Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 10. szám

Esztergom, IV. évfolyam.

10. szám.

Csütörtök, 1882. február 2*án

r

es

TIMI

Városi és megyei érdekeink közlönye.

Előfizetési ára '

M égjm|piiik :

egésx évre fél évié .

évneiívefire

t) rr t 3 . —

i . r.o

Wt

Egye» szám: 7 ki.

Az előlizefési pénzek az „Esztergom és Vidéke* kiadéhival.iilAlioz Széclienvi-tér 35. sz. intézendők.

Ii e I e ii k i ii t k é I s z e r

vasárnap és csütörtökön.

NyiIMér petit soronként 20 l;r.

Hirdetések a legolcsóbb áron közélteinek.

A 15ip szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez,

j^ŐRINCZ-UTCZA ^0. SZÁM ALÁ,

intézendő!:.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Tanügyünk képe

czira alatt múlt számunkbau közlött ve- vezérczikkíinkre a következő sorokat vettük:

Tekintetes Szerkesztő úr!

Becses lapjának mai „Tanügyünk képe“ czimü vezérczikkére két megjegyzésem van, tisztelettel kérem szíveskedjék azt, a következő számba fölvenni.

Előre bocsátom, hogy a kérdéses ministeri jelentést még nem kaptam meg, tehát a czikk adatait állitólagos- saknak keli tekintenem.

Megjegyzéseim egyike az, hogy a tanügyi adatok nem a lefolyt évre, mint a czikk állítja, hanem az az előtti 1880-dik évre vonatkoznak.

A. másik megjegyzésem pedig az, hogy a ministeri jelentés azon tétele, miszerint a községek által nyilvántartási naplók nem vezettetnek, téves; mert a községek elöljárói, a tankötelesekről az iskolába járókról és nem járókról, továbbá az iskola mulasztásokról pontos kimutatást vezettek és vezetnek és azt a közig, bizottsághoz be is terjesztik; az igaz, liogy a községi elöljáróság által vezetendő úgynevezett D. naplót csak egy községben vezették, de liát miért nem vezették,. mert ebbe a naplóba azok vezetendők, kik a községből iskolázás végett más községben tartózkodnak, ezen mulasztás is hiba ugyan de távolról sem olyan nagy, hogy azért minister úr ő nagy méltósága jelentésében állítólag azon mélye n sújtó megrovással éljen hogy az „Esztergom megyei közhatóságok törvényes kötelességüket lényegesen elhanyagolták.“

Ha majd a kérdéses ministeri jelentést megkapom és szerkesztő úr szivesen veendi összehasonlítást fogok közölni Esztergommegye és a többi megyék közt melyből ki fog tűnni, hogy megyénk tanügyi állapota és közhatóságaink tevékenysége nem csak meg nem róható de megérdemelt dicséretre jogosult.

Esztergom, 1882. január 29.

Tisztelettel vagyok

Tekintetes Szerkesztő úrnak

alázatos szolgája

Bartal Rezső,

kir. t.mácsos tanfel ügyelő.

Szomorú jel.

„Die Familie ist ein heil. Tenppel der Erziehung, die in ihr am umfassendsten und vo Ikommensten alle Bedingungen findet, welche sie zu ihrem Gedeihen vermag.“ Gräfe. Die deutsche Volksschule. I. 125. 1.

Hogy napjainkban daczára annak, miszerint mideuki negélyezi tudatát a nevelés fontosságának, messzebató jelentőségének, nem találkozhatni a szülők részéről azon igazi érdeklődéssel a nevelés sz. ügye iránt, melyet inu- tatniok kellene, ha igazán szivükön hordozzák gyermekeik előmenetelét a tudományokban úgy, mint haladását azok elsajátítása körül melyek boldog jövőjüknek legbiztosabb alapját képezik: azt tudtam, tapasztaltam, olvastam.

Világos azon panasz, melyet ide

vonatkozólag Dr. Book, egyik érteke - zésében a családi nevelésről, a követ - kező szavakban fejez ki: „A mai csa

ládi nevelés által a legtöbb gyermek és nemcsak a szegényebb, de az előkelő osztályokban is — testileg és lelkileg megnyomorittatik („Fürs ganze Leben verbildet.“) És ez igen természetes; mert rendkívül csekély azon szülők száma, kik komolyan megtanulnák azon nagy mesterséget, miként kelljen gyermekeikkel bánuiok és azokat ne vélniük.

A legtöbb szülő gyermekét — babának, mulattató játékszernek tekinti.

De hogy a szülők tájékozatlansága a nevelés tág mezején annyira menjen, hogy ne ismerjék a legelső nevelés legfőbb törvényeit sem, azt mégsem hittem volna addig, mig erről két esetben, egyik nem messze innen, a másik helyben történt, nem voltam kénytelen a legszomoritóbb meggyőződést szerezni magamnak.

