Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 61. szám

l<:SZTKK(ji()M IX. liVlí'OLVAM

61. SZÁM.

VAS AUN A?,

ISS7. JULIUS 31.

MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER:

VASÁRNAP ÉSjCSÜTÖRTÖKÖN.

ICl.ŐI'T/.H'ITÍSI Áli :

egész évre .... ...............................6 fit — Icr.

; fel évre.....................................................................3 fit — kr.

[ negyedévre..............................................................1 Irt őO kr.

______________ Eyy szám ára 7 kr. '_______

V

árosi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

SZENT-ANNA-UTCZA 3i7. SZÁM,

liová :i. I.T.p szellemi rés/,ét illető kö'/leményele küldendők.

KIADÓHIVATAL :

SZÉCKENYI-TÉR 331- SZÁM,

hová. a 1 ;i.p hivatalos s a, magán hirdetései, a nyílttérije szánt közlemények, előfizetési pénzek és reolamálások iutézendők.

HIRDETÉSEK.

1 HIVATALOS 111 líDETÉSEK :

MAGÁN-III líDETÉSEK |j

1 szótól 100 szóig — fit 7ö kiv

megállapodás szerint legjii-l

100-200-ig . 1 fit f>ö kr.

tányosabhan közöltéinek. I

í 200-300-ig . 2 fi t 25 kr.

1 ---;

B

élyegdij 30 kr.

NYILTTEB sora 20 kr. 1

I

k,E:ilsrpHiisií5“íarc5aja.

DAL A HERVADÁSRÓL.

Sárga lombon szól a madár Szomorún,

őszi harmat rezg a síri Koszorún.

Fütyül a szél, a halottak Mezején,

Beteg virág, hervadt virág Vagyok én.

Sirva járok a temető Utain,

Gy ó gy u 1 ás ér t könyörögne k Ajkaim.

Imádságom ha meghallják Az egek,

Beteg virág, hervadt virág Nem leszek !

LITHVAY VIKTÓRIA.

(Elbeszélés.)

II.

Klárának valami jutott eszébe, s délben hízelegve fonta körül apja nyakát;

— Papácskám ! mit fizetnek neked azért a kamráért a szobáin alatt ?

— Őtven forintot évenkint, de mit érdekel az téged ?

— Nélkülözhetlen neked az a pénz, kis

papám ? I

— Nem, te kis hízelgő macska. De mit akarsz vele ?

— Hogy add nekem gombostüpénznek. Látod, minden leánynak van egy kis zsebpénze; Most már én is nagy lány vagyok, nekem még nincs.

— Legyen hát a tied. Hanem mit csinálsz vele, hisz nincs szükséged semmire?

— Hát. . . hát elköltőm ! — felel ka- czagva a kis leány.

S aztán egész este azon törte fejét, hogy mire költse azt a pénzt ? Mit vegyen rajta? Bőven el van látva mindenféle toillette- czikkcl ? Talán ékszereket ? de nem szereti az ékszert. Könyveket hozasson rajta ? Papája egész könyvszekrényt bocsátott rendelkezésére.

Meg van már ! Kitalálta !

Leült s gyorsan megirt néhány levelet, melyeket a kocsis rögtön továbbított.

Egy zártkörű vigalmat fog rendezni, összehívja rá gyermekkori pajtásnöit, kik- •kel még úgy /is keveset érintkezett mióta itthon volt. Ő lesz majd a háziasszony, mulattatni fogja vendégeit. Szépen tud szavalni, Emma meg énekelni, Berta zongorázni. Hangversenyt is csapnak. Pompás terv. Valóságos ismerkedési estély olyan ismerősökkel, kiket már félig elfelejtettünk:

Másnap összeült a leány-konferenczia.

A sok fejecske sült-fölt a nagy tervektől mire kitalálták, mit tegyenek. Végre nagy lelkesedés közt megállapodtak a műsorban s úgy határozták, hogy az egészről csak utolsó nap értesítik a mamákat, hogy egy kellemes meglepetést készítsenek számukra.

Klára szive tele volt boldogsággal örömkép viselőjének engedne tért, pedig de sok iparos nem cserélne az igazi tekintetes, sőt nagyságos úri jövedelemmel.

