Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 82. szám

Esztergom VI. évfolyam.

. szám.

Vasárnap, 1884. október 12-én

Városi s megyei érdekeink I özlönye.

Mi

EGJELENIK HETENKINT KÉTSZER'.

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre

............................................ü Ft — krfé

l évre............................................ • $

n

egyedévre............................................'

E

gyes szám áru 7 kr.

,0

lio\

SZERKESZTŐSÉG:

^Széchenyi tér 35.

hip nzellumi részét illető líőzleméuyek kiiMoiidSIr.

KIADÓHIVATAL:

|SzÉCHENI-TÉR

hová a hivatalos s u magán |iinlelésük, a nyilttó.oe szánt közleményei;, előfizetési pénzek és re el am ál ásó le intózendők.

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS IIIHriHTIÍSHK :

1 szótól 100 szóig — fi t, 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „

200—300-ig . 2 „ 25 „

liólyegilíj 30 kr.

MAGÁNK! RITTES IÍK

megállapodás szerint lelietŐ legjHiányosabban közöltetnek.

NYIf/ri’ÉU sora 20 «r

A vidéki sajté.

Esztergom, okt. 10.

Nőm morjiik egészen aláírni- uzt íl léteit, hogy a tisztelt közönségnek a vidéken olyan lapja van, a milyet megérdemel. Mert vannak vidéki lapok, melyek a tehetetlenség és Ízléstelenség legalsó lépcsőin szolgálják olvasóik ér dekeit.

De annyi bizonyos, hogy a vidéki közönség pártfogása vagy türelmes közönye szoros összefüggésben áll a vidéki sajtó szellemi értékével.

Alkalmunk van már évek óta figyelemmel kisérni a vidéki sajtót s igy adataink megfigyeléseken alapulnak.

A magyar vidéki sajtó atalanosifcott Ítélettel olyan szánalmas viszonyok közt van, mint a magyar színészet ügye volt, mielőtt még gyökeresen nem rendezték.

Azelőtt a társadalom söpredékéből kerültek ki a magyar színészet compro- mittálói, mig végre tettek róla s a dud- vát kisöpörtók.

A legtöbb vidéki szerkesztőnek nincsen qualificatiója arra, hogy a közvélemény ítéleteit fogalmazni, a durvaságot ízléssel s a korlátoltságot szol lemmel tudná kicserélni.

Ismerünk vidéki szerkesztőket, a kik gyárié orthographiájukkal azt bizonyítják, hogy a középiskolák alsó osztályait sem járták. Ismerünk olyanokat, kiknek fogalmuk sincs a történet és aesthetika legelemibb alkatrészeiről. Ismerünk olyanokat, kik a vidéki sajtó szép liivatá- ról még csak sejtelemmel sem bírnak s elégnek találják, ha hetenkint egyszer hatalmas logicai, statisztikai, sőt orthographic hibákkal napvilágot látnak.

A vidéki sajtónak első feladata lenne a saját vidéke szellemi életét visszasugározta,tni. És van-e csak közeledés is erre felé ? A legtöbb vidéki szerkesztő kénytelen kőnyomatos kéziratokból szedni vezérczikkeit, tárczáit s egyéb közle ményeit. Már most milyen helyi érdekű szolgálatot teljesíthet az olyan közlemény, mely Sopronban, Kaposvárt, Tren- csénben, Munkácson és Sepsi-Szent Györgyön egyszerre jelen jneg, mint vezér- czikk. A mennyi "helyi érdeknek szánt közleményt szőrit ki, annyi haszontalant nyújt az olvasónak. És a vidéki szép irodalmi rovatok ! Itt fekszik az Ízlés leginkább parlagon, itt pusztul a legtöbb papiros és nyomdafesték minden Lécen. Rossz versek, durva novellák, faragatlan humoreszkek és ostoba kar- czolatok még nem tárczák, ha mindjárt a rovat homlokára rá is van Írva a gyöngébbek kedvéért, hogy : tárcza.

És az újdonságok !

Megírva semmi csak eltereferélve, válogatva semmi csak elpletykázva, szellemesen semmi csak laposan és nyersen.

A fővárosi sajtó lenézi a vidéki saj tót. ízléstelennek, tudatlannak és naivnak kirleli. Nem tulajdonit neki egyéb fontosságot, mint hogy hetenkint egy- szer megjelenik.

És a fővárosi vádnak van is alapja.

Addig mig akárki lehet a vidéken szerkesztő, addig mig bárkinek meg van engedve a toll kezelése, addig inig a tanulatlanság és faragat,lanság érvényesül a szellemi képzettség és jóizhs törekvései helyett, addig a vidéki sajtó nem is más, mint a vidéki ízléstelenség és uaivság kinyomatott mutatványa.

Tannak kivételek, vannak jeles vidéki lapok is, de kilencztizedben mégis a

rendezetlenség és avatatlauság kontár- | kodik s a közönség legtöbb helyütt ab- | ban a tévedésben van, hogy irodalmat 'pártol, mikor a bojtorjánt pártolja.

A vidéki sajtó rendezésének s a vidéki szerkesztők qualificatiójának kérdése olyan égeíő, mint azelőtt a vidéki színészet rendezésének kéidósé volt.

A milyen művészet a színészet még vidéken is, olyan irodalom a sajté még vidéken is. Művészetünk és irodalmunk templomába pedig csak azokat bocsát- liatjuk be, a kik hivatással bírnak az eszme szolgálatára s nem kontárkodnak avatatlan kezekkel a szellem oltárán.

Reflexiók,

in.

(A divat járványa.)

(N L.) „Romlott a társadalom“ hangzik mindenfelé ; erről tanúskodnak az öngyilkosságok és sikkasztások szomorú krónikái. S valóban napjainkban e téren elég bő anyag van a tanulmányozásra.

Manapság a divat segíti elő a társadalmi nyavalyák terjedését s a divatos nőnevelés.

Napjainkban már nincsenek gyermekek. A kis Jolánka alig rázza le magáról az iskolai port, hazakerülve, már tizenhároméves korában a „nagy leány“ szerepét viszi. Pajkos nebulókkal „udvarolhat“ magának s franczia rogényeket olvas. Tizennégy éves korában már nyilvános bálokba is eljárogat, hol csakhamar ismeretségre tesz szert; bálok után rózsaszínű levélkéket kap és küldözget titkon a szobacziczustól, kit teljesen beavat titkaiba. A modern Rómeót játszó nebuló nem azon töri az eszét, hogy a, conjugácziét tudja-e már könyv nélkül, hanem azt fürkészi, bogy a dnl- ciena által óhajtott regényre mikép

tegyen szert. Napok, hetek múlnak, 3 a mama egyszer csak azon korai tapasztalatra jut, hogy Jolánka fülig szerelmes. Véletlenül egy levél kerül keze ügyébe, melyben az áradozó Don Juan nyilatkozik.Nem szól rá semmit,hisz csak „játék.“ S igy megy ez tovább, mig egyszer csak azon veszi magát észre a mama, hogy a nagy Jolán már „eladó“.

Több kérő is jelentkezik, de a mama egyiket sem tartja lányához megfelelő rangúnak s Joláuka utoljára otthon marad. A mama miudou felé leánya „műveltségével“ kérkedik s akisasszony szintén sokat tart maga felől; sok regényt olvasott, de keveset tanuk s a regények megmérgezték kedélyét; az ezelőtt fürge, életvidor leány ábrándozóvá lett s csak a magányosságot szereti, hol hőseivel társaloghat képzeletben.

így mótelyozik meg a szülők gyermekük lelkét még ifjú korában s ez később sok fájdalmat okoz nekik.

Ha az igy nevelt nők egykor férjhez mennek,milyen anyákká válhatnak ? Minő oktatást adhatnak ezek gyermekeiknek ?

Először rendszeres nevelésben részeltessék gyermekeiket s csak ha elérték a kort, léptessék föl nyilvánosan.

De kezdjük a sokat hánvt-vetett divaton. A társadalmi epidémiák közül,, sokan a divatos fényűzés ellen kelnek ki legjobban. Némelyek a divatos fényűzést, a nemzet társadalmi jóléte megrou- tójának tartják és sürgős orvoslást keresnek megakadályozására mig mások a divatban egész más jelentőségre buk- kinnak; ezek a divatot, mint az ipari fejlettség előmozdítóját üdvözlik. Részünkről mindkét állítás igazsága bebizonyítható azon oldalról, a melyről azt szemflgyre vesszük.

Az „Esztergom ss Vidéke“ tárcája.

&(Cutatván\y

Irta

PETROVICS LÁSZLÓ. '

Leszállóit a lóról, még előbbre lépett,

Hol a kéz, mely tudná festeni a képet ? Mit Zoárd ott látott, bájoló a látvány : Megakadott szeme leányok csoportján.

Ötveu között három barua, őzi termet , Ilyen csak dontövi hazában tereinket ; Fekete szemeik éjjel vetekvéuek,

Ezeknek ajkáról szállt a bájos ének.

Levente lépése rezzenté a bokrot,

A leány mennyi volt annyi felé ugrott ;

Kik meg nem ijedtek s nem szaladtak onuau, Azok a magyarok megállották bátran.

Megismerték mindjárt, magyar ez a férfi, Nincsen oka nőnek a magyartól félni ; Biztatták a többit nincs e népnek mása, Leiköknek testüknek nem lesz báutódása.