E leverő tapasztalat pedig azon ferdeség észlelete, hogy a szülők vagy nem tudván, vagy nem akarván tudni, abbeli szoros kötélességöket, hogy gyermekeik előhaladását az iskolában sok tekintetben csak azon váll vetett közreműködéstől várhatják; melyet az iskola iránt tanúsítanak, nemcsak nem munkálkodnak közre az iskolával, hanem avatatlan kicsinlésök által az iskola és azok vezetői iránt —■ nagy bölcsen szándékosan lerontják otthon azt mit az iskola zizifusi munkával épiteni törekszik vagy már tényleg épített.

A tudatlanságot tételezvén fel e téves eljárás okául, vagyok bátor röviden ide igtatni azon kötelességeket,

melyeket a szülők nem odázhatnak el magoktól a nélkül, hogy gyermekeiket ne vessék oda a szellem: bénulásnak szánandó zsákmányoku1.

A gyermek nemesebb fejlődését őszintén óhajtó szülő, kell, hogy kötelességének ismerje: egyöntetűleg üszszeműködni az iskolának és nem — talán gyermeke iránti túlságos szerétéiből — annak ellenére cselekedni. Kötelessége a komoly szülőnek: alkalomadtán gyermekének értésére adni az iskola hasznát és ebbeli személyes meggyőződését a gyermek szivébe csepegtetni az által hogy számadásra vonja legalább olykor-olykor haladása iránt, megtekinti feladatait, kérdezősködik feleleteiről.

Kötelessége a komoly szülőnek: helyeselni az iskola fegyelmi eljárását, a büntetett gyermeknek, a szokott jóság bizonyos időre yaló felfüggesztése által érezhetőbbé tenni, á büntetést.

Kötelessége a komoly szülőnek: olykor-olykor kérdezősködni az iskola vezetőinél gyermekének szorgalma és magaviseleté felől.

Kötelessége a komoly szülőnek az iskola vezetőiről gyermeke előtt mindig a legnagyobb tisztelettel szőlaní és az iráutok tanúsítandó t sztéléiét gyermeke szivében minden kitelhető módon szilá’ ditani.

Egyszóval kötelessége a komoly szülőnek az iskola jó czélú működését erélyesen támogatni és nem bénítani.

Arról t. i. minden szülő meg lehet győződve, hogy az iskola vezetői nagy fontosságú, szent feladatok élénk tudatában, minden eszközt megragadnak, hogy a gyermekekből derék szorgalmas.

Ai „lastergcm és Vidéke“ tárcsája Vályi Kovács Ferencz.

Harangoznak Újfaluban, temetnek,

Hull a könye Vályi Kovács Ferencznek. Sirva-riva követi a koporsót,

Varga Beti, a lányok közt rózsa vót.

Tizenkettőt üt az óra, búsan szól,

Varga Beti haza siet a sírból :

„Mórt szerettél, ba megcsaltál, ugyan mért ? Jaj de könnyen elhagytál egy gazdagért!“

Szomorkodlk Vályi Kovács Fereuczné,

Ha az ura csókot adna, szeretné.

„Nem adhatok, feleségem, nem adok, Eltemetett szeretőmért meghalok !“

Erdő mellett, domboldalon vau egy sir, Bubánálos özvegyasszony, hej, ott sir.

Édes urát, hitesiársát siratja . . .

Varga Beti nyughatik már miatta.

Pósa Lajos.

Deák éveimből.

— Reminisceutiák —

Ha „nagy haug“-ból akarnám e tárczát Írni, igv kezdeném ; „Mikor én még deák voltam.“ Hej ... de nem akarom, mert átlói tartok, hogy valamelyik iskola társam, | a ki jelenleg, ha „szünetel“ bizonyosan a •

„corpus jurist“ forgatja, vagy az a hamis kis leány ott túl a Dunán (de uom Párkányban) a körmömre találna ütni s előbb- utóbb kiderülne hogy nem is olyan régen faragtam én Esztergomban a vén padot, s jót állok érte, tanárom, ha ugyan más hová nem „lanfolt“ még most is emlékszik arra az „akasztófa virágra“ a ki mást sem tett, mint foly ionosán az Ő bosszantásán törte a fejét s óra alatt verselgetett.

Igen kedves olvasóm verseltem, mert már én akkor szerelmes voltam.

Hogy kibe arra magara is kiváncsi vagyok ; mint a féle fiatal deák ember azt gondoltam: elég, ha azt hiszi az ember, hogy szerelmes.

