Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 61. szám
írva, a gyalogezredek többnyire vörös gallért és vörös liajtókát viseltek. Az ezred ujjáorganizálásakor azután Pilsen be és Hokyeanba lett áttéve, hol 1871-ig feküdt. Ekkor ezredünket már másodízben ért egy vasúti szerencsétlenség. 1868 novemberében ugyanis a szabadságol- takat Prágán át akarták hazájukba szállítani ; a vonat Rokycan állomáson alul megakadt és hátulról egy tehervonat rohanta meg. Öt vaggon össze lett roncsolva, 22 embert halva, 62-őt súlyosan cs 7-ct könnyen megsebesülve találtak a katastrópha terén. Azonfelül meg 9-en a sebesültek közül lehelték ki utólag életüket. Azok, kik a sebek következtében munkaképtelenné váltak, évi segedelmet kaptak, és pedig 25-en összesen 3860 frtot, a többiek 6425 irtot időlegesen. A cseh ezredek is siettek bajtársaikon segíteni, gyüjtvén maguk között 1215 frtot, mely összeget a szerencsétleneknek szolgáltatták át. 1871-től 1877-ig Budwois ezredünk tartózkodási helye. Ekkor lön kiho- esájtva a hadi-érem is, emlékül 0 Felségének, Ferencz Józsefnek 25 éves jubileumára. Ez időben kapta ezredünk a «Wer ii dl »-féle uj fegyvert is. 1877 őszén már Pécsben találkozunk az ezreddel, honnan 1878-ban Boszniába vezényelték. Augusztus 8-án indult az első három zászlóalj Pécsből Károly városba, hogy Bosznia felé a határőrzést (Cordondienst) átvegye. Be már aug. 14-én az ezredet Boszniába mozgósították ; 19-én kapott az esztergomi tartalékezred is mozgósítási parancsot, úgy, hogy aug. végén ezre- diiuknek 5 zászlóalja Boszniában volt, míg Esztergomban a kiegészítő zászlóalj 5 századból állíttatott össze. Szeptember 1-én az 1. 2. 3. zászlóalj Gradiskánál átlépte a Szávát és Banjaluka felé tartott ; a tartalékezred a 4. és 5. zász'óiljjal Bródnál lépve át a Szávát, Sze raj evén keresztül Do- bojba jutott, hol novemberig maradt, azután pedig visszatért Esztergomba. Kisebb-nagyobb ezirkálásokon kívül az útépítésnél segédkezett, de ütközetben részt nem vett. Az ezred 1. zászló- alja azonban már szeptember 6-án adott tüzet. E zászlóalj Sametz vezérőrnagy brigádjával Kljucnak indult és 6-án reggel parancsot kapott, hogy Dubocáni mellett a. Saná-t lépje át és a baloldali parton Kljuc felé előre nyomuljon. Az 1. század (Wettendorfer főhadn.) a folyam mentében hatolt előre, a 2. század (Baumholzer kapitány) tartalékul hátramaradt, a 3. század (Erimmel kapitány) összeköttetést képezett a baloldalon a 22. gyalogezreddel, a 4. század (Koliuth főhadu.) fogyverfede- zetül rendeltetett ki. Az előrenyomulás a meredek, erdős talaj miatt csak lassan történhetett, de dél felé mégis csak eljutottak a Sana hídig. A parancsnok azonnal birtokába akarta ejteni a hidat, s e végből a 4. századnak 3 csapatát előre küldő. Gyors rohamban, támogatva a 22. gyalogezred egy félszázada által, vették be ezek a hidat, ezen keresztül még 600 lépésre üldözőbe vették a felkelőket, egy magaslaton megállva, heves tüzelést kezdtek. A felkelők túlnyomó ereje már-már veszélyeztette derék hadfiainkat, midőn a parancsnok Kljuc ellen rohamot vezényelt, mire is 53/4 századot rendelt ki Jansky ezredes alatt. Zászlóaljunkból ott volt az 1. és 2. század, a 4. század 3 csapata, s a 22. gyalogezredből három század. A 26. ezred 23/* századát Seemann alezredes a moschee ellen vezényelte ; ezen colon ne most minden oldalról heves tűzzel lett fogadva; az egyes csoportok azonban minduntalan födüzni siettek s jóllehet, csak lassan, de mégis előrenyomultak és o szakaszai az