Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 10. szám

Városi s megyei érdekeink közlönye.

Megjei.eniic hetenkint kétszer

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

e^esv. é'in fél áv re . négy **<lév i **

f:i,ofizetési ah

Egyes r/iíiii Ara 7 ler.

ti Irt

:í

Icrr.o

SZERKESZTOSEG:

jSzÉCHENYI TÉR yj.

hotá a lap szellemi részét illető közlemények kiililemlűk.

KIADÓHIVATAL:

SzÉCHENÍ-TÉR

liorá a Iiívíitales s a magán liiMelések, a. nyillIérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelnmálások liitézemlők.

HIRDETÉSEK.

Ili VATAI.'tS IIIUDETKSKK

1 széltől 1(H) szóig

MA<i A NI 11 ti HETESEK

UH)—200-ig 200—ít(H)-ig

Hélyeg'líj 90 kr.- fi t. 75 lu .1 megéillapoil is szerint lehető

1 „ 5() „ I égj után ye.«üilil‘!ni kí'izoltotnek.

2 „ 2:

NY 11.TTICIt saru 20 nr.

Egy sötét ügyhöz.

A -’járásbíróság börtöneiben a S tűrné meggyilkolásával gy ;i n usi toltak között, volt egy családapa. kinek legnagyobb bűne ugy látszik az lehetett, hogy a leg- súlyosabban gyanúsított Zsufákkal közel egy portán lakott.

Hónapok óta rája nehezedőtt a borzasztó bűnben való részesség gyanúja, a minél sujtóbb csak az lehet, hogy kényérkeresotéuele egyedü 1 i forrása le i- apadt s nagy számú családja ínségnek, nyomornak és becstelenségnek volt oda dobva.

Fölháborodik az erkölcsi érzet, ha a bűnös nem bűnhődik, fölháborodik ben nüuk az igazság érzet, ha a bűnös há boritlauul folytatja pályafutását uj bűnök felé: de még inkább fölháborodik benőnünk valami, ha az ártatlanság börtönbe kerül, ha a súlyosan gyanúsított fogoly családja nyomor és ínség, szégyei és becstohuiség között sínylődik.

No ismerjen irgalmat a sújtó ig.rz- ság, követeljen vérért vért, követeljen életért életet, ne könyörüljön meg keserű ass/.onyi és gyermeki könnyeken, mert a. törvénynek nem szabad s nem lehet érzékenykednie.

De ne öljön a törvény ott, a. hol csak puszta gyanúsítás forog főn, ne csináljon koldusokat ott, a hol eddig a szorgalom jólétet gyümölcsözött s ne bélyegezzen meg egy ártatlanul bebör tönzött fogoly miatt egy egész családot.

Nem időzünk tovább o keserű kérdésnél, a gyalázattal és börtönnel sújtott család apát a borzasztó vád alól felmentenék.

Ki kárpótolja szenvedéseiért?

Ki ibossa tisztára megl.eestelenitését?

A törvény, mely bilincsbe verte s most fél szil bádi r.otta ? Nem. A társadalom, moly megint tisztán fogadja vissza kötelékébe.

J A Stúrné féle gyilkosság ügye a találgatás egy uj ösvényére került. A legbrutálisabb gyilkossal, a bécsi Schenk- ; kel hozzák kapcsolatba a duua-utczni szörnyű rablógyilkosságot. Sőt a való ; szinüség látszata szerint Sciienkre dic- | tálnak egy másik titokzatos asszony- gyilkosságot is Szeutgy örgymezőről.

És miért?

Mert Schenk és társai pokoli terv és rendszer szerint csakis nők fosztogatásával, félrevezetésével és meirgyilko- lásával vannak vádolva.

| A gazok triumvirátusa tartózkodott j Budapesten s tartózkodott „niztosan [emlékező“ tanuk szerint Esztergomban j is. Garázdálkodott Pozsonyban, Becsben s Ausztria, számos helyén. Mért ne lehetne tehát az esztergomi titokzatos asszony gyilkosságot is a véres consor- tiummal összeköttetésbe hozni.

Az emberi természetek közül sokan nagyon könnyön hajlandók a sejtelmet valószíniséguok sa valószínűséget ténynek értelmezni.

Óvakodjunk az ilyen com menta to rok- tól, mert annyiban árthatnak az igazságszolgáltatás menetének, hogy egyelőre is kizökkentik a rendes kerékvágásból. Elvonhatják a valódi bűnösöktől a figyelmet s „érdekesebb“ felfogású uj ösvényekre téríthetik.

Schenk és társai vallomásától függ, hogy nem phiiutasűlagoria-e az egész sej lelem.

