Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 33. szám

iísz: ti í i IX. Ii VLO I j Y A VI QQ SZÁM. VASÁRNAP. oOr OO í. ÁPRILIS 24. _______ __________ _____ , ji M EGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: j VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. iaÖM/TTÉHI Ä lí : egész évre .... ...............................C fit — kr. f el évre...............................................................3 fit — kr. negyedévre ..........................................................1 Irt 50 kr. | E tjy s/áni ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-U'T'CZA 317. SZÁM., * hová ír lap szellemi részét illető közlemények Iciildend&lc. KIADÓHÍVATAL: SZÉCHENYI-T'ÉR 33L SZÁM, ’ hová a lap hivatalos s a. magán hirdetései, a nyiI(térbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reehnmálások intézendő!;. HIRDETÉSEK HIVATALOS III.’OLT ÉS EK : M MAGÁN-III If HETÉNEK 1 szótól 100 SZÍ íig — fi t 75 kr. megái lapot ils szerint Jegju­100—200-ig 1 fi t 50 kr. 1; tányosab nui közöl tétnek. 200 — 3000­. 2 fit 25 kr. : — llélyegd Í 30 kr. [ NYILTT ItR sora 20 kr. ii A JÖVŐ ZENÉJE. Esztergom, apr. 23. Jövő zenéjének nevezik a zene­történetben Wagner Rik;ird stíljét. Azt a geniális, de egyúttal liarmoniátlan zenei káoszt, mely inkább idegeinket, mint zenei érzékeinket foglalkoztatja. Káoszból keletkezett a világ. Káoszból keletkeznek az eszmék. Nevezzük eddigi jótörekvésünket Esztergom szebb jövő­jének érdekében olyan káosznak, mely a jövő termékenyítő talaja. És akkor miben látunk jövőt ? Mindenek előtt hazánk első és ün­nepelt főpapjának, Esz ergom első pol­gárának: a Herczegprimás rokonszenvé- ben. Az ő rokonszenve épit és gyara- pit, az ő áldozatkészsége emel és gya­rapító A mostani Esztergom az érseki szék körül épül és gyarapodik. Ezt a rokonszenvet kiérdemelni, megtartani és öregbíteni minden jóravaló eszter­gomi polgár első és szent kötelessége. Már most menjünk tovább ! Itt van előttünk hazánk topograpkiai viszonyainak egyik legkomikusabb pa- radoxona. Négy összeépített külön vá­ros. Négy szétvonó testvér, a ki soha sem ért egyet, mikor valamennyiről van a szó. Az egyesülés eszméje mel­lett már évek óta lelkesedünk, izga­tunk és küzdünk. De mikor ünnepel­jük meg az összeforrás ünnepét? Ez a jövő zenéjének első akkordja. Itt van azután a vasút kérdése. A mint kikötötték a hidat s a mint a közlekedés zátonyai feltűnnek, oda Európa s az egész világ. Szünetel és1 pang a derék ipnrosok, buzgó gyáro­sok és szorgalmas kereskedők jó tö­rekvése. Vasút nélkül nincs jövőnk. Ez a jövő zenéjének második ak­kordja. Elvették a komáromi kálomisták a katholikus rómaiak törvényszékét. Az esztergomi ember azóta akár Münchenbe akár Komáromba utazik tél idejen, az teljesen mindegy. Az állam kontójára nevetséges összegek kerülnek a tör­vényszék komáromsága miatt, a teher nő tton nő s a kilátások nem igen gya­rapodnak, hogy a törvényszék megint visszakerüljön Esztergomba. A törvény­szék visszahozatalának kérdése a jövő zenéjének harmadik akkordja. Itt van azután az elhagyatott esz­tergomi ipar, mely csak Maecenásokat keres, hogy képességeihez mérten fel­viruljon. Itt van az esztergomi keres­kedelem, mely csak biztos és állandó közlekedési viszonyokért imádkozik, hogy virágzásnak induljon. Itt van végre a földműves osztály, mely a maga érdekeinek aligha kér egyebet, mint egy kis oktatást, tájékoztatást s ter­ményei értékesítése végett biztos köz­lekedést. Ez a jövő zenéjének negyedik akkordja. Vau azután akárhány gyógyító for­rásunk, gyönyörű klimatikus vidékünk, szőlő- és tej-kúrára alkalmas sanatori- uninak való helyünk ; de nincs hozzá módunk, hogy a világot ide csalogas­suk. Ez a jövő zenéjének ötödik ak­kordja. Parlagon