Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 43. szám

KS/;n<]i;.(io:\i ix, i:\toi,vam 43. SZÁM. VASAUNAP. 1887. MÁJUS 29 MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. HI.ŐI'T/.HTIÍKi Ált : egtíHK évre .... ..................................6 Irt. — kr. f él évre....................................................................3 fit — kr. negyedévre..............................................................I frt 50 kr. Eyy s/ám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közfönye. SZERKESZTOSÉG: SZENT-AMNA-UTCZ.A 3!7. SZÁM, hová :i lap a/.olliiiiii rés/,ét illető kö/.leinéu.yek kiiMoinlők. KIADÓHÍVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331. SZÁM, hová. a I;i.i> hiva.tii.los s a magán hirdetései, a nyiltJérbe s/.ánt köz­lőmén vek, előli/.etési pénzek es reclaniálások iiile/.endők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS III 1 szótól 100 s/.ói* 100 -200-ig 200 — 300-ig I? HETESE IC : : — frt 75 kr. 1 frt 50 kr. 2 frt 25 kr. I’élyegdij 30 kr. M Afi A N-ll IHLETÉSEK megállapodás szerint legjn- tánvosiililia.il közöllelnek. NYJLTTKB sora. 20 kr. Esztergom, máj. 28. Olyan a pünkösdi rózsa a májusi virágok közt, mint a szép gondolatok közt a bombaszt. Azért becsülik túl azok, a kik nem értenek a szép virá­gok nyelvéhez. Olyan az egész élet, mint a pünkösdi királyság, melynek koronája pünkösdi rózsákból van fűzve. Es mégis mennyi gőg, mennyi fen- licjázás, mennyi kevélység veszi körül az ingadozó trónokat. Összes örömeink múlandóságánál mulandóbb a mi józan­ságunk és kiábrándulásunk hibáink zsarnokságából s gyarlóságunk bálvá­nyozásából. Hogy is mondja Petőfi ? Múlandóság a királyok királya, Ez a világ az ö nagy palotája. Sétál föl és le benne S nincs hely hová ne menne, S hová lelép, a mire hág, Minden pusztul... körűié fekszenek Szétszórva: eltört koronák, Hervadt virágok, megrepedt szivek. * Megütötték már a nagy dohot, Hangos torkú emberek és kiabálni tudó urak »okos emberek« számába kezdenek menni. A haza romlásáról szavalnak elhízott kortesek s kövér ál­lamadósságokról nyilatkoznak sovány eszü laikusok, a kik eddig csak a fe­kete kávék és kapuczinerek minden­napi országgyűlésein tűntek föl. Ma­gyarország két hétre átalakul egy ha­talmas kortes tábborrá, mely azonban több millióba fog kerülni, mint egy két beles occupatio. Nagy szerencse, hogy a szájhősök uralma mindössze csak két hét: egy kis pünkösdi ki­rályság. * Kirándulók érkeznek ma Esztergomba. Minden esztendőben örömmel üdvöz­lünk ilyen jókedvű társaságot, mely a fővárosból idejön egy kis friss leve­gőre. Sokszor elgondolkodtunk már azon, hogy mi lenne Esztergom jövője. Nem kellene-e gyáripar-teleppé vál­toztatni ? Az kulturális ez anyagi vi­rágzást biztosítana. De mikor azok a derült mosolyéi, gondtalan kirándulók jönnek hozzánk, akkor még legczól- szerűbbnek találjuk, ha Esztergom a maga jól felfogott érdekeinél fogva átalakul egy óriási vendéglővé. * Szuronvos argumentumaink is van­nak már város részeink egyesítésére. Nemsokára már a lánczok csörgése is bele fog beszélni a gondolkodók be­szédébe. Hanem azért mi még sem egyesülünk. Megmaradunk továbbra is négy város egymás mellett, vagyis mindennapi gyakorlati nyelvre fordítva: egymásellen. Melyik programmbeszéd- ben lesz ez a mi régi mindennapi imádságunk ? Melyik programmbeszéd volna az, mely Esztergomot a rossz szomszédság török átka alól felszaba­dítani segítené ? Emeljünk kalapot az előtt a lobogó előtt, melyre az egye­sülés magasztos eszméje rá lesz Írva ! * A haldokló országgyűlés végső ver­gődéseit hazafiul fájdalommal néztem végig az Írói karzatról. Láttam és hal­lottam