Esztergom és Vidéke, 1886

1886-04-15 / 30.szám

MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉSJDSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : egész évre . . . 6 frt — kr. fél évre 3 frt — kr. negyedévre 1 frt 50 kr. Egy S7ám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHTVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 35-SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe Bzánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN-HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabbau közöltetnek. NY1LTTKE sora iÓ kr. A primás és a győriek. A hazafias érdemeket s a jótékonyság cselekedeteit méltányolni egyikl egszebb feladata az emberiségnek s csak azon közönség méltó a kiváló férfiak ernyedetlen jótékonyságaira, amely nép az ő nagylelkű férfiait megbecsülni is tudja. A történelem lapjai nálunk arról tanúskodnak, hogy Magyarország főpapjai élükön az esztergomi prímásokkal együít, mindenkor zászlóvivői voltak a magyar kultúrának. Pázmány Péter, a bíboros Cicero, Lippay, Szelepcsényi, Széchenyi s annyian mások hazafias jótetteikkel tündökölnek nemzeti közművelődésünk történetében. A hajdani magyar főpapság példái után számos főpapunk van a jelen korban is, akik bőkezű alapitványaikkal ez idő szerint is előmozdítani iparkodnak hazánk művelődését s elmondhatjuk róluk : »nulla dies sine linea« — nincs nap, mely áldozataikról ne beszélne. Magyarország főpapjai élén kiválóan tündöklik jótetteivel az ország ez időszerinti bíboros herczegprimása : Simor János. Nem böngészni —- aratni jár ő hozzá a nyomor s inség. Irodalom ós művészet hatalmas Maecenásra lelt ő benne. A nevelésnek s az emberbaráti szeretetnek fényes palotákat emelt s kiterjedt gondja még a szerény falusi néptanítók sanyaru sorsának enyhítésére is. Mit és mennyit tett ő, hosszú volna azt elszámlálni. Nagy részét országvilág tudja, hiszen ismeretesek országos alapitványai s monumentális alkotásai. De ez a férfiú, akit egykor Győrvárosa is magáénak vallott, midőn mint győri püspök vezette a győri egyházmegye ügyeit, — jótéteményeivel elárasztotta Győr városát is. 0 volt az, aki nagy költséggel renováltatta a győri székesegyházat a liédervári kápolnával együtt s az egyház-épitészeti téren egészen uj korszakot nyitott meg, amely első ténykedéseinek csak folytatását képezik azon művészeti alkotások, melyek Lippert tervei nyomán azóta létesíttettek. Ő teremtette meg a győri kisebb papnevelő-intézetet, kieszközölvén a pápóczi prépostság jövedelmeinek 2

/

3-a>á részét annak feutartására s amig azelőtt a hajdani prépostok víg örökösei élvezték a javadalom hagyatékait, azóta egy egész város iparosai és kereskedői közt oszlik szét a nagy háztartás kiadása. 0 alapította Gyorszigetben a gyönyörű kórházat s vele kapcsolatosan a leányiskolát, ami által a szenvedő emberiséget örök hálára kötelezte. Ezeken kivül egyházmegyéjében is tett, hatott s áldozott, amennyit csak áldozhatott a püspökség javadalmaiból. Nos hát, ezen férfiú a legközelebbi őszön fogja megünnepelni 50 éves áldozárságának jubileumát. Nagy nap ez egy egyszerű falusi pap életében is. Az ő életében ez a félszázad szakadatlan lánczolata a nagyszerű alkotásoknak s jótéteményeknek. Azért Budapest főváros, és Székesfehérvár városa, ahol egykor a főpap szerény bölcsője ringott, már is megindították a mozgalmat, hogy azon jubileum fényéhez ők is illő módon hozzájárulhassanak. Tették pedig ezt azon városok katholikus polgárai. Már pedig tekintve, hogy az első főpap egykor győri megyés püspök volt s mint ilyen, Győrvárosára s Győrmegyére is árasztotta jótékonyságát, illő és méltányos, hogy Győrváros és Győrmegye katholikus polgárai is illő módon