Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 6. szám
Esztergom, V. évfolyam. 6. szám. Csütörtök, i883. ja nuár I8án ESZTERGfi es VIDÉKÉ > EGJEI.ENIK HETENK INT KÉTSZERI VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész éne ....................................................0 írt - Ur f él évre..........................................................3 w — . n egyedévre................................................................1 E gyes szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: j-^FALZ HÄZ ELSŐ EMELET a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ HÍV ATAL: >o HIRDETÉSEK. hová £ Z Ef' HENI-TBR 35hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyílt térbe szánt közlemények, előlizefési pénzek és reclnmálások intézendők. HIVATALOS HI RI) ÜTÉSÜK : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 „ .r>0 „ 200-300-ig . 2 „ 25 „ Bólyegdíj 30 kr. MAGÁNHI Rí) ÜTÉSEK megállapodás szerint lehető legjtitányosabban közöl tétnek. NYH/ITÉR sora 20 Kr. A „szabadságharcz-szobor“ A szabadságharcz-szobor bizottságától a következő felhívást kaptuk: Tekintetes szerkesztő úr ! Budapest főváros törvényhatósági bizottsága, 1882. évi november hó 8-án tartott közgyűlésében elhatározta, hogy az 184Sj9. évi szabadságharc/, az ország szivében emelendő emlék utján megörökittessék, s kifejező azon óhaját, hogy ezen szobormű fel állítása és leleplezése, az ezredéves ünnep egyik részletét képezze. A honalapitás ezredéves fordulója sokkal közelebb fekszik előttünk, hogy sem időt lehetne vesztegetni, ha azt a nemzet méltóságának megfelelően megünnepelni akarjuk, pedig azt méltóan kell megünnepelnünk, mert a történelem és a világ a nemzeti közérzület külső nyilvánulásaiból von következtetést a nemzetek és államok életképességére. — Ezen ünnep méltó részletét taiálandja a nemzet első koronás királyának órezszobor utján való megörökítésében, mert a consolidált keresztény magyar állam megalakulásának, a társadalmi és politika rend úgyszintén monarchikus alkotmányunk hathatósabb kifejtésének eszméje, szent István nevéhez és személyéhez fűződik. Ámde lelhetflnk-e hazánk egész történelmében ezen korszakhoz méltóbbat, mint az 184819. évi szabadságharezot,1 mely társadalmi és polit kai átalakulásunk nak dicsőségteljes mesgyéje. mely a kiváltságon és szabad democratikus társadalom, a tized — és szabadföld a censura — és sajtószabadság, az aristokratikus rendi alkotmány — parlamentáris felelős kormányzat között, — szóval, a közép és újkor között epochal is határvonalként emelkedik ki. Lehet, hogy vannak ezredéves múltúnkban események, melyeket a dicsőségnek nagyobb fénye, s a gyásznak sötétebb árnya környez ; — de a mely nemzetünk életében nagyobb forduló pontot jelezne, oly eseményt a magyar királyság megalakulásától fogva hiába keresünk. Midőn a főváros közönsége ezen hazafias meggyőződésből kiindulva, egyhangú lelkesedéssel meghozta a fenti határozatát, és az 1848|9. évi szabadságharcznak mint korszakai kötő eseménynek, ezen eseményhez valamint a nemzet kegyeletéhez és a főváros díszéhez méltó s nemzeti közadakozásból létesítendő szobormű általi megörökítésére 25,000 forintot megszavazott; egyúttal, a lehető legszélesebb körű gyűjtés vezetésére, a szobor mintájának elkészítésére és a felállitási hely kijelölésére nézve javaslattételre, szóval a kivitel iránti intézkedéseknek részben megtételére részben előkészítésére és javaslatba hozatalára, az alulírott, számos tagból álló bizottmányt küldte ki. Ezen bizottmány, áthatva azon meggyőződéstől, hogy az a minden szép és nemesért lelkesülő hazai sajtó az ügyet felkarolandj , akkor ezen nemzeti dicsőségünket hirdető s egész nemzetünk díszére szolgálandó emléknek az ezredéves ünnepély alkalmával leendő felállítása kétséir kivül sikerülend ; minden az ügy méltóságához nem illő további indokolás mellőzésével, hazafiul toljes bizalommal főidül tekintetességedhez, tisztelettel