Horánszkyt a ki még az utolsó jjerczekben is dolgozóit, mint a jó munkás és küzdött, mint a jó katona. Láttam, de nem hallót am Polónyit, a ki Horáuszky mellett ült s nagyon bi­zalmasan beszélgetett vele. Gavallér ellenfelek lesznek azok s nem közön­séges ellenségek. Haldokló társadalmi életünk s közéletünk nem sinylenó meg, ha a bokrétás világ zajában különböző zászlók daczára, is gavallér ellenfelek s nem közönséges ellenségok gyanánt állanának egymással szemben a pártok elemei. Higyjen és valljon mindenki olyan politikai hitvallást, melyet meg­győződésből követ, de azon.űl ne ál­dozzunk fel semmit sem a régi jó ba­rátságból, melyre elvégre a választások után is rá leszünk utalva, hogy idehaza békés szere ettel szolgálhassuk Eszter­gom érdekeit. * Azt, mondja Kölcsey, hogy az embe­rek mindenkor és mindenütt csontból és húsból alkotvák ; következőleg több vagy kevesebb különbséggel ugyanazon indulatok és szenvedelmek rabjai ; de lehet-e tagadni, hogy bizonyos korban bizonyos indulat és szenvedély, vala­mint vélemény és ruha, nagyobb kiter­jedéssel uralkodik, mint egyébkor ? Benne vagyunk ebben a bizonyos korban, mely mindenesetre a kortesek aranykora. Hanem azért ne legyen kö­zöttünk viszály, csak küzdelem s ne legyen elkeseredés csak buzgalom. A lánczairól eloldott pártszenvedély uralma ne tartson még csak addig se, mint a legkurtább életű pünkösdi ki­rályság. GASTON. Egyházi birtokok bérlése. Budapest, május 28. Egyházi birtokoknak magyar föld­birtokosok és mezei gazdák által bér­leti utón való használata s jövedelme­zőbbé tétele megfelel mind ama kivá­nalmaknak, melyek az ily birtokokkal szemben közgazdasági vagy társadalmi szempontból támaszthatók. Az utóbbi években azonban több oly sajnálatra méltó eset jutóit nyilvános­ságra, melyek alkalmasak arra, hogy bizonyos cliquek által rendszeresen űzetvén, a, püspökségeknek, káptala­noknak stb. százezrekre rúgó károk okoztassanak. Miután a magyar magas derűs és káptalanok hazafias erénye és igazán hagyományos áldozatkészsége birtokaik jövedelmének legnagyobb részét vallási j és közczélokra a nevelés és tanítás elő- i mozdítására, szegények fölsegélésére, j tegek ápolására szenteli, kötelessége a |sajtónak fennérintett irányban felme­rülhető eseteket nem mint magán-, hanem mint közügyet tekinteni. Vannak Magyarországon különösen papi birtokok bérletére spekuláló üzé­rek, kik más érdekeltekkel szövetkezve la birtok értékét lenyomják, annak jö­vedelmezősége felől hamis híreket ter­jesztenek, hogy a szövetségükhöz nem tartozó szolid jelentkezőket elijesztvén a tisztességes verseny lehet‘tienné té­tessék s igy a maguk közt felosztandó koucz nagyobb legyen. Az egyházi javakban ekként okozott kár évek során át nem százezrekre, ha­BEG-SZEBB BABOM­EGÉNEKELTEM szép szemed, Bíbor kis ajakad, Bózsás piczinyke szájadat, Mely esókot — másnak ad. Jgéző, vonzó, bűvölő Gyermek-kedélyedet; Ártatlan, jó, arany-szived, Mely mást, oh mást szeret! A csöppnyi kis virágot is, Mely boldog kebledül, S a napsugárt, mely arezodat Csókdossa kéjesen. Legszebb dalom még hátra van, Utolsó énekem, Szivem keserve, bánata Lesz eldalolva benn. Ha majd oltár előtt a pap Egy mással összead, S ha majdan halkan aj kid is Súgják „igen“ szaval; Oh akkor, akkor lantomon Zokog a fájdalom .. . — Az lesz az én legszebb dalom, Az én hattyú — dalom . . . JULIUS. M a i I Megértették egymást, (Karezolat.) Mikor a hajnal megbiborozza a vadregé­nyes erdők zöldlombsátorát, mikor a füle­müle ékes danáját viszbangozza a harmat gyémánt cseppjeit rengető pázsitos hegy­oldal, mikor a nap melegítő sugárival arany­nyal hímezi az illatos rétek természet