“ számára: MARISKA. (Vége,) Úgy szerette volna megismerni azt a férfiút, a ki úgy látta őt . . . mint még senki sem. Midőn szobájába tért, gyorsan ruhát váltott. Azután a hátsó kis kapuhoz sietett. Itt hallá a lovak lépését. De ő nem akarta, hogy észrevegyék, tehát a bokrok között gyorsan előre futott. A három lovas megérkezett a rácsozatos ajtóhoz. A százados elővette óráját és megtekintő. — Öt perez múlva hat óra. Ezzel hétévé a rácsozatos ajtót és újra haladtak előre. Lózörej ! Az ellenfél is közeleg. Hátul a nyomorult gebén kínlódik a szegény se- cundáns. Daczára a komoly helyzetnek a százados ajkaira mosoly vonult, midőn meglátta a szerencsétlen Ran ingót. — Jó reggelt uraim ! Kész vagyok. Itt van a tanúm. Az önökét nem kérdem, minthogy maga magáért lösz a tanú. Orvosunk addig félrevonul. Habár nagyot hall, habár nem veheti ki a pisztolylövést, mégis látja, hogy ki esik el. Véleményem szerint hatoljunk kissé tovább. Erre a két festesz a bárom úrhoz csatlakozott és ők szótlanul haladtak egész az erdő széléig. Itt a lovagok leszállottak. A levegő tiszta és csendes volt és minden szó visszhangzott az erdő mélyében. —■ Talán — mormogá Raning — ki lehet valahogy egyenlíteni a dolgot. — Kiegyenlíteni ? — kérdé a festesz megvetőleg és hevesen — tán megkérjek valakit. . . már miért ? Hát bűnt követtem el ? En megfestettem Dianámat, s modellül nem vettem semmi féle földi lényt, tehát nem is sérthettem meg senkit sem. Hanem a kép kiállítása volt a balgaságok balgasága. Ezért kell most lövöldöznöm. De tudod-e, hogy én az istennőt más oldalról nyerem meg ? Nézd csak ! Erre egy vázlatkönyvet húzott elő. — Ah — mondá Raning — Diána! — Nem Diána — válaszok! nyugodt mosolylyal Hegeling — csupán csak a leányka arczképe, a ki egykor Dianánál szolgált, csupán csak arezvonásai, hízelgésül egy pár szárnyat rajzoltam oda, az annyit jelent, mintha egy angyalt vázoltam volna. Ezekben a vonásokban olyan szentség van, a mit nem is lehet kifejezni. Ezt a képet «Diána megszentesülésé«-nek fogom nevezni. Oh milyen bolond voltam én ! . . . Elégették a képemet. — A vandalok — káromlá Raning. — Ez a vázlat, majd a helyébe fog jönni. Ugy-e szép ? A festesz elfordult és lopva egy csókot nyomott a vázlatra.. — Majd személyesen adhatod át. — Nem teszem — mondá Hegeling — én megszeretném, nagyon megszeretném azt a leányt de . . . Mintha egy mély sóhaj lebbent ki volna a bokrok mögül. Hegeling csodálkozva tekinte körül. — Ha tetszik — mondá most az előlépett lovas százados — mi már mindent elrendeztünk. Meg van határozva, mint következnek egymásután a lövések. En lövök először, azután lesz dolga a gróffal, végre Barberg Lajos úrral. — Elfogadja ? Hegeling átvette a pisztolyokat. Mindenki a maga helyére ment. — Egy — kettő — három ! ! Két lövés dördült cl egyszerre. Erre óriási visszhang mennydörgőit az erdőben. A két ellenfél sértetlenül állott egymással szemközt. A százados nem igen törődött a kitűnő czélzással. Utána a gróf következett. A gróf az ellenfél jobb karjának ezélzott. — Egy, kettő, bárom ! — olvasták újra a tanuk. Újra két lövés dördült el. A gróf keze reszketvén, a pisztoly golyója a bokrok közé süvített. Hegeling nem mert a tisztes alakra lőni. A kilőtt pisztolyt elvető. Ekkor uj pisztolyt kapott és Barberggel állott szemben. A bokrok között, a hol azelőtt titkos sóhaj hangzott, egy szív dobogott a legnagyobb izgatottságtól Eugenia volt. Minden lövés után remegett és azután mosolygott, mint az a gyermek, a ki nyitjára jött annak, hogy csak tréfálnak vele. De most Barberg Lajos jön . . . ő szavát adta . . . becsületszavát. .. Ekkor gyorsan felpattant a leány és felkiáltott : — Lajos ! A két lövés dörgésében elhalt kiáltása. A párbajozók látták, miként roskad össze a festész; és mielőtt oda mehettek volna, Eugenia előrohant és a festész fölé hajolt, arczán a legiszonyúbb rémület vonásai honoltak. A haldokló felsoliajtott : Diana ! Haragos istennőm ! Azután egy mosoly lebbent el ajkairól... azután . . . meghalt. Eugenia tébolyodottan felsikoltott. Barberg Lajos ocsúdott fel először meglepetéséből. — Eugenia — mondá ő és készséggel akará felemelni a hölgyet. — Vissza! Vissza! — kiáltá a leány. Ne érintsen meg engem ! — En gyűlölöm önt ! Eugénia eszméletlenül rogyott össze. A gróf egy szolgával majd kétségbeesve hozta vissza a kastélyba. — Most gondoskodjál biztosságodról —■ mondá ösötéten unokaöcscséhez—-te voltál az oka, hogy ilyen kalamitásakba kevertél. Ezzel az atya eltűnt eszméletlen leányával a karjai közt.
