Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 10. szám
erélyes embereket, vag’y okos, józan, takarékos, nemes szivű honleányokat kapjon a társadalom. Ezen dicső czélt azonban csak úgy érheti el az iskola, ha a szülő teljhatalommal ruházza fel az iskola vezetőjét mindarra nézve, mit ő czélhoz vezetőnek tart. Csak akkor várhatja a szülő az iskola nagy eredményét, ha oda működik, hogy megvalósulhasson az iskolában egy nagy tanférfiú eme szabálya: „A gyermeknek éreznie kell, hogy á tanító akarata szent, és sokkal hatalma- sabb, hogysem megkísérelhetné annak ellenszegülni.“ így nyilatkoznak a szülők kötelességeiről az iskolával szemben, a nevelés szaktudományának legavatottabbjai— mind. Melyik tan férfiú, vagy nevelészeti iró jogosítja azonban fel a szülőket oly tényekre, mint a milyenek az említett két esetben forognak fenn — nem tudom. Melyik nevelészeti iró zár ki any- nyira minden büntetést hogy a gyermeket ne lehessen visszatartani az iskolában — nem; képtelen vagyok meg- vallaui, hogy szintén nem tudom. Soha, seholsem olvastam, hogy a büntetés, még pedig olyan enyhe, mint az iskolában való visszatartás — élet- veszélyes. Hanem igen olvastam a hires Stoy eme szavait például: „Minden ismert nép használta és használja a nevelésnél a testi büntetéseket.“ Szofokles pedig igen szellemdúsan ezt mondja: „iné dareis anthropos paidevetai“ vagyis, azon ember, kinek bőre nem lesz kicserezve, neveltetik.“ Még nevetségesebb és valóban olyan tény, melyet csak kuriózum gyanánt jegyzünk fel, a nélkül, hogy czáfolásába bocsátkoznánk, azon eljárás, hogy a szülők gyermekeik meg feddését is zokon veszik vagy azt, hogy — risum tene- atis amici! — föladataik, munkáik rosszaknak találtatván, újra készíttetni re n d e 11 etu e k. Hol van itt a szülői eszélyesség? Hol van itt az iskola vezetői iránt tanúsítandó tisztelet? Hogyau lehet ily eljárás után várni azt, hogy a gyermek előtt bírjon a tanító a legnélkü- lözbetlenebbül megkívánt tekintéllyel? De nemcsak ez, hanem hol van itt csak szikrája is azon hálának, rnely- lyel a szülő a tanítónak tartozik ? Ily üzengetés, vagy nyílt, a gyermek által küldött és ez által természetesen az iskolatársak között mutogatott levélben kifejezett rosszalás, még csak sok műveltségre sem vall ! Fáradjatok tehát m. t. tanítók, hiszen már már eljött azon idő, midőn a nemzet legérdemesebb napszámosainak a legkedvesebb jutalommal siet elismerést n y i 1 v á n i t a n i! — Ny i I t a n fogjátok megkapni a felhívást, az egész világ szemelát- tára fogják nektek a méltányos szülők kijelenteni, hogy ne pazaroljátok buzgalmatokat gyermekeikre! A szülők pedig fogadják fáradság kímélő törekvéseikért a legszebb köszönetét, de egyszersmind azon biztosítást is, hogy az iskola önzetlenül dolgozik és ily kitüntető elismerés nélkül is odaadással fog haladni, min- eddig, a gyermekek oktatásának és nevelésének nem épen rózsás pályájáu, buzdittatva és lelkesítve egyedül azon tudattal, hogy az ifjus g oktatása, növelése és nemesitése által a hon bol- dogításán, és jövendő dicső virágzásának előmozdításán fáradozik. Esztergom, jan. 29. 1882. Aquincum. Farsangi gondolatok. (Saison karczolat) Vasárnap volt. Egy bordószinű karszékben, kezemben a főváros egyik hirlapjának példányával, bámultam be az utczán go- molygó sokaságba. Gondolataim pedig épen az újságból olvasott divatludósi- tásou kalandoztak. Az már igaz, hogy furcsa tárgy az a divat, majd eldobják, majd felkarolják. Szeszélye kedvelted magát, szokva van a kalandozáshoz, majd befogadják, majd elutasítják; egy helyütt diadalkaput emelnek jöttére, másutt gúnyos kaczajjal kisérik s ez igy tart örök időkig. Miután most épen a farsangéval!