al­kotta remek szőnyegét s mikor a völgy szétszórt falucskájában a kicsi templom csengő harangja a szivet hálatelt imával a teremtés Urához emeli; lehet-e boldo­gabb érzés az emberi kebelben, mint e pillanatban ? Oh nem ! És kegyed mégis azt mondogatja, hogy miért oly boldogtalan ? Hiszen gondolja meg nyujtott-e a főváros, hol eddig élt oly kellemes szórakozást, minőt a termé­szet itt alkotott, kézzel fogható remekei mutatnak, minőket eddig csak vásárolt ké­peken szemlélhetett? Volt-e ott oly üdítő levegője a természet utánozhatlan illat­szereitől illatozva, mely arcza rózsáit fes- leni készti, mely egész alkatát rugóko- nyabbá teszi! Ügy-e nem ? Ezt nem él­vezhette ott, hol most már a néhány fok­kal tisztább levegőt is pénzen kell vásá­rolni. Es ha rám tekint az én egyszerű­ségemre, higyje el irigylik tőlem a fővá­rosiak ezen egyetlen vagyonomat, mely egészségemből, napbarnitotta arczomból és a falusi élet többi legdrágább és legszebb adományaiból, áll, és még azt is mondo­gatják : ez az ember boldog lehet! számunkhoz fél ív Igen az vagyok és ha még egy vágyam teljesül, oh akkor igazán boldog leszek! Oh tehát Önnek is vannak vágyai, monda a szőke angyal, kinek kedélyét nem gyógyították meg e kis paradicsom ritka szépségű tulajdonai. Persze hogy van ; de e vágyam nem elérhetetlen és én azt hiszem, hogy az ember már akkor is boldog, ha arra gon­dol, hogy vágya teljesülhet. Hiszen épen ez bánt, ez fáj az én szi­vemnek is, hogy vágyaim nem teljesülnek hogy boldog lehetnék. Mit ér tehát e gyö­nyör, mit itt nekem a természet nyújt, ha szivemet egy teljesületlen vágy tépi, zúzza! Mit ér nekem az élet, ha egy szent érzelmemnek kifejezést nem adhatok? Míg Margit igy rebegte fájdalmát, az alatt Jenő egy lapot vett elő, mire e pár sort irta: Miért búsulsz ? tán a szerelemnek Titokteljes hírmondója ez? Oh úgy örülj, mert fájó szivednek Örömteljes megváltása lesz! S midőn Jenő Margittól búcsút vett, egy meleg kézszoritással tette le a boldog­talan lágy kacsokba a kis lapot, hogy boldoggá tegye azt a szivet, melytől ö is teljesen boldogságát várta! Mily sajátságos az emberi természet, az imént Jenő beszélt boldogságáról, s már most vesztett nyugalmát fájlalja! Hát lia Margit nem érti meg ? és ha meg is érti, az ő egyszerűsége boldoggá teheú-e Mar- gitot? melléklet van c s a t Ily aggályokkal tépelődve vágtatott Jenő pej lovával munkásai után, míg Margit a boldogság örömkönyűin keresztül hosszan tekintett a távozó után, kit ő megértett! Lehullott a boldogság örömkönve Margit szeméből a harmat gyémántcseppjei közé s vígan danázva futott a csergő patak part­jára. Ott leül s mint egy gyermek a csil­lámhomokban parányi ujjacskáival rajzol- gatja a boldogító nevét és édes fohászok lebbenek el eper ajkiról. így merengett Margit jövő boldogságáról oly sokáig, hogy a nap is már jó nagyot haladt szokott ég­bolt — utján. A juhász is a nyáját de- lelőre hajtja, a gulyás ostorpattogása a csergő patakhoz tereli a szép tarka gu­lyát ; és midőn megcsendül déli ijnára a falu kis harangja, akkor rezzent föl néma merengéséből Margit azon kedves tudattal, hogy ő szeret... ...Mily szép az élet igy, szeretve lenni és szeretni, mikor eléri az ember a mire vágyik. Mily jól esik a munka után, ha a bőn szerető kebel egy boldog szívnél édes nyugalmat talál. így történt meg Jenővel is, hogy kedves Margitját bol­doggá tette ! Megértették egymást és az egyszerűségben, a kis falu gyönyörűségé­ben föllelték a boldogságot, mely után vágyódtak, mely fellegtelen marad a sírig; mert a két szerető szív mindig megérti egymást. Ifj. MERÉNYI FEIiENCZ, C, o I v a.

Next

/
Thumbnails
Contents