ezrednek voltak az elsők, kik a helységbe értek. Itt most minden házért külön-külön kellett harczolni, inig végre a felkelők, engedve a túlerőnek, visszavonultak. Végtére azonban századainknak is meg kellett állam, mert a csata hevében nagyon is előre hatolva, minden oldalról valódi golyózápornak lettek kitéve. E közben Seemann alezredes, miután Jansky ezredes megsebesült, az öt század vezényletét átvette. Midőn azután később még 2 századot kapott védőimül, az összes 73/4 századot bajonett-rohamra vezényelte. Erre a, felkelők nem lévén elkészülve, elhagyták házaikat és a hegyre menekültek. Négy órakor délután az egész helység csapataink kezében volt. Egyes századok még a helységen túl is üldözték a felkelőket, kik, bátorságukat el nem vesztve, újra fegyvert fogtak s csapatainkat visszanyomni iparkodtak. — Ah ! — gondolta magában — hát ez az egész? Most már nem félt attól a kopogástól, hisz tudta, honnan ered az. Nem gyilkolnak meg vele senkit. Csak a szegény csizmadia különös szerszáma okozta azt, mely- lyel szaporán kalapálgatott, ütögetett egy darad bőrt. A szegény, meggörnyedt ember homlokán egészen kidagadtak az erek a nagy sietségtől. Mellette, a mécs fölé hajolva varrogatott egy halavány asszony. Klárika jól látta, hogy az a kis vásott nadrág nem érdemli meg a foltozást. Olyan volt az, mint a pókháló, s a mint a foltot rávarrták a szorgalmas kezek, az ernycdő szövet újra kirepedt mellette. Az asszony szomorúan hajolt munkájára s úgy látszott, mintha nem törődnék semmivel a mi körülötte történik. Csak néha fordult meg s egy tiszta tarka kendővel megtörülte beteg kis gyermeke veritékes homlokát. Onnan a kis ágyból hallotta Klárika most is azt a szivetjáró nyöszörgést, melyben mintha benn volna egy rettentő szenvedés meséje. Három kis gyermek szorongott ott egymás mellett. Kettő aludt nyugodtan, csendesen, mint a kit nem bánt semmi. A harmadik, mint egy kis vértanú, nyitott szemeit kétségbeesett tekintettel jártatta körül, mintha keresne valakit, ki megváltaná öt kínszenvedésétől, melynek keresztfájára van szegezve. Klárikának valami ismeretlen érzés futott szivébe. Tudj’ Isten miért, de sirni szeretett volna, hogy annak az ártatlan kis fiúnak beesett, fehér arcza tán nem ismerte soha a mosolygást! Bizonyosan ez az a «nehéz iskola,» a melyről olyan szomorúan beszélt az igazgatónő, — gondolta naivul. Yisszaszökött szobájába s lefeküdt. Amint igy elgondolkozott, szinte szégyelte magát, hogy milyen jó sorsban, gondtalanul, mosolyogva él ő, mikor mások sírnak. Másnap vasárnap volt. Éppen haza jött Klára a templomból, a hol ízléses, elegáns toilettejet mindenki megbámulta, midőn Zsófi jelentette, hogy beszélni kíván vele valaki s Klára intésére beeresztette a várakozókat. Az a sápadt asszony volt három gyermekével,-kit az éjjel dolgozni látott az ablakon át. Tisztán voltak öltözve mind a hárman, de nagyon szegényesen. Az a barna fürtös, okos arczú kis fiú ott állt anyja mellett, erősen megfogva annak szoknyáját mind a két kezével, félénken te- kintgetett az előtte álló 'előkelő, szép leányra. A másik kis gyermek egészen elbújt anyja mögé, ki a harmadikat ölében tartotta. Rögtön megismerte Klára benne a kis vértanút, ki fáradt fejét lankadtan hajtotta anyja vállára, s megtört tekintete bágyadtan esett a földre. — Beteg ez a kis fia ? — kérdezte Klára részvétellel, midőn a ’fiatal asszony alázatosan meghajolt, hogy kezet csókoljon. — Meg fog halni ! — zokogott ez keservese,!. — Majd megszakad értté a szivem é mégis