De az ig.izságsznlgá 1 tatás loy;»lifásától függött,hogy egy puszta gyanúval terhelt, büntetlen előéletű családapa nem sínylődik tovább ;i börtönben s vissza

adatott nyomorgó családjának, mert az ártatlanság világosan bizonyító tényei becsületéről a legundokabb szennyet le mosták.?

| Az olvasókör ellenségei.

j A kiben nincsen a művelődés és haladás iránt érzék, attól aztán senki se , várjon dicséretet és kedvező véleményt 'oly intézmények iránt, melyek épen a művelődés és haladás nevében nyertek lé tesül est.

A helybeli polgári olvasókör is oly intézmény, melynek életczólja a nép művelése, erkölcseinek szelídítése, egy !szóval szellemi és erkölcsi téren kifejthető mozzanatok megtestesítése, a mire a valódi czivilizatió embere mindenkor büszkén tekint. Ámde azért éljük a talmi korszakot, hogy akadjanak egyes jsárkány fogakkal biró, a müveit névre számot tartó, kopott frázisokban bővelkedő, bukott demagógok, hogy kigvó szószegéseikkel, orvul támadó léha föl - tevéseikkel a kör épületét alá aknáz hassák.

Meglehet, hogy akadtak egyesok, kiket sikerült a körtől elvonni, de mindennek daczára a kör folyton emelkedik, mutatja a jelen év első hónapja, a midőn is az újonnan belépők száma a buszát meghaladja.

De hát miért is a felszólamlás a kör ellenségeivel szemben ? Azért, hogy lássa, a nagy közönség, miszerint az ily áldást, hozó intézménynek is vaunak rósz akarói, kiket ezúttal meg nem nevezek, jóllehet méltó érdemeket szereztek reá. Erre ráérek, majd később is leálezázom érlemiieg a leálezázni valókat. Tgaz az, hogy csak vakandtu- rasnak látszik o-en eltörpült existontiák erőlködése a majdan heggyé lenni hivatott kör mellett, mert a mit ezen apró gnomok rontva-bontva teremteni képesek a kör kárára, azt a népnek az olvasó körbe helyezett bizalma, a gnomok iránt lápiáit undora eléggé erős ártalmatlanná tenni és a körhöz való ragaszkodást inkább bensőbbé, meg szilárdabbá varázsolni.

Ennyit a kör ellenségeinek.

Most pedig felhívom a nagy közönség figyelmét arra, hogy az olvasókör mindenkor oda fog törekedni, miszerint a polgárok, legyenek azok különböző társadalmi osztályhoz tartozók, illő társalgás, eszmecsere, hirlapolvasás, ethikai értékkel bíró hasznos és mulattató könyvek olvasása és időnként tartott felolvasások meghallgatása által maguknak szellemileg szórakozást szurezzenek, egy úttal sajátjukká tegyék a körben felmerült közismereti dolgokat, a melyek aztán a családba is átszivárogva a jövő nép, nemzedék szellemi életére jótékony befolyást gyakoroljanak.

E ezóiból rendez a kör időközön kint estélyeket, melyek nemesitő hatásuknál fogva csak a nép kedélyének nemesítésére vezetnek. Egyébiránt az olvasókör ellenségei csak a jól felfogott népérdek ellenségei s mint ilyenek nem várhatják, hogy velők egyébként is foglalkozzunk.

DÓCZYA. az olv.-kör ein.

Városi közgyűlés.

(Január 29.)

Megtörtént tehát az új óv olső közgyűlése is s az a, tanácskozási: mó mely mutatkozott, mindjárt először id azt tanusilia, hogy bár egy évvel idős sebbek lettünk a múlt hibája nijhmk- száradt. Aztán úgy látszik hogy azolcXI.

Szerettelek ! — Oh tudom, hogy Nem szeret úgy soha senki És te olyan könnyű szívvel Tudtál engem tönkretenni.

Tönkretenni, eltiporni,

Összezúzni, mint a fél get,.

S csak ugy játszva, enyelegve, Tán egy múló szeszély végett.

XII.

Igazad van neked.

Hogy én ürült voltam,

Mikor szerelemről,

Meg hűségről szóltam.

Tréfa volt az egész,

Játszi enyelgés csak, —

— Te kikaczagsz engem,

Én meg megsiratlak.

XIII.

Legjobb lesz, ha válunk,

Ha egymást feledjük,

Hogyha holt szerelmünk Szivünkbe temetjük .

Minek ámítani,

Hitegetni magunk,

Mikor soha többé Össze ueiu forrhatunk.

Minek szőni-fonni Azt, a gyönge szálat,

A letörött, virág Öntözd bár: kiszárad.

Legjobb les/,, i < válunk,

Ha egymást feledjük.

Hogyha holt szerelmünk Szivünkbe temetjük.

LÁNYI ADOLÁR.

oBim^ó /ftoz/Gatv.

— Zola Emil rajza a párisi életből.—

I.

