Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 66. szám
melybe a munka bevezeti még a vadembert is. A nemesedni, po’gáriasodni, szóval tökéletesedni kezd a természetet utánzó munkálkodásban,, s els.ajatil.ja az ügyességet. A tiszta munka az ügyesség által korunk viszonyainak színvonalára csak úgy juthat, ha az isteni szikra, az emberi szellem kifejlett. Az ész, értelem s tehetség kifejlődését pedig első sorban az iskola, adja meg, másodszor van a társulat s hírlapirodalom, mint a műveltség hivatott, emelői s terjesztői. A tudomány nagymérvű előhaladása, a műveltség áldásdus fényének szétsugárzása és a mi a fő, a magasan kifejlett miiízlés követelményeinek egyenes ki'o'yása, iparosainknak kiképzése ; mert korunk intő szava: «értelmes iparosaink legyenek, kik szellemi s anyagi erőik egyesítésé vei megmen tsé k nemzetünket a fenyegető nemzetgazdasági bukástól.» Napjaink követelő szellemének csak úgy felelünk meg, ha az iparos tanon- ezok kiképzése által értelmes és miiveit iparos mestereket teremtünk a jövőnek. Az iparos tanoncz iskola volna tehát az iparosok oly annyira szükséges műveltségének alapköve, élesztő- és fejlesztője! Igen az ipariskola van hivatva a magas czél elérésénél, a gordiusi csomó megoldására —- iparunk európai magaslatra való állításira. Csodálkozással, vagy inkább nemével a, sajnálkozásnak kell néha hallani az embernek azokat a semmit mondó, gondolkozás nélkül szélnek eresztette szavakat: minek is az iparos tanoncz iskola ? Az ipariskola elleni téves felfogás hangoztatása nagy hiba, mi több, vétek, mely ellen minden helyesen gondolkozó polgárnak ideje korán kell fellépnie, és egyszersmind a jó ügynek védelmére kelve a megrögzül tokét felvilágosítani, a kétkedőket meggyőzni, az ingadozókat mogerősi eni, lehetőleg kimutatni, mily szükséges s mily kiszá- mithatlan haszonnal jár az ipariskola életbeléptetése — s annak szorgalmas látogatása. Ma már nem ez az ipar, a mi régen volt ; nem a régi minták szerint megszokott egyformasággal mindennapi közönséges igények kielégítésére szorítkozó kézművesség,- hanem a finomult Ízlés követelményeinek szabatos alkalmazása a tudomány bámulatos felfedezéseihez mérve. A ki tehát nem óhajt az iparnak napszámosa lenni a ki hitvány garasért másnak gazdagságát előmozdítani nem akarja; a ki a jelenkor műveltségének magaslatán álló iparczikk fogyasztók túl finom ízlését kielégíteni nem igyekszik, a ki a külföldi termékeket saját jólétük támogatása mollett kiszorítani nem törekedik — az nem értelmes, nem müveit iparos, az csak az iparnak napszámosa. Minden jóra való iparosnak önmaga iráni i kötelessége saját, szakmájában magát kütelesiteui, a haladó korral lépést tartani, figyelemmel kisérni az ipar körébe vágó újabb s újabb vívmányokat, -- azokat elsajátítani, — felhasználni, — a mi csak a folytonos önképzés által lehetővé válik. Ez önképzésnek alapvetője az ipariskola, mely helyre pótolja az elhanyagolt házi nevelést, az elemi iskolai mulasztások hiányait. Itt nyeri a tanoncz az előképzést, a legjobb idővel jeles mester; itt ápolják szivében az isten, a haza, a társadalom s iparos [társai iránti szent kötelességek gyöngéd virágait; itt tanulja meg szeretni a munkát s becsülni annak gyümölcseit; itt szélesből látóköre, nemesbedik ízlése és kap kedvet eszét tehetségét önképzés által