Esztergom és Vidéke, 1886

1886-02-18 / 14.szám

es MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : egész évre 6 frt — kr. fél évre 3 frt — kr. negyedévre 1 frt 50 kr. Eqv s?ám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 35-SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kr. Bólvegdij 30 kr. MAGÁN-HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabban közöltetnek. XY1LTTÉB sora M kr. BORÁSZ. EGYESÜLETÜNK. (Visszapillantás hótesztendei működésre.) Esztergom febr. 16. Egy társaskörben melyet borászategyesületi tagok és nem tagok képeztek, kevés napok előtt élénk vita fejlődött az iránt »vájj on az egyesület eddigi ténykedése s illetőleg az általa kivivott időközi eredmény megfelel-e azon várakozásnak, melyet a közvélemény eredetileg hozzá csatolt« ? Az ügy fontosságánál, de egyszersmind azon oknál fogva is, minthogy ugyanezen tárgyra vonatkozólag a tisztelt tagok részéről hozzám, mint a felügyelőbizottság elnökéhez időközönként több rendbeli kérdések intéztettek bátor leszek az érdeklődők tájékozása végett saját nézetemet egész átalánosságban jelezni. Minden kezdő vállalatnak, annyival inkább pedig oly vállalatnak, mely egy kezdetleges uj téren sikerrel óhajt működni, töménytelen nehézséggel és akadályokkal kell megküzdenie. Ily küzdelmes szerepre vállalkozott az esztergomi borászati egyesület is akkor, midőn a városi és vidékbeli boroknak a hazában szintúgy mint külföldön leendő előnyös megismertetését és jobb áron leendő előnyös megismertetését és jobb áron leendő értékesítését tűzte ki szövetkezésének, úgyszintén törekvésének fő czéljául; és ám bátor a kijelölt közczél felé irányzott törekvéseit már eddig is kétségtelen siker koronázta, mindamellett sem hiányoznak az egyesületnek részint nyílt ellenei, kik féltett anyagi érdeküknél fogva ellenséges állást foglalának, részint pedig színlelt vagy kislelkű oly barátjai sem, kik közvetve ártanak az ügynek az által, hogy a nemes és önzetlen czélt, melyre nézve az egyesület eredetileg alakult, szemelőtt tévesztve, tisztán s egyedül az osztalékkép keze-' ikhez szolgáltatott, vagy szolgáltatandó hányadot veszik saját itéletök zsinórmértékéül s ehez képest magasztalják, vagy ócsárolják a társaság eljárását életképességét. Ezen utak nemcsak a kezdet átalános nehézségeit nem méltányolják, nemcsak arra nincsenek kellő figyelemmel, hogy az eredetileg husz, utóbb harmincz ezernyi gyönge tőkével s ugyanezen összeg arányában engedélyezett mérsékelt hitellel rendes viszonyok közt és becsületes utón kincstári csodák nem mivelhetők; nemcsak azt nem veszik tekintetbe, hogy az egyesület 1878-ban s igy oly évben keletkezett melyben, valamint a nyomban következett 1879. évben is sok, de egyszersmind oly silány borok termettek melyek mielőtt forgalomba hozathattak, sokszoros fejtést s lehető leggondosabb kezelést igényelvén az egyesület tárczáját tetemes kiadással terhelek ; nemcsak kellő számításba nem veszik azt, hogy az utóbbi két három év kereskedelmi tekintetben nemcsak hazánkban de még a pénzgazdag Angol Frankhon sőt Amerikában is válságosnak ismertetvén túlzott nyereségre egyesületünk sem számíthatott. Nemcsak tekintetbe nem veszik azon rendkívüli, egyszersmind nagyobbszerű kiadásokat, melyeket az egyesölet saját készletének s illetőleg az esztergomi jobb boroknak a hazában szintúgy mint külföldön rendezett időközi kiállításokra leendő bemutatása s előnyös ismertetése czéljából áldozatul hozni kényszerült : hanem még azon lényeges körülményről is megfeledkeznek, mely szerint társulati szövetkezésünknek egyrészt a részvényeknek megfelelő tisztességes haszon, más részt pedig és főleg az esztergomi borok értékének aránylagos emelése képezte valóságos lét- s alapföltételét. Ámde ha ezen humanitárius köz ezőlnak becsülettel meg akar felelni az egyesület, az esetre a bevásárlások alkalmával az illető eladók irányában a bornak valódi értékén alól pressiót nem gyakorolhat s igy túlzott nyereményre soha és semmi körülmény közt nem számithat. Az ügy ily állása mellett azon uraknak, kik mind ezen nehézségeket, valamint másrészt mind azon közvetve vagy közvetlenül tervbe vett s tényleg kivivott erkölcsi úgy anyagi előnyöket, melyek kezdetleges reményeinket már eddig is messze túlszárnyalák, kellőleg méltányolni vagy nem tudják, vagy nem akarják, ezen uraknak mondom, szívesen megsúgnám, hogy az esztergomi takerékpénztár keletkezésétől számított kilencz éven át dividendakóp egy fillért se juttatott részvényeseinek, hanem «z esedékes évi nyereményekkel a tartalék tőkét fokozatosan emelvén, minden zaj és kápráztató tüntetés nélkül vetette meg páratlan jelen hitelének biztos alapját. Nem különben felhívnám szives figyelmüket azon meglepő s egyszersmind kétszeresen örvendetes eredményre, melyet a legközelebb lefolyt őszszel nemcsak Esz ergom városa, de mértföldekre terjedő messze szőlő vidéke is s ezzel kapcsolatosan az egyesületnek minden részvényese mint szőlőbirtokos tényleg élvezett az által, hogy saját bor, úgy must készletét évek óta nem tapasztalt magas áron értékesíthető ! S habár nem tagadható, hogy az eddigelé ily mérvben soha elő nem fordult tömeges bor eladásokat s az értéknek ennek arányában bekövetkezett fokozatos emelkedését bizonyos tekintetbon az eleve híresztelt uj termés kitűnő minősége idézte elő : azt mindazonáltal nemcsak öntudatos megnyugvással, de némi büszkeséggel is állithatja az egyesület, hogy az esztergomi boroknak a hazában szintúgy mint külföldön, lehető legszélesebb körökben törtónt előnyös megismertetése s ennek folytán az idegen bevásárlóknak tömeges ide özönlése — a mennyiben egyrészt sokszorozott magyar és idegen nyelvű hirdetményei, másrészt pedig a kiállítások alkalmával bemutatott minta borainak kitüntető elismerése és nyert díszoklevelei által az illetőből mint külföldi kereskedők és vendéglősök figyelmét az eddigelé végkép elhanyagolt borvidékünkre tereié — legn a nyobb része saját érdeme vala. Ez íme kézzel fogható siker s oly eredmény, melyet sem skepticismns, sem pedig rossz akarat nem képes tagadásba venni. Ezeknek előrebocsátása után bátran hivatkozom a részrefeailatlan közvéleAs „Eszipro-omésVidáks" társa AKIT A SZERELEM MEGSZELÍDÍTETT. (VACANO MARIO EMIL elbeszélése.) (Az „Esztergom és Vidéke" számára fordítva.) (6. folytatás) A hold már magasan állott, midőn a vonat megállt és azt kiáltották: — T . . . 2 perez. Magam se tudtam, bogy miként szálltam ki a coupéból. És a vonat megint tova robogott. Magányosan álltam az éjben. A kis indulóház mellett fák állottak, melyek leveleit megezüstözte a hold fénye. Egy lámpás mozgott felém. Nemsokára egy ember közelitett hozzám. Megkérdezem őt, hogy merre kell mennem ? Az ember rám tekintett és keményen ezt válaszblá: — »Hat« elkésett az ur ? — Nem. A helységbe akarok menni. — »Hat« a helységbe ? Itt nincs helység ! — Borzasztó hát nem T . .. ben vagyok ? — Igenis. De az nem helység. Nem lüit, hanem állomás. Az »hat« ! De mégis csak vannak benne házak ? — Házak ? Biz ott csak néhány kunyhó van. Azokban is csupa boszorkány lakik. Hisz az ur csak nem megy a boszorkánj'

,

ok közé '? — De talán csak lesz benne valami korcsma ? — Korcsma ? Igen ám, de az is a két hivatalnok uré. Az is csak nappal van nyitva a két ur számára. Éjjel maguk se járnak oda. — De talán csak lefekhetem a várószobában egy padra ? — Hát; ha az ur megelégszik vele, bizony megteheti. De helység erre nincs. — De néhány kunyhó mégis csak van benne.És azokban is csak asszonyok laknak? — Hát; de férfiak is. Nagyon félős egy hely az ilyen későn. A vén asszonyok csak füveket szednek, a férfiak pedig dologra mennek valahová. Oh, egész Budapestig küldik a szereket. De azért mégis boszorkányok. Kihez akar menni az ur ? — Zelzernéhez. Lakik-e itt ilyen nevü? Az őr keresztet vetett magára. — Hát persze hogy lakik. De ez az igazi boszorkány! Ez érti legjobban a mesterséget valamennyi között. Nem tanácslom az urnák, hogy ... Az a fehér házikó ott — látja, hol az a nagy fa áll — hová legfénj^esebben süt a hold — az az ő háza. — Jól van. Most vezessen a várószobába. — Utánam jöjjön az ur, ha a padra akar feküdni. Hát kérem, van-e az urnái szentölt viz ? Jézus Mária ! Ilyen boszorkányhoz menni! És üyen ur ! Szeretném tudni, hogy mit keres nála . . . * Az éj et álmatlanul hevertem át egy alacsony szoba keménjr padján. Kívül a vihar tombolt — belül a szivemben pedig különféle érzelmek űzték egymást, mint a félig világos mennybolton a felhők. Salvin báróra gondoltam, kit olyan tisztán láttam innét két mértföldnyire, és kinek ma mégis Bécsben kell lennie. És aztán arra az őrre gondoltam, ki annyira elbámult, hogy én a boszorkányhoz akarok menni. De mindezek közt a gondolatok közt ugy elém ragyogott az ő képe, mint az égen a hajnal-csillag. VII. A BOSZORKÁNY-TANYÁN. Másnap a magányos faluba indultam. Nappal még rútabb volt az a helység, mint éjjel. Zelzerné háza egészen a falu végén nagy fák között állott. Maga az asszony valóságos boszorkány volt. Alacsony és ránezos, rut és rikácsoló hangú. Midőn kunyhójába léptem nagyon csodálkozott. Éppen a tűzhely előtt állott és burgonyát tisztított. Lábainál egy eb fe küdt. A kunyhó szobája éppen olyan piszkos és kormos volt, mint maga a vénasszony és ebe. A mestergerendáról kukoriczacsomó lógott le. A szoba egyik szögletében elterülve egy disznó horkolt. És az a rut vén asszony volna az én Helénámnak az öreg-anyja ? A boszorkány megvárta üdvözletemet, azután rikácsolva igy szólott: i — Mit akar az ur '? Használjak az urnák ? — Használni ? — Kérdem csodálkozva. — No igen; — válaszolta mérgesen — Hallja az ur ! Kuráljam-e ? Tehát valóságos boszorkányhoz volt szerencsém. Hozzá iszákos nő. Megszagolhattam amint rám förmedt. Megundorodtam. Néhány pillanat alatt megtaláltam az alaphangot, most már tudtam vele beszélni és rajta voltam, hogy mentül előbb czélomhoz érjek. — Nem vagyok beteg, És nem akarom magamat kúráltatni. Megbízásból jövök. Unokája Wyslonska kisasszony megbízásából. A vén asszony fénytelen, csúnya szemeivel és eltátott, fogatlan szájával bámult reám.