Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 2. szám
toterflom, IV. évfolyam. it A- szám. Csütörtök, 1882. Január 5-én es TIDIEE Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : •gész éri« .........................................6 frt — lcp f él évre...............................................» évnegyedre............................................1,50 , E gyes szám: 7 kr. Az előfizetési pénzek az „Esztergom és \ idéke“ kiadóhivatalához Széchenyi-tér 35. sz. intézemlők. Megjelenik : li e ii ki ii t; ké tsz e r vasárnap és csütörtökön. Nyiltlór petit. (toronként; 20 kr. Hirdetések a legolcsobli áron küzpltetnek. A lap szel lenti résfzét illető levelezések. ;i sr.erkes/- tőséghez, |->ŐRINCZ-U TCZA 90. SZÁM ALÁ, intézemlők. Kéziratokat nem adunk vissza. 'HSHH Nyilatkozat. Néhány hét óta az Esztergomi Közlöny újra kihúzta a támadás kardját s hadakozik ellenünk minden kigondolható rósz akarattal anélkül, hogy okot adtunk volna reá. Egyszersmindenk orra kijelentjük hogy támadásaira ezentúl válaszolni nem fogunk. írhat ugv ahogy akar s azt, amit sugalmaznak neki ; de mi lapunk hasábjait nem foglalhatjuk le többé semmiféle meddő polémiára. A mi irányunk s az ő iránya két ellenkező ut, a mely sohasem ér össze. Mi az előretörés ösvényén indultunk, ő a veszteglés sikátorán ballag; mit nekünk ezentúl, akárki is követi! Roszakaratű elferdítéseire ezentúl nem marad egyéb válaszunk a megvetésnél s a számbanemvevő hallgatásnál. Azt hisszük, hogy e részben is a jó Ízlésnek s lapunk közönségének tegzünk hasznos szolgálatot! Az .Esztergom és Vidéke“ szerkesztősége. Főispánunk a gazdasági egyesületben. Főispánuikat a gazdasági egyesület jövője érdekében fölkérték, hogy fogadja el az elnökséget. Nem kételkedünk benne, hogy főispánunk a meghívást elfogadja s városunk és megyénk egyik legnevezetesebb egyesületét megmenti a végső feloszlástól. Jobb és tapintatosabb választást nem is tudtunk volna, mint ezt s épen ezért őszinte örömmel gratulálunk az egyesületnek, melynek ilyen elnöke lesz. A gazdasági egyesület ügyeit eddig is, ezután is mindig önzetlen figyelemmel kísértük és kísérjük. Nem vagyunk ugyan „hivatalos“ lapja, de minden tekintetben buzgón fogjuk szolgálni érdekeit, mert tudjuk milyen nevezetes hivatása van. Az egyesület a nagyszerű választás által a lehető legszebb reményekre jogosit föl a jövő iránt. Főispánunk hatalmas befolyása és összeköttetései, továbbá csüggedetleu ifjú ereje arra engednek következtetni, hogy városunk és megyénk gazdasági életében nevezetes és előnyös fordulat fog beállani. És ennek tiszta szívből örvendünk. Az egyesület fokozott tevékenységgel folytathatja volt érdemes elnöke nyomdokait s rövid idő múlva bizonyára az ország enernű első egyesületei közé fog emelkedni. Akkor azután nem fognak ismétlődni olyan mostoha körülmények, melyek a jó törekvésnek kedvét tudták szegni. Üdvözöljük tehát a gazdasági egyesületet kitűnő választásáért s üdvözöljük a főispánt egy olyan kör élén, mely megfogja érdemelni az ő méltatását és buzgóságát. Városunk egyesületi életében nevezetes részlet lesz az, mikor főispánunk, mint a megye első hivatalnoka a gazdasági egyesület élére áll. Mindnyájan örömmel tekintünk azon nap elé, midőn a főispán a gazdasági egyesület elnöki székét elfoglalja. Kritika és kritika. Midőn első szépirodalmi kísérleteimet összegyűjtve kiaatain, meg volt bennem az a kellő bátorság, hogy kiállják a kritikának ; mert műveim közt van több régibb keletű s néhány gyorsabb