-! jában vagyunk, megkísérlem tapasztalataimat s belőle eredő gondolataimot a papírra vetni. ügy látszik, hogy évtizedekkel ezelőtt a tánezvigalmak sokkal vigabbak lehettek s a sok oldalú bálreferedákból pedig azt következtetem, hogy az egyszerűség jobban volt akkoriban képviselve mint most. Vájjon mit akar ön ezen szavakkal fogják tárczám szives olvasónői kérdeni. Nem akarok egyebet, mint szemlét tartani a jelen és a múlt bálterme fölött. Ezelőtt bálokba rendesen egyszerű fehérbe öltöztek, és egyszerű fehér szili nagyon angyulias alakban tüntette fel a leányokat; az ember valóságos mony- országi angyalok közepette képzelte magát azoknak az egyszerű szépségeknek aranyos mosolygása mellett. Az egész fényűzés főleg a ruha ragyogó tisztaságában és frissesógében állott. Ma a fehér, egyszerű ruha nagyon ritka, épen mint a fehér holló. A ragyogó és csillogó tárgyak bőven vannak képviselve. A szövetek dús elnevezése pedig valóságos hévlabyriut-b, amelyből a családapái tárcza ritkán menek ül. A ruhák pályafutása rövid; a téli idény alatt csak egyszer kétszer öltik magukra, egy tánczestély vagy bál után hasznavehetetlen lommá válnak. Régebben csak annyiban változtak a ruhák, hogy díszítő színesére által adtak nekik más más alakot és hangulatot; azonban az eszmények és ábrándok végtelen birodalma azért akkor sem senyvedt. A fényűzés tehát egyszerű volt, ép úgy mint egy kifogástalan pillangó szárnya hibát,lan, úgy nem találtak az egyszerűségen kifogást; de nem is lehetett megmondani az öltözetről ítélve, ez a leány szegény, ez meg gazdag. Ma a financziális gondolatok irányadók, az ízlés háttérbe van szorítva. Ma a szellemes idylli mosolyok s költői gondolatok helyett, melyek a földi angyalok láttára a szívben ébredeznek, önkénytelenül a financziális tekintetek vonják kérdőre az ifjút, s igy az kénytelen számítani, hogy váljon mennyi pénzt emészt fel egy farsang, mennyibe kerül ily pompás öltözék? Önkény télén fii számot vetnek aztán önmagukkal a nőtlen ifjak, hogy váljon kiállja e mind ezen költségeket a pénztár? vegyenek-e vagy sem ily leányt nőül, kinek öltözködése, úgyszólván szépsége, ily sokba kerül? Azt hiszem a házasulandó férfi, ki a nehezen megoldható kérdéseket látja, bármily szeretettel viseltessék is a nő iránt, okvetlenül elcsügged és inkább lemond a házas élet rózsás álmairól, vágyairól. S igy támadnak az agglegények! Egyszerűség, és Ízlés a fődolog, mert maga az ifjúság oly bű verő, melynek nem kell mesterségesen eszközölt szépítés. Legyen tehát egyszerű szerénység, és jó ízlésben szellemileg tápláljunk fényűzést, aztán remélhető lesz a sikerült farsang, s igy kevesbedni fogaz agglegények száma, s annál kevesebb leány kezéről marad el a Hy- men-szőtte íózsaláucz. Edelényi Mór. Farsangi levél. (Az Iparos ifjúság bálja jan. 30-áu.) Vasárnap este az iparosok hálja helyett Pálmai Ilka és Hegyi Aranka Napjában és Holdjában gyönyörködtem s megkértem farsangunk egyik fára- datlan lovagját, hogy menjen föl a Fürdőbe referálni. Megírta az est történetét. A bált igen sikerültnek mondotta részvét dolgában, de a hangulatot nagyon lazának találta. Vagy ölvén pár járta az első négyest. A teremben egy igen kiemelked helyen a következő transperent voi olvasható: A magyar nemzet iparát Égi áldás lengje át. A tánezosnők névsorát rendkívül korlátolt térviszonyaink miatt nein közölhetjük. Meg kell azonban jegyeznünk a legszebbek névsorát. És itt csak bárom nagyon kedves polgári leány nevét jegyezzük föl: Ambrózi Mariska. Gfáspár Etelka. Viola, Juliska. Ezek voltak a gráfiák. Néhány hölgy annyi fényűzéssel (suhogó selyemben stb,) .jelent meg, hogy az egyszerű ifjak meg se merték forgatni. így történt, hogy a selyem ruhák csak igen keveset suhogtak. Az egyesület javára meglehetősen marad. Pataházi. Nekrológ. Vannak emberek a kik nekrológu- kat még életükben m ego Ív áshatják. Ezek közé tartozik Walfisch Hyula. a kit jelen sorainkban búcsúztatunk el. A gyászjelentést a Hétfői Kör adta ki hétfői gyászgyülekezetében, hol halotti beszédeket rebegtek az ő emlékezetébe. Szokás a nngy emberek elhunyta- kor életrajzzal kilépni s arczképel közölni gyászkeretben. Mi is ragaszkodunk hozzá. Walfisch Gfyula Esztergomban született. Születéseéveazonban bizonytalan. Ellenségei azt mondják, hogy már a negyvenes éveket