Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 87. szám
® i ÁROSUNK megváltásának kétszázadba ( évfordulóját értük meg. Ünnepet ülünk s a kegyelet ajkán beszélünk azokról, kik összetörték bilincseinket s fölszabadították Esz- tergomot a török rabság alól. Klio, a történelem komoly szavú múzsája érczbe irta Esztergom sorsát, mely a haza sorsával egészen azonos volt. Ez a sors végzetes évszázadokat hozott Esztergomra. Fényes fejezetekkel kezdte, hogy azután annál gyászosabb színekbe fesse le hanyatlásunkat. A római műveltség romjain a népvándorlás vihara zúgott keresztül s a szlávok nevezetes városába végre bevonultak a honfoglalás hősei. Az Árpádok alatt nagy jelentőségű események szemtanúja lett városunk. Virágzását gyorsan érte, gyarapodását és nevezetességét csakhamar kivívta a többi magyar városok fölött. Szent István szülővárosának nevezzük Esz- tergomot. A nyugoteurópai művelődés Bethle- hemévé rendelte a sors s elvégezte, hogy falai között szülessék az, ki az egész nemzetet ázsiai erkölcseiből az európai műveltebb nemzetek sorába kebelezze. Alkotmány, vallás és polgárisultság voltak Szent István koronájának legdrágább gyöngyei s ezzel a szentháromsággal a nagy király európai jogosultságot tudott kivívni szilaj erkölcsű népének. Esztergomé Szent István dicsősége és halhatatlansága. így indul meg városunk történetének első fejezete a magyarok alatt. Lezajlik azután két évszázad. Egy világpusztitásra szövetkezett hatalmas ázsiai népraj indul ki Európába, hogy féktelen és nyers erejével szerteszét dúlja mindazt, a mit a czivilisatio békés századai gyümölcsöztek. Esztergom sorsa ekkor megint a haza sorsa volt. A tatárok szívtelensége elpusztította virágzását, kegyetlensége földúlta a várost, hó- héri vérszomja megölte a polgárokat s kapzsi zsákmányoló szenvedélye kifosztogatta az egész lakosságot. Ekkor megint egy nagynevű férfiú keletkezik az Árpádok sorában, hogy másodszor megalapítsa a romokba dűlt Magyarországot. Ez a fényes .lelkű király Esztergomot is fölemelte bús düledékeiből s midőn tevékeny életpályáját befutotta, Esztergom földjében keresett enyhetadó sírt, mert azt a földet akkor már első királyunk születése megszentölte. A vegyesházi királyok alatt Esztergom jelentősége csökkenni kezdett. Rovására Buda és Visegrád indult gyors gyarapodásnak s a gyermekkirály végzetes uralkodása Mohács megrendítő tragédiája után meghozta átkát nemcsak Esztergomra, de az egész országra is. Gyászba borult a boldogságos szűz lobogója, mert alatta már nem testvérek szövetkeztek többé. A visszavonás és pártoskodás százados tusái ellenséges táborba szorították az egységes nemzetet. Esztergom tornyairól is lehullott a kereszt s büszke diadallal kezdett a félhold rettentő hatalma uralkodni. A hol ezelőtt szabad polgárok serénykedtek, ott most rabszolgákat űzött munkára a dölyfös zsarnok; a hol azelőtt a műveltség és vallás alapított dicső emlékeket, ott most ázsiai szilajságú, romboló szenvedélyű s egyedül csak uralkodni vágyó pogányság üt másfél évszázadra tanyát. Megdöbbenve állunk meg a porba alázott Magyarország fölött. Meghasonlást találunk ott, a hol azelőtt szabadságos nemzetet találtunk s ősi átok gyanánt üt ki még nagyobb veszedelemül a véres testvéri harczok fájdalmas sorozata. Egyetértés helyett visszavonás, összetartás helyett párttusák s szabadság helyett török rabláncz és korbács. A nemzet pártokra szakadt. Minden pártnak volt ereje és lelkes jelszava, de egyiknek se áldása. Á helyett, hogy egy szívvel és lélekkel egyesültek volna a romboló török hatalom ellen s kiűzték vo'na virányainkról a zsarnok uralmat, egymás ellen vonultak táborba. »A török áfium ellen való orvosság« meddő riasztó szózat gyanánt hangzott el Zrínyi Miklós ajkairól; a haza jelesei hiába munkálkodtak a nemzet egyesítésén, mert Magyar- ország sorsa pusztulás és enyészet volt. Az ország fővárosában török pasa ural
