Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 33. szám

gye -lilét versenyt, illőt ve kiállítást rendezni Füleken, május hó 31-én. Fülek vasúti csomópont lévén, o czólra ini'll jól lelt, megválasztva annyival is inkább, mert ;i talajviszonyok is a verseny czéljaira felette kedvezők. A két szövetkezett egylet közös rendező bizottsági, Scitovszky dános Nógrád- megye alispánjának elnöklete alatt a napokban Iártotta, meg első ülését gróf Berch'old Anlnir vendégszerető házánál. Ez ülésen gróf Gyürky Ab- rahám főispán, Szil assy Béla, Szakáll Barnabás és Ferencz, Virágli Yincze, Ordódy Lajos, Fáy Árpád és Baranyay István vettek részt. Ez ülésen a prog- ranimpontozatok s a verseny színhelye meglettek állapítva. Tekintettel arra, hogy úgy a homokvidékek fognak be- ültettetni, mint a hegyvidékek direct termelő amerikai fajtákkal ngy mint, Jaquez és Herbemonttal njrateílpittetni — a. szőlő fogat,os mivclésére szolgáló eszközök megismerése nem lehet kö­zönyös a gazda,közönségre. Ezen irány­ban a verseny felette insfrnctiv lesz. Be lesznek mutatva a szőlő rigoíárnzó ekék, a szőlő szántóekék s a talaj planirozó eszközök és pedig működés­ben. A közönség tehát nagy számban fog Fülekre jönni, de arról is’ gon­doskodva, lesz, hogy úgy az elszállá­solás, mint az ellátás tekintetében a, nagy közönség kényelmére minden megtéve legyen. Postatakarék. A m. kir. posta­takarékpénztár a következő adatokban közli velünk márcziusi forgalmát: A fő Idei utatás szerint 1887. má.rczius ha­vában 46.510 betétei 260,034 frt. 76 kr. tétetett, be és 9872 felmondás alap­ján 203,106 frt. 15 kr. vissza,fizetés eszközöltetett. Habár a 463,140 frt. 91 krra rugó összforgalom megközelíti az edigi legnagyobb, f. évi január havi 483,797 frt 93 krt kitevő forgalmat, mégis a tetemes, a betéteknek 78.10 %-ra, emelkedő visszafizetések folytán a tiszta betét e hóban csak 56,928 frt 61 kr. A befolyt betétek arányában márczius ha­vában vásároltatott összesen 80,400 frt névértékű 5%-os magyar papirjárdék; ebből a, betevők részére 14,800 frt név­érték vétetett, azonfelül a betevők szá­mára 3100 frt névértékű egyéb érték­papír vásároltatott. A magyar kir. posta­takarékpénztár fennállása óta vagyis 1886. február 1-től 1887. márczius 31-ig összesen 2.140,100 frt névértékű értékpapír vétetett, s pedig a magyar kir. postatakarékpénztár számára 1.818,700 frt 5%-°s magyar papírjáradék, a, bete­vők részére pedig 321,400 frt névér­tékű különböző értékpapír. A vásárolt értékpapírokból hármas zár alatt őriz­tetnek: Saját 5%-os magy. papirjára- dék, névértékben 1.813,700 frt. A be­tevők járadékkönyvecskékre elhelyezett értékpapírjai, névértékben 198,300 frt. A betevők részére elküldött énékpapí­rok névértékben 123,100 frt. — F. évi ápril 15-iki szállításra, vásárolta­tott 5%-os magyar papírjára,dék név- értékben 5000 frt. Összesen 2.140,100 forint. * Olcsósága könnyen megszerezhetövé tette min­denkinek s a többi közt e körülménynek is köszön­hetik a Brandt R. gyógyszerész svájezi labdacsai azt a nagy elterjedést s közkedveltséget, melyben mint házi és gyógyszer az emésztés s táplálkozás za­varainál részesül. Egy doboz ára 70 kr. a gyógy­szertárakban. EEEELŐS SZERKESZTŐ : 1) r. KŐ RÖS Y LÁSZLÓ. NYÍLT