Esztergom és Vidéke, 1886

1886-04-04 / 27.szám

VASÁRNAP. 1886. APR. 4. MEGJELENIK HETENKÍNT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉSJÍSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : egész évre . „ . 6 frt — kr. fél évre . . . • . . , 3 frt — kr. negyedévre . . . . . . 1 frt 50 kr. Egy $*ám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová a lap szelJemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHTVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 35-SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200-800-ig . ' 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN-HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabl.)iin. közöltetnek. NYILTTER sora zO kr. fjusájá s a katonai pálya Esztergom, ápril 3. Sok szemrehányást lehet időnként olvasni a szülőket, az ifjúságot illetőleg, hogy a rendes hadseregnél el nem foglalják az őket megillető helyeket, kevesen választják a katonaságot életpályául ; semmiféle ambicziójuk e tekintetben nincs ; sőt annyira vagyunk, hogy a kik tényleg a hadsereg kötelékében vannak is, minden alkalmat felhasználnak arra nézve, hogy onnan véglegesen kiszabaduljanak ; mégis azon vagyunk, hogy a magyar szellem ott is eszközöljön hódításokat, de meg nem gondoljuk, hogy lehetetlenséget kívánunk, mert hogyan lehet ott magyar szellemről, magyar érzelmekről beszélni, a honnan annyira visszahúzzuk magunkat ? Azt csakugyan nem kívánhatjuk, hogy a csohek, németek szerbek, terjesszék ott a magyar szellemet ! A mai katonaságot illető viszonyok tehát megmaradtak mindaddig, mig meg nem változtatjuk előítéleteinket; ha minden jajgatás és veszélykiáltás helyett gyermekeinket felvilágosítjuk, a katonai szép életpályára figyelmüket jó eleve felhívjuk, annak megkedveltetését már zsenge korukban leikökbe oltjuk. Midőn tehát ifjúságunk a katonai életpályától vonakodik, nem tartja azt elég szépnek, elég dicsőnek, alaptalansággal vádolják őket, mert felnőnek a nélkül, hogy valaha csak egy szóval is hallottak volna oly dolgokat, a melyeket jobb lett volna soha sem hallaniok. A szülők idegenkedése a katonaságtól mintegy örökségkép a fiukra száll, és itt van a legnagyobb baj, melynek legyőzésére kellene minden józanul gondolkodó szülének iparkodnia. Csakhogy erre vajmi kevés a kilátás, mert hiszen többre becsüljük mi az egész napi tollrágást a hármas csillagnál; mi prókátor nemzet vagyunk, perelünk ide, perelünk oda, és ez alatt elveszítünk egy a nemzet életében legfontosabb szerepet játszó pozicziót. A katonáskodástól való merev idegenkedésünket semmi sem bizonyítja jobban, mint ama valóban feltűnő körülmény, hogy még a honvédség kötelékéből is iparkodnak szabadului a tartalékos tisztek, pedig hát a honvédség a mi vérünkből való vér s a mi testünkből való test. Egyébiránt a mi ifjúságunk egyéb, kevésbé elkoptatott életpálya iránt sem mutat kiváló hajlamot s ha mégis ma már némileg lassan -megváltozik, azt a reális tudományok ápolásának s azon felfogásnak lehet tulajdonítani, hogy beláttuk valahára, mikép nemcsak a jogi pályán terem dicsőség, de megterem más