Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 80. szám

elő, liogy ő az esztergomi hercegprímás kertésze. Elmondta, hogy a prímás az érkezett tiszturakat kellemes meglepe­tésben szándékozik részesíteni. E meg­lepetés pedig abban ál lőtt vei na, hogy a tisztek részére a prímás pompás vi­rágokat küld ajándékul. De hát a vi­rágok a vasúton vannak s azokat onnan ki kellene váltani, ő azonban a szük­séges összeggel közbejött körülmények miatt nem rendelkezik — miért is tő­lük előleget kór. A tisztek hittek a csalónak s adtak neki pénzt, de a vi rágokat csak nem kapták meg. Végre jelentést tettek az esetről a rendőrség­nél, hol rögtöu átláttak a szitán s a csalót elcsípték. — Ki lehet városi tanácsos ?JTnd­valevőleg a minősítési törvényben a városi tanácsosokról említés téve nincs; ekként tehát kétségessé vált, hogy minő minősítés követelendő ezektől, A be­lügyminiszter ennek folytán kimondotta, hagy a törvényben az emlitett állások betöltésére megkivántató minősítés azért nem Íratott elő, mert a városi tanács­beli állásoknál tekintettel kellett lenni az autonom városi közigazgatásnak több­nyire jelentékeny gazdasági körére. Egyébiránt jegyzi meg a miniszter, a törvény nem állja útját anuak, hogy a városok maguk határozzák meg a kü­lönféle tanácsosi teendők szerint a meg­felelő qualificatiót. — Irodalmi. A Buzárovifs czég ki­adásában megjelenő Mulattató Zsebkönyv­tár legújabb füzetei Bartalustól egy ér­dekes elbeszélést hoznak a magyar zenei világból, Szabó Endrétől, kitűnő fiatal költőnktől kft humoros költői elbeszé­lést, Csáktornyái Lajostól humoreszke­ket. A vállalat szerkesztője azonkívül kiadja a XVI. század . leghireseb nép- köuyvét, a Salamon és Markalf históri­áját. Ez érdekes irodalmi njdonságok alapján felhívjuk olvasóink szives figyel­mét a szépen elterjedt esztergomi szép- irodalmi vállalatra. — A csendörségi havi jelentések beküldése. A belügyminiszter elrendelte, hogy a kerületi csendőrparancsnokságok a területükön előfordult eseményekről fölvett havi jelentéseket minden hó 10-ig az illető megye alispánjához tudomás végett beterjeszszék. — Mit Szeretnek a magyar leányok ? így felel erre egy angol lap : Szeretik a szappant, a szép fehér ruhát, a puha ágyat, minél több cserépedényt, a tük­röt, aranymetszésű imakönyvet, gyöu gyöt a nyakra, rikító szalagokat és — csinos ifjakat. — Nehéz föltétel. Egy fiatal párt adtak össze. Az asszonynak férjét min­denüvé követnie kell, moudá ünnepé­lyesen a lelkész. — Ezt nem Ígérhetem meg, válaszolá szemlesütve a menyasz- szony. — Hogy érti ezt ? kérdi a lel­kész. — Mert a férjem levólhordó, vá­laszolá az asszonyka. — Sógorság az ördöggel. Heves családi jelenet fejlődött ki a férj és a feleség között. — Te hozzád méltóbb az ördög leánya, mint ón! rikácsolja az asszony. — El is venném. Csakhogy házassági akadály áll fenn, mert sógor- ságba jöitem vele, mikor téged elvet­telek, vág vissza a férj. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. KŐRÖS Y LÁSZLÓ. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Klein Ja- kabb végrehajtatnak Olló Mihály és Némoth Erzsébet végrehajtást szenvedő elleni ISO frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében az esztergomi kir. jbiróság területén lévő Lábatlau községben fekvő s ezen községi 4. sz. tjkben I. 1 —14 hrsz. alatt felvett fél teleknek s azou épült 3. sz. háznak, valamint az ezen telki fekvőséghez fel­osztott 16—22. rsz. alatti legelő ille­tőségnek Olle Mihály és Németh Er­zsébetet megillető felére 1078 frt az ugyanazon tjkben felvett 986 hrszámu váltságköteles öreghegyi szőlőnek ugyan­azokat illető felére 119 frt, fvégre a lábatlani 398. számú tjkvben felvett f 687. hrsz. bosszú földekben! egész szán­tóra, mely időközben kiskorú Buuner Magdolna tulajdonába szállt át 156 írt­ban ezennel megállapított kikiáltási ár­ban az árverést elrendelte és hogy a feunebb megjelölt ingatlanok az 1884. évi október 29 napján d. e. 10 óra­kor Lábatlan község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított ki­kiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát, vagyis 107.80 krt, 11.90 krt, illetőleg 15.60 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi novem­ber bó 1-ón 3333. sz a. kelt igazság- ügyminiszteri rendelet 8. §-ban kijelölt óvadókképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénz­nek a bíróságnál előlegos elhelyezésé­ről kiállított szabályszerű elismorvónyt Atszolgáltatni. Xelt Esztergomban a kir. jbiróság, mint tkvi hatóságnál 1884. jul. 19' MAGOS S. kir. aljbiró* Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság mint tkönyvi jbatóság közhírré teszi, hogy özvegy Rosenfeldnó született Weisz Esz­ter végrehajtó tónak Mánya Mátyás vég­rehajtást szenvedő elleni 53 frt tőke követelés és járulékai iránti végrehaj­tási ügyében az esztergomi kir. járás- bíróság mint tkvihatóság területén lévő Magyar Szölgyónben fekvő -a magyar szölgyéni 