Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 81. szám
Vasárnap, 1882. október 8 án f Esztergán, IV. évfolyam^ 81. szám. Városi és megyei érdekeink közlönye. JA EG JELENIK HETENK1NT KÉTSZER'. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié ..................................... fél évre .......................................... n egyedévre .................................... E gyes szám ára 7 kr. 6 fit - kr. ^ 7» * 1 . 50 , SZERKESZTŐSÉG: jL-ŐRINCZ-UTCZA 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ hT V ATAL: jSzÉCHEN YI-TÉR 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és ’ eclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — fi t 75 kr. 100—200-ig . 1 „ 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIBDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöl tétnek. NY1LTTÉR sora 20 kr. Kossuth Lajos levelet irt. . Kossuth Lajos levelet irt, Megírta, hogy nem jöu haza — Vórtauúsziv keservével Zokog feléuk szent panasza. Nem jöhet, mert idegenebb Hazája az idegennél! Jobb neki a messze földön, Ott boruljon rá szem fedél. Kossuth Lajos levelet irt, Bécs szolgáit ostorozza — Nemzetének távolban ő Világitó, fényes tornya. Kátiiudököl az örvényre, Mely szörnyeket hány alattunk, Hogy dicstelen temetőbe Vakon tovább ne rohanjunk. Kossuth Lajos levelet irt, S megesküdött az egekre, Hogy a magyar szabadságnak * Hive marad mindörökre. Büszke lelke Ausztriának Soha, soha meg nem hajol: Honszerelme tiltakozik Még onnan is, a föld alól! Kossuth Lajos levelet irt Tele hittel és reménnyel, Szebb jövőnek boldogító, Diadalmas érzetével. Messze, messze ég alatt is Boldogan száll sirhalomba : Látja már a kelő napot, Mely porait beragyogja. Kossuth Laj os levelet irt, Megifjul a liaza tőle ! Szava égi trombitaszó: » Föltámadás hirdetője. Bejárta a rónát, mezőt, Ott reszket a falevelén — Rázd meg, csókold a szintet is, Te lángoló bonszerelem ! PÓSA LAJOS. Pozsony és Esztergom. Pozsony régtől fogva nevezetes abban, bogy olyan dolgok mellett tüntet és izgat, melyektől a nemzet zöme elfordul. Hazafiságban és józanságban nem mintaszerű város, habár gyors haladása felől dicsérettel is kell nyilatkoznunk. A Pozsonyban megindult zenene- bonáknak nem tulajdonítunk országra kiható jelentőséget. Nincs könnyebb, mint a gyerekeszü népet czifra jeligékkel félrevezetni, de a magyar nép mégis különbözik a német pozsonyiaktól. Józanságán nem vesz erőt az izgató, gondolkodásán nem uralkodik hajtogató. A magyar nép a zsidókérdést nem forradalmi szerszámokkal óhajtja elvégezni, hanem törvényes utón, alkotmányos utón , ésszerű, utón. Epen azért magyar városok nőm is fognak a pozsonyi „rémes“ mozgalomhoz csatlakozni. Esztergomból egy-két fővárosi napilap zsidóüldözési harczot jelent. A jelentések nem egyebek közönséges koholmánynál. Egyszerűen visszavetjük s napirendre térünk fölöttük. Mert az esztergomi zsidók nem idéz tek elő osztatlan gyűlöletet s megtorlás alá eső vétségeket. Nem volna czél- irányos a komoly időkben föltétlenül álláspontot foglalni mellettük vagy ellenük. De azon kérdés mellett, mely az emberiség kérdése, mely a műveltség kérdése, a mellett határozottan álláspontot foglalunk el s kinyilatkoztatjuk, hogy ha van is a helybeli zsidók között több hibás tag, valamenynyit elitélni és üldözni nemcsak balfelfogás, de bűn. Esztergom roputátiója érdekében visszautasítunk