Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 35. szám

35. szám.

Esztergom

VI. évfolyam.

Városi s megyei érdekeink közlönye.

Csütörtök, 1884. május 1-én.

“ r

fA

EGJELENIK H ETENK INT KÉTSZER:

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre.....................................................6 fit —

fél évre.......................................................3 * —

negyedév ro..................................................1 » >r>0

Egyes szám ára 7 kr.

krSZERKESZTOSEG:

^ZÉCHENYI TÉR ^.

linvá n lap szellőim részét illető közlemények kiiMendSIr.

KIADÓ Frv ATAL:

^SzÉCHENI-TÉR

liová !k liivatíilos s a magán hirdetések, a nyílttérié szánt köz- lenicn.yek, elülizotési pénzek és reclamálások intézemlők.

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS HIRDETÉSEK :

1 szótól 100 szóig — fi t 75 kr. 100-200-ig . 1 „ 50 „

200—300-ig . 2 „ 25 „

Bélyegdíj 30 kr.

MAGÁNníRDElESEK

megállapodás szerint lehető legjutáiiyosahban közöl tétnek.

NYILTTÉR sora 20 ár;

Ír. M József.

Régóta szárnyalt már súlyos betegségéről a hír, mely a helyett, hogy jóra vált volna, mindinkább szomorú tartalmat kapott.

Végre a főszókesegyház védoszeut- jónek napján, vasárnap véget értek a megtört aggastyán szenvedései s a legnemesebb szív megszűnt dobogni.

A tiszteletreméltó férfiú 79 esztendős korában hagyta el az egyházat s mindazokat, kik a szeretet és hála ajkán beszéltek róla.

1830-ban szentelték föl s pályájának első fejezete Szölgyénben kezdődött. Iu- nen mint segédp ap Udvarára került.Nem- sokára már plébános helyettes. Egyházi tudományokban való nagy jártassága előbb a nagyszombati s utóbb az esztergomi papnövelő intézet katedrájára vezérelte.

A szeretett tanárt a herczegpriraás uemsokára irodaigazgatójának nevezte ki s emelkedése innen indult ki.

Mint esztergomi kanonok fölszoutölt nilopolitani püspökké lett s ő Felsége a Lipót lovagrenddel tüntette ki. Ezen díszes és áldásos állásában érte a halál.

A boldogult püspök mint érseki hely- nők az egyház egyik rendületlen oszlopa, mint főpap a vallás és tanügy hatalmas támogatója s mint jószivti ember a szegények és elhagyottak valóságos apostoli védője és gyámolitója volt. Sok jót tett teljes életében. Legyen is áldott az ő emlékezete, melyet nem temettünk el a főszékesegyház fejedelmi sírboltjában, hanem szivünkbe foglaltunk, hogy egész életünkön keresztül híven megőrizzük.

Eladó úmi

Esztergoi», apr. 29.

(G-y.J.) Aki elvi meggyőződését alkotmányos jogainak gyakorlásában csupán pénzbeli feltételhez köti, vagyis annak árakat szab, az nem polgára a hazának, hanem typikus alakja ama szó rnoru generálónak, melynek emlékét a történelem „korcsszülöttek“ neve alatt szokta megörökíteni.

A történelem lapjai elégszer engednek betekintést arra, hogy az áruba bocsátott meggyőződéssokszor előkészítője Ion egy nemzet erkölcsi romlásának, mely mai napság a legszélesebb kiterjedésben kerül szilire különösen a követválasztások megojtése alkalmával.

Ma napság már odáig jutottunk, hogy a választókerületek jelöltje kénytelen előbb financiális erejét latolgatni, mielőtt a jelöltséget elfogadná, mert sajnos, — hogy már majdnem annak kínálkozik inkább a győzelem a ki jobban ki tudja moiiteni a másik pénz beli erejét.

Hát az elvek liarcza nem nyom semmit a mérlegen ? igen nyom, de csak is azon választó kerületekben, a hol a vagyoni állapot nem jutott még a romlás lejtőjére s igy mesés kincsek elpa zarlása lehetne az elvek megváltozásának szülőanyja. Erre pedig jelölt nem igen vállalkozhatik, mert van annyi sütni valója, hogy ott keres tanyát, a hol olcsón kínálják a gyapjút, a szénát, vagy a mi egyre megy a voksokat.

Az ily helyen, az ily minőségben nyert győzelmi pálma ha annak minden levele egy-egy banknótává idomult nem hirdet egyebet annál : „győztem

uram, de nincs köszönet benne“ ! elő szőr a jelöltnek, mert pénzzel telt tárcsája a mit talán évek során űzött szorgalmas munka, vagy öröklés árán szerzett most egy három évig tartó hivatalért csőrébe adva a szebb jövő reményének, csak halvány sugarát képezi másodszor az elveiben bű, önzetlenül voksoló választó közönség hányados részének mert som helyi érdekű dolgok, sem az országos ügyek okszerű pártolása nem nyerhet azon képviselőtől szorosan vett támogatást, ki azért, hogy képviselő lehessen .-választókerülete közt hagyta, betette a garast, hát azért is neki nyugtot kell hagyni s cselekvéseinek szabadságát senkinek nem áll jogában megzavarni, vagy arra korlátozóig hatni.