tovább fejleszteni; itt szokja meg, hogy «mesterségét ne csak kenyérkeresetnek tekintse, hanem oly szabad és tág térnek, a hol mindenkinek önként kínálkozik az alkalom tehetségét s becsvágyát érvényesíteni, sőt esetleg még hírnévre is emelkedni.» Az ipariskolában tan ilja meg a tanoncz, hogy a jólétnek egye lüli bifio.s teremtője a becsül t isség, a szorgalom; itt tanulja meg, hogy mesterének tisztelettel, hűséggel, engedelmességgel, s mint olyan iránt, — ki a czél elérésében érte legtöbbet tett — hálával adózik. (Vége kőv ) SZÍNHÁZI szemle. . . . Megtörtént az, a melyen már segi eni nem lehet. Csoda történt s ez lariott egy hosszú héten át, naponkint i in pozánsabb ismétlődésekkel. Aztán mondja valaki, hogy Esztergom nem miípárioló, nem a legáldozatkészebb s hogy csak egy közönségünk van — és hogy szegények vagyunk ! Hat napon rendezett nyolez előadáson keresztül közel öt ezer forintot fizetett le az a közönség, a melynek nagy része két-három napi egymásutánban nézte végig a majdnem ugyan azon magas művészi mutatványokat — és az a közönség, a melynek egy része a színház belsejét soha sem látta, de azért műélvezettel tapsol a kitűnő kutyáknak, ujjongva tombol a mognyer- gelhetetlen szamárnak és mély bámulattal csüng a fenségesen drossirozott ökrökön. Kiki saját ízlése szerint. A lovarnőkről nem szólok — ugv értesültem, hogy sok panasz merült fel ellenük — különböző hiányok miatt. De megütközöm azon, hogy vannak, a kik előtt a színház frivol — de a cirkus tricotja nem és e szolid helyen tömeges egymásutánban a legelső, a legjobb helyeket jegyezték elő, csak hogy mentül szebbet, jobbat, élvezetesebbet lássanak. Igazán, mintha ki volt volna cserélve, mintha össze lett volna háborodva, keveredve Esztergom egyébkor nyugodt, higgadt elemei. A buesusok tömege kis Miska alioz az áradathoz, a mely nap nap után a dumaparti bódéhoz özönlött. Üresek voltak az éttermek, a kávéházak és egyéb egyesületek helyiségei s az utezákon és séta helyeken siri csend honolt... el volt bűvölve, bódulva és kábulva minden, de mégis leginkább a solid alapokon nyugvó első amerikai világhírű nagy cirkus egyik berlini hitelezőjének megbízottja, a ki több jegyet adott el, mint a mennyi a bódéba fért s a ki elégedett mosollyal rakta zsebre követelésének Esztergom által nagylelkűen megtérített tekintélyes összegét. Mindezek után nem ütközhetünk meg azon, hogy a színházban négy estén át nem lehetett megtartani az előadást. De vájjon ki törődik ezzel ? és ki törődik a magyar színészettel ? Bizony nagyon kevesen s legkevésbé azok, a kiknek ezt jogukban, hivatásukban s (alán kötelességükben állott volna megakadályozni. Igen ám, ha egyesült, egy város volnánk, nem pedig ily külön-külön veszteglő nagy hatalmak, a mely mint fuldokló szalma szál, még a fonál ló miniszteri rendeletbe is belekapaszkodhatik . . . A további részletekbe nem bocsá.jt- kozunk. Csak consta' áljuk, hogy a cirkus engedély megadatott és meg- hosszabbittatott —» punktum ; és hogy egv törekvő magyar színész társaság existent iája hetekre tétetett tönkre, de azért még sem panaszkodunk, még sem vádolunk... fentartjuk külön véleményünket, saját Ítéletünket! Csütörtökön és pénteken színészeink nem is hirdettek előadást.