minden olyan hírlap- tölteléket, a mi az esztergomi zsidó- üldözésre vonatkozik. Pozsonyból a szemetet is Esztergomba hozza a Duna, de azon erjesztő anyagokat, melyek ott a zenebonát létesítették, nem fogadják be partjaink. Polgárságunk józansága, földmive- lőink értelmisége s előkelőségünk hasson oda, hogy a sok javítást igénylő zsidó ügy a társadalom révén és törvényein mielőbb befejezésre jusson és gondolja meg, hogy a pozsonyi zenebonák nem csak Pozsonynak, de az országnak is kiszámíthatatlan sok kárt okoznak. Korunk engesztelő szellemű hu- manismusa egyesüljön az esztergomiak békés józanságával s a pozsonyi utczai zendülések rosszalásunkon kivill egyébben ne részesüljenek. i V • Párkányi vásár. (Vége.) Egy ügyes szorgalmas vágmelléki ember tehát 8 hold föld után évenkint képes 300 forint készpénzt, 30 zsák gabonát előállítani, azonkívül még magának is terem oly búzája mely pozsonyi mérőnldnt fél métermázsát nyom, — ezenfelül még terem szénája és van fája elég. Van idő ugyan, midőn a vészharang reggeltől estig kong „szakajtóit a Vág“ kiáltozással, de e nép oly ügyes, oly gyors, hogy képes daczolni a legrettentőbb árral is és nekem, ki 20 év óta ismerem e vidéket, semmiféle nagyobb csapás és veszélyről nincs tudomásom. Pár nappal ezelőtt ut aztam keresztül e községeken, mind a 3 község Vágpartja csakúgy hemzsegett a néptől, kik hajóik és dereglyéik kiigazításával vannak elfoglalva ; — ha valamely muszka generális átutaznék ily időben e vidéken : zavarba jönne e rettentő hadikészületre s azt hinné, hogy az mind dynamitot szállít a koronázásra. — Ezt látva, itt a uihilismus, commuuis- mus, Internationalismus elvek tisztelői centrumát képzelné maga előtt, kik egy egész hajóhaddal készülnek emberi jogaikat megvédeni. — Nagyon csalódnék pedig a hires generalis, mivel ezek igen ártatlan, szorgalmas, szerény munkásai a társadalomnak, — hadat izeunek ugyan évenként Párkány és Esztergomnak, illetve az üres káposztáshordóknak és azok ellen küzdenek, azokat megtölteni czéljuk (eszükbe sem jut a párkányi honvéd összpontosítás) ezon hajók tehát nem hadsereget, nem ágyúkat szállítanak, hanem káposztafejeket, káposztáshajók és a sport egy nemét használják, mindeuik siet, mert a ki előbb elkészül, előbb indul és közelebb jut a párkányi hídhoz, mely vágyuk netovábbját képezi, mely legszerencsésebb helynek tartatik cikkeik elárusitására, hol Simon Judakor több 100 bajó áll zöldség és káposztával. Én úgy látom, vidékünk beli falu- siainkra nézve csak ez a vásár az, mely valódi ingerrel bir, a garanmelléki asszony fölveti libáját 4 héttel előtte, kihizlalja, hogy azt párkányi vásárkor elkelthesse a sütött rettentő kalácsával Bucsuzáskor. Még egy-két óra s válunk immár, S ki ott virrasztott álmaimnál, Legyezve homlokom, midőn az élet Ezer fájdalmat, bús emléket Keltett szivemben botorul: Elhagyom őt, jóságos, szép világom, S bár lehetnem sokára újra látom: Lelkem elcsügged s szemem elborul. Jövés-menés, ah! örök válás, Nem tudva lesz-e viszontlátás, Bár nincsen erőnk, hogy feledjünk, íme, ebből áll egész szerelmünk: Üdvöj. igér, nyugtod se ad! Lelkű nk még ittas mámorától — Elűzi majd a rideg távol S csupán az emlék az, mely megmarad. Ajkunkon még az isten-hozzád: — Ne aggódj, visszatérek hozzád ! A válás könnyje rezg szemedben; — Ne félj, ha visszatérek szebben És fényesebben tündököl! Kezed kezemben remeg