heverő munkaerőnk van akármennyi. A fekete gyémántok, vörös és fehér márványok telepei alig néhány mértföldnyire vannak hozzánk s mégis kinek jut eszébe, hogy Esztergom szá­mára az államtól országos jelentőségű gyárat, vagy munkás telepet kérjen? Itt az anyag. Csak meg kellene adni a kenyeret. Ez a város zenéjének ha­lódik akkordja. Van azonkívül még néhány érdeke­sebb fúga és praoludium. Eltekintünk most a politikától; de legyen akármilyen párti is, a ki eze­ket az akkordokat megpendíti és meg­valósítja, annak a zászlaja alá szívesen csatlakozunk. Ne űzzünk Esztergomban országos politikát. Van arra elég ki­tűnő tarok közénk Budapesten. Hanem maradjunk szépen idehaza s keressük Esztergom jövőjének képviselőjét abban, a ki szebb jövőnk zenéjének ezeket a varázsakkordjait nemcsak rnegpenditeni hanem megvalósítani is bírja ! Egy iparos-egyesületünk múltjából. ni. Az esztergomi elnök üdvözlő azután a kegyes főpásztort, ecsetelte az egye­sület javára már eddig is megmérhe­tetlen jótéteményeit és áldást mondott a szerencsés napra, melyen a főpász­tor püspökké szenteltetésének 35 ik évfordulóját, az egyesület pedig alapí­tásának ünnepét üli. »A beszéd végeztével — Írja Tö­rök János a Pesti Hírnökben — elő­lépett egy igen fiatal asztalos legény: Csepreghy Ferencz, ki nemcsak ön­készítette beszédének tartalma és logi“ lmja, de természetes előadásának meg" kedvel tető modora által is feltűnt s mondhatni általános hatást idézett elő.« S miután szószerint közli a beszédet, igv folytatja: »A köztetszés, mely a mesterkéletlen szónok szavait követé, még nagyobb lőu, midőn szántén ön- készicette versét elszavalá«. Mint az asztalos költő egyik első zsengéjét s az esztergomi legény egyesület alapítá­sának egyik kedves «lilékét közöljük a költeményt: »Isten áldd a tisztes ipart!« Ez jelszavunk, talizmánunk, Az életnek terhei közt E jelszóval bizton állunk. Egyletünk védszeutje József ! S szűz Anyánk, itt esdve kérünk; Pártfogoljatok az égben, Legyetek jóban vezérünk! »Vallás és erény!« e kettőt Gyakoroljuk életünkbe’, Ezek által üdvözülünk, Ezek által jutunk mennybe; Gyakorolják buzgón, híven, Jók vagy rosszak között vagyunk, Rajta, társak ! mutassuk meg, Hogy mi vallásosak vagyunk ! »A munkásság és az ipar« Életünknek fentartója: Testünk az első, ha lelkünk Égi adóját lerótta; Ha a haza és a közjó Igényeli ifjú karunk, Rajta, társak! mutassuk meg, Hogy mi munkás fiuk vagyunk. Mellkas ez itt, rajta ki s be Eáradhatlan méhek járnak, Mézet gyűjtnek önmaguknak, Mézet gyűjtnek a hazának; Azért ezt a szent küszöböt Az „Esztergois ásTiiíke“ tárnája. PETRARCÁBÓL. (A IV. sonett.) A ki a nagyesodáju alkotásoa’ Olyan sok bölcsességgel remekelt ; Ki ezt s a másik féltekét csinálta S kegyesbnél tette Marsnál Jupitert; Ki földre jött, fényt hozni az írásra, A melynek véle jóslata betelt, Ki által földnek két szegény halásza, János meg Péter trónust érdemelt: Kómába nem ment, hogy benn’ megszülessék, De Júdeába — annyira szeret Dicsövé tenni alacsony helyet! S most kis fészekből kűlde oly napot, Hogy büszke a természet s az a helység. Mely a világnak ilyen nőt adott. (A XXXIX. sonett.) Áldott légyen az év, a hó s a nap, Az óra és a perez is légyen áldott, A hely s az ország, ahol láttalak, Mikor szivemre raktad ezt a lánczot! Áldott az első, kínos pillanat, A melyben Amor rajtam boszut állott, Áldott az ív s a mérgezett nyilak S a seb, amelytől nyugtot nem találok ! Áldott a hang, amelylyel, én Madonnám, Dicső neved’ már dinyiszor kimondám! iá a köny s a sóhaj, érted mely eped, S a amely diesőjt, minden papir-darabka! És áldott lelkem minden gondolatja, Hisz téged illet — mind csak tégedet! RADÓ ANTAL. JTegény. Az Esztergom és Vidéke számára irta: Kőrösy