TÉR. (E rovat alatt, köztöltékért, nem vállal felelőssé­get a szerk.) MATTOM ERZSÉBET SÓSFÜRDÖJE gyógyhely Budapesten (Budán.) idény május 1-től szeptember 30-ig A gyógyhely keserű viz forrás (ivó és ; fürdó-gyógymód) legjobb sikerrel hasz ,nálha.tók; a beteg bántalmainál, az ab hasi és általános vérbőségnél és a: ebből keletkező nemesebb szervekhez i való vértódulásnál verőezéri pan gásol esetében, aranyérnél, túlságos elhízás­nál. rásztkórnál, máj és léghajóknál Iköszvényhél és végre női betegségeknél. Egészséges fekvés, tiszta üde levegő. 60 kényelmes lahszoba, jó vendéglő, több nemű szórkozás. Pontos közlekedés a fővárosban állo­másozó társas kocsikon, reggeli 5-tői kezdve. Rendelő orvos Dr. Bruck J. (lakit Budapest, Yigadó-tér, biztositó épület. Tulajdonos: Mattoni Henrik. Hl HDETÉSEK hettita itaiási-inli. ] Schenker és Társa Bécsben (Schottenring3. »Hotel de Frai.ce«-ban ) a Iranczia ]ios:a gőzös-társaságok, a »Compagnie Gé11éra 1 e Tra11sat 1 anti­que, a »Compagnie des Messageries Miiritimes« ügynöksége. Utazási jegyek kiadósága New-York, Észak-Amerika, Egye­sült-államok, Dél-Amerika, (Brazí­lia,) India, China, Japán, Ausztrá lia és Afrika számára. (Legbiztosabb, leggyorsabb és leg- jutányosabb utak. Az utazási dijakba már bele vau számítva a legtelje­sebb ellátás.) Tervezetek és utazási irányok össze­állítva kívánatra ingyen. Szétküld készpénz fizetés vagy utánvét mellett: B 20 mtr. hosszú, ép egy öltönyre fl. 3.75 3.20 „ „ „ „ „ jobb „ 4.20 3.20 „ „ „ „ „ huonmbb 5.— 3.20 „ - , ” •> - le& » - 8’­2.10 mtr. hosszú, felöl,őre minden sziliben ,, 6.— Minták megtekintésre bérmentve; dúsváhtsz- tékú mintakönyvek a szabó uraknak bérmentet- lentil. Szövetek rendelésénél ajánlom a minta- *“*“választást reám bizni. Meg nőm felelő ki- cseréltetik. :p Brunner Frigyes £ Brünn Fröhlichgasse 3. I. a. 03 (X) > :o rsi co ÍM (fi o köszveny és osáz ellen ajánlott számos háziHzorek között még is csak a valódi Horgony-Pain-Expeller a leghatásosabb és legjobb. Ez nem titkos-szer, liánéin egy teljesen megbízható, orvosilag kipróbált készítmény, mely minden betegnek teljes megnyugvással ajánlható. Hogy a Pain-Expeller teljes bizalmat érdemel, legjobban kitűnik abból, hogy sok beteg, a ki nagy garral feldicsért más gyógyszereket próbált meg, megint csak a rég jónak bizonyult Pain-Expellerliez tért vissza. Épen az összehasonlítás által győződ­tek meg arról, hogy úgy a csúzos fájdalmak, tag- szakgatások stb., mint a fő-, fog- es hatfájás, oldalnyilalások stb. a Pain-Expellerrel eszközölt bedörzsölések által leggyorsabban szüntethetők meg. A 40 kros, 70 kros és 1.20 olcsó ár a szegényebbeknek is hozzáférhetővé teszi, mig másrészt a számos siker a felől kezeskedik, hogy a pénz nincs kidobva. A káros irtán z átok tói azonban óvakodni kell, s csak a „horgony“-jellel ellátott Pain-Expehert fogadjuk el mint valódit. Központi-raktár: Gyógyszertár az arany oroszlánhoz Prágában, Niklas- platz 7. Kapható a legtöbb gyógy- szertárban.