kérem Istent, vegye cl minél előbb, mert nem tudom tovább nézni ezt a linos vergődést. — M,i baja van szegénykének? — Öli Istenem ! magam sem tudom, hol fáj neki. Nem szól semmit, csak szenved. Ezt azonban igen drágán fizették meg, a mennyiben csapataink csak addig vonultak vissza, mig jó kereszttűzbe foghatták, úgy, hogy a felkelők 3 oldalról lövettek össze. A beállott éj aztán véget vetett a harcznak. SZÍNHÁZI szemle. (14. Bellise.) Dumas e társadalmi színművének nagyhatású czimszerepében vett búcsút K. Hegyesi Mari asszony az esztergomi közönségtől, mely ezúttal szintén kitett magáért. A kis arena teljesen megtelt és a város sziue-java mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a minden tekintetben kielégítő, összevágó, jeles előadást, mely egyúttal a vendég művésznő jutalomjátéka volt. Midőn az ünnepelt kitűnő művésznő Hegyesi Mari a közönség előtt megjelent, szűnni nem akaró tapsvihar fogadta, mely úgy egyes jelenetei után, mint a felvonások végeztével mindinkább meg-megujult. Emlékül nemcsak a csinos csokrokat s a pompás koszorút, de az esztergomiak rokonszenvét és kedves visszaemlékezését vitte magával, a mely magas művészete iránti igazi hódolattal mesteri alkotásában fenmaradt. A darab mint tsziumű Dumas és kortársai egyéb művei mögött áll. Szellemes bölcselkedés, hatásos jelenetek, de tnlajdonképeni cselekmény vajmi kevés. Úgyszólván egy nap alatt játszódik le az egész színmű, mely nem egyéb, mint az évekkel ezelőtt megtörtént események reminiscentiái illetve ezek sikeres kiegyenlítése. Rohamos, de hatásos s főleg az egyes ritka jellemek festésében. Ha Hegyesi Mariról csak azt mondjuk, hogy ő Denise-zel lépett a nemzeti színház jelesei közé, úgy ezzel mindent megmondtunk : a legjobbat, a legszebbet, a legérdemesebbet, mert ez volt az ő művészetének próbaköve, felavatása, diadala. A többi szereplők — és elmondhatom, hogy majdnem kivétel nélkül — egyaránt elismerésre méltó törekvéssel járultak az összhatás sikeréhez. Bácsné, mint De Thausetteué nagyon figyelemre méltó alakítást mutatott be s nehéz szerepét kiváló sikerrel oldotta meg derülten, könnyedén, szellemmel. Vele együtt igen kedvesen játszott Angyal Ilus is, a kire a színműben szereplő tapasztalt életbölcselkedő Tho- venin mondását olvassuk : «ugy-e megAz orvos azt mondja: agyvizkór. Mikor tizenegy hónapos volt, akkor betegedett meg, — annak már egy éve, — s azóta beteg mindig. Most agygörcse van mindig s tegnap szélhüdés érte az agyát. Azóta beszélni sem tud többé ; — az orvos azt mondja végére jár ... Oh én édes Istenem! A szegény asszony kétségbeesetten zokog ; a kis beteg fiú megmozgatja szőke fejét s szomorúan emeli kifejezésteli szemeit Klára részvétteljes arczára, mintha azt akarná mondani: — Ott majd kinyugszom magamat. Olyan fáradt vagyok ! Az a barna fürtös fiúcska aggodalmasan szorítja kis tenyerét a térdére; vásott ruhája elmállott ott s látni engedi rózsaszín meleg húsát. Nem akarja, hogy észrevegyék. Beljebb húzódik anyja szoknyájának ránczai közé. — Talán meg fog haragudni a kisasz- szony ! — kezdi félénken az asszony — mert nem hozhattam meg a házbért egészen ; két harmadrészét csak összeszerezte szegény uram keservesen^ az itt van; a többit meghozom néhány nap múlva. Most kaptunk elég dolgot. . . iparkodni fogunk. Hogy ne várjon biztosíték nélkül a nagyságos kisasszony, hoztam zálogot — ebben van összes ruházatunk, szükségünk van rá, sietünk majd kiváltani. Ne tessék haragudni, könyörgöm alázatosan! nem rajtunk mult, hogy