titkon : — Nyugodj meg ; örök üdvöm, kínom’ E kicsi kéztől várom egyedül! Legyen áldott mindörökre E kéz, ez ajk és szemed köuuyje! Szánja meg azt az igaz isten, Kinek bű kedvesétől nincsen Ily nemes, tiszta záloga! . . . — Isten hozzád. Ab, válunk immár, Én ott virasztok álmaidnál; Szivem csak áld és nem feled soha ! PRÉM JÓZSEF. Egy furcsa álom vagy : komikus és tragikus párbeszéd a jutalomjáték előtt. Elleste a nyomdászgyerek, elzokogjálr ; BÁRDY LAJOS és KÖYESSY ALBERT. — Tehát csitt! — Mért csitt? — Figyelem ! — No jo, hallgatok. — Szervusz Lajos! — Szervusz Albert! — Hová oly sietve ? — A lutriba pajtás. — Mi az ördög ! talán ternót csináltál ? — Nem, de fogok ! — Mi a manót? — Vagy legalább is akarok! — Az már más! De mondd kérlek, mi indított téged arra a határozatra, bogy a lutriba tégy? Mert nem emlékszem, hogy az valamikor szenvedélyeid közé tartozott volna! — Hosszú történet volna azt egyszerre elbeszélni, de ha csakugyau kiváncsi vagy és megakarod tudni, hogy mi késztetett erre a nagy lépésre, úgy kisérj el, majd útközben elmondom. — Jaj arra nem megyek, adós vagyok a trafiknsnénalc, elseje pedig már elmúlt, a jutalomjátékom immár csak holnap lesz. hanem tudod mit, kerüljük meg a megyeházát, és a Buda utczán keresztül menve, egy kis fordulót teszünk ugyan, de minden akadályt elhárítva oda érünk. Arra meg nekem nem lehet menni, mert a szabó, a hol a szalonruhát vasaltattam ott lakik a csetepátét pedig mindenáron elakarom kerülni. — Ez bizony nagy baj. De hopp egy jó eszme, várjuk meg mig a delet harangozzák akkor a te szabód és az én trafikosném és ebédel, igy tehát miudakettőt kikerülhetjük azután végre is, csak nem fogunk holmi szabók és szivarárusuők elől visszariadni ? aztán nem lesz-e holnap jutalomjátékunk, ha egyébekkel nem legalább Ígéretekkel fogjuk őket megvigasztalni. — Sovány vigasztalás ! — Oh te gyáva, nem bízol a holnapi napban ? — Bizony — köztünk mondva, nem sokat! — Oh én a legjobb reményekkel vágyóit eltelve! ilyen darabokkal, ilyen derék közönséggel nagy jövedelmet nem csinálni ? Szégyeld magad te kishitű, majd megmutatom én, hogy kell könyörtelen vendéglősöket, vén mosónékat, elszánt szabókat és kétségbeesett c/.ipészeket jutalomjátékból kifizetni és hogy lobet lapos erszény haj‘ még olyan laposra is volna verve pénzzel megtölteni. — Hja persze olyan ember aki mindig kalandok után futkos, csapoug, szökdécsel mint a lepke. — No már engedj meg ezt a hasonlatot kikérem magamnak. — Mint jó baráttól csak nem veszed rossz néven, ha tanácsokat adok, még hasznát veheted ! — Vigye el az ördög erkölcsi prédiká- czióidat, kinőttem én már az alól, hogy valaki nekem prelekcziót tartson, nincs szükségem atyai oktatásodra. — De tőlem, jó barátodtól ? Vagy talán te nem vagy az ? — Életre és halálra ! Caster ésPollux nem lehettek jobb barátok, de most bocsáss. — De elmondod legalább sietséged okát. — Azért sem! hadd gyötörjöu a kíváncsiság! Ez legyen büntetése professo- roskodásoduak. — Te, most mindjárt megharagszom. — No bizony, mintha engem ezzel kiengesztelnél nem ... és ezer . . . azaz, hogy . . . megállj csak . . . hiszen . . . halld tehát . . . — Csupa fül vagyok! . . — Tudora! — Aludtam ! — Tudom ! — És álmodtam ! — Ő róla! — Oh nem, most az egyszer, nem ő róla! — Beszélj hát, parázson állok. — A hétfői napról álmodtam. HáromLz „Esztergom és Vidéke11 tárcsája