De hát csak az iparosnál van meg a nagyravágyás ? —- Meg van az a: társadalom minden osztályánál, így a kereskedőnél is ép úgy, kinek üzleti viszonyai több üres időt engedvén más foglalkozásra, liát legelőbb is aspirál városatyai s több basonrangu megtisztelő állásra, mely minőségben az előkelőség fogalmához illő leg meg is várja, hogy az ő nézete és akarata ne tekintessék numerusnak, hanem a mit mond : az messzelgazólag imponáljon, minden, más a mit akar, az nála csak Hóimba. Legnagyobb tisztelet a kivételeknek, de annyi áll, hogy a kereskedő-világ a társadalmi életben igen fontos szerepre vau hivatva, azonban elegen vannak köztük olyanok, kik magukat a tudomány központjainak tekintik, szóval igen sokan tartják magukat képesnek, —- pedig ebbeli hitük és talán meggyőződésük — bocsánat a kifejezésért! — nagyravá gvást feltételez, mert többnek akarnak látszani, mint a mik.

Hát a tekintetes czimet joggal viselő urak jobbak a deákné vásznánál ? — korunk említett főhibájában ők nem leledznek ? — de hogy nem ! —

mikor a szándékba vett előbbretürek- vés mellett a nagyravágyás lólába náluk is hatalmasan kikandikál, különösen abban, hogy. majdnem mind nagyobb urat akar játszani, mint a mire állása és jövedelme képesíti. Egyebekben is megmutatja egy némelyik uagyra- vágyását, de hát ne fessük tovább e képet, melynél roszabb még a divat, a mi a nagyravágyás alteregoja, ikertestvére, egyik a másik kiegészítője, szóval mindkettő korunk föhibája, az általános clégiiletdenség lel étűmén vo- zője, úgy jelenlegi mint későbbi hanyatlás jelentékeny előmozdítója addig, mig egy ujabbi társadalmi átalakulás meg nem szünteti.

Ezredünk története.

(F— E—) Az itt állomásozó gyalogezred egyik derék kapitányának, Szútsek urnák szakavatott tollából egy érdekes müvecskét: «Chronik des k. k. Infanterie Regimentes Nr. 26. Seit seiner Errichtung 1717bis Ende 1883.» kaptunk kézhez, melyből azon részletet, mely Esztergomot s közönségét illeti meg, lefordítani nem tartjuk érdektelennek ; bátor ezredünk különböző hadjáratai, szervezete és élete vannak itt szép egymásutánban közölve, közönségünk csak örvendve fogja ezáltal derék ezredünket közelebbről megismerhetni.

I.

Ezernyolczszázbatvanbct márcziusá- ban az ezred Esztergom, Hont- és Barsmegvékbe lett rendelve és már május hóban köszöntöttek be az első rekruták Pilsenbe. Ez időtől fogva az ezred magyar, lévén 100 esztendeig német és 50-ig olasz; ekkor kapott fekete hajtókát is, mert 1757-től ez ideig papagáiyzöld szinü volt, 1757 előtt pedig nem voltak a színek előEietkiizdelem.

Esztergom, jul. 31.

Ha az emberi számítások, törekvések és óhajok lét esi lésére irányuló sokoldalú mozgalmakat közelebbi megfigyelésünk tárgyává teszszük, igazán elborul lelkületűnk, midőn látnunk kell közvetlenül, bogy a mindennapi élet küzdelmei mennyire nagyok, mennyire sokfélék, mennyire lelketlenek, menynyire önzők és hamisak a társadalmi elemek különböző rétegeinél.

Minthogy az emberi életviszonyok főalapvonása a sors javítása, a helyzetnek megkönnyiiése, ennélfogva ha egyedenkint veszsziik és kérdezzük az embereket: keveset találunk azok között olyat, ki a jelen helyzetével és sorsával teljesen kibékülve, csendes megnyugvással elmondaná magáról, hogy ő a valódi megelégedés prototvpja. Ha a szorosabb értelemben vett előbbre- törekvés, korunk jellemvonása, úgy a tágabb érteményü nagyravágyás sem megvetendő jelenség, mely úgyszólván a napszámos kunyhójában születik és az igazi nagyoknál meghal. Avagy nincs-e igazunk, midőn a napszámos ajkairól olyféle panaszok, helyesebben szitkok lebbennek el, melyek nem a sorsában való önmegadás jeleként hangzanak, hanem az előtte kényelmes állapotnak örvendő «urak» helyzetének 1 irigyléséből szedi a tápot és azon in- j gerf, mely a gyülölség és alattomos megvetés hangzatos nyíl vaníliásait keblében feléleszti, de feléleszti ama vágyat is. mely őt a reá bízott munkában tanúsítandó hanyagság- és vonta- tottságra serkenti, egyszersmind arra is indítja, hogy a mit tesz, csak auj- nyibau legyen hasznos és gyümölcsöző, a mennyiben az ő érdekeinek megfelel. S igv történik napjainkban, bogy a munkások megbízhatósága már a zérusra devalválódott, mi miatt úgy a munkaadók és egyéb vállalatoknak manapság nem csekély költséget elnyelő mindenféle felügyelők alkal mazásá.ra van égető szüksége, különben kárát látják igyekezeíüknek lepton-nyomon. Hát nem a nagyravágyás ördöge biztatja azt az iparost, ki gyermekének jövőjét sohasem a tisztes iparban s annak üzésében keresi, hanem iskolázta! ja a legszebb s legvérmesebb remények között addig, mig a íiu azon öntudatra nem emelkedett, hogy inasnak lenni már vén, — de Lát a korlátolt észtebetség, a folytonos osztályismétlés kreatúrájának nyomása alul szabadulandó, mit tegyen a nagyravágyó iparos urnák beillő szülöttje ? — mit mást, mint utolsó menedékként bukott bizonyítvány nyal beá 11 ni praeparan diába, bőimét mint tanító kerül a világba — talán a modern szakférfiak kitűnő és hasznos tagját nyeri benne az iskola és társadalom ? — igen, a hiva- tatlanok eszményi alakjának bü megtestesítője leszen úgy a tanügy, mint a hivatott tanítók tekintélyének nem csekély hátrányára. Tovább menve, azon iparos nem mutat-e kellő nagyra- vágyást, midőn leánygyermekét inkább tekintetes urnák, titulált diuruistának, adja feleségül, hogysem a tisztes ipáiméi. Este el nem tudott aludni, feje csak úgy zúgott a sok előkészülettől. Mikor végre lecsillapodott izgatottsága s elalha- tott volna, egy sajátságos nesz tartotta lefogva figyelmét s a legnagyobb félelmet ébresztette benne.

