Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 83. szám

83. szám.

Esztergom VI. évfolvam.

Városi s megyei érdekeink Közlönye.

Mbgjklenik hetenkint kétszer:

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

©gé^z évro fél ívre .

nfjjvwilívre

ELŐFIZETÉSI ÁR

Egye» Ríám ára 7 kr.

(3 Irt — kr8 . - .

i . r,o ,

SZERKESZTŐSÉG:

^Széchenyi-tér 35.

honi * Inp azoIIhiiií rös/.ét illető kfl/.leiiittiiyok kill.l«m|3k.

KIAD Ó hTv A T A L:

jSzÉCHENI-TÉR

hová a hivatalos s a magán liinletéselc, a nyilttóioe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézetniük.

Csütörtök, 1884. október 16-án

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS IIimiKTtfSEK r

1 szótő! 100 szóig — frk 75 kr. 190—200-ig . 1 „ 50 „

200-300-ig . 2 „ 25 „

Bélyeg«l íj 30 kr.

MAGÍNFIIRDETÉSEK

megállásod ás szerint leheti legjutányosabban közöltetnek.

NYILTTEH sora 20 Kr

Egy év története.

(A dal- éa zenekedvelő-egyesület titkári jelentése.)

Tisztelt közgyűlés !

Hosszú éveken ét érezte térsas életünk egy oly egyesület hiányát, mely első sorban ugyan a művészetek; de ezzel karöltve a társas élet élénkítésének, sőt fölelevenitésónek ü^yét szolgálná. ügy a közönség körében mint i helyi sajtóban erre legalkalmasabbnak mutatkozott a sokszor eldicsórc régi dalárdának uj alapokon való szervezése, mext az egyesületben a társadalom, minden együvé tartozó és hasonló rétegeit a zene művészet és a magyar dal iránti szeretet kötelékével egybefüzui alkalom és tér kínálkozott.

Lelkes műbarátok vállvetett erővel fogtak múlt év május havábnu a dalárda átalakításának, vagy hogy jobban mondjam a dal- és zenekedvelők egyesülete megteremtésének sok apró, kicsinyes hiúságokba ütköző nehéz munkájába s hogy minden akadály éTháritas- sék, hogy Esztergom városában élő, összes oly jelentékeny nevű zene művészek és zenei erők egyesülhessenek, hogy az erők szútforgácsolásának, a visszavonás és szakadásnak magyar átka meg ne béníthassa továbbra a nagyra törő fáradozásokat, a dalárda lemondott szól tóben ismert és első dijakkal országosan kitüntetett nevéről, fölvette az „Esztergomi dal- és zenokedvelük-egye- sülete“ czimet, soha fel nem adván azért nemes előszeretetét a dal iránt s áthozva a dalárda szép hagyományait ezen újból alakult egyesületbe is. Ez áldozat azonban, melyet az összetartás és barátság oltárára az esztergomi társas élet szolgálatában a régi dalárdisták hoztak, sajnos, megint csak kicsinyes okokból, személyi tekintetekből, java részben épen azoktól, a kiknek S'/ölott — érdeme szerint nem méltányoltaiott és a sokszor talán szándékosan is félre magyarázott előzékenység és dalártestvéri szeretet sem volcak képesek a kitűzött czólt teljesen biztosítani.

Meg volt az uj név, meg volt a fáradsággal szervezett széles körű egye siilet, de az kevés kivétellel, tulajdon- képen ugyan az maradt a mi volt és a kikből állott a dalárda. Köszönet Esztergom és vidéke lelkes, múpártoió közönségének, mert ez megértette a tö* rekvés és ezól nemes voltát s az 1883 július elsejével működésbe lépett egye-, sóletünket eddig példátlan pártolásba^ részesíteni kegyeskedett.

Itt kezdődik tehát azon év, melyről röviden számot adni tisztemben áll, azt, hogy mikép felelt meg egyesületünk czóljának, szolgált e hasznosan városunk társas életének ? hiúság volna nekem fejtegetni, de az erre való törekvés részleteit a tisztelt közgyűlés emlékébe hozni kedves kötelességem.

A működő tagok, úgy a férfi, mint a vegyes kar tagjai összesen lelkesedve fogtak a munkához és Bellovits Ferencz igazgató ur lelkesítő és példás szakszerű 'vezetése mellett minden hétfőn, szerdán és pénteken próbákat tartottak s a kezdet havában azonnal megkezdődtek az olyan barátságos szombati estélyek, melyeket közönségünk elóg érezhetően nélkülözött.

Midőn Esztergom fölszahadulásának 200 évi emlékünnepe 1883. okt. 28- dikán mozgásba hozta az egész várost és kicsiny, nagy egyaránt igyekezett az

ünneplés nagyságához hozzá járulni, egyesületünknek férfi és vegyes kara, már mint kiképzett, versenyképes dalegyesület állott a közönség elé s a fő- gjmnasium termében rendezett hangversenyen a közönség élénk és kedves emlékű elismerése mellett működött közre. Ezt követte nov, 24-<n egy nagyobb sztbásu dalestély változatos műsorral, melyen termeink úgyszólván elégtelennek bizonyultak a pártoló közönség teljes befogadására. Hasonló sikerű és fényű estélyeket rendezett még az egyesület jan. 19. és felír. 25-én a farsang befejezésére, melyek rendszerint tánczczal lóvén egybekötve közönségünknek olcsó, egyszerű és mégis választékos módon szolgáltak alkaimul úgy a műélvezetre, mint a tánezmulatság és szórakozásra. Mindezen szórakoztató előadásokon felül igyekezett egyesületünk a vallásos érzelem és az isteni tisztelet külső fényének emelésére is közre munkálni és a lefolyt évben városi plébánia templomunkban öt ünnepélyes alkalommal úgy a férfi, mint a vegyes karral működött és ezen a téren állandóan működni a jövendőben is föltett szándéka. Messze kellene jelentésemnek kiterjedni, ha számba akarnám venni azon kisebb ösz- szejöveteleket is melyeket a tagok önmaguk minden előzetes meghirdetés és rendezés nélkül egész télen át majd minden 2 ik szombat estén úgyszólván egymásnak rendezték. E kör helyiségei minden tag részére, mindenkor nyitvák és a főbb próbák már maguk is képezhetnek oly vonzóerőt, hogy kisebb közönség kevesebb műigónnyel, azok alkalmával társas összejövetelt rögtönöz zön. Ez egyik legfőbb lépés, melyet merev társas életünk föl melegítésére

tettünk s hisszük erősen, hogy a beköszöntő téli évad e falak közt vidám életet fog ismét találni.

Örömmel kell fölemlítenem, hogy az egyesület igazg. választmánya 1883- november 10 iki ülésében egy zenekar lótesitósót határozta el, mely 14 tagból csakhamar szervezkedett is és szeretett mesterünk Bellovits Ferencz és Feigler János urak buzgó és kitartó fáradozásai folytán az eddig egyedül domináló férfiéi vegyes karoknak minden alkalommal méltó versenytársaként mutatta be magát. Az egyesület nem kiméivé anyagi áldozatot sietett elősegíteni e rendkívüli térfoglalást és sietett beszerezni a zenekar összes szükséges nagyobb hangszer reit is.

Ez időtől fogva a zenekar is teljesen föl lévén szerelve, az minden alkalommal együtt osztozott az egyesület erkölcsi sikereiben. A fentebb elősorolt nyilvános nagy estélyeken a zenekar már teljesen begyakorolva működött, sőt felkérés folytán a kaszinó által reu, dezett műkedvelői előadáson, a helybeli színházban is föllépett. Valóban a zenekar ifjabb gyermeke ugyan az egyesületnek, mégis annak bírót és erejét a karokkal egyenlő arányban növeltette, öregbítette.

Minthogy pedig egyesületünk nemcsak a szórakoztatást tűzte ki czóljai közé, de egyúttal azt is, hogy tanítás utján a dal- és zeneművészetnek újabb és ifjabb művelőket és növendékeket neveljen, városunk ifjúsága körében a zene ismereteket terjessze, azért bátorittatva a nagy közönség tömeges pártolása által, mindjárt az e’ső félévben megvetette alapját egy nagyobb szabású, egyelőre

As „Gsstergom és7idékea tárcája.

öcpvj/ kis födö&cs.

(Hogy fedeztük mi fel Krecsányival Kiss Mukit.)

Régen volt . . . Anno török-magyar barátság. Erecsányi társulata akkor Miskolcon töltötte a téli saisout s nem vergődött arra a hírnévre, mellyel most bir.

Akkor én még gyerek voltara, a ki tizen- hatesztendejével mindent rózsaszínben látott s a direktor úrnak dús, sötét haját nem tarkította egyetlen egy fehér szálacska sem.

Rokonaimnál időztem az Avas alatti szép kis városban s szorgalmasan néztem estén- kint az akkor divatos ,Fatiniczá“-t és a “Neslei torony‘-féle izgalmas franczia drámákat, inelyekbeu Sipossné aratta babéra« t.

Krecsányiné akkor még operetté parthie- ket énekelt, Halmayné mint Székely Emma, a kórust fújta és csak álmodott mostani nagyságáról, mig jelenbeli férje, a kitűnő szalonsziuész „szerelmes“ szerepekben osztozott Dezső Ödönnel.

Gyerek voltara, kéuyeztetelt, talán elkényeztetett gyerek, a kinek rossz verseit agyba főbe dicsérték a nagybácsiék és nagynénik s a ki által megénekeltetni fővágya volt a Szinyva part szépségeinek. Rengeteg borzos frisurát hordtam s igyekeztem fürteimuek byroni hajlást adni, megbocsátható hiúság egy gyereknél; aki verseket irt és ezt külsőleg is akarta jelezni.

Később azonban nem elégedtem meg a versekkel, nagy eszmék forrtak agyamban, a

színpad dicsősége után áhítoztam, hogy darabot irok. A hosszú téli éjszakákon, midőn már mindenki aludt a háznál, oda dűltem Íróasztalomra s félelmes gyorsasággal akasztva egyik betűt a másik sarkához, 6 hét alatt össze is tákoltam én valami irtózatos zagyvalékot, melynek legfőbb érdeme az volt, hogy nagyon is megérzett rajta a ,Falu rossza“ hatása.

Egy szép téli reggelen, égbe meredő hajjal. félrefordult nyakkendő esflcscsel oda is álltam nagynénéra elé és hősi poziturába vágva magamat, egy kissé reszkető hangon eldeklamáliam, hogy én egy 3 felvonásos népszínművet Írtam.

Nagnénétn kiejtette a kávés csészét kezéből, nagybátyám elfelejtett pipára gyujtaui és a mamlasz cseh inas, Lóláb feleségeként sóbálvánnyá meredve maradt állva a szoba közepén.

Ez volt az első hatás, a mit nagy titkom leleplezése közvetlen környezetemre gyakorolt’

De még nagyobb lett az általáuos bámulat. mikor a nagy paksamétát szobámból előhozva, abból egy egész félfelvonást elolvastam é9 uagynéném újra neki látva árván hagyott kávéjának kijelentette hogy:

„Ezt pedig adatni fogom ám Krescsá- n y i v a 1.“

Mindig így Divta a direktort és sohasem tanulta nevét kimondani, akármennyit is tanítottuk rá a bácsival. A mit pedig az én nagyuéném kimondott, az szeutség volt a háznál és nemcsak a. háznál, hanem az egész városban is, a hol képviselőválasztástól kezdve minden batyubálig senki sejn mert

volna addig tenni, vagy szólni semmit, mig az ő szeutesitő véleményét ki nem kérték.

Másnap aztán, kávéházban, czukrázdában, privát „pletyka soirée“-kon semmi egyébről sem volt szó, mint arról, hogy : — „A Sanyi darabot irt és—azt elő is fogja adui a direktor“ és én nem tudtam hova leni a dicsőségtől s azthittem, hogy most már vágtatva jutok a Parnassusra.

Boldog gyermek ivek, holló álmokkal teli kora, mikor az ábrándjaikból szőtt tarka palást elborít s nem látjuk tőle a valódi élet sötét foltjait, uera a később jövő sok csalódást, bánatot, nem érdekel a külvilág, mert önmagunkban bírunk egy világot, mely tele van rózsákkal s azoknak csak illatját érezzük meg, a nélkül, hogy tövisei vérozné- uének—be sokszor visszaohajtalak, most s úgy vágynám mégegyszer büszke és hiú lenni arra is, hogy ón egy rossz darabot tudtam Írni.

Kezem reszketett, homlokom égett és a saját szívdobogásomat véltem hallaui, mikor Kre- csáuyinak átadt am a darabot s ő harmadnapra kijelentette, hogy betanulják és elő fogják adni.

Bizony összes direktorkodás a alatt sem adatott ő rosszabb férczelményt, de hát mit volt tennie, a főispán unokaöccsének, meg annak a nagynéni pártfogoljáuak, a kinek a férje sziui-bizottsági elnök volt, bajos lett volua elvetni a diarabját. Aztán meg a megye tele volt atyafisággal, mind készültek azok a vén kastélyokból bejönni erre az előadásra s ha szellemileg vesztes lesz is

la színpad, anyagilag mégis csak fog valahogy telni a kassza s abban a rossz sai- sonban ez sem volt épen megvetendő po~ sitio.

tís talán azért és főként azért nem mondott nemet Krecsányi, mert olyan nagyon finom, előzékeny ember és rosszul esett volua neki egy hóbortos, ábrándos, dicsőségébe bolondult gyermek álmait, hideg elutasító válasszal romba dönteni.

Tudora ón, hogy irafámis rossz volt az a darab, de azért mégis mindig hálás leszek előadásáért Krecsányinak, feledhetlen szép az emléke annak az estének lelkembeu : egy sugár volt az, melyuek nem volt árnya, egy örörapohár, melynek fenekén méreg csöpp; nem volt, — úgyse jutott több olyan aír életben, legalább jól esik rá visszagondolni néha.

Milyen örömnapok voltai: azok, mikor a próbákat megkezdték, mikor élőszóval hallottam tolmácsolni ama gondolatokat, melyek az én agyamban szfileralettek.

Hideg volt annak a raiskolczi színháznak a színpada mint a farkas ordító, de én nem éreztem a dermesztő áramlatot, még a men- csiklcofforaat is kigomboltam és oda támaszkodva egy kullisszához, hallgattam olyan csöndesen, mintha templomban lettem volna.

Akkor voltara először életemben színfalak közlés ez volt csodás festett világ már akkor is úgy vonzott magához, pedig még abban az időben semmi más nem vitt oda, mint pusztán a művészet iránti lelkesedés..,

Hej de sokszor támaszkodtam azóta már ezekhez a légszeszfényuél oly bűvös, nap-