Lesz valaki, ha e sorok kezébe kerülnek, mosolyogni fog ; de hiszen a lopott csók még nem szerelem ; aztán ha szerelem lett volna, hát az a „valaki“ tavai, mikor Esztergomban voltam nem sétált volna más karján, a kiről „azt mondják“ bogy a férje, s este nem dalolta volna félho- mályu kis szobájában egy piczi-piczi kis bölcső mellett, hogy : „tente baba-tente“ . ,

Nos de elég az hozzá hogy diák voltam s Esztergomba jöttem az iskolába s az iskola körül. Volt nekem egy jó barátom, a ki még tavai, mint „napos káplár“ üdvözölt s a ki jelenleg, ha Pesten nem időzik, az áldott emlékezetű Budautczán tapossa a járdát.

Ennek az én jó barátomnak egyszer az jött az eszébe, hogy Jjó volna egyet mnlalui.

Noé apánknak se Ízlett jobban a bor, mint a milyen lelkesedéssel fogad!nk mi ez eszmét. A pagát sliíz pihent sok csíirés

csavarás utáu abban állapodtunk meg, hogy az akk or hirdetett álarezos bálba megyüuk. Volt is készülődés. Még otthou is tudtak felőle mert pénzre „égető szükség“ volt.

A „közbe jött véletleu“, ez vagy az s egy kis hízelgés megindította a papát, vagy, ha azt nem, hát a mamát . . .

Denique pénzünk volt. Össze is vásál- tunk mindent lelkiösm eretesen ; de a fő, az még hátra volt, mert tetszik tudni Esztergomban ember emlékezet óta van egy díszes hivatalai a gyranásiuraban, nem az igazgatói 0I1, nem ! Enuél valamivel magasabb, a „pedellusi“ tiszt.

Lesznek sokan, kik ez állítás on mosolyogni fognak ha igen, tévesen teszik, mert a pedellus nagy ur.

Az igazgató néha jó szóra is ád, de a pedellus csak egy tekintély előtt hajol meg s ez a — pénz.

Az akasztófa talán tudta milyen az ő hatalma a deák népség fölött pogáuyul kenette magát (t. i. pénzzel)

Egy borzas fejti azt indítványozta, hogy -- le kell kenyerezni előre, de a magos szikár diplomata alakú üres fej kiről tudva vau, hogy megyebeli tisztviselő — az indítvány ellen szavazott, mert ha előre kifizetjük, a milyen ravasz, még ráadásul följelent, s lesz aztán farsang olyan, hogy a kutya is ca utálni fog. Egy szakállas, a ki nagy tiszteletnek örvendett elveté mind a két indítványt.

— Semmi egyezkedés. Csak jelentsen fel iudom Isten szomorú lesz a hajnali csillag a funkölt lelkű karika (a pedellus raíi- ueve) ragyogóját. Ez előtt mindnyájan meghajoltunk hisz ő volt a legerősebb az

osztályban. S el is meutíiuk a nélkül, hogy valaki az „illetékesek“ közül neszét vette volna.

Az volt aztán a mulatság. A ki csak élőin be jött, — mind ölelgetni akartam, s csak úgy montain a „szentem“ „tubicám“ „galambom“-at jobbra balra. Egyetlen válaszra sem eirilóks/.e n már tetszik tudni, hogy az ember feje nem káptalan.

A mint igy le és föl csatangoltam egyszerre az én szakálas társamat látom egy csinos kis dominóval. Olyan helyes karcsú volt a szentem, hogy egy csókjáért az akko’-i gondolkodás szerint fiakkeros ló akartam lenni egy hétig. Hogy milyen dolog ez Esztergomban azt csak az tudja, a kit a sors arra kárhozott, hogy fiakkerou jöjön sáros időben a vasúti állomásról a városba. Mikor láttam a bizalmas beszélgetést oly fájó érzés fogta el egész valómat s oly lemoudóan sóhajtottam, hogy a kőhidgyar- mati „bubámat“ malmot egy álló hétig lett volna mivel hajtani (ha t. i. az szél malom lenne). Elég az hozzá, hogy oly bizalmasan beszélgettek, én pedig feledve a jókedvet, lemondva sóhajtgattom. A mint igy le és föl jártunk, a szakállas nem tudom mit — mit nem akart c.únáini vagy csiuált a kis domiuónnk, dejaz haragosan elfordult s csak annyit mondott.

— Ezért keserűen maglakoi !

A dörgést hallottam, félve a leütéstől elpárologtam, s elkeztem inni.

Ittam is annyit hogy más nap is meg éreztem a hatását, különösen a matliema- tika alatt, a hol se hogy sem akart a fejembe menni a kétszerkető nagyszerű tu-