Nézzünk körül saját pitvarunkban, az esztergomi választókorflletben, itt talán a fönt vázolt dolgok jelenben nem nyújtanak semmi alapot arra, hogy nálunk is megtestesítésre várnak. Vajha úgy lenne ! Ha Ei ti Károly követjelöltnek eldinom dánoniozott 17 ezer írtja, az utána következett jelöltek egyikének titkon megeresztett, kézzelfogható bizonyítványai oly kedves emlékekkel nem bírnának és mint a halottaiból feltámasztott szellemek nem kisértenének a jobb sorséit sovárgó s az elvi meggyőződés árán alkudozó választópolgárok azon száualomraméltó soraiban, kiknek erős igyekezetük arra irányul, hogy a pillanatnyi szükséget némileg enyhítendő, magukat közönséges portékának aljasitva, vakon szavazzanak, do nem az elvért, hanem a pénzért.

Ilyen választó polgárnak kár alkotmányos jogot adni, mert nincs érzéko annak magasztosságát felfogni. Ilyeu választópolgár hazájára nem lehet ál- dásthozó, hanem egyenlő beszámítás 'alá esik a linzaárulóval, mivel mint felbérelt eszköz egy távolabbi czól szentesítésére szolgál.

Ilyen választó polgár nem érdemet egy garasnyi figyelmet, csupán megvetést, ki eljárásával azon axiómát látszik igazolni, neki mindegy akár hottentották, akár eszkimók uralkodnak, csak legyen meg a mi kell, tőle az egész világ felfordulhat.

Ki ily választópolgár tehát, ki saját magáról megfeledkezik s igy hazája szent érdekéről is, az megérdemli, hogy mások is megfeledkezzenek s az ilyen legyen önérzetes társainak csatja, neve pedig soroztassék a nyilvántartás ama naplójába, a hol nyílt megvetés az ára az eladó embereknek.

statisztikai, történelmi és helyrajzi leírása,

vázlatosan összeállítva

gy törte'netkedvelő esztergomi polgártól 1827.

(Latinból fordította P. J.)

(23. Közlemény.)

RÉSZLETES LEÍRÁS.

FALVAK és PUSZTÁK.

Párkányi járás.

Párkányban e hely nevezetes voltáról azon sánezok is tanúskodnak, melyek Párkánytól körülbelül 200 lépésnyire kezdődnek és a Duna alsó pontjától kettős töltésben felfelé húzódnak, mig nem ismét a Duna felső partjával érintkezésbe jönnek. Az egyik t. i. a belső töltés azon szigetnél végződik, melyet az esztergomiak ^Királyföldje“- nek nevoznek, a másik a párkányi határban végződik s ott fordul Dana felé,

61 záttizéfi.

Mikor helyet foglaltam a zártszéken Kál- máu mellett, az megütközve nézett végig rajtam.

— Csak nem bérelted ki ezt a helyet? szólt.

— Nem én. De hát mi kifogásod van a zártszékem ellen ?

— Hogy mi ? Ez a legszerencsétlenebb hely az egész sziuházbau.

— No, no, ugyan miért ?

— Hiába mosolyogsz, nagyon szomorú története van.

— Törtéuete ? Nos, hát halljuk. Különben se kívánhatod, hogy ezt a széket minden bizonyíték nélkül Ítéljem el.

Kálmán letette a látcsövet.

— Ismerted ugy-e B. Lajost

— Igen, azt ugy-e, a ki a minap agyonlőtte magát ?

— Azt. Nos, lásd, ó volt ezen a helyen elődöd. S ez a hely ölte meg őt. Ne vágj szavamba, elmondom, hogy történt.

Kálmán közelebb hajolt hozzám, hogy a szomszédok ne értsék szavait.

— Látod azt a páholyt a jobb oldalon,

abban rendesen egy szép asszony szokott ülni. Talán ismered : Z. táblai biró özvegye. A legszebb asszony a fővárosban, legalább, én annak tartom. Majdnem minden este eljön a színházba, az ott az ő páholya.

— Igen, de most zártszékről van szó.

I — Csak türelem. Tehát a szép özvegy már vagy egy év óta mindeu nap eljön a színházba, páholyában helyet foglal, kezébe veszi látcsövét s mikor nem figyelnek rá, folyton ide szegzi erre a helyre.

— Az ón helyemre.

— Igen, a te zártszékedre. Soha se bírtam kipuhatolni, mi okból teszi, ki miatt, mi miatt? Elég az hozzá, hogy én itt ülök már a zárlszék szomszédságában féléve s még nem múlt el est, hogy az özvegy merev figyelemmel ide ne nézzen.