dolgozási!. Nem támasztottam sohasem magas igényeket műveim értéke felől s mindenki szabad vélekedését tárgyilagosan fogadtam. Magam is kritikával foglalkozom s igy nem szabad érzékenynek lennem, ha a mások kritikájának tárgya leszek. Rajzaim és Elbeszéléseim nagyrészt a budapesti nevesebb lapokban jelentek meg s igy nem követtem el vétséget, midőn másodszor is kiadtam. Az eddig megjelent kritikák közül a Fővárosi Lapoké volt a legszigorúbb, holott épen a Fővárosi Lapokban jelent meg legelső rajzom a Gferő bácsi s itt fogadta el közlés végett legterjedelmesebb rajzomat az Elkárhozott embert Vaduai ur. A művet személyesen kértem vissza, hogy vele kötetemet megnyithassam. A Három Festmény a Budapesti Hírlapban, az Éu Kegyen- czem a Magyarország és a Nagyvilágban, a Legódesebb csók története s a Pestikirlapban, a Vöröskezű a Vasárnapi lapokban, a Három emeletes ház s a Szegény Szvatopluk a Pesti Hírlapban, Kaczér Zelma a Képes Családi Lapokban, Egy vén leány története számos vidéki lapban s Szerelem a szülőföldön a Pesti Hírlapban jelent meg. Ismétlem, hogy legkevésbé se neheztelem a Fővárosi Lapok kritikáját; csak azt fájlalom, hogy az Esztergomi Közlöny a reprodukált Ítélet végét ro.sszakaratúíag elhagyja s oda üti ez az egy szót stb. Pedig a Fővárosi h pok szigorú kritikája mégis előnyösen végződik. Prém József urnák, a kritika írójának az a véleménye van ott legvégül kifejezve, hogy maradjak meg inkább az aesthetikai s irodalom- történeti munkálkodás mellett s hagyjam a novellairást másoknak. Sohase határozza meg a kritika súlyát az, hogy hol, hanem hogy ki Írja. Nagyon tisztelem Prém ur szépirodalmi tollát, de tanácsadó kritikusnak nem fogadom el. Mindamellett köszönöm neki, hogy a Fővárosi lapokban bonczolgatásra méltatta művemet. Már ez is víilami. Nem ragadnak el a föltétlenül di. ésérő kritikák, de nem tántorituak el az olyan hangok som, milyenek a Fővárosi lapokból indultak ki. Ha Sa- issy Amadé franczia lapja átfordításra méltatja egy lajzomat s kiadja az akadémia által istápolt lapban, ha a Budapesti Hírlap jó akarattal dicséri meg toliamat, ha a legelső magyar napilap a Pesti Napló kitüntető' elismeréssel illet s több más orgánumban rokonszenvesen foglalkoznak művemmel, az mind nem változtat kitűzött törekvéseimen. A hol ilyen különböző szavazatok érkeznek a kritika urnájába, ott nem lehet selejtes munkáról szó Ls „IsstergoB u Vidéki" tárcsája Ha ott lehetnék Ha ott lehetnék nálad Leányka kedvesem, Kebledre, hókebledre, Ha lehajtnám fejem! Kezed kezembe téve, Ha csókba forrna szánk, Ha boldogok lehetnénk, Mint egykoron valánk! Mikor még kis szobádban Merengtünk édesen, S ezerszer elsnsogtain: „Szeretlek édesem“! Oh mit nem adnék érte, E pereznek iidveért, Oh lányka mit nem adnék Egy pillantásodért! He álom, ah csak álom, Töuékeuy déli báb, S álmodva járom csak be. A boldogság honát. Ringass el édes álom! S való, ha nem lehet, Oh csak vigyen tekozzád A tünde képzelet! Oh csak vigyenek teliozzád, Leányka kedvesem — Kebeledre, hókebledre Hogy hajthassam fejem; Lányi Adolár A nagyapó újéve. ■— Családi történet. — Nemes Meraez Tamás már nagyon öreg amber volt. Hosszú szakáin két ember emlékezet öta őszbe csavarodott már, galamb fehér haját a falu vénei, ifjai egyaránt tisztelték. A legöregebb anyókák mint a falu jósai suttogva beszélték, hogy Tamás apó vagy valami szent ember vagy biztosan az ördöggel czimborál mert a 100-ik évet néhány évekkel túlhaladta rég. Annyi bizonyos, hogy nagyon