* A szombat és vasárnapra kitűzött «Egy-csepp méreg» és «Dezenter» nem kerülhettek színre. Ugy-e nem kell megmondanom, hogy miért ? Csak hétfon kezdett engedni eg’y keveset a közöny s a «Falu rosza» közepes ház elölt — de jó sikerrel játszódott le. .c Angyal Ilus a darab drámai részét, drámai erővel, szép játékával s kellemes orgánumával teljes érvényre emelte. Kívüle jó volt még Bács Károly és Ándrássy. Hiba volt, hogy Finom Rózsi szerepe nem Némethuének lett osztva. (26. Felhő Klári.; Rátkai e szép nyelvezetű pályaművéről s a szereplőkről egy Ízben már megemlékeztünk, e helyütt tehát ismétlésekbe nem bocsájtkozunk. Közönség oly gyér számmal jött össze —- termesze.esen a cirkuszi kimerülés hatása, folytán — hogy Fodor I ruzina k. a. a budapest1 népözinház tagja, majdnem teljesen üres ház előtt mutatta be Viola Évát, a darab legdrámaibb alakját. Fodor Fruziua k. a. játékáról, alakításainak összela onlitása, \ agy is ven d égszerep I ésé n ek be fej ezéso után, mondjuk el együttes véleményünket. Színház és lovarda. A város tanácsa engedélyt adott Bács Károly társulatának színi előadások tartására. A társulat működésével a város közönsége meg volt elégedve ; a fővárosi sajtó, a színi szaklapok, dicsérték az esztergomi közönséget, hogy a kifogástalan társulatot támogatja, Egy szép napon beállít egy külföldi lovardái igazgató a főszolgabírói hivatalba és engedélyt kér lovardái előadásokra. Szab ó Mihály szolgabiró, mint a főszolgabíró helyettese, az engedélyt m e g t a g a d j a, mert a belügyminiszteri rendelet értelmében ott, a hol magyar színtársulat működik, egy időben lovardái előadásokra engedély nem adható. Az elutasítás ellen a lovai* lai igazgató nem felebbezéssel élt, hanem a főszolgabíró hoz fordult, aki azon időA NŐKRŐL $ A NŐKNEK. A megírt levelet behajtó, lepecsételte, azután az ajtóhoz lépett és fölkiáltott : — György ! — Mi tetszik Hegcling url — kérdé teljes készséggel a szolga. — Vidd el ezt a levelet Railing úrhoz. — Raninglioz — válaszolá az öreg szolga, ki már tudja Isten, hogy milyen rég van a háznál. — De mond meg, hogy addig föl ne törje, mig te a lát- és halltávolból ki nem értél, mert ö meg nem ál hatná, hogy utánad ne kiáltson valamit. — Tehát nem szabad megtudnom — szóla a szolga, miközben bizalmatlanul tekintett a levélre. — Nem, jó öregem. Vannak oly dolgok, melyeket az ifjúság csak magának szeretne megtartani és nem akar az öreggel közleni. — Hehe . .. nevető a jó öreg — majd megtudom! •— Sajnálattal bár, de nem mondhatom meg jó öregem. Higyj tehát bármit, mert a hit üdvözít. Vidd el a levelet. . . — Ne féltsen ! — mondó az öreg komolyan. Az öreg eltávozék. A festesz újra iró-asztalához jött vissza. — A nap még nagyon hosszú, hacsak rá gondolok, úgy borzasztó unalom száll meg. Legjobb lett volna megmondani annak a fiatal embernek, hogy lőjük meg egymást barátságosan azonnal, úgy legalább már egy lépéssel tovább volnánk. Most meg kellene készítenem a végrendeletemet, de hisz rokonaim úgy sincsenek és ha esetleg előteremnek valahonnét úgy majd elintéz mindent a törvény. Szegény Blesz ! Isten tudja, hogy micsoda gazember fog téged agyonsarkan- tyúzni. Ha nőm és gyermekeim volnának akkor az én álláspontom borzasztó lenne; hátba ínég anyám lenne, — ha még élne az én egyetlen jó anyám ; pedig milyen boldog az ember ha még édes szülője van . . . Ekkor a festész egy tisztes nőt ábrázoló képre tekintett és úgy