Használt a biztatás, összejőnek újra,

A három lány köré egy csoportba bújva; Zoár is oda lép, köszönti a hármat,

Köztük a legszebbnek ilyen szava támad:

„Mi jó hírrel jöttél szép deli levente, Fogságból, rabságból meg vagyunk e ment- 1 - [ve ?*

.iTi szabadok vagytok, de a rab én vagyok, Rabja szép lelkednek, mely szemedből ra[gjog 1 “

így felele Zoárd s derékon ragadja :

„Hogy kerültél ide tündérek fajzata ? Tündérek leánya, gyönyöre lelkemnek, Rózsaszál, kik voltak, kik ide ültettek ?

Táltos jövendőié még suhauez koromban, Hogy mátkát találok ebben az nj honban ; Te vagy az, te vagy az, más nem lehet

[senki,

Tuduál-e, biruál-e feleségem lenui?“

Ifjú szenvedéllyel Zoárd emigy szóla,

Ott állott előtte a lány elpirulva ;

Majd föl veté szemét, majd lesüté újra,

Oly édes az érzés, mely keblét uralja.

Oly édes az érzés, mintha megnyílt volna Az örök boldogság s a fényes ég boltja ; Meglükteti vérét s kéj in ám orral teli Éjsötét szemeit az ifjúra veti.

„Nem is tudod — szóla — hogy jöttem e

[tájra,

És szived előttem már is föl van tárva ; Titok még, hozok-e boldogságot néked És már is arra kérsz, legyek feleséged.“

Magyar a te ajkad s érzése szivednek,

Bárki vagy, szende nő feleségül veszlek ; Bárha születésed titoknak homálya,

Tudom, hogy tiszta, mint Kaszpi-tó kristálya.“

A szerelmes vezér a szóra felelve.

Esdő tekintetét a lányra vetette ;

Büszke öntudattal emez reá néze,

S megeredt szép szava, ajakának meze :

»Tiszta bizony, tiszta; mert magyar a létem, A napba először a Dontövén néztem ;

A szüleim Megyei* s felesége Márva,

Az én nevem pedig Elmérke az árva.“

Csüngött a szűz, csüngött a vitézi vállon, Mint a piros rózsa csüng a karcsú száron, Szerelem és hála, mi keblén átlebeg,

Nem tud mást mondani, csak e szót : szedetlek !

»Velem jösz hát velem, most már feleségem, Esküszöm, hallja meg Hadúr ott az égen, | Esküszöm szavamra, bogy szeretni foglak, j Mig csak el nem takar földje a sirhantnak.“

így esküdött Zoárd, a lány rá felelve : »Követlek — igy szóla — örömbe, keservbe :

Ura lész testemnek, ura lész lelkemnek,

A.mig majd engem is a sírba temetnek !“

Tej fehér paripát hozatott most elé,

Elmérkét reája szépen fölemelé ;

A más két magyar lány ült más paripára, Készülnek mindnyájan Huba táborába.

Vígan énekelve a vitézek mennek,

Örvendve, ujjongva a szép győzelemnek ; Ezalatt Zoárdnak elmondta Elmérke,

Hogy jutott fogságba, iobornak kezébe.

A német császárhoz, Arnulfhoz ment atyja,. Árpád üzenetét, hogy néki átadja !

Pár vitéz ment véle s ő raiut hű leánya Két aővel kisérte apját nagy útjára.

Követségnek jöttét megtudták a tótok,.

Nagy sereggel jöttek, élállották útjok, Tegezverő Megyei* halálát ott érte,

Fogva lett a többi s Nyitrára kisérve.

De élve szegények, ezek se maradtak, Felkoncolta őket vad dühe Zoboruak ;

Csak a nőket hagyta topább is rabságon,. Remélve, kiváltják ezüstön, aranyon.

Fájdalommal, könnyel Elmérke ezt mondja,. Boszún járt Zoárduak gondolata, gondja ; Megbosszullak téged, meg — kiált — apádat, Említeni fogja boszúm késő század !

d mi jöídU

(Bezerédi Gyula képfaragó művészünkről.)

Ordy Lehel villájáról a napokban rémes rablóhistória járta be a fővárosi lapokat. Az újpesti hires csirkefogók előre kifuudált terv szerint rohamot intézték ugyanis az opera jeles baritonistájának villája ellen. Odry és liázitauitója revolverrel védelmezte a kis la- kot s a nagy ijedségben két golyó bele tévedt az elmenekülő ajtófeltörőbe, kit a lapokban egy orvos fel is födózött.

Ez a rémes kis újdonság valóságos hős- tölteméunyé szövődött előttem, raikoraz nj- ?esti unalmas utczákou és homokbuezkákon végig Odry villájának tartottam,

Nem csak láttam, hanem szinte hallottam ödryt, a mint a vészharang melódiájábó1