Jösz a szabad mezőről, Ninon, a valódi, az igazi mezőről, l,ol erős az illat s végtelenbe nyúló a láthatár ; te nem vagy olyan balga, hogy valami egyesületbe zárd magad, vagy valami divatos fürdőt keress fel; te oda mégy, hol nem találkozol a nagy tömeggel, s Burgund kellő közepén zöld fák közé dugott falucskába vonulsz ; men- helyed fehér házikó, mely ugy kandikál ki a fák közül, mint valami fészek ; ott látod a tavaszt a maga valódi alakjában ! Innen vau ám, hogy a barátnőid, ha néhány napra visszatérsz hozzám, nem tudnak eléggé betelni orczáid viruló iideségével, ajakaddal, mely piros, mint a vad rózsa. —És milyen édes a szád . . . ! Esküdni mernék rá, hogy tegnap még madár szakasztottá cseresznyét ettél : mert te nem tartozol a piperés babák sorába, kiket egy szuuyoghalálra ijeszt s a tövis viszszariaszt. Bátran szaladgálsz te a legégetőbb napfényben is, mert jól tüdőd, hogy a nap heve nyakadon oly nyomot hagy, mely a fényes borostyánkő tisztaságával vetekszik. Perkál szoknyában, nagy szalmakalappal futkosol ide s tova, mint a parasztleány, — ki szive mélyéből szereti a falusi életet, — apró ollóddal lemetsze- geted a gyümölcsöt s hazatérve büszkén szemléled a sok rózsás karczolás. a mit szúró tövis ejtett gyöngéd kacsóidon. — Mit fogsz csinálni jövő d^czemberben ? Semmit, — talán unatkozni fogsz, ugye-e ? Távol van tőled mindem világi hiúság; — Emlékszel o még arra a bálra, me!yr<> valamikor elvezettelek ?

Haza tértünkkor csupasz vállaid reszkettek a hidegtől. A bálteremben, vakító esiI Iár alatt, fulasztó bőség uralkodott. Te karszéked mélyébe vonultál, nagyon eszesen beszéltél s időnkint iparkodtál h'gyeződ mögé rejti ul feltörő ásításaidat. Ab! mily halálos unalom vett rajtad erőt, s mikor végre hajtattunk hazafelé, elfounyadt bokrétádra mutatva föl sóhajtottál :

— Látod e szegény virágokat ! Meghalnék én is, mint ők, ha e forró levegőn kellene élnem ! Ali ! édes tavaszom, hol vagy?

Sohasem megyünk több bálba, Ninon ; otthon maradunk a kandalló zugában, sze- retui és csókolni fogjuk egymást és ha elfáradunk —-----------akkor újra csókolózunk,

ú

jra szeretkezünk ! Még most is emlékszem múltkori felkiáltásodra;

— Mily haszontalan az asszony élete !

Késő estig tűnődtem e szavak fölött. A

munkát egészen a férfi vállalta magára, nektek csak a veszélyes ábrándozás, maradt mely első lépcsője a bűnnek, Mire gondoltok, ha egész nap a liimzőráma előtt öltök? Légvárakat épittek, vagy álomba lankadtok mint a mesebeli királyleány s várjátok az utón vonuló lovag ébresztő' csókját.

— Atyáin — beszélted egyszer nekem — okos, jeles ember volt, ki nem akart engen* oldala mellől elereszteni s azt akarta, hogy folyvást előtte nevelkedjem. Nem jártam semmiféle növeldébe, hogy eltanuljam csókolni való divatbábok ezer meg ezer fogasait, kik a „cousin“ leveleit imakönyvekbe* dugják. Ájtatosságot nem színleltem soha x- őszintén bevallom; mindig jobban félh<»m- attól, hogy egykor majd az ördögök konyhájára kerülök ; továbbá be kell vallanom,. Hogy köszöntésem csak természetes; mórt mii-méghaj1 ásókra senki sem tanított he ; tánezmester eugem nem tanított arra,, miként kell lesütnöm szemeimet, mi képen mosolyognom, miképeu liazuduom tekintetemmel; azt sem tagadhatom, hogy egyáltalán semmit sem értele a káczer arczfintorifcáslioz, mely pedig jórészben főkelléke a nemes kisasszonyok nevelésének. — Szabadon nőttem, mint a mezei virág . . . ezért fonnyaszt el u párisi levegő !

II.

Múltkor, gyönyörű tavaszi délután, terebélyes geszteuyeta árnyában, a Tuitleriálc kertjében ültem. A kert egész üres volt csak egy-két úri dáma üldögélt a fák alatt; a játszó gyermekek csengő kaczajáfc időn- kiút a szomszédos utazókból hangzó tompa moraj szakította ketté. Tekintetem egy alig hét éves, apró leánykán akadt meg ; fiatal anyja csekély távolságra tőlem barátnőjével társalgóit. Ez a. szőke gyermek, ki alig lát-