pályán is, ha komolyan keressük. Hogy a reális tudományok ápolása nem tartozott erényeink közé, azt be fogjuk látni, ha csak egy futólagos pillantást vetünk is akár egyes vasúti társulatok, akár az állam szolgálatában lévő vasúti mérnökök létszámára. Prókátorok voltunk teljes életünkben, megelégedtünk azzal, ha szidhattuk a németet. Ezt eltanulták gyermekeink is. Ugyan hány esztergomi flu maradt állhatatosan a hadsereg tisztikarában ? Különben, hogy ifjúságunk, a katonai életpályához nem mutat valami kiváló vonzalmat azon csodálkoznunk nem igen lehet, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük az alsóbb rangú tisztek fizetését. A mi természetünk, mindenütt a hol csak lehet a gavallóroskodásban nyilvánul, de miután 7-, 8-, 9-száz forintból gavalléroskodni nem lehet, választ ifjúságunk más életpályát, hol sokat el lehet takarni, a mi a katonaságnál teljes lehetetlen. Tagadhatatlan tény, hogy valamint az államszolgálat min den- ágában az alantabb rangú hivatalnokok fizetése a mai viszonyoknak meg nem felelő, ugy meg nem felelő az a katonaságnál sem. Nem vagyunk a fülig való felfegyverkozósnek barátai, sőt ellenkezőleg, mert látjuk, hogy ez előbb-utóbb a nemzetek tönkre menetével fog véget érni ; hanem azt mégis ezélszerűn*:V tartanok, ha már- tartunk óriási hadsereget, hogy alsóbb tisztjei oly javadalmazásban részesittessenek, mely képes legyen mindennapi elmaradhatatlan kiadásaikat fedezni, mert a polgári pályán századosi képzettséggel gyakran két-háromszoros fizetés is elérhető ; sőt egy kereskedelmi akadémiát végezett 20—25 éves ifjú már oly javadalmazást élvez, melyet ha esetleg a katonaságnál lett volna, talán 50 esztendős korában sem élvezhetett volna. Változás fog e téren is bekövetkezni, mert hiszen minden pálya úgyszólván tulnépes, a megélhetés tehát annál nehezebb. Ma még özönlik fiatalságunk a jogi tanulmányokra, nagy az orvostanhallgatók száma is, de ez mindörökre csak nem tárhat, egyszer majd csak vége szakad. Addig is terjesszünk rokonszenvet ifjúságunknál a szép katonai pálya iránt. EMLÉKEZZÜNK REGIEKRŐL Esztergom vármegye helységei száz év eiőtt. IX. Sár i-s á p tótfalu földesura gr. Sándor uraság, lakosai kath. fekszik Dágh, Epöl, Tokod és Nagy-Sáphoz egy órányira. Mellette szép folyó patak lévén, az uraságnak három malmát forgatja, Határa hegyes és völgyes, szántóföldei szép tiszta búzát teremnek, hegyesebb része pedig jó rozsot, árpát zabot és kukoriczát, rétjei elegendők, vidékiektől is nem kevés pénzt vészbe az uraság évenkint. Hozzá tartozik B a b a 1 puszta,is negyed órányira tőle, legelője tágas és hasznos. Dél felől van az uraságnak egy jeles épületű fürdőháza, melynek vize melegittetik. Boraikat más megyékbe szokták elhordani. Félórányira a tokodi határnál van timsó izű sárgás vizű forrása is. Jelenlegi lakosai is tótok, s kath. kik azonban a magyar nyelvet is értik, s többen beszélik is. Dóczy József »Europa földleirasaban« ide helyezi a romaiak Quadriburgiumát. Gazdag kőszénbányával bir. S á r k á n y Kor. szerint tótfalu a Dunának egyik ágánál, 2 mföld BátorizJs2terjomésTíÍ5

íí

tiríája. Mintha lelki szemeimet Ellepné a köd homálya, Alig tudok emlékezni Már a régi kedves tájra. Hol a madár csiesergése S a virágok illat árja, Megtanított téged s engem Szerelemre, boldogságra. De azóta sok tavasznak , Lombja hervadt a mezőben, Árva szivem sajgó sebe Balzsamot nyert az időben. Már azóta fúrteimet Ellepték a fehér szálak, Nem érdekel többé engem Fénye árnya a világnak. Elmosódik minden emlék Ködbe vész a mult, a távol, Mintha lelki szemeimre Rá borulna sötét fátyol! LITHVAY VIKTÓRIA. (Valóságos történet.) II. Mungó nem válaszolt felvilágosításomra, csak ajkainak elbittyesztésével akarta jelezni, hogy afrikai szempontból kissé sentimentálisnak tartja magyarázatomat — Értem uram — szólít fejét megbiczczentve s folytatom elbeszélésemet. Másod sorbeli látogatóm két kis deák volt: két tintás újjú, borzas hajú, rövid nadrágos gyerek. A bolti segéd éppen akkor helyezett egy tányért mellém friss sonkaszeletekkel s tormás kolbászokkal tornyosán megrakva, mikor a két kis tintanyaló reám tekintett. Egyszerre megálltak mindketten sóvárgó, vágytól csillogó szemekkel bámulták az Ínycsiklandozó harapnivalót. — Nos Peti, tudod a leczkédet ? kérdezte végre az egyik társától, mély sóhajjal abbahagyva szemléjét. — De hogy tudom, pajtás. Ma megint szentül tercziát fogok a latinból — égre emelte szemeit s keserves páthoszszal rebegte : De hát, hogy is tudnék tanulni, mikor szerelmes vagyok ! Te Misi, képzeld csak, tegnap láttam a kapuban Katiczám czipőjének hegyét. Ah, olyan piczi volt az, mint a tű foka ! Misi ingerülten közbevágott áradozásába. — Eh, könnyű neked beszélni — szóllott rezignátióval. Te csak szerelmes vagy s azért nem tudsz tanulni. Hanem én éhes vagyok ! Képzeld, a gazdám mióta a böjt tart, folyton savanyú bablevessel meg sült krumplival traktál. Még tovább is folyt volna az érdekes és szellemes párbeszéd, de a piacz felől egy fekete ruhás alak közeledett; bizonyosan valami tanár volt, mert a két kis vitéz ugyancsak gyorsan elpárolgott. — Nem sokáig maradt azonban néptelen a járda előttem, mert nemsokára két kedves leányalak haladt el lassú lépésekben előttem. Éppen szembe jöttek egymással s mindkettő kis munkakosarat vitt karján. — Pá, — pá ! — üdvözölték egymást — Hová sietsz ily korán Lizikém ! — A varróiskolába, édes Idám. Tudod ma rajtam van a sor az ablak mellett ülni. Sietek hát elfoglalni helyemet. — Hja, persze, hogy tovább élvezhesd hűséges lovagod fensterpromenadeját... No, no, csak ne piru'j olyan nagyon, szentem. Ugy-e boldog vagy, ő is kapott csillagot. Az ám, láttam, valóságos frájter lett belőle. Gratulálok ! Lizi tettetett bosszúsággal vonta félre piczi ajkait. — Ugyan ne szekírozz örökké, te rossz! válaszolt szemrehányó hangon, majd suttogva folytatta. Képzeld édesem, az éjjel róla álmodtam. Úgy láttam, hogy nagyon rossz kedvű volt s nem is nézett reám. Te ! nincsen neked álmoskönyved '? Megnézném benne, mit jelent álmom. Nem hallottam Ida kisasszony feleletét, mert egy termetes szolgáló vastag karjaival félretaszította előlem a két kedves teremtést. Vizes pitlit vitt kezében, vörhenyes haja homlokába csüngött s széles képe majd kicsattant a kövérségtől. A sarkon megállapodott s vörös kendőjét szemébe húzva a »Saskaszarnya« felé tekintgetett. Egyszerre csak hosszasan megnyúlt képe, mint valami felfújt hólyag. Azt hiszem, hogy mosolyogni akart s nemsokára okát is megtudtam. Himlőhelyes képű, tüskés hajú, hirtelenszőke tót baka közeledett a sarok felé, szivarcsutkával szájában. Mikor a leányhoz ért, az zsebébe nyúlt s egy kis papírcsomagot vett abból elő. — Jó reggel, Janó ! — szóllott szemérmes pirulással — Már azt hittem, el sem jön. Itt van, amit tegnap félretettem magának. A legény nem szólít semmit sem, ha« hem egykedvű arczkifejezéssei a csomag kibontásához látott. Egy csirkeczomb, hatalmas karaj fehér kenyér, egy szelet szalonna s ha jól láttam egy összelapult Indianer került abból lassan elö. Jankó szakértőleg gusztálta az egyes falatokat, ideoda forgatta, megbökdöste ujjával s mikor valamennyit zsebébe dugta, kicsinylő arczfintoritással kérdezte : — Sak ennyi Marcsa ? A leány búsan lecsüggesztette fejét. (Mint a letört liliom, ugy-e igy mondjak Európában ? — Te leány, megcsalod engemet! folytatta Janó kérlelhetlen szigorral. Bizonyosan te megeszel a hús s nekem hozol a csont. Hát azt gondolod, hogy nekem elég van ennyi. Nyekrics Mara ! ha holnap nem többet kapok, keresek más szerető. S azzal sarkon fordulva magára hagyta pitlijével Marcsát. ..... Mungó most elhallgatott,

7 bizonyosan mert kissé kifáradt a hosszas beszédben. — Eh, ez nagyon is prózai epizód volt, édes amice — szóllottam ekkor hozzája — Te érdekes, pikáns dolgokat ígértél nekem s helyettök szörnyen köznapiakat tálalsz fel. Úgy látszik, Afrikában sem jobb az ízlés mint Európában. Kár volt gúnyolódni az elébb !