*) / 10 forint \ aap® biztos kereset MINDEN EMBERNEK aki törvényesen kiállított részletivek eladásával fog­lalkozni akar állandó lakhelyén. Kérdezősködhetni \ FUCHS H. VÁLTÓHAZNÁL BUDAPESTEN Dorottya-utcza 9. / Scheiber Rezső és társa = Egyedüli raktár Esztergomban. n. <’ o-a-CD Liliomtejszappan _03 M BERGMANN és TÁRSÁTÓL DREZDÁBAN. < su­<z> o '<r>-as ISI Mellőz rögtön minden szép löt, csodálatos fehér arezbört hoz 3 ■ CD­CO c o létre és a legkellemesebb illat­—5 a» tál bír. o: <_ 03 > S_-cö Ára 45 la-. PJ­—l Divat és vászon áruból részletes árjegyzék. 3 ;*r <5ü S Valódi harzi \ 41 ^ S Séchenyi-tér, gyógysz.-épül. 4 Szt. Andráshegyi!! | Csengetyű, fuvola stb. hangnak,. | ^ este a világításnál ép úgy énekelnek, | é mint nappal. | Csak rövid ideig kapható : | a Fürdő szálloda 8-ik szám. | 1 SONDERMANN W.j <h madarkereskedö Harzból. Cs. kir. osztrák-magyar fSfeäSr szabadalmazott szalmazsákok es sod De e ok 'is/tii tartó* <Y jiitúnyiis. különösen alkalmas intézteknek és kórházak na k. Nagyobb megreníh 'eseknéi nif-ütel'-lö árleenecdés. A menrendeléscknél az ágy belső szélesség ■ A* hossza tiidabuid« Főraktár; Becs, I. Neuer Markt, No. 7 MAGYAR JELZÁLOG-HITELBANK 4°|o-ot kamatozó nyereménykötvényei 100 frt névértékben. 1887-ben meg két sorsolás: egyszer 100,000 forint és egyszer 50,000 forintos íónyereménynyel s több melléknyereménynyel. Legközelebbi húzás folyó évi május hó hó 15-én. 'jgKZi Minden kötvény legalább 100 írttal visszafizettetik s minden kötvény, ha az a névértékkel már vissza is fizettetett, vagy arra már nyeremény is esett, to­vább is részt vesz a további nyeremény búzásokban, úgy hogy egy köt­vényre több ízben is eshet nyeremény. '|A kötvények az állampénztáraknál óvadék _s biztosíték gyanánt elfogadtatnak, Napi árfolyamon kívül MT részletfizetésre is adjuk ezen kötvényeket és pedig: 15 havi 7 frt 20 krjával összesen 108 frtert. Ily eladásnál a befizetés tartama alatt a n y e r e m e n y j o g a vevőt illeti, ellenben a folyó kamatok javunkra esnek s a bélyeg s postadijak a vevő által viselendök. Magyar leszámítoló- és pénzváltóbank, Budapest, Dorottya-utcza 6. (Wurm udvar.) Mőssmer József rumburgi vászon és fehérnemiek raktára a »MENYASSZONY-hoz« BUDAPESTEN, az úri- és zsibárus-uteza szögletén, báró Orczy-féle 12. sz. a. ház, a főpostának áttenében. ajánlja log’ulányosh szabott áron a legnagyobb választékban kitűnő minőségű rumburg’, irlandi, hollandi, ereás/,- és takács-vászrait; színes ágyneniüit és csinvat, fehér vászon-esi avat és da- maszt aszralteritékeit 24, 18, 12, 6 személyre ; asztalkendők, asztalterítők, kávés-, törülköző- és zsebkendőit; franczia- és angol batiszt-zsebkendőit; továbbá gyapotárukban: siffon, batiszt, clair- cs monll; nausoc, hímzett ágynemű-betétek, szegélyek (Gimpen), ágyteritők, függönyök, minden­féle fürdő ruha és színes PerkáJ, Zefir és vászon-ruhaszövet. Nőknek nappali és éjjeli ingek, nadrágok, harisnyák, szoknyák, pongyola-öltönyök, fodrász-mantillák, müncheni rajz és szab. ke- reszthimzésre elő nyomtatás. — Uraknak : nappali és éjjeli ingek, nadrágok, lábravalók, duxi háló- és erépo mellények, kézelők, gallérok. Menyasszonyi kelengyék, csecsemő gyermek-fehérnemű. Magyar­honi gyártású törülközők és aszlalnemüek. Postai mogroudolések a leggyorsabban eszközöltetnek váuiitra bérmentve és ingyen. Árjegyzékek ki­--■*- »Si 'i Ij íijitulííjdonos és kiadó ; Tábor Adolf. Nyomatott Tábor Adolfnál.

Next

/
Thumbnails
Contents