Úgy hallotta, mintha kopognának a falon.

Megrettenve hallgatódzott.

Az a kopogás csak folytatódott, rendszeresén, egyformán, mintha csak azokat a babonás meséket akarná felidézni emlékezetében, melyekkel egykor együgyű dajkája álomba ringatta.

Alig mert lélegzetet venni az ijedtségtől. Majd ismét úgy hallotta, mintha a föld alatt kopognának, nehéz csöppökben gyöngyözött az izzadtság homlokáról s olyan halálos félelem gyötörte, hogy alig mert aludni.

Még sem szólt másnap e titokzatos dologról a többieknek, azt hitte kinevetik érte s csak felizgatott képzelete játékának fogják tulajdonítani az egészet.

Másnap este még erősebben ismétlődött ez a kopogás és még szaporábban.

Ez egészen megzavarta eleinte a félénk leánykát, kinek holmi hazajáró telkekről szóló mesék jutottak eszébe; de később boszankodott e gyávaságán s föltette magában, hogy felderíti ezt a rejtélyt, ha addig él is.

Lassan leszállt az ágyról és lefektette rózsás fülét a földre. Hallotta a nehéz szőnyegeken keresztül a kopogást, mint hogy ha tompa ütéseket mérne . valaki egy ruganyos tárgyra. Aztán néha egy fájdalmas sikolyt vagy nyöszörgést vélt

hallani, mely úgy a szivébe hasított, hogy ! megremegett bele.

Ereiben meghűlt a vér, s tagjai egészen : megzsibbadtak. Nagy nehézen felvánszor- gott a földről. Lázongó képzelete ■ folyton | ijesztgette: «Ah! valami rettenetes bűntény történik itt. Valakit kínoznak, ölnek !» A józan bátorság meg biztatta : «ne félj, inkább nézz utána, mi az a mi megijesztett !»

S Klárika megemberelte magát; bele- burkolta reszkető testét finom hálóköpenyébe s óvatosan leosont a lépcsőkön. «Treff» felébredt a könnyű léptek zajára s bámulva nézett föl okos barna szemével fiatal úrnőjére, ki megsimogatva a hű állat fejét, reszketve susogta :

— Jöjj velem Treff! Megmentünk valakit! Künn a legszebb őszi este volt. A csillagok ezrei ragyogtak az égen s a hold szelíden hintette sugarait szerteszét a tágas udvaron, bevonva minden tárgyat azzal a vonzó, delejes, kékes fénnyel, mely az embert szinte kiemeli saját magából egy eszményi magasságba.

A terebélyes diófa levelei meg-megmoz- dultak, mintha valami édes kéjtől borzadnának össze vagy mintha ismerős susogá- sukkal biztatni akarnák a félénk leánykát, ki könnyű léptekkel, erősen dobogó szívvel futott el alattuk, egyenesen ahhoz a kis ablakhoz, mely gyengén meg volt világítva s éppen az ő szobája alatt levő lakáshoz tartozott.

Lábujjliegyre ágaskodva benézett az ablakon, félelemmel vegyes kíváncsisággal. De félelme csakhamar eltűnt, s visszaszokott a mosolygás rózsaszín arczára.