tett, mintha meghajolt volna. — Ifjúkori művem ... ez az agg nő ! Igen, az ifjú müvei ezek az agg szülék, kik hamarább megőszültek, mintsem ideje lett volna. No anyám én nem őszitettem meg egy hajszáladat sem, mert igazi jó fin voltam — de most már . . . most kicsapongó fiatal ember vagyok. E közben összerendező a vázlatokat. Ideje roppant kínos volt rá nézve. Délben elhagyta lakását, később a vendégfogadót és azután elment ki a városból a réteken és földeken át el-el, mintha a világból akarna kimenni. * * * A park és a kastély fölé megint a hold- világos est bájai terjeszkedtek szét. Alt- beim kastélyának néhány ablakából még mostan is világosság derengett. Altlieim gróf Eugéniával, Lajossal és a századossal, kit vendégül hivott meg, még az nap folyásában a falusi jószágra kocsizott, hogy már kora reggel elérjék a czélpontot, a találkát és hogy a reggeli hűvös idő meg ne ártson nekik. A park néma csendben állott — a léteken is szinte csönd terjeszkedett szét. Vannak olyan pillanatok, mintha a természet beszélne, ott a folyam zúg, itt a szél üvölt, itt a levelek sziszegnek és még is csak süketnéma szól hozzánk, ezek csak jelek és nem szavak ; néma a természet, meglehet, hogy süket is, rossz mély álomba van merülve, de semmit sem fecseg ki titkaiból. A kastély vendégei már jó éjt mondottak egymásnak, mert a világosság mindenfelé kialudt, a hatalmas kőtömegre, a hold fény bűvös leple borult és ez a kastély most olyan nagyon régi képet viselt magán, mintha sok csodás dolgokat tudna a messze múlt lezajlott tengeréből elmesélni. A hold olyan méla, mintegy elmúlt világ viszfénye, nem-e ’az elveszett napsugrak botlottak oda, arra a kis darab földre, a hol már nincsen élet, hogy a mi földünkre hol csak úgy pezseg az elevenség, vissza adja az áldásos nap sugarait ? Holdfény, te különös regéket beszélsz el árnyékodban különös alakok jelennek meg, a fájdalom, a régi időkre való emlékezés, a rég elmúltról való ábrándozás mereng arezod fényén és a szeretők fájdalma sugárzik rólad. Mert az idő visszafelé hosszabitod meg, inig a nap rohamosan halad előre, ő a jelenben és jövőben ragyog, vagy nem volna annak fénye ? az újabb csillagászat homályos napoknál beszél nekünk ... voilá!... (Folyt, küv.) Jaj annak a nőnek, ki csak önmegadásból jó nő és jó anya ! Ne önmegadásból, ne áldozatból tegye meg a nő ide vonatkozó kötelességeit, hanem szeretetböl mely a szív melegéből fakad ki és a lélek roko- nulásában találja folytonos táplálékát. Szabó R. * A házas életben egy kis veszekedés is többet ér, mintha minden fél érzéseit és gondolatait magába zárja. Ha egyetértést akarunk, az az első feltétel, hogy értsük meg egymást s ehez szükséges, hogy szóljunk. Eötvös. * Mint a falevél nem válhatilc meg az ágtól, melyen fejlődött, a nélkül, hogy földre sülyedve lábbal tapodtatnék! úgy az asszony pák sülyedni kell, mihelyt természetes helyzetéből kilépve, nemének közönséges körén túl emelkedni akar. Eötvös. * A rideg nőtlenség mindig árva, mindig i szegény ; száraz fa a kis mezőn, mindig komor és tövises. Mint a havasok kopár csúcsa, tündököljön bár magasan élet nem tenyészik körűié. Zugó felhő eső nélkül, bolygó árnyék, mely mindenre homályt vet. Kisfaludi K. * Csak a hiú és önző nők szokták a férfiak szerelmeit saját hiúságuk és dicsőségükre kizsákmányolni. Vadnai.