nem fizethetünk. . . az Isten annyi csapást mért ránk !. . . ez a szegény beteg kis gyermek is ... Nem beszélhet tovább ; szavát elfojtja a remegő izgatottság, sovány arczát csendesen mossák a könnyek. mond; am, hogy ez a Mártira nagyon derék kis leány !» Bács Károlyt, Thovenin szerepében nyílt jelenetben tapsoltuk meg, de dicséret illeti Audrássyt is, a kinek mint halljuk Bardannes gróf szerepére csak egy nap ideje volt s igy ha olykor egy kevéssé akadozott is, de azért kifogás tál anul játszott. Általában véve az egész közönség a lehető legnagyobb megelégedéssel hagyta el a színkört. (15. Egy magyar huszárkáplár Becsben.) A darab nem sokat ér, habár elég ügyesen van megírva s van benne co- micum ; — de e mulattató életképnek alig volt a ki tapsolhatott, miután az ülőhelyek üresek voltak, s a 35 frt napi kiadással szemben a befolyt 14 frt bevételt csakis a karzat s az álló helyek szolgáltatták. De mielőtt tudósításomat befejezném, e helyütt is figyelmeztetjük s felkérjük a rendőrséget, hogy sürgősen és erélyesen intézkedjék az iránt, hogy a szinielőadások menetei az utczai ácsorgó tüntető zajongók által minduntalan meg ne zavartassanak, mert valóban közbotrányt okoz az a hullámzó tömeg, mely mint utczai publikum ha ingyen előadásokat akar élvezni, legalább ne zavarja meg a fizető közönséget s az előadást. Történt pedig e héten, hogy a rend fentartására kirendelt rendőri közeg kissé illuminált állapotban lévén, a zajongókkal kötekedvén, önmaga csinálta a legnagyobb zajt s csak a jelenvolt Burián al kapitány erélyes fellépése állította helyre a csendet. Átlagos számítás szerint a Lőrincz- ntezában csak minden 2-ik 3-ik nappal fordul megy egy-két kocsi. Mig minden este 3—4 kocsi is arra robog. Rendőri intézkedést igényel továbbá az is, hogy az arénába a kutyák bevitele megtiltassék, nehogy a legutóbb történt skandalumok ismétlődjenek. Hogy a dohányzás az arénában «rendőrileg tilos» azt a kinek jó szeme van elolvashatja, de hogy ki, vagy ki nem tartja meg, az már más kérdés, mert sem ellen nem őrizik, sem meg nem akadályozzák. Hja! Esztergom nagyjai előbb egy kis szinháztűzre kiváncsiak s majd csak azután teszik le a czigareBájukat. —ó. Klára véghetetlen zavarban volt; az az esdő tekintet feleletet várt s ö nem tudta mit feleljen. Egyszerre olyan üresnek érezte a fejét s a szivét olyan csordultig teltnek. Lehajolt, mintha leejtett volna valamit. Palástolni akarta tehetetlen ellágyulását. Midőn lehajolt, megpillantotta azt a szép eleven fiút, hogyan takarja kis kezével fes- lett ruháját s félénk kíváncsisággal néz rá. Élénk rokonszenvvel karjaiba szorította a bámuló kis teremtést s szeretetteljesen kérdezte : — Mi a neve ? — Károly ! — felel az anya a húzódozó kis fiú helyett. — Milyen vásott a kis nadrágja. Nincs jobb ? • — De igen is — felelt susogva a kis fin, — van szebb is, jobb is. Abból nem kukucskál ám ki a térdem! Apa vette a vásárban... de nem szabad többé felvennem ! — Miért? — Mert édes anyám bekötötte oda, abba a butyorba s felhozta a néninek. Most már nem az enyim, most a nénié ! — Pedig fáj érte a Károly ka szive ugy-e? A kis hu integet fürtös fejével, hogy: bizony fáj. Klára óvatosan felnyitotta a batyut s kifejtette a sok tiszta ruha közül a kis fiúét s ráakasztotta a bámuló gyermek karjára ; azután kinyitotta szekrényét s megtömte süteménynyel a két gyermek tenyerét. Mikor a kis beteg kezébe akart nyomni egy darabot, az csüggedten ejtette a tőidre. Utánna se tekintett. (Vége köv.) SÍKOR MARGIT.