kifejezést adjanak azon jubileumi napon hálás tiszteletüknek. Azért tehát illendő tisztetettel felhívjuk első sorban Karvasy Kálmán kath. autonómia világi elnök ur figyelmét ezen mozzanatra s felkérjük, nagy az autonómia nagygyűlését ezen ügy tüzetesebb megbeszélésére mielőbb összehívni méltóztassék. Mert az bizonyos, hogy a jubileum alkalmával a hálás tisztelők sorából Győrváros és Győrmegye kath. polgárainak tisztelgése nem hiányozhatik ; de hogy ez méltóan történhessék, jó eleve készülni kell reá. Ne feledjük, hogy csak azon nép méltó a jótétemény áldásaira, amely nép meg is tudja becsülni — a jóitevő kezet ! VAS BORONA. VÁROSHÁZI ÜGYEK. Esztergom, ápril 14. III. Az árviz alkalmával 1876. évben befolyt adományokról a számadás felülvizsgálva számvevő által beterjesztetett. A felszabadulási érmekre vonatkozó külön beadván}Ta főjegyző jelentése beadatott és a legközelebbi közgyűlésben tárgyaltatott. A vágóhíd ügyben a város tanácsa megtette mindazon lépéseket, amelyek a város jól felfogott érdekében megteendőkvoltak, minthogy azonban a kijelelt telek tulajdonjoga ez idő szerint még tisztázva nincs, igen természetes, hogy sem a kiküldött bizottság, sem a tanács olyan jogügyletbe bele nem mehet, melyből esetleg tulajdonjogi kérdések is merülhetnének fel, ebből világos, hogy ezen ügy elintézése, a tanácstól nem függő akadályok miatt késleltetik. A katasteri ügyiratok átadása főúrtól mm függő akadályukkal találkozik. A tiszti nyugdij-alap létesítése tárgyában hozandó javallat beadása érdekében a jogügyi bizottság megsürgetendő. Prokopp Jáuos megbízatásairól a kívánt jegyzék azon oknál fogva nem készíttetett el, mert azok egyenkénti összeszedése valamint beterjesztett jelentéseinek összehasonlítása hosszabb időt igényel, egyébiránt az is kétségtelen, hogy a nevezett mérnök úr Az „EsztergomásVidéke" tárcája. (Amit Mungó délután látott.) Miután Mungó barátom elhagyta utczalarki lakóhelyét, én is lemondtam amaz (hajtásom teljesülhetéséről, hogy a kiracatból délutánonkint eszközölt megfigyelé:eit is megtudjam tőle. Miután azonban udomásomra jutott, hogy egy kedves íölgy kíváncsian várja néger pajtásom e zemléjének közzétételét, elhatároztam magamban, hogy bárhol van is, mindenesetre elkeresem őt. S hosszas utánjárás után sakugyan sikerült reá találnom. Veszélyes lton kitördelt lépcsőzeten juthattam csak e hozzája, no de mire nem vállalkozik az mber szép hölgyek kedveért! Szegény lungó pajtást penészes, dohos szagú, hoaályos pincze helyiségben találtam czuorsüvegek, petroleumos hordók, kávés sákok közé ékelve. Alig ismertem reá, úgy leg volt öregedve, lesoványodva, balkezéől hiányzottak az ujjak s koponyáján is lély seb tátongott. Bágyadtan fénylő szelekkel bámult reám, midőn beléptem a aktárba, nyoma sem volt már egykori lenczegő, ficsúros modorának; alázatosan, észkető hangon üdvözölt, midőn megisriert. — Hozta Isten, tisztelt uram! Ah, ön valóban nemes szivti, derék ember. (Kedves olvasók, ne tartsanak dicsekvőnek; csak az ő szavait idézem.) Nem feledkezett meg rólam száműzetésem keserű napjaiban sem. Higyje meg uram, ön az egyedüli, akiigy viseli magát. Mondhatom, végtelenül jól esik figyelme. Ah, mert nem is képzeli, mennyit szenvedek jelen elhagyatott helyzetemben! Ennyi méltatlanságot valóban meg nem érdemeltem hűséges szolgálatom fejében. Most kezével leülésre szólított fel. — Méltóztassék kérem, helyet foglalni. Kényelmes zsöllyeszékkel ugyan nem szolgálhatok, de hát az a kis hordó amott alkalmasabb hijján, azt hiszem, elég jó ülőhely leend. Lámpát sem gyújthatok, ámbár farkas-setét van ide lenn, S hát az inas ma reggel felvitte a boltba az utolsó pakli milly gyertyát. Külömben talán jobb is