Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 36. szám

KSZTKUOOU IX. KV KOI, YAM 36. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, ISS7. MÁJUS 5. MFTUELENIK HETENKINT KF.T.SZI'.R : VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. liMH'T/.KTKSI Alt: ovr« lói évre . uegyeilévr« 6 írt — kr. | 3 fit — kr, | 1 Irt 50 kr. Ecjy s/ám ára 7 kr. Városi s meyyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSED: •SZEMT'ANNA-UTCZA ,‘317. SZÁM, liová :i ln,p M/.nllo.ni róíUBt illető kö/.lomónyok kiiMomlíík. KIADÓHÍVATAL : szé:che:nyí-'í'ér 331- szám, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a iiyilltérbe s/.ánt, lemenyek, előli/,elési pen/.ek es reelaniálasok intő/,emlők. HIRDETÉSEK. HIVAT,U.OS IIIHDHTI4SKIC : MAUÁN-llIlíliUTIÍ.SKK 1 szólói 100 szóig — fi t Te kr. megállapodás szerint legjn­100 — 200-ig . I írt 1)0 kr. táiiyosnhhan közöltetnek || 200-800-ig . 2 frfc 25 kr. liélyegdij 30 kr. RYJ I/TTlOlí sora 20 kr. TI Irodalmunk érdekeken. Esztergom, máj. 4. Panaszlvodn;ik a magyar könyvkeres­kedők, hogy nem bírnak megélni. A magyar könyvek ott ragadnak a pol- ezokou, konnan vagy vagy az antiquár vagy a sajtos szedi le potom áron. Panaszkodnak a magyar Írók, hogy nem tudják szellemük kincseit annyira is értékesíteni, hogy legalább gondtalan kenyeret keressenek. És panaszkodik a magyar ember a párisi divat, a brüiini posztó, a pipere kereskedő, a divat- árusnő ellen ; az asztal sokba kerül s az ősi magyar vendégszereteten niul- hatlanul újítani kell valamit, mert azt csak nem tűrheti egy gavallér liázinr, hogy a vendégei nála veszszék el a pénzüket. Az irodalmi panaszok orvoslására az Írók már kiküldtek egy országos bi­zottságot, mely igen szépen meg is okolla a bajt, de gyükeres orvoslást még nem talált ki. Igaz, liogy hazánk sorsa még min­dig a felhők járásától függ; de az is igaz, hogy nem sok előkelő családunk van, a iiol az irodalmi termékekre való évi kiadást rendes budgetbe foglalnák. Egy politikai napilap, egy naptár, egy-egy seusatios könyv mindössze, a mit éven- kint összeszed valaki, még nem iro­dalom. Mig Németországban alig van mó­dosabb földművelő, a ki lapot nem já­ratna s nincs kereskedő vagy iparos, kinek meg ne lenne a maga néhány száz kötetből álló kis családi könyv­tára, addig nálunk a földműves osz­tálynak még csak országos orgánuma sincsen s alig akad iparos vagy ke-j reskedő, a ki családja számára váloga­tott könyvekből egy kis házi kincstár­ral rendelkeznék. Az egyesületek és társulatok többet! költenek billiárdok és egyéb szórakoz­tató eszközök beszerzése, mint köny-, vekre, mert a tagok nem igen lelke-1 sédnek a bibliotheka katalógusáért. Körültekintéseink és tapasztalatainkj után hazai irodalmunknak csak úgy szerezhetnénk biztos alapot, ha rendes! évi adót áldoznánk a nemzeti szellem oltárára. Ezer forintnyi évi jövedelem, után legkevesebbül ötven forintot kel-1 lene éveukint könyvekre költenünk. Az összegnek azután fölfelé még inkább! gyarapodnia kellene helyes arányban. Akkor nem panaszkodnának könyvke­reskedőink, hogy pályát tévesztelek s akkor nem keresnének Íróink és költő­ink olyan mellék foglalatosságokat, melyek a szellemiekre teljesen leverő hatást gyakorolnak. Pegye meg mindenki a magáét. Ne »pártoljuk« a,z irodalmat, hanem »kötelességszerűeu éltessük.« Yegyük rendes évi költségvetésbe a könyv- kereskedők számláit s alapítsunk családi könyvtárakat. Az egyesületek és tár­sulatok fogjanak nagyobb lelkesedéssel könyvtáraik gyarapításához s az alsóbb osztályokat, melyeket eddi gélé teljesen nélkülözött az irodalom, szoktassuk hozzá a nemzeti szellem kincseinek megkedveléséhez és megszerzéséhez. Akkor azután vége lesz a magyar! írók és a hazai könyvkereskedők pa­naszának s a könyvek szaporább kolete nagyban gyorsítani fogja a magyar kul­túra általános elterjedését úgy a mes­tergerendák alatt, mint az iparos mű­helyekben s a kereskedők boltjaiban. ESZTERGOM IRODALOMTÖRTÉNETE. (Esztergom város és vármegye egyházi és világi irói.) XXXIII. 