— És te ezt szerencsétleuséguek tartod.

— Engedd folytatnom. Itt ezeu a helyen ült Lajos, az ő zártszéke volt, félévvel hamarabb bérelt mint én. A látcső idesötétlő (ivegszemei elrabolták nyugalmát, mindig azon tépelődött, mi okból nézi Őtet a szép asszony ? Eleinte azt hitte, hogy talán a szomszédai valamelyikét illeti, de — nézz csak körül édesem, épen azok ültek az egész éven fit a zártszéked körül, mint ma, csupa bérlett hely ez. Melletted az a ga- lambŐsz öreg úr, hátad mögött ez a kis mosolygó szőszke lányka, (valami színésznő gyermeke, azért jár annyit a színházba) vén gouvernantjával, oldalt az a vastag bankár- figura . . . ezek a helyek előtted két vén kisasszonyé, az én helyemen pedig egy öreg asszonyság ült. Átláthatod, hogy egyikbe se lehet szerelmes. Lajos végtére is arra a gondolatra jött, hogy a szép özvegy ő miatta néz ide. Eleinte kikaczngtu magát e gondolatért, de kérlek, mikor hónapokon keresztül folyton égette homlokát e tekintet, az a bűvös, delejes észrabló tekintet ... Oh én nem csodálom, hogy Lajos elvesztette

az eszét. Egy ideig ellent akart állani a bűvöletnek s eltökélte hogy nem megy többé a színházba ; de azért másnap mégis a helyén ült s dobogó szívvel leste, mikor néz megiut ide az özvegy. Végre is a balga, csábító hit mindinkább megerősödött lelkében s elhatározta, hogy az özvegy közelébe fér bármi áron. Költekezett, eljárt a legelőkelőbb estélyekre, jó barátokat szerzett, kik ők imádata tárgyának bemutassák, vagyona jó része ráment és aztán . . .

— És . . .

— Mikor megvallotta az özvegynek szerelmét, az büszkén nézett rajta végig s besietett a szomszéd szobába. Ezóta termei zárva voltak előtte. Nos, hát tudod a többit ; Lajost tönkre tette a csalódás. Tivornya, dorbézolás, fékteleu vigalmak ... aztán agyonlőtte magát.

— S mégis ide van irányozva a látcső ?

— Ide. És te vagy a Lajos utódja.

E perezbeu lépett a szép özvegy a páholyba. Nyusztprómes felöltőjét a páholy- nyitogatónő leemelte válláról, a halványkék szőtt kendőt maga dobta le hajáról. Igazán szép asszouy vo t. Karcsú termetéhez gyönyörűen simult a fekete ruha meg vakítóbban emelve ki feliér arcát, melyre hosszú selyem szempillái sejtelmes árnyékot vetettek. Sötét szemeit hidegen, nyugodtan jár- tatta a nézőtéren.

— Úgy nézz rá, suttogta Kálmán, hogy észre ne vegye, mert ha látja, hogy figyelnek rá, nem néz ide . . . nos látod, már kezében a látcső.

A szép asszouy csakugyan kezébe vette a látcsövet s ídeszögezte az én helyemre.

Sokáig nyugtatta már rajta tekintetét, még azután is, mikor már letette a látcsőt.

— Nos, igazam volt-e ? riasztott föl Kálmán.

— Igazad, igazad.

Megvallom, az előadás alatt egyre idemeredő üvegkarikák izgatottá tettek. Meg voltam győződve, hogy valami történetnek kell lappaugania alatta s ez nem enge* dett nyugodni. Kálmán is idegesen izgett* mozgott s gyöngyöző homlokát egyre törülhette a kendőjével.

— Tíz esztendőt életemből, mormogó, ha valaki megfejti ezt a rejtélyt.

Fölkeltem, hogy szétnézzek a szomszédságban. Csakugyan nem volt kire gyanakodnom. Az öreg ur mellettem ásitozott, a bankár kopasz feje a páholyból tekintve, bizonyára még jobban elriasztja a szerelmes pillantásokat, a két aggkisasszony feszesen mozdulatlanul ült az egész estén át helyén s mögöttem a kis szőke leány gouvernaut- jával csevegett.

Dehát miért néz ide oly merően ?

Kezdtem érteni az én elődömet, Lajost.* Még ha teljes bizonysággal tudja is az eitin bér, hogy uem őt illeti a nézés, a folytö- rámeredő szempár deleje összedulja nyilgály mát. Szépen föltesszük magunkban, líógz nézd csak, nagyon egyszerű oka lehet a, egésznek, talán a látcsöve szerkezete "dlyau hogy ide fordul az üvegje a sziupad helyett, talán régi, öukéuytelen szokás . . . , igen ám, de mikor a homlok ógui kezd á bűvös, titokzatos tekiutet alatt, egyszerre szétrebben a bölcsesség.

Az utolsó felvonás alatt kimentein