300. szám. tjkvben A I. 1—3 rszám alatt foglalt ingatlanokból Má­nya Mátyást illető fele része az árve­rést 1484 frt 25 krbau ezennel meg­állapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1884. évi október hő 24-ik napján dél előtti 10 órakor Magyar Szölgyén köz­ség házánál megtartandó nyilvános ár­verésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatui fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát kész pénzben vagy az 1881. LX. t. ez. 42. § óban jelzett árfolyammal számított és az 1881, évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügy miniszteri rendele 8 §-ában kijelölt óvadék képes érték papírban a kiküldött kezéhez le­tenni avagy az 1881. LX. t, ez, 170. § a értelmében a bánatpénznek a bíró­ságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű, elismervényt átszolgáltatni. Kelt Esztergomban a kir. járásbiró- ság iniut tkönyvi hatóságnál 1884, évi aug. bó 7 ik napján. MAGOS SÁNDOR kir. aljárásbiró. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Binetter Jakab végrehajtatónak Kelemen István végrehajtást szenvedő elleni 132 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében az esztergomi kir. jbiróság mint tkvi hatóság területén levő Bátorkesz községben fekvő a bátorkeszi 63. sz. tjkben I. 1 —12. rdsz. a jegyzett 83. npsrsz- bel és 214. külteleknek Kele­men Istvánt illető 761 frt 50 krra be­csült, úgy az ugyanott f 521. hrsz. a. jegyzett beltel ki káposztásnak ugyanazt illető 10 írtra becsült és a + 3336. hrsz. a jegyzett felső kenderasi kenderföldnek 43 írtra becsült egy harmad osztatlan részére az árverést a megállapított ki­kiáltási árban elrendelte és hogy a fen­nebb megjelölt ingatlanok az 1884. évi október bó 21-ik napján d. e. 10 óra­kor Bátorkesz község házánál megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapí­tott kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november bó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságiigyininisteri rendelet 8. § ban kijelölt óvadékképes értékpa­pírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 18 81. LX. t. ez. 170. §-a értel­mében a bánatpénznek a bíróságnál elő­leges elhelyezéséről kiállított szabály- szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Esztergomban a kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál 1884. aug. hó 6-áu. MAGOS S, kir. ajbiró. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. jbiróság, mint tkvi hatóság közhíré teszi, hogy Eggenbofer Albert táthi lakos végrehajtatnak Stadt­müller Márton és neje Kerl Katalin látbi lakos végrehajtást szenvedők elleni 135 frt tőke követelés és jár. iránti végrehajtási ügyében az esztergomi kir. jbiróság területén levő Tátli községben fekvő a táthi 37. sz. tjkben I. 1—19. szám alatt felvett egy hatod kültelekre 736 frt kikiáltási árban és a táthi 147. szám tjkvben Stadtmüller Márton, Stadt­rnüller Erzsébet és Stadtmüller Manó közös tulajdonául felvett f 1563, hrsz. alsó szigeti rétre 85 frt kikiáltási ár­ban az árverést elrendelte és hogy a fenuebb megjelölt ingatlanok az 1884. évi október hó 24-ik napján d. e. 10 órakor Tátb községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított ki­kiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsáráuak 10 százalékát vagyis 73 frt 60 krt, illetőleg 8 frt 59 kr készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó l én 3333. szám alatt kelt igazságügy- miniszteri rendelet 8. § ban kijelölt óva­dékképes értékpapírban a kiküldött ke­zéhez letenni avagy az 1881. LX. t. ez, 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervényt átszol­gáltatni. Kelt Esztergomban a kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál 1884. julius 12. SELCZ J. kir. aljbiró. legolcsóbb utazási jegyek kaphatók Becsben L, Pestallozzi-gasse no. 1. alatt. A legrégibb iroda e téren. Felvilágosítások és kimerítő tudósítások ingyen. szénsavdus természetes ászt égv.z, hathatós-alvil- nak bizonyult a légzési szervek és gyomor bántai- mainál Kisvállalat Kahl és Tarsa Krondorfban Carlsbad mellett. Főraktár Budapesten: Emmerling és Rabschnál (ezelőtt Radocsay és Bányai) koronaher- czeg-utca 11. sz. a. fűszer-, csemege-, és nagybani ásványvizkereskedésben. Árjegyzék kívánatra bérraentve. Mindennemű megrendések, legpontosabbau eszközöl­tetnek. Esz tergomban: Kollár és Vellbalh füszerke- reskedőkuél. Savanyú-Kút STEFÁNIA Koronaherczegnő forrás" Trieszt 1882 rany erem. Laptulajdonos és kiadó özv. Bcrényi Zsigmond-ué Tana. Éjjel és nappal hordozható, úgymint mindennemű sérvkötők, mellkötők, an­gol és franczia görcselállitó kötelékek, uj és angol Suspensorium és minden fó- chirurgikus szerek 0. Neupert Wien, wie früh, nur 1., Graben 29 im inneni des Trattnerhofes. Egyoldalos 5 frt. Ketoldalos 8.50 frt., Szállít titoktartás mellett utánvétel- Hölgyekszakavatottnőkáltal kezeltetnek.' Nyomatott özv. Serényi Zvué és Társc.

Next

/
Thumbnails
Contents