sodorja le; jó barátai azonban még a legfiatalabb emberek sorába iktatják. Van olyan vidám és gondtalan mint Falstaff s szellemes mint Börze- viczi és majd hogy minden művészethez ért. Szomszédja kétségbeesve kínálta eladásra házát, midőn bősünk egy hangversenyre egy álló hétig éjjel nappal gyakorolta magát a liege- dülésbeu. Énekelni is szokott s ezen a téren képzelt magáról legtöbbet. Geniális ötletei közül legnevezetesebb a Párkányióla, melyet Againak is megmutattunk. Egyetlen egy húr vau rajta s a saját találmáuyú hangszer egymaga is meg fogja őrizni nevét a halandóságtól. Végrendeletileg a Hétfői körnek hagyományozta. A szépművészeteken kívül csak a szép nemnek volt 1 egőszintóbb rabszolgája. Hódításai azonban igen sajátsze- rűek. Nem volt nap, hogy egy-egy ólczet meg ne eresztett s nem volt é'lcze, a min legalább mosolyogni ne lehetett volna. Ravatalát nem állják körül búsuló utódok. Az agglegények zord magányában van kiterítve. Ráírhatjuk emlékezete fájára, hogy jó ember volt, szellemes ember volt, jó gyerek volt, a mikor kelleti s csak úgy szórta az élezek rakétáit, akkor is a mikor nem kellett. Isten hozzád jó barátunk. Könnyebb lett általad a föld Esztergomban, legyen szép világod Pozsonyban is a hová feltámadni sietsz. Nevet, várost és barátokat cserélsz. Csak jó kedvedet s fiatal lelkedet ne cseréld el soha. Béke súlyos hamvaidra! R óvó- B a n. lománya. Nem úgy az én szakálasom. Igaz, hogy ő sohasem képes diadalmaskodni i bánaton, s Múld baiátomnak azért ördög baja sem volt, — legalább úgy átszőtt. Pedig dehogy nem volt; óra után oly savanyú és leruoudó arcczal jött a com- páuiába hogy mi halálsápadtau ugrottunk íz érkező elé. — Talán tudja a karika ? ö nem szólt, csak 1 ed (lit az asztalra $s sohajtozott azután sirt-sirt keservesen, mint a záporeső. Eleinte kissé furcsán éreztük magun- íat egymásra kacsingattunk, mindegyikünk igy kérdőjel volt, de a felelet annyi kérdő • elre is késett. Míg ily kétség s remény (űzött liánykedom, egyszerre csak fel- ígrik a mi Makink s el kezdi épen nem miami válogatott szavakkal áldani az álarcos bált,azt is a ki kigondolta, azután egy hosszú keserves és fájdalomtelt sóhaj után tdmondá fájdalmának okát. S ez pedig jeni volt más, minthogy összeveszett a i kis dominóval, a ki nem volt más, mint t kis Adel egy kis csókolni való szöszke finnes, a házigazdának a. leánya. A ki ebből az előzményből valami nagyobb vagy a későbbi események pikáns /éget várt nagyon tévedt, mert biz a dolgot mi tarook és ferbli között csakhamar dfeledtük, s Makinak sápadt arcza, szeot- ványi ének formájú sóhaja ugyan megszo- iott valami lett. Később múlván a napok, eljött a várva -árt vacatió. Rövid búcsú után elváltunk: ■övid búcsú után, mert azt hittük, hogy jövőre uj;a, együtt fogdossuk a huszonegyet izánijlásuuk azonban csalt. Az a veszettül forgó sors kerék bizony nem hogy össze hozott volna, hanem pogá- nyul szerte szórt. Egy ideig mit sem tudtam a régi társakról pedig kiváncsi voltam. Hiszen olyan jó barátok voltunk! Le is mondtam már a reményről, hogy valóban láthassam őket, s ime egyszerre levelet kapok, a melyben az éu Muki barátom arra kér, hogy legyek vőféuy a lakodalmán. Tyiiü ezer villám ! Ennek ugyan felvitte az Isten a dolgát (én még akkor segédszerkesztő voltam egy vidéki lapnál) A tisztet elfogadtam, s a lakodalom fényesen sikerült. A nebulók, kikkel együtt álarczos hálóztam mind hivatalosok voltak. Ha kiváncsi valaki, hogy ki volt a menyaszony, megsúghatom, de oly föltétel alatt, hogy tovább nem adja: a kis domino a csókolni való kedves cirmos, a kis Adél, azt is kérdezheti valaki, hogy lakolt meg hát éz éu Muki barátom, arra a választ a „corpus juris “-t forgató barátom adja meg a ki a napokban irt s azt mondja levelében, hogy a Muki szegény szörnyen meglakolt s egyszersmind fogadást tett, hogy álarczos bálba többé ő se megy. Pedig kár ! csinos fiú ! Lévai Sándor. — A kereskedő ifjak vasárnapi iskolázás szerda és szombat-délutánra tették át.