Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 87. szám
i6 A szövetséges hadsereg átszállítására tehát mindenek előtt uj hídról kelle gondoskodni, az ellenséges várágyuk lötávolan kívül. Hidverésre legalkalmasabb pontul a Dunapart azon része kínálkozott, mely a Körtvélyes és Nyá- ras szigetek átellenében a viszonylag keskeny Du- naágakat uralja. S valóban e két szigetet már október n. és 12- én megszállotta a szövetséges gyalogság. A Komáromból minden készletben álló ostromágyuval együtt leszállított hajóhíd bekötése pedig október 13- án szintén megkezdetett. Stainau tábornoknak Komáromnál fekvő bajor gyalogosai Esztergom alá rendeltettek s 16-án érkeztek ide, három nappal előzvén meg a mintegy 1200 főnyi bajor lovasságot. Eszterházy Pál nádor Pozsonyból 6000 magyarral, Baden-Durlach őrgrófja pedig 5000-nyi sváb csapat élén volt útban Esztergom felé. Komárom és Győr parancsnokai utasittattak a szükséges élelmi szerek szállítására. Október 12. és 13. a fenyegetett várba is érkezett egy török csapat Budáról, valószínűleg élelmi- és lőszerekkel, mert par órai idözés után — a párkányi ütközet sebesültjeivel —- ismét Buda felé vette útját. Tököly az elégületlen magyarok nevében Szo- bieszky interventióját vette igénybe, a császártól méltányos békekötést eszközlendő, de a nemeslelkü szabadi- tónak ez alkalommal is tapasztalnia kellett, hogy Bécs a szerencsében minden mértéken fölül elbizakodott s boszankodva kellett látnia, hogy a mennyi hévvel esedeztek volt szabaditó karjáért, éppen annyi hidegséggel utasítják most vissza mérsékletes ajánló békeszózatát. E hálátlanság fölött elkedvetlenedve, kijelenté a király, hogy lengyeléivel csak pár napig hajlandó még a párkányi rév védelmére táborban maradni. A lothringeni herczeg személyes kérelme mégis hatott rá annyira, hogy nyomatékos segélyét nem vonta meg az 1683. év ez utolsó hadi vállalatától, mely Esztergom visszafoglalásával csattanós befejezést volt adandó az eddig lefolyt véres drámának. A lengyel király békétlensége gyorsabb cselekvésre készté az eddig cunctatorkodó császári fővezért. Az öreg Duna hídja október 16-an a szigetközi Duna ágaké pedig 19-én használható állapotba helyeztetett s Lothringen e napon taborkarától s mérnökeitől kisérve, szemle ala vette a vár környékét, a nélkül, hogy e vállalkozásában a varörség részéről háborgattatott volna. Sőt a szt.-tamashegyi erőd is úgy szólván ellenállás nélkül került Scherffenberg gróf hatalmaba, ki cernirozó csapatával a palankra tüzet vetett s aztan a fellegvárba igyekező török őrségből mintegy 200 embert levágott s ugyanennyit fogságba ejtett. A várat és várost domináló tamas hegyi erődnek könnyelmű feladása és az a körülmény, hogy a dunai átkelés megakadalyozására török részről kísérlet sem tétetett, remélni engedné, hogy a török magát a várost sem fogja kitartóan védelmezni. A szövetségeseket föllelkesité a szt. tamashe- gyi könnyű győzelem, mig ellenben a nagy ármadia futását és a párkányi hadsereget oly közvetlen közelből látott várőrség meglehetősen demoralisalva volt annyival inkább, mert egész határozottsággal ütötte föl fejét a hir, hogy a nagyvezér már Buda alól is tovaindult Belgrad felé s eszerint fölmentő seregre alig volt kilátás. A legjobb reménynyel vezényelte tehát Lothringen a Komarombol