kérve, hogy őt hazafias feladatában az ügy érdekében melegen támogatni s működéséről többször szívesen megemlékezni kegyeskedjék. Kelt Budapesten, a „szabadságharc/ szobor“ felállítása tárgyában kiküldött bizottmány üléséből. GERLÓCZY KÁROLY. Budapest főváros I-ső alpolg. mint bizottmányi elnök. Levél a szerkesztőhöz. Kedves barátom ! Kezdem lassanként belátni, hogy innen-onnan le kell mondanom az újságírói passziómról. Sajátszerü fátum kiséri azon czikkeimet, melyeket b. lapodban világgá szoktam bocsájtaui. Akár tárgyilagosan, akár szubjektive Írjak, — mindegy; az eredmény mindig ugyanaz: félreértés, vagy haragtartás. Tavaly egy c/ikket írtam a megyebeli tanügyi viszonyokról, — oly akkora objektivitással, hogy abban egy szó se volt az enyém, hanem az egész a hivatalos jelentésből volt kiollózva, és mégis — te emlékezhetel rá legjobban — megharagudott érte a tan- felügyelő, megorrolta egy csomó gym- nasiumi professzor és nem tudom bányán. No de akkor nem búsultam, mert nekem volt igazam. — A minap egy kis czikket közöltem Brzorád Gyula szobrász barátomról és hogy a gyorsan hírnévre vergődött fiatal ember iránt minél inkább felkeltsem az érdeklődést talán egy kissé túlságos fekete sziliben festettem múltját és küzdelmeit melyeken át felküzdötte magát oda, hol a dicsőség napja sugároz. És mi volt ennek a következménye ? Egy kolosszális félreértés a művész atyja részéről. Ő ugyanis ;izt hiszi, most, hogy őzen czikkem után az egész világ hiszen. Te örülnél annak legjobban, ha az egész világ olvasná az „Esztergom és Vidék “-ét saját, szavai szerint „rósz atyának, zsarnoknak és még ezenfelül rósz hazafinak“ is tekinti. Nehogy az általam igon nagyra becsült Brzorád R^zső ur féltékenyen őrzött reputáczióját továbbra is megsértve tekinthesse, igen szívesen kijelentem, hogy soha nem csak szándékom nem volt őt olyannak feltüntetni, de még magamban is épen ellenkezőleg voltani felőle meggyőződve. Az igazság nevében tehát, — hogy az esetleges kétkedőket teljesen megtérítsem, — folytatólag kijelentem, hogy ő folyton és mindig igen tisztességes összegekkel járult fia támogatásához, miáltal mindenki meggyőződhetik, hogy épenséggel senki sincs jogosítva arra. hogy „rósz apának vagy zsarnoknak“ tartsa. Czikkomben foglalt azon állítás pedig, mintha a művész atyja ellenezte volna fiának Budapestre való lejövetelét, arra redukálandó, hogy ő általam is igen méltányolt okokból, csak a lejövetel időpontját nem helyeselte, a minek kijelentésével megszűntnek vélem az okot, melynél fogva bárki rósz hazafinak tekinthetné Brzorád urat. És igy megtisztult lelkiösmeret- tel már csak azt kívánom, hogy az ifjabb Brzorád szobrai minél előbb oly keletnek örvendjenek, mint az idősebb Brzorád hirnevöket méltán megérdemlő — malomkövei. Most pedig kedves barátom bocsásd meg az alkalmatlanságot, de ildomosnak találtam, hogy úgyanott tegyem jóvá hibámat a hol azt elkövettem. Hived : EKKERT ANTAL. Az „Esztergom és Vidéke" tárcsája Ha szememet. . . Ha szememet úgy titokba’ lopva, Szép seráph arezodra emelem, Egy nem ismert, méla fájdalomba1 Úgy, de úgy megreszket kebelem. S mig elnézlek sóvár vágytól égve Nem lelek rajtad semmi földit ; Tán a mennynek elorzott szépsége — Mi egész valódon elömlik ? Porba hullok, s az imádat oly nagy, Mi egész lelkemet eltölti . . . S-megsiratlak, hogy te is csak uő vagy, Szeszélyes, hiú, minta többi! HALÁSZ FERENCZ. Farsangi történetek. ii. A petrezselyem. Már tizenegy óra felé járt az idő, midőn Béla gróf megjelent a bálban. Megszólított egy rendezőt. — Te, mondjad csak el, kik árulnak legtöbb petrezselymet, aztáu mutogass be nekik. Ma csak ezekkel táuczolok. A rendező ,nagyot bámult a grófon, kit egyszerre ilyeu pogány passzió szállt meg. se hát ő uem ért n? efölött töprenkedui és iDetett eleget tenni a kívánságnak. Bellának az aggleányuak. ki zöldes sápadt arczczal bámult egész este a csillárok rezgő fényébe, a tánczosolc cbaoszába s a szempilláira tapadt könnyűn keresztül ezer apró lidércz vigyorgott szemébe gúnyosan, Bellának majd a szive repedt meg, mikor a daliás gróf tánezra kérte. A regényes Maliid (hiszen tetszik ismerni a romantikus Matildokat, ott szoktuk ülni a bálterem legfelső helyén s fut tőlük minden istenfélő lélek) egy egész fejezetet élt le a menyország boldogságából, mikor a gróf karján lejtett s a szegény zougoramester, kis barna leánya, ki félénken egy sarokba vonta meg magát s egész este egy unalmas dij- uok udvarlását hallgatta (ez se tudott tán- czolni), egészen megijedt, hogy a grófot bemutatták neki s oly esdeklő, félő tekintettel nézett rá, mint egy csapdába került mókuska. Szünórában a gróf boszusau vetette magát a buffetben egy székre. Barátai köré csoportosultak s ő valóságos mártír arczczal hallgatta a rovására pattogó élezeket. Neki busultaa dörmögött. — Szeszély, asszonyszeszély ... Ki tudná megmagyarázni az asszonyok szeszélyeit. . . — Micsoda ? — Hát az a kis Katicza. Hisz tudjátok milyen szeszélyes. . . Zoitán báró roppant ezélzatosau kezdett köhögni. — Szóval, ott vagyok ma este uála, egyszerre eszébe jut, hogy mit csinálnak azok a szegény lányok, a kik a bálba petrezselymet árulnak. Hát pihennek szegénykék, vigasztalom. És hogy milyen boldogok leu-1 néuek azek ha valaki akadna, aki tánczolnn velük, például én. Hogy én ! Hát mért éppeu én? De hát kérek szépen, ha ő valamit a fejébe vesz, annak meg kell lennie. Olyan szépen kért, esdeklett . . . nem nyugodott addig, mig meg nem Ígértem becsületszavamra, hogy folyton ezekkel a petrezselymesekkel tánczolok. S hogy örült a holló, hogy tapsolt neki, aztán örömében zokogni kezdett . . . oly szép volt igy, ezimborák, megenni való! De már kezdődik a táucz, sietek robotolni. ... A kis Katicza pedig otthon a sophára borulva maga elé álmodja a bált ahol ő oly sok boldog órát szerzett s hova neki — még csak be se szabad inenni. III. Az elfelejtett. Vén leáuytivá lett. Tegnap volt az utolsó bálon, többé nem megy. Fáradt elmével ül, kis kerek asztala mellé, hogy fejét kezére hajtva elmerengjen s az elmúlt est emlékeinek hervadt virágait szakgassa le. Most már csak hervadt virágot szakíthat, ősz van már előtte, hol bánatosau bolyong, mint puszta sarlón a suhogó szél, lelke. Tegnap még vidám leánykák aranyos seregében volt, s bár keblében ott pihent a csalódás fullánkja, mégis vigadott, hiszen hattyúdala volt. Ma már otthon ül s egyenként vesz búcsút az ifjúság emlékeitől. Napiócskáját, mely annyi szép bál emlékét örökítette meg lapjain, tüzbe vetette s annak lobbanó, kialvó lángjánál vesz búcsút a legszebb időktől. V^u leány lett. Táisnői mind férjnél vannak már, s mint menyecskék vesznek részt a bálokban. Öt pártában feledték, mindamellett, hogy talán a legtöbbet álmodozott köztük. Eleinte haragudott, hogy őt nem veszik észre, aztúu búsult, könuyezett, most már nagyon közönyösen veszi, megbékült a sorssal. Csak Ián akkor busul el lelke, ha egy ifjú arezra gondol. Aztáu újra kiveri eszéből, mással iparkodik foglalkozni és tauul — feledni. Levelet hoztak neki. Egy darabig resz- ketés fogta el, mert a vonások nagyon ismerősek előtte. A hiitelen ifjú irta, ki mást vett el. Beteges neje meghalt s most régi érzelmeit követve, őt kéri meg. A halovány kijátszott leány megvetve veri el a levelet. „Soha, soha“ mormogja maga elé. Kezére támasztja fejét és egy ideig némán bámul maga elé. Végre a levelet újra elő veszi. Az van még a levél végén Írva, hogy bárom kis árvácskája van neki, kiknek jó anyát akar szerezni, édes anyát tévé hozzá. Az egykor elfeledett leány arczán egy nagy könnycsepp futott végig, s kezeit összekulcsolva. lágyan suttogá : — Akkor hozzáinegyek. SEBŐK ZS1GMOND. „Szeget szeggel.“ (Nyílttér a tárczában ) Mindenekelőtt bocsánatot kérek, hogy személyes ügyben használom föl a tárcsa másik felét; de há( a""városi közgyűlésen nincsen szavazatom, engem pedig ott m-eg