László. (Harminczadik folyt.) Nem nagy válhatva három alak tartott az est homályában a Kovácsék galamb- fészke felé. Az öreg plébános görnyedten vezette az ő vendégeit s gondosan figyel­meztette őket minden érre, minden gö­dörre, amit ki kell kerülni. Végre beléptek a portán. A Ids család épen estebédnél ült, mikor a léczes konyhaajtót megnyitotta valaki. Megdöbbenve tekintettek egymásra. Csak a kis Kálmán vizsgál gáttá egész részvéttel azt a szegény kis pillangót, aki elég vi­gyázatlan volt beleröpülni a faggyú gyer­tya lángjába s úgy látszik azon gondol­kodott, hogy most már miképen is fogja ezt a kis beteget meggyógyítani. Végre az a mentő gondolata támadt, hogy be- mártogatja a langyos tejbe. He a pillan­gót a tej fürdő halálra enyhítette s a kis doktor már épen pityeregni kezdett, mi­kor váratlan vendégek léptek a szobába. Az öreg plébános jött legelöl. Egészen meg volt verejtezve a homloka, amikor a meglepett famíliát üdvözölte. — Nagy tisztességet jelentek — kezdte a falu jó lelke. — Két ur jelentkezett az imént a parochián, akik az Isten bölcs rendeléséből eljöttek ide mi hozzánk, hogy meglátogassák magukat. Az egyik ur ha­zánk szép fővárosából, a másik Eszter­gomból. Mariskában összetorlódtak az érzelmek. Nem tudta az első perczekben, hogy mi­ként rendezze gondolatait. Tétovázva né­zett a férjére, aki a vendégek elé lépett s megindultan felelte : — Isten hozta önöket a mi szegény nádfödeles hajlékunkban ! — Meg akarjuk még szerezni a maguk boldogságát, -— kezdte Nemesházy Gyula — azért jöttünk ide mindjárt, amint meg­érkeztünk. Van egy nagyon beteg ember Nagyvárad mellett, aki már levelet is irt maguknak . . . A kis Mari szemei könnyekkel teltek meg. — Ez a beteg ember — folytatta Ne­mesházy — csak egyetlen egyszer látni óhajtja gyemét... Nem szükséges hozzá több beszéd. Készülődjenek fel az útra, hogy holnap kora reggel a haldokló apa végső óhaját teljesíteni siessünk... Néma csönd következett. A gondolatok és érzések kezdtek szóba állani egymással. Kovács László megilletődve nézett köny- nyező feleségére s ámuló édes anyjára. A mint a kis Kálmán a marna könnyeit ész­revette, hozzájutott, átölelte a térdeit s hangosan sírni kezdett. A miniszteri tanácsos maga előtt látta Ellát... Azt a szőj) viruló asszonyt s azt a gyönyörű leányt, aki újpesti magányát olyan áldottá teszi. Azt a viruló asz- szonyt, akit bánata és vétke olyan ko­rán a sírba sodort s akinek a vétke —» ez az ö képmása itt... ügy nézett rá, mint a ki édes fájdalmakat szenved, de azért nem akar azoktól megmenekülni. A bosszú hallgatást megint a plébános törte meg. — Mariska édes apja barátjával jött ez a méltóságos ur Pestről. Azért jött, hogy megótalmazza magukat édes gyermekeim, mert sötét plán irmokat szőttek az üldözők, akik a környülállások szeriirt már holnap meg is fognak érkezni. Hát csak vegyék erős szívvel a történteket és történendő- ket s viselkedjenek okosul. Torontáli Gyula észrevette a falon függő képet. Azt a bánatosan mocorgó fehér asszonyt, aki olyan véglretetlen boldog­sággal tekintett le reájuk. Ekkor már nem bírt tovább uralkodni érzésein. Oda ment a képhez, levette a falról és megcsókolta. Ugyanakkor odalé­pett Mariskához s ugyanazzal a csókkal érintette szép homlokát. Mariska nem értette meg a meghatott vendég érzelmeit, de Kovács László meg­értette s alig bírta legyőzni el lágyulását. Torontáli Gyula szemeiben könnyek ra­gyogtak. Nemesházy Gyula se bírt szó­hoz jutni. Végre a plébános feloldozta őket a további érzékeny kedéstől. — Hát legyenek készen reggel pontban négy órakor. Ki adtam már a rendelete­ket, hogy itt legyenek a kocsik. Most pe­dig pihenjenek meg egy kicsit. Rájuk fér ilyen nagy ijedség után !

Next

/
Thumbnails
Contents