igy, legalább nem látja uram, mennyire oda lett egykori büszke, daliás szépségem! Úgy, kérem; tessék teljesen kényelembe helyezni magát. Szabad tudnom, minek köszönhetem becses látogatását? Követtem Mungó ajánlatát, melléje gördítettem egy üres hordócskát, reája helyezkedtem s őszinte szánalommal szemléltem szerencsétlen pajtásom eltorzult arczulatát. — Talán még emlékezik is édes Mungó ur szólottam hozzája, hogy utolsó találkozásunk alkalmával felkértem önt, miszerint szíveskedjék elmondani egy délutáni szemléje részleteit is. Eddig a körülmények változása következtében nem teljesíthette uraságod kérelmemet, most kérem fel tehát, hogy ha nem esik nehezére, szíveskedjék elmondani, mi minden történik ez i utczasarkon egy délután leforgása alatt. Mungó mélyen s keservesen felsóhajtott, homlokát összeránczolta s kínosan hörgő hangokat hallatott. — Azonnal uram — válaszolt, miután heves benső felindulását kissé leküzdötte. — Fájó sebeket szaggatak ugyan fel szivemben általa, de az ön kedveért szívesen megteszem. Hisz külömben is szomorú napjaimban mindig Csak visszaemlékezéseimmel foglalkozom. Hisz az emlékek olyanok, mint a sárga őszi lombok. Fáj látnunk őket, mert a természet haldoklásának jelvényei, de azért mégis méla gyönyörrel tölt el látásuk, mert az elmúlt tavasz szép, ragyogó napjaira emlékeztetnek. Előrebocsátom azonban, hogy az én délutánom csak négy órakor kezdődik. —Oh,tehát ön az elegáns, franczia napbeosz tásnak hive? Vágtam közbe csodálkozó hangon — Korántsem, uram. Hanem Őszintén heszélve, mig oda künn éltem, ötig rendesen szundikálni szoktam. Mit is tehettem volna okosabbat? A déli napsugarak melege rendesen annyira elkábította fejemet, hogy a déli harangszó elhangzása után egyszerre csak letapadtak szemeim. S higyje meg uram, nem sokat mulasztottam ez alvásom alatt! Mit is láttam volna ez ideig? Legfeljebb a »No. 1 Hordár«-t, amint nagyokat ásítozna előttem elkacsázgatott gömbölyű lábain szörnj^ü fontos arczczal, bizonnyára hivatala magasztosságáról és érdekességéről ábrándozva, Vagy amint a pajkos utczagyerekek a békésen hortyogó Bütyke Borka néni pattogatott kukoriczáját lopkodják, miután a városi drabant csak azért álldogál a sarkon, hogy az ilyes csínyeket észre ne vegye. Csakis öt órakor kezd élénkülni Esztergom. Itt kezdem én is elbeszélésemet. Ebben az időben térnek haza a deákok, a kék reverendás tisztelendő uracskák, iskolás leányok s a többi. Legokosabb lesz, ha utolsó odakünn töltött délutánom emlékeit elevenítem fel csevegésemben Nincs tervem ellen semmi kifogása uram ? — A legkisebb sem! — siettem válaszolni. — Tehát legelőször is egy takaros, barna froufrous leánykát láttam, azt a csintalan, hamis mosolygó jószágot, aki kis szemeivel oly pajzánul hunyorgat (majdnem azt mondtam: »hunczutul«, no, de ez nem sikkes kifejezés) s szájacskáját oly kecsesen tudja félrehúzni! Ajkai erősen mozogtak, mintha valamit számítgatott volna magában. Én azt hiszem, most is a párkányi j asszony asztalán járt esze, ame'y azt jóI solta neki, hogy egy év múlva bizonyosan i főkötő alá jut. Hihetőleg a napokat száI mitgatta magában, melyek az évből még ! hátra vannak. Tudom fog sietni a kicsike |a staffirung mielébbi elkészítésével! — Ej, ej Mungó, hát ön még száműzetésében sem javult meg — kiáltottam fel barátom szavaimra. — Most is a régi rossz nyelvű, csipkedő firma! Hja, hiába, kutyából nem lesz sohasem szalonna. Mungó barátom még csak fel sem fortyant sértő, triviális hasonlatomra, de el sem mosolyodott reája. Egyszerűen nem vette tudomásul. Egjkedvűen, közömbösen j folytatta éleményeinek elbeszélését. — Az ö távozása után két fiatal úr jött össze a sarkon. Az egyik már messziről