megérkezett bajorokat október 20. és 21-én saját gyalogosaival együtt az esztergomi partra. Nyomukban vonult át a német lovasság. A felvonulás azonban a feneketlen utak miatt teljes három napot vett igénybe úgy, hogy a szövetségesek csak október 22-én este foghattak ostromütegeik felállításához. A bajorok, az egész varost megkerülve Pár- kanynyal szemben foglaltak állást a Víziváros ellen. A Duna szt. györgymezei partján három üteget állítottak fel. A császári tüzérek szt. György- és szt. Tamás hegyeiről a fellegvárra irányoztak ostromágyuikat. Október 23-án már az egész birodalmi sereg Esztergom körül táborozott. Mercy vezérőrnagy egy lovasosztálylyal a dö- mösi utat állta el, hogy az ostromló sereg a meg- meglepetés esélye ellen Buda felől biztosítva legyen. Szobieszky lengyeléi a balpartot tartották megszállva s Párkánytól nyugatra felállított ütegeikből szakadatlanul lőtték Esztergom várát. Az október 24-ére virradó éjjelen daczára a szakadó esőnek, sikerült a bajorok dunaparti ütegét négy, a tamashegyit pedig két ágyúval megerősíteni. Reggeli 9 órakor már ezekből is megeredt a tüzelés Esztergom ellen, 25-ének reggelére újabb 10 ágyú és 8 mozsár járult a szt. tamasi és szt. györgyhegyi ütegekhez. III. Esztergom megvétele. E közben az ötezer főnyi bajor hadosztály ost~ romárkaival teljesen megközelítette a vízivárosi, melyet október 25-én délután 5 órakor az első rohammal sikerült is bevennie. *) Az őrség, melynek ellenállása egyébiránt itt sem volt valami erélyes, a mohamedán lakókkal együtt a fellegvárba vonult vissza, a honnan heves tüzeléssel üdvözölték az alsóvárosba hatolt hős bajorokat. Ezek azonban feltartóztathatlanul nyomultak most fólebb-fölebb s ötven embernyi veszteség árán megvették a toronyhoz vezető meredélyt és belefészkelték magokat a kapu védőmüveibe. **) A következő éjjel ismét sikerült néhány ostromágyút vontatni a többször emitett hegyi ütegekhez; a bajorok pedig aknamunkához láttak az éj sötétjében. 26-án az ostromlók minden oldalról bombazáport zúdítottak a szorongatott varra; miközben a vitéz gyalogság — nem türödve a sűrűn hulló kézigránátok és lehengergetett kövek által soraiban okozott csekély mérvű veszteséggel — hatalmaba kerítette a külső sánc árkokat. Délelőtt 10 órakor a déli kapu közelében mintegy két ölnyi rés is lövetett. S minthogy most mar a bajorok töltött aknája szintén robbanásra készen állott, a varörség pedig — melyet szabad mozgásában a varosból fölmenekült hatezer főnyi muzulmán lakosság szorongása is feszélyezett — egyre szűkebb védelmi körre szorult; Lothringen Károly hg. elérkezettnek vélte az alkalmas időpontot arra, hogy Szobieszki beleegyezésével és nevében Ibrahim diarbekiri pasát, mint Esztergom parancsnokai, a var föladására szólítsa fel. Szobieszki — meghódolás esetén — az őrségnek szabad fegyveres elvonulást Ígért. De Ibrahim 24 órai megfontolási időt kért; mire aztán hatványozott ostromtűzzel és aknarobbantással válaszoltak a szövetséges hadak.***) *) Elsők voltak a városban: Lymburg-Styrum gr. ezredes, ki az alsó-város bástyáján a Dunamelletti kis kaput zúzatta be, és a Croy hgek. **) Legtöbb halottja volt a »gr. Starhemberg« ezrednek, melynek itt négy tisztje is elesett. ***) Az alig öt napig tartó ostrom alatt több mint hétezer golyó röpíttetett a sziklavárba.