31 erényi K á 1 m á n igazgató tanító Magyar-0 váron. Szül. Eszter­gomban 1852. Irodalmi működése : Számos czikk a »Néptanítók Lapjáé­ban. »Jegyzetek Yelencze ipartörténe­téből.« A magyaróvári ipariskola ér­tesítőjében. 1884 — 85. N i e d e r maiin József városi aljegyző Esztergomban. Született Esz­tergomban 1849. apr. 27. Irodalmi működése : Számos hirlapi czikk. P a 1 k o v i c h Y i k t o r plébános I Esztergom. Sz.-Gvörgvmezőu. Szüle- I tett Esztergomban 1850. okt. 17. fölsz. 1873. aug. 24. Irodalmi műve: Számos szent-beszéd, a »Jó pásztor«, Isten igéje« czimü szónoklati folyó­iratban. Pólya Lajos reform, lelkész j Nagy-Ölveden. Irodalmi műve: Szá­mos czikk a hírlapokban. E a u c h baue r József ke- gy es rendű á Időzár, gymn. tanár Bu­dapesten. Szül. Esztergomban 1855. febr. 11. Irodalmi műve: »A dele­jes és villamos tünemények rokon­sága.« Tata. gymn. ért. 1880. E e z s ő f i (E u d o 1 f) G y ö r g y praemoiitrei kanonok, jánoshidai jószág- kormányzó. Születet:, Esztergomban 1843. ápr. 9. Irodalmi művei: Szer­kesztette a vasmegyei régészeti egye­sülőt évkönyvének 1878—1883-ig ter­jedő évfolyamait. A szombathelyi kir. katíi. főgyinnasiiiin 1S77/ö. évi értesí­tőjében megjelent tőle a »A hold« czimű értekezés. S z e n t i in r e i M á r t o n szent Benedek rendű áldozár, tanár Pannon­halmán. Szül. Esztergomban 1843. decz. 28. tolsz. 1868. aug. 1.Irodalmi műve: »Szent Benedek élete és halála s a szerzetesi intézmény történelmi és tár­sadalmi jelentősége«. 1880. »Svédor­szági Krisztina«. Élet és korrajz. 1882. Irt számos tudományos czikket a »Tá­jékozó« és »M. Sión «-ha. Szol g y é ni i F e r e n c z ta­nárjelölt. Szül. Esztergomban 1855. Irodalmi műve: Több hirlapi vegyes tartalmú czikk és költemény. 1881. Ernyői L a j o s káplán és ta- nitóképezdei tanár Esztergomban. Szül. 1854. aug. 25. fölsz. 1877. szopt.21. Irodalmi műve: Számos hírlapi czikk. Mint gymnasiumi tanár szerkesztette a Nagyszombatban megjelenő »Népne­velő« czimű tanügyi lapot. P e t h e s Gr é z a Aladár megyei írnok Esztergomban. Irodalmi műve : Számos Jyrai költemény, mely össze­gyűjtve két kötetben jelent meg. 1881. S t r a s z e r M a r c z i á, n szüle­tett Esztergomban 1850 körül. Szent Ferencz rendű áldozár, hitszónok Bu­dapesten. Irodalmi műve: »Májusi gyöngyvirág« a boldogságos Szűz tisz­teletére tartott szent beszédek alakjá­ban. (Mindennapi történet.) Mindennapi történet, ki is ütődnek meg r rajta ? Volt egy pár szeme, kicsattanó piros ajka, > csinos arcza, ingerlő termete és v lobbané- I kony szive; de szegény volt. Észrevette ) egy nagy ur, a ki lakezipőt hord és mo- í noklit, szóba állt véle, egy kis aranyon i meg czifra ruhán magához emelte, néhány i forinton megvásárolta tőle legdrágább kin- j csét — aztán természetesen eldobta. Ki- i facsart czitromra nincs szükség! A dologról senki sem tudott — csak o egy nyomorult kis poronty. Az pedig nem a számit, nem tud beszélni. A leány dolgozni nem tudott, elfelej­ti tette, — és éhezett. Az emlő kiszáradt — pedig a gyerek ■? éhes volt. Koldultak ketten. A lakezipős, irmonoklis urak süketek voltak — a jóté- Jkony czélra tánezoló dámák nem ki'ilön- dben... A leányasszony kétségbeesett. Remegve Szorongatta magához azt a kis ártatlan te- ) remtést, kendőjének háromnegyed részét neki szánta, lehelletével melengette. Nem használt — evvel a gyerek nem lakott jól, i odatámolygott a fényes palotához, néze­gette a fényes ablakokat. Minő fény és minő sötétség ! Bement a fényes foyerbe. Az uraságot most már nem találta otthon. Neki tá-, maszkodott a márvány oszlopnak, hogy el ne essék. Kivezették, még utóbb elpiszko­lódnék az aranyos márvány. Újra koldult és megint csak éhesen ma­radtak. Lábai megrogytak, szeme elhomá­lyosodott, és még mindig ott őgy elgett a fényes palota körül. Gyönyörű négyes fogat állt meg a kapu előtt. A leány oda vánszorgott s kérőén nyújtotta ki ellökött kezét a kilépő felé. Meglátta arczát, felszisszent s visszakapta kezét. Az a fényes ur nem is vette észre. A leány agyában egy gondolat fogam- zott meg, összerázkódott tőle. Hiába, nincs irgalom, nincs kegyelem. Megleste a pillanatot, midőn a fényes palota kapualjában lélek se volt. Beosont, kendőjébe egészen belecsavarta azt a kis porontyot, aztán addig csókolgatta, addig szorongatta magához, míg nyöszörögni kez­dett. A neszre léptek zaja hallatszott. Még egy hosszú csók, még egy forró ölelés — s a gyereket letéve a legközelebbi sarokba, a leány eltávozott. Nem tudott messzire — anya volt. Nem tudott addig megválni az élettől, míg újra nem láthatja gyermekét; nem tudott anél­kül meghalni, hogy ne ismerje gyermeke sorsát. A palotával szemben fekvő bazárba ment — onnét leste a történendőket. A portás lármájára nemsokára csőd ülés támadt a palota előtt. A kegyelmes ur is lejött az emeletről, félszemmel odapillan­tott a porontyra, kiment, belevetette ma­gát hintójába — és elrobogott. Én Istenem, olyan közönséges história is ez! , Nagysokára azután egy rendőr feltűnt a láthatáron. Kihalászta a gyereket a tö­megből s nagy processióval vitte a leg­közelebb i gyermekmenhelybe. Az anya követte, végső erejét szedte össze, hogy követhesse. Haja kibomlott s ott repkedett szerte a hideg csípős szél­ben, szemeiből villámok czikáztak, kezei­vel görcsösen fogta össze egyetlen ruha­darabját. Olyan volt, mint a nőoroszlán, hogy ott rohant a tömeggel. Odaértek a gyermekmenhelyhez. A ren­dőr eltűnt a gyermekkel a kapu alatt; a tömeg még tovább zajongott az utczán, be akart menni s hogy nem mehetett. Ká­romkodott, mint meg annyi részeg. Végre a rend őre kidugta a fejét és vele együtt eltávozott a tömeg is. Az utcza újra fel­vette rendes jellegét. Az anya, az pedig odaroskadt a men- hely lépcsőire és sirt keservesen. A saját 1 életét siratta-e el, avagy gyermeke jövője fakasztotta a szemeiben a könyet — ki tudná azt megmondani? Elég az hozzá, hogy oz nem tűnt fel senkinek. Az utczán siló asszonyok már olyan mindennapiak ! Nem tudott eltávozni, nem volt hozzá sem testi, sem lelki ereje. Nem tudta ma­gát egyszerre megfosztani életétől és gyer­mekétől. Ráborult az este is. A menybeli dunna kiszakadt, szépen lassan hulltak lefelé a pelyliek, puha pely- hek. Az onnan olyan hattyú párnát borí­tott a fagyos földre, a milyenen a nagy urak szoktak aludni. Az a fehér párna olyan hívogató volt. Az a fehér párna olyan szép jinilfiól re­gélt, olyan gyönyörű napokról. A szegény anya figyelemmel hallgatta. Még egyszer elvonultak szeme előtt azok a verőfényes napok; hiszen ő igazán szeretett! »Szerette gyöngéden, imádta szívből, istenítette lei­kéből azt a fényes urat. Nem önzésből ál­dozta fel mindenét; nem pénzvágyból tért le az erény útjáról; még csak nem is hiú­ságból czifrálkodott. Nem! öli nem! Ha­nem, mert a fényes urnák igy jobban tet­szett; a fényes ur igy még hintájába is maga mellé emelte ; lóversenyeken, szín­házban vele, mellette volt örökösen. S váj­jon tehette volna-e, ha ö is nem visel olyan nagy strucztollas kalapot; ha nem aggatja magát tele ékszerekkel, mint a többi nagy dámák ? Nem és ezerszer is nem ! Mi mindent nem tett volna meg egy pillanatnyi boldogságért ? ! Pedig többet mint tett, nem tehetett. Elment összetört szívvel, anyai gondok­kal, üres kézzel — mert a fényes ur úgy kívánta. A fényes urnák boldogsága füg­gött ettől, és a fényes ur boldogsága az első. Azt szivek árán is szabad megsze­rezni ; azért szabad becsületeket is sírba tiporni ! Minijén napi történet, ki is ütödnék meg raj ta. A pelyliek, a puha fehér pelyliek még egyre hullották: fehérek, tiszták voltak, mint a női becsület. A szegény leánynak olyan jól esett beléjük takarózni. Nem gondolkozott, feje odasülyedt a puha párnákra, úgy, mint hajdan. Hátha visszahozza a hajdani boldogságot?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents