Esztergom és Vidéke, 1886

1886-12-25 / 103.szám

Miirjalakv leányt fogok ályeunil Sándor szemébe két köny lopózott, — Mi az! Te sírsz ? nyolcz év óta először! Ta'án csak nem... te is...? — Lren, én is őt szemeltem ki, de lemondok róla, kedvedért, légy te vele boldog ! Pista íiiegszpritja Sándor jobbját. — Nem ! Ezerszer is nem ! Én nagyon szere.em őt, nem tagadom . . . de ő a tied lesz! Érted ! a tied ! — Nem fogadom el! — Én megyek ! Elmegyek tőled. Légy boldog vele ! — Akkor határozzon a sors ! NélMiled én, nélkülem te, élni nem akarunk. Húzzunk sorsot, Egyikünk boldog lesz Marjalaky Elzával, másikunknak az lesz jutalma, bogy a legjobb barát fogja sírját évenkint megkoszomznL E perczben lépett be a levélhordó •s tett az asztalra egy levelet. . Sándor gépiesen veszi át, olvasatlanul ketté tépi s egyiknek hátlapjára remegő kézzel irja : »Marjalakyvai boldog !« a másikra »Marjalaky nélkül halál!« Azután bedobják a két papirt egy kalapba. Pista remegő kézzel nyul az egyik után. A huzotlat elolvassa : »Marjalaky nélkül — halál!« — Nem, nem, — kiált Sándor, — neked élned kell; én akarok meghalni! E perczben... amidőn élet és halál fölött döntöttek, Pista görcsösen felbrezaig'. Sándor rémülve tekint rá ! — Talán megőrült!'? Pista folyton kaczagva éleszti össze az eltepedt levélke két darabját. — Olvasd! Olvasd 1 MARJALAKY ELZA ] NAGYKÉRY ZOLTÁN JEGYESEK. A két barát örömkönnyeket hullatva borult egymás keblére. Sírtak . . . sírtak .. . örömükben sokáig ! Azóta ismét, együtt élnek, mint legjobb barátok és hogy többé ily baj ne történhessen rajtuk s mint agglegények. CSILLAG MÁTÉ. 35 1MC la K! la A. P 38 A. (Egy ifjúnak.) Az élet, egy háborgó tenger ár, Hánykódó sajkánk rajta a remény, De van révpartja, s a ki rá talál Már nem lehet sorsüldözött szegény ! Én néked tiszta szivből azt kivánom, Sajkád » boldog révpartra találjon, S legyen mindig vezérszövetnéked A becsület, s a hazaszeretet!! LITHVAY VIKTÓRIA. A NŐKRŐL S A NŐKNEK. Semmisem olyan visszahozhatatlan mint az érze-1 mek, melyeket könnyelműen pazaroltunk el. A haszontalanul elfecsérelt időt ki lehet pótolni, az ablakon kidobott pénz veszteségót helyre lehet hozni, de az érzelmek, a melyeket méltatlanokra pazaroltunk, soha vissza nem jönnekJ Azokkal örökre szegényebbek lettünk. • Az élet olyan, mint a gályarabság. Olyan emberek kerülnek benne egymás mellé, a kik nem illenek össze., . Az ember mindig tudja, hogy miért óhajt meghalni — de ritká.i, hogy mért szeret élni. Meghalni egy csekélységért nem oly hiba, mint élni egy semmiségért. * Az élet azért tűnik fel olyan rövidnek; mert a mikor érteni kezdjük, már a vége felé járunk. * Az életet nem szabad se nagyon sokra, se nagyon kevésre becsülni. "Nagyon sokra nem, hogy élvezni merjük, nagyon kevésre nem, hogy el birjuk tűrni a szenvedéseit. * A ki jól fogja fel az életet, rz nem félhet a haláltól. * A halaitól azok rettegnek legjobban, a kik rosszul élnek. A ..viveur" nem fél tölo. * A becsületesség nem tudja annyira megvetni a hitványságot, mint a hogy ez képes gyűlölni a becsületességet. *,.. Van a becsületességnek egy neme, mely boszantja az embereket. Mindent könnyebben megbocsátanak az emberek, mint azt, ha valaki becsületesebb náluk. * V; * > Az alázatos becsületességnek maság nincsen méltánylása. A ki becsületes, annak kevélynek is kell lenni, mert másként lenézik, hogy ugy mondjam : leszava/zák. Innen jön, hogy a hol manap becsületet látunk, ott applomb is van. Mai nap a becsületes embernek nagyobb szüksége van pénzre, mint a pénzes embernek becsületre. * A hitványok társaságában nem látják szivesen a becsületes embert. Valószínűleg gazembernek tartják. Mint a hogy a Balzac szerint — a púpos hátnak társaságában szörnynek nézik a szép idomút. MOZAIK, i. Turgeuyev Iván egy izben Flaubert estélyen beszélte el a következő adomát az orosz népéletből: Egy fia'al földbirtokos elhagyta birtokát, hogy a telet Pétervárott töltse. A folyó partján egy fiatal jobbágy leányt lát, oly szépet, hogy megállítja a kocsiját és bucsut vesz tőle : — Androwna Zsófia, a városba megyek. Mit kívánsz, nyakéket vagy fejeket ? Megígérem, hogy a tavaszkor azt hozok, amit csak kívánsz. — Oh uram — szólt Zsófia — nem kell nékem sem nyakék, sem fejék, de hozz nekem a városból abból a szappanból, amilyen a szép nőknek van. Mosolyogva ment tova a földbirtokos s csakhamar nem is gondolt többé a szép leányra, De a tavasz közeledtével, midőn ismét birtokára készült; eszébe jutott Zsófi furcsa kívánsága. Ott találta a folyó partján, ahol elhagyta s átadtu neki a kért szappaut. A leány lefutott s azután visszatérve a kocsihoz, mélyen elpirulva, egész halkan monda : — Most, oh uram, csókold meg kezemet, amint azt a szép hölgyeknek a városban teszed ! IL Az élet nyomorúságát egy amerikai lap a következő módon bizonyítja: Gyermekkorunkban a fogfájás kínoz, ifjú korunkban a szerelem nem hagy nyugton, férfi korunkban gyomrunkkal vesződünk, öreg korunkban a halálfélelem rabolja meg álmainkat; hozzá még az is gyötör, hogy halálunk ulán az örökösök port támasztanak végrendeletünk ellen és vagyonunk legnagyobb része az ügyvédek kezébe kerül ! III. Szerelmi hőmérő. Egy angol női divatlap irja : Ha tudni akarod, hogy az imádásig szeret-e »ő«, kérd meg, hogy gombolja be keztyűdet; ha ügyesen s gyorsan gombolja, az nagyou rossz jel, mert azt bizonyítja, hogy már másoknál begyakorolta magát, de ha ügyetlenül végzi, sőt egy-két gombot leszakít... ennek már jelentősége van! Ha pedig meg is nyomja kacsódat, biztos jele annak, hogy vergődik. IV. A »Voltaire« a következő jóizü adomát elevenili fel Thiersről. A fúzió bukása után Thiers egy alkalomim igy szólt egy jobbközéppárti képvise lőhöz. — Nézzt cs;ik ugy nyiilbecsinál hozzá. Már uram, a monarchiát 1. vészili az ember, mint a at. Mindeneké! őt nyul kell most hol vegyük a nyulat — Hiszen itt vaunak az Or lean sok ! . . . - Eh az Orleansok! Hisz ; nem nyitlak, még csak házinyulak sem... azok csak — macskák! V. A legújabb nyelv. Ismerjük már virágnyelvet, a legyezőnyelv sem uj előttünk, sokan gyakorolják a zseb^ kendő-, kez tyű-, redőnynyelveket, de most már »1 e v é 1 b é 1 y e g n y e 1 vr ő 1« is írhatunk. Szerelmes olvasóink szives használatára íme ideigtatjuk e titkos nyelv rövidke szótárát: A levélbélyeg a boríték jobb felső sarkán állva ezt jelenti: »Óhaj torn barátságodat«. — Fekve: »Szeretsz? — Megfordítva: » Ne irj többé,« — Rézsut: »Rög tön irj !« — A bal felső sarkon állva: »Üdvözöllek kedvesem.« — A bal alsó sarkon állva : »A hűség jutalmat nyer.« — Fekve : Hagyj magamra fájdalommal.« — Megfordítva : »Jól kiálltad a próbákat.« — A jobb alsó sarkon állva : »Szerelmed boldogit« vezetéknévvel egy vonalban állva : » Fogadd el szerelmemet.« — Fekve: »Epedve várlak. — Megfordítva: » Eligérkeztem.« VI. Amerikában a nők a Commis-voyageur-ségben is egy fokon akarnak állani a férfiakkal. Egy nő, kinek férje elébb szücsüzletfélék érdekében utaz vala, férje halála után ennek helyét foglalta el és . igen jó üzleteket csinál, minthogy rábeszélő tehetségének ritkán állhat ellen halandó. Másik miss Ella Green évenkint 1800 dollárt kap hasonló működésért, VII. Egy gazdag kereskedőnek Gronin génben kinek szép fiatal neje Scheweningbon időz és imádóinak egész raját maga körül gyüjté vala, múltkor egyik ugyanntt tartózkodó őszinte barátja ezeket, táviratoztatta neki: — Siess ide, feleséged szive vesztéhez közel áll. Egy óra múlva a férjtől ezt a feleletet veszi : — Légy nyugodt. Nincs veszély. Nincs szive." Meg volt a fundamentum. Gábor bácsi nagy buzgósággal irkált össze vagy ötven levelet a magyar szélrózsa minden irányába. Marinak semmi nyoma. Kara Marit nem ismertek a bejelentő hivatalok. Még a belügyminiszteri országos köröztetés se használt. El kezdték hát Kovács Laczinét keresni. Hátha Kara Mária azóta már Kovács Lászlóné! Kovács Lászlónét majd minden magyar •városban találtak hármat. Egy nagy familias iparos feleségét, a ki emberséges módon kelt össze az urával; egy özvegyet, a ki nagy áhítattal szöknék, csak volna kivel s egy vén asszonyt, a ki az első férje nevét már a negyedik megboldogulttal téveszti össze. Nagy volt már a költség; de az eredmény semmi. Hanem azért a szövetség csak tovább kutatta, az elszökött leányt. • Pócsy Gábor egyszer maga is országos körútra indult, mert Szegeden nyomokat vettek észre. Itt egy Kovács Lászlóné nevű magyar krokodil szelídítő hölgy mutogatta alligátorait. A rendőrség megküldte a krokodil-hölgy mutatványairól szóló falragaszt és Pócsy Githor útnak indult. A magyar krokodi

!

szelidito hölgy azonban csak Kovács László özvegye volt. Csöpp híja, hogy Pó'jsy Gábor három krokodillal s egy vásári tüneménynyel nem tért haza, mert az állítólagos özvegy Gábor ur érdeklődését nyílt vallomásnak és felhívásának vette. Végre is kiderült, hogy a vén hajadon csak hervadó bájai mentségéül élt vissza azzal a becsületes magyar özvegyi névvel, mert valódi családi neve egy kis sziléziai városban most is igen népszerű. Pócsy Gábor uram kénytelen volt lódítani, hogy az expeditio kudarczáért ki jie kaczagják s váltig azt állította, hogy látta a szökevényt Szegeden. De csak látta. Nem beszélhetett vele, mert rögtön tovább szokott. Még — hálaistennek — tette hozzá meleg páthoszszal — másodmagával, azzal a sepleta diurnistával. A mint a a szent szövetség a szegedi későbbi írásbeli tárgyalások keserű manduláját törögette s hiába keresgélt uj nyomokat, egyszerre csak kopognak az ajtón s a távíró hivatal szolgája lép be. — Telegramm! — kiáltották fel egyszerre s szomjas szemekkel várták a szentlélek galambjának megszólalkozását. — Olvasd csak Gábor! kérte Kara bácsi ellágyult hangon. Az öreg urak vissza fojtották a lélekzeket. A távirat Pestről érkezett. Szorul szóra igy hangzott: »Apám! Mari megvan. Uj Pesten akadt rá egy barátom. Küldj rögtön kutatási átalányt. A mint magam is konstatálom az eseményt, Kovácsot lelövöm s a kirepült galambot visszahozom galambházunkba. Mert a Mari névre nem hallgat. Tudja Isten milyen álneve van. A nyomorult csábító nyugodtan él TJj Pesten. A gyár-utezában laknak négy nap óta hónapos lakásban. Apám! Emelj poharat fiad egészségére. A pénzt küld a Korona kávéházba. Ott van most főhadiszállásom.« Az öregek egymásra néztek. Eleinte hitetlenül. Sohase volt Kara bácsi hitetlenebb, mig a XVI-ik században sem, török defterdár korában. — Hát nem Marinak hívják! — kezdte Gábor ur fontos hangon. — Hogy erre nem gondoltunk előbb! — Akkor Kovács Lászlónénak sem igen híják — vetette közbe Ferencz ténsúr s pokoli szomjúságát egy pohá.i borral hűtötte le. • — Hogy hiják? Hogy híják most azt a csúnya lányt! Istenem, még a nevétől is elszökött! — és csöpp híja hogy könynyezni nem kezdett a jó török-magyar az örömtől és a meghatottságtól. ^- Hogy is hiják? — ez most a nagy kérdés.! Hányszor csereberélhette a nevét. No, halljátok adjunk hálát az egeknek, hogy a becsületes Kara név nem kerül még a rendőrség szájába. Hogy is híják azt a szerencsétlen leányt? No, hiják akárhogy, hanem Karcsi zseniális egy gyerek! . Rögtön küldjünk neki kutatási áta^ lányt; de előbb emeljünk poharat az egészségére. Aligha van édesebb öröm annál, melyet akkor érzünk, mikor valamit. megtalálunk, Ä mit már veszendőnek tartottunk miről már lassan-lassan kezdtünk lemondani. Noé és útitársai sem érezhették magukat boldogabbnak a bárkában, mikor első galamb kiröpülhetett. Hát már nyomon vannak. A kiröpült galamb nemsokára visszakerül a galambházba. Az öreg Kara beczammogott a másil szobába s mikor előkereste a »kuta' tási atalanyt« s maga előtt látta a sötét ben azt a kis szöszi lánykát, nem vol más előtt szégyelnie vén könnyeit. Le i pergett néhány cse.pp a barázdás arezón hanem ezért boldog meghatottsággal emelt föl a kezét, mintha meg akart volna fe nyegetni egy csintalan szellemet s ig szólott: — No várj csak memsokára megtudon hogy hogy hinak most téged ! • (Folyt köv.) . .,