különös egy ember volt. Családját nem ismerte senki, nem a faluból még csak a megyéből se —idegen országból de rokon népből származom és nemes vagyok, szokta olykor büszke öntudattal mondani. Egy külön házban a falu végén lakott. Kertje határos volt az erdővel. A faluban nemcsak uagyou gazdag embernek de a legbölcsebbnek is tartották. Vasár és ünnepnap délután több nép sereglett össze tágas rendezett udvarán, mint a templomban vagy a plébánián. Oly szép, épii’et s beszédeket tartott hogy az öreg selo styés százszor is megesküdött; No már Tamás apó ha tagadja, lia nem, de ha plébános nem, — hát legalább káplánnak költött valahol lenni. Ejue no de kár hogy abba hagyta a mesterségit máma már ha prímás nem, de pápa biztesau lenne, úgyis atyafiak; nagyon messziről jött ám Tamás apró — és a pápa is messze lakik innét! Tamás apó egy intéssel félbeakarta szakítani a sekrestyés csacska beszédjét de ez az egyszer neki bátorodva folytató: — Soh’se akasszon meg engem öreg apó nem haragszom én azért magára mint az esperes nr ha nem is jár a templomunkba, tudom én azt jól hogy többet imádkozik az erdősúTűbe a feszület előtt amit maga faragott fából — mint az egész falu! Az áhítattal hallgató tömegen az ál- mélkodás moraja zúzott végig. Tisztelettel vette le mindegyik fövegét és a kimagasló ősz ember áldólag terjeszté szét már reszkető kezeit. Tamás apó szemei könyben úsztak midőn az őt könyező kis gyermekek kara rámondó az Áment megajándékozta egyeu- kint ; ölébe vette a közelállókat s az ártatlanok ölelései felszántották könnyeit. Nemsokára eloszlott a nép es Tamás apó egyedül maradt remete lakában. Oda künn már alkonyodott. Tamás apó maga főzte meg estelijét és rakta inog a tüzet és kis idő múlva vígan lobogott a láng. Karosszékét a kandalló elé huzva, kezébe vette a bibliát, de csakhamar abba hagyva imáját mélyen elgondolkozott. Odaküuun sivitva üvöltött a szél, csapkodta az ablakhoz a havat. Zord de- czembeü este volt. Tamás apót elfedett1' (keserves zokogás éhreszté fel merengéséből. Ajtaján kopogás hallatszott. Két gyermek lépett be félig öltözve, félig öltözetlenül mert a rongyos ruhadarabok melyek testüket födték didergő, tagjaikat is látni engedik. Félve susogta az alig 6 éves leány: Éhesek vagyunk jó uagyapó. . . . Es remegve folytatta az alig 8 évesnek látszó fiú: Fázunk . . hideg a szoba . . . és anyánk, szegény drága egyetlen j ó anyánk ott fekszik a szobában, hidegen; halva . . Nincs, aki főzne vacsorát, nagyon szegények vagyunk, semmink siucs, ide küldött utolsó perczében édes anyánk . . kérjük szépen vállaljon minket el, Ígérjük, hogy jók leszünk; legyen anyánk helyett apánk! Tamás bátya térdére vette a térdepelő gyermekeket akik mohó étkezés után édes sen aludtak el. Oly szép, oly megható volt az a kép amint óvatosan, nehogy felébredjenek ágyba tévé s fiainak uevezé. Reggel a szegény anya temetésén Tamás apó vezette a koporsó után szépen felöltöztetett gyermekeket. Számtalan jótékonyságát és nagylelkűségét újból követte e Ültével és újból áldotta érette a nép. Másnap, Sylvester éjjelén Tamás apó kisietett az erdei fakereszthez . . . Ahol Sokáig, nagyon sokáig térdepelt. Mikor fel akart kelni érezte hogy lábai megdermedtek a hidegtől, sietett haza már alig birt-a elérni az ajtó kilincsét uyy érezte mintha fejében égne valami . . . ruhástól az árgyra dőlt, de még eszmélete nem hagyta teljesen el, aggódva gondolt fogadott gyermekeire, sorsukra . . üt